Kevés dolog képes annyira kizökkenteni az éjszakai nyugalomból, mint a mellettünk fekvő társ horkolása. A folyamatos, mély hangok nemcsak a partner alvását teszik próbára - sokszor maga a horkoló fél szenved a legtöbbet. A horkolás ellen szerencsére lehet tenni.
Több meglepetést is hozott a Bajnokok ligája keddi játéknapoja. A Chelsea 3–0-ra megverte a Barcelonát, a Bayer Leverkusen 2–0-ra nyert vendégként a Manchester City ellen.
Diana hercegné halála előtt nem sokkal egyik barátnőjének bevallotta, megbánta, hogy korábban interjút adott a BBC-nek. Úgy vélte, azzal a beszélgetéssel, amelyben súlyos vádakat fogalmazott meg a monarchiával és a házasságával kapcsolatban, csak ártott két fiának.
Azt gondoljuk, amikor kovászos kenyeret vásárolunk az üzletekben, az a hosszú érlelésű természetes módon kelesztett kenyér. Egyáltalán nem így van! Ezért pár hete életbe lépett az új szabályozás, megjelent a vadkovászos kenyér elnevezés.
A Duna House legfrissebb adatai szerint a budapesti lakáspiacon átrendeződés figyelhető meg a kerületi preferenciákban. Bár a XIII. kerület továbbra is toronymagasan vezeti a népszerűségi listát, Zugló és Újbuda pedig holtversenyben követik, új fejlemény, hogy a középkategóriás, jobb ár-érték arányú kerületek előretörnek, miközben a klasszikusan dr
Azt mondja a Rogán a fejemben, hogy írjak egy cikket arról, hogy Magyar Péter megint hazudott. Pedig ennek nincs semmi hírértéke, az ég kék, a fű zöld, Bütyök hazudik. Most éppen megint a bennfentes kereskedelmi ügyben.
A hétköznapi működés feltételei ritkán kerülnek reflektorfénybe – pedig egy-egy aprónak tűnő fejlesztés közvetlenül érinti azok munkáját, akik naponta reagálnak életveszélyes helyzetekre. A Veszprémi Mentőállomás most ilyen jellegű, de a gyakorlatban nagyon is érzékelhető segítséget kapott: 56 új, korszerű redőny került az épület minden nyílászárój
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége kedden egyhangúlag döntött Marco Rossi szövetségi kapitány maradása mellett Csányi Sándor elnök elmondása szerint.
Ha kedveled a gyors, egyértelműnek tűnő matekos kihívásokat, akkor ez a feladvány pont neked való. A kérdés egyszerű: ki tudod-e számolni helyesen a megadott műveletet? Néha a legegyszerűbb példákban bújik meg a csavar, úgyhogy érdemes figyelni. Na, neked elsőre menni fog? A Kvízkuckóban nap mint nap új, izgalmas kvízekkel találkozhatsz. Ezek a szó
A Magyar Labdarúgó Szövetség keddi elnökségi ülésén többe között elfogadott egy szabálymódosítást a MOL Magyar Kupa lebonyolításában: a 2026/27-es szezontól újra az alacsonyabb osztályban szereplő csapatokat illeti meg a pályaválasztás joga a döntőig vezető úton.
A pártelnök szerint ez is bizonyítja, hogy náluk tényleg az emberek döntenek. Más ismert arcok, mint például Nagy Ervin, simán hozták az első helyet a körzetükben.
A volt elnök elleni ítélet után kiírt választáson bizalmasa lett a boszniai Szerb Köztársaság új vezetője. Dodik a kampányban és a választás éjszakáján is elég nyilvánvalóvá tette, hogy továbbra is ő marad az entitás erős embere. Viszont a szoros eredmény és az alacsony részvétel intő jelek is lehetnek Orbán szövetségesének, miközben az ellenzék tö
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke kedden adott exkluzív interjút az M4 Sportnak, amiben többek között megerősítette, hogy Marco Rossi marad a szövetségi kapitány, de beszélt még a szövetség és a szurkolók megromlott viszonyáról, amit mindenképpen rendezne, kizárta egy, az MLSZ-től független profi labdarúgóliga megalapítását, élesen bírálta az aka
Árvai Kristóf Titusz elképesztő freestyle foci tehetségét mutatta be a Csillag Születikben, amin leginkább Geszti Péter ámuldozott, hiszen saját bevallása szerint hétköznaponként ő maga is eljár focizni pár tesiből felmentett társával. A focista előadása végén még Köllő Babettet is bevonta, amikor kezébe adta a pörgő ladbát. Nézd meg a tehetséges f
A munkahelyteremtés és új befektetések vonzása, de a közlekedésbiztonság javítása miatt is fontos a 8-as főút Herend és az országhatár közti szakasza gyorsforgalmi úttá fejlesztésének felgyorsítása, miközben a jelenlegi állás szerint erre csak 2030 és 2035 között lesz lehetőség – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Herende
A mandarin az egyik legkedveltebb citrusféle, amit a téli időszakban örömmel fogyasztunk, hiszen nagyon finom és nagyon egészséges. Amire viszont lehet, hogy eddig nem gondoltál: a mandarin héját is felhasználhatjuk a háztartásban - mutatjuk, hogyan és mire jó!
Donald Trump múlt csütörtökön az amerikai Hálaadás ünnepéig, azaz e hét csütörtökéig adott határidőt az ukrán félnek a több pontból álló amerikai béketerv elfogadására.
Az etiópiai Hayli Gubbi békésen szunnyadt az elmúlt tízezer év során, ezért is lepte meg a kutatókat a hirtelen jött, robbanásszerű kitörése. A HUN-REN ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője az InfoRádióban arról beszélt, hogy miért is okozott először nehézséget a vulkanológusok számára a tűzhányó azonosítása, milyen eszközök állnak rendelkezésr
Szeretnél tavasszal dús, egészséges növényeket, de unod a bonyolult komposztálókat? Akkor az árokkomposztálás a te módszered! Egyszerű, olcsó és garantáltan látványos eredményt hoz!
Az életben vannak időszakok, amikor minden egyszerre roppan meg: a munkahelyi teljesítmény, a párkapcsolat, a baráti kapcsolatok, sőt a test is jelez. Ilyenkor a legtöbben próbálnak továbbmenni, mintha semmi sem történt volna. Mosolyognak a munkahelyen, posztolnak az Instagramra, rendezik a gyerek körüli feladatokat, de belül egyre mélyül az érzés: