2025. november 28. péntek

nov. 28
16:53
Januárjában indul a kötelező sorkatonai alapkiképzés Horvátországban – A behívót minden 18. életévét betöltött férfinek kiküldik az év végéig (Kontroll.hu)
Visszaállították a 2008-ban eltörölt kötelező sorkatonai szolgálatot Horvátországban – a horvát parlament által október végén elfogadott védelmi törvény módosításai alapján. A fegyverviselést lelkiismereti okokra hivatkozva elutasító sorkötelesek polgári szolgálatot teljesíthetnek majd a belügyminisztérium polgári védelmi szervezeteiben vagy a lakó
nov. 28
16:54
Európai tisztségviselők üdvözlik, hogy az ukrán korrupcióellenes hatóságok Zelenszkij legfontosabb emberénél razziáztak (444.hu)
"Minden vizsgálat azt mutatja, hogy a korrupcióellenes intézmények működnek, és engedik őket dolgozni" – mondta az Európai Bizottság szóvivője.
nov. 28
16:54
Orbán-Putyin csúcstalálkozó: véget értek a tárgyalások, Szijjártó szerint lehet pezsgőt bontani – "megvan, amiért jöttünk" (vg.hu)
A moszkvai csúcson a magyar-orosz kapcsolatok és az energiabiztonság volt a fő téma.
nov. 28
16:54
Kipróbáltuk az új L'Oréal Age Perfect arckrémet, az eredménytől pedig még az állunk is leesett (Glamour)
Amikor az ember átlépi az ötvenet, a bőrápolás már nem csupán egy jól megszokott rutin, hanem tudatos és következetes lépések sorozata. Sok félresikerült kísérlet után tettem próbára az új L’Oréal Age Perfect arckrémet, és az eredmény minden várakozásomat felülmúlta – a változást pedig még a környezetem is észrevette.
nov. 28
16:54
Lopással vádolják Meghan Markle-t, megtörte a csendet (BorsOnline)
A hercegné tagadja a vádakat.
nov. 28
16:55
Ukrán vezérkar: az ukrán erők csapást mértek Oroszország szaratovi olajfinomítójára és egy drónraktárára a Krímben (ESGsummit)
Az ukrán erők péntekre virradóra csapást mértek az oroszországi Szaratovban lévő olajfinomítóra, valamint egy pilóta nélküli repülőgépek tárolóhelyére az orosz megszállás alatt álló Krím félszigeten,
nov. 28
16:55
Ukrán vezérkar: az ukrán erők csapást mértek Oroszország szaratovi olajfinomítójára és egy drónraktárára a Krímben (Kontroll.hu)
Az ukrán erők péntekre virradóra csapást mértek az oroszországi Szaratovban lévő olajfinomítóra, valamint egy pilóta nélküli repülőgépek tárolóhelyére az orosz megszállás alatt álló Krím félszigeten,
nov. 28
16:56
Magyar Péter a sajtót vádolja hazugsággal, miközben ő is arról beszél, hogy már régóta dolgoznak a szakértőik a programon (vg.hu)
Az elmúlt napok eseményei érdekes megvilágításba helyezték a Tisza Párt elnökének év eleji interjúját.
nov. 28
16:57
Orbán Viktor Moszkvában – nem rejtette véka alá véleményét a német kancellár (Infostart)
Európai felhatalmazás és jóváhagyás nélkül látogatott Orbán Viktor kormányfő Oroszországba – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár Berlinben, amikor Robert Golob szlovén miniszterelnököt fogadta.
nov. 28
16:57
Az MNB visszavonta 14 áruhiteles pénzpiaci közvetítő engedélyét (ProfitLine)
Tizennégy áruhiteles pénzpiaci közvetítő tevékenységi engedélyét vonta vissza a Magyar Nemzeti Bank (MNB), mivel az érintettek többszöri felhívás ellenére sem teljesítették a jegybank határozattal elrendelt rendkívüli adatszolgáltatási kötelezettségeiket - közölte az MNB pénteken az MTI-vel.
nov. 28
16:57
Tragédia Hódmezővásárhelyen: holtan esett össze egy idős asszony az utcán (Metropol)
Az asszonyt már nem lehetett megmenteni.
nov. 28
16:57
Reggeli a családnak vagy ünnepi desszert: a croffle lesz idén a karácsony legtrendibb étele (Life)
A croffle elképesztően sokoldalú étel, amely lehet karácsonyi desszert és sós reggeli is. Ráadásul a receptje sem bonyolult.
nov. 28
16:57
A Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget — hulladék vagy "úszó ökoszisztéma"? (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
nov. 28
16:57
Meghalt Kenedi János (Magyar Nemzet)
A író, műkritikus hetvennyolc éves volt.
nov. 28
16:57
Donald Trump: "Mindenkit eltávolítok, aki nem jelent értéket Amerikának" (AC News)
Donald Trump a nemzetőri támadás után bejelentette a harmadik világ végleges migrációstopját. Az USA fokozza a deportálásokat.
nov. 28
16:57
27. alkalommal hirdették meg a Márton napi rajzpályázatot (Gyulatelevízió)
Az ötödikesek és az első osztályosok műsora színesítette a 27. alkalommal meghirdetett Márton napi rajzpályázat díjátadóját az Implom József Általános Iskolában. Az összes gyulai óvodából várták az alkotásokat, emellett a Békés vármegyei német nemzetiségi iskoláiban hirdették meg a pályázatot. Több, mint 240 pályaműből közel 50 fiatal munkáját dí
nov. 28
16:57
Imádság, oligarchák, szankciók - az ortodox kapcsolat (Kontroll.hu)
Ha valaki azt hitte, hogy a magyar diplomácia csak a nyugati energiapiacon tud látványosan piruettezni, most kiderült, a politikai balett a pravoszláv oltár körül is megy.
nov. 28
16:57
Trump kész elismerni Ukrajna megszállt területeit oroszként – The Telegraph (ESGsummit)
Az Egyesült Államok kész elismerni Oroszország fennhatóságát a Krím és Ukrajna más ideiglenesen megszállt területei felett a békemegállapodás megkötése érdekében.
nov. 28
16:57
Trump kész elismerni Ukrajna megszállt területeit oroszként – The Telegraph (Kontroll.hu)
Az Egyesült Államok kész elismerni Oroszország fennhatóságát a Krím és Ukrajna más ideiglenesen megszállt területei felett a békemegállapodás megkötése érdekében.
nov. 28
16:59
Egyre több ilyen hús van Európában: meglepő, honnan jön a java (ESGsummit)
Miközben a globális baromfihúsexport és -import csak lassan, egy-két százalékkal bővül, és a juhágazat világszinten visszafogott növekedést mutat. Ugyanakkor az Eu egyre inkább külső forrásokra, főként Brazíliára, Ukrajnára és Új-Zélandra támaszkodik. Magyarország azonban tartja pozícióját: a baromfihúsexport nőtt, különösen a csirkehúsé, miközben
nov. 28
16:59
Egyre több ilyen hús van Európában: meglepő, honnan jön a java (Kontroll.hu)
Miközben a globális baromfihúsexport és -import csak lassan, egy-két százalékkal bővül, és a juhágazat világszinten visszafogott növekedést mutat. Ugyanakkor az Eu egyre inkább külső forrásokra, főként Brazíliára, Ukrajnára és Új-Zélandra támaszkodik. Magyarország azonban tartja pozícióját: a baromfihúsexport nőtt, különösen a csirkehúsé, miközben
nov. 28
17:00
Itt az igazság a magyarok megtakarításairól, kiderült, kik mozgatják a pénzeket (Pénzcentrum)
Az MNB friss adataira hivatkozva a sajtóban több cikkben is olvashattunk arról, hogy soha nem látott mértékben viszik külföldre a magyarok a pénzüket. A Blochamps több, mint húsz éve vizsgálja a hazai vagyonosok világát, ennek alapján állítható: a trend valóban létezik - de nem ott és nem úgy, ahogy a félrevezető vagy laikus értelmezés sugallja. Az
nov. 28
17:00
Aranyat ér a szegfűszeg: Ez történik a testeddel, ha napi szinten használod (Ripost)
Ez a fűszer nemcsak a gyümölcslevesekbe használható!
nov. 28
17:00
Óriási a baj Japánban az osztrigapusztulás miatt, vész-üzemmódba kapcsol a kormány (vg.hu)
Ez már nem csak az idei évről szól, hanem a következő betakarítási szezonról is.
nov. 28
17:00
"Hálás vagyok" - érzelmes üzenetet küldött rajongóinak a betegeskedő énekesnő (BorsOnline)
Az énekesnő még szeptemberben jelentette be, hogy gond van az egészségével Dolly Parton most érzelmes üzenetet küldött a rajongóknak.
nov. 28
17:01
Híradó – 2025.11.28. (ESGsummit)
Együtt Viskért – Jótékonysági akciót indított Paks önkormányzata. Helytörténeti esték – Ismét népszerű volt a sorozat. Drogprevenció – A lehetőségekről egyeztettek a Paks Kistérségi Szociális Központban.
nov. 28
17:01
Híradó – 2025.11.28. (Kontroll.hu)
Együtt Viskért – Jótékonysági akciót indított Paks önkormányzata. Helytörténeti esték – Ismét népszerű volt a sorozat. Drogprevenció – A lehetőségekről egyeztettek a Paks Kistérségi Szociális Központban.
nov. 28
17:03
Tíz éve kezdtünk el odafigyelni rá, és már látszik az eredmény (Agroinform)
A “Maradék nélkül” program révén hazánk harmadával csökkentette a háztartási élelmiszer-hulladékot, cél a felére csökkentés 2030-ig.
nov. 28
17:03
Már Izland is a tömeges migrációval küszködik (Magyar Hírlap)
Az iskolákban olyan diákok tanulnak, akik egyáltalán nem beszélik a nyelvet.
nov. 28
17:03
Tajvan és a félvezetőgyártás-uralás (Demokrata)
A külföldi ügynökök úgy járnak-kelnek Tajvanon, mintha a sziget még mindig holland gyarmat lenne.
nov. 28
17:03
Új javaslat forradalmasíthatja a Tront: natív tranzakció-batchelés érkezhet a hálózatra (KriptoMagazin)
Egy frissen benyújtott fejlesztési javaslat jelentősen átalakíthatja a Tron blokklánc működését, miután a Boosty Labs a CTDG Dev Hub platformon kezdeményezte a natív tranzakció-batchelés bevezetését. Az innováció célja a költségek csökkentése és a hálózat skálázhatóságának növelése, különös tekintettel a nagy volumenű stabilcoin-tranzakciókra, amel
nov. 28
17:03
Outfit inspiráció az összes téli eseményre, amire meghívnak (Bien)
A decemberi hónap tele van ünnepi programokkal, legyen szó céges buliról vagy családi vacsoráról. Összegyűjtöttünk néhány stílusos és kényelmes outfit ötletet, hogy minden alkalomra felkészülhess.
nov. 28
17:03
A Belügyminisztérium reagált Grecsó Krisztián posztjára, amiben Pintér Sándort kritizálta (ESGsummit)
A minisztérium szerint az író nem ismerte Pintér "nem mi szültük őket" mondatának folytatását, és meghívták a csecsemőotthonok közelgő átadására.
nov. 28
17:03
A Belügyminisztérium reagált Grecsó Krisztián posztjára, amiben Pintér Sándort kritizálta (Kontroll.hu)
A minisztérium szerint az író nem ismerte Pintér "nem mi szültük őket" mondatának folytatását, és meghívták a csecsemőotthonok közelgő átadására.
nov. 28
17:03
A családi tudatosság missziót teljesít – így formálja a mindennapokat az Európai Hulladékcsökkentési Hét (PlanetZ)
A fenntartható jövő a családoknál kezdődik. Az Európai Hulladékcsökkentési Hét megmutatja, hogyan válhat a tudatosság mindennapi gyakorlattá.
nov. 28
17:03
Elhunyt az afgán terrorista által meglőtt katonanő és „karácsonyodik” a Közel-Keleten is (Pesti Srácok)
A liberális baloldal nem a remek hazafit, a fiatal lányt sajnálja, hanem Trump ellen hergel most is.
nov. 28
17:05
Péntek délután nyitnak a karácsonyi vásárok Pozsonyban (ESGsummit)
Péntek délután hivatalosan is megnyitják az idei karácsonyi vásárokat Pozsony belvárosában. A vásári forgatag a Főtéren felállított karácsonyfa fényárban történő meggyújtásával kezdődik, a Hviezdoslav téren pedig az Óváros negyed nyitja meg saját vásárát. Ehhez csatlakozik a Duna túlpartján Ligetfalu (Petržalka) kerület is, ahol hagyományosan a Köz
nov. 28
17:05
Péntek délután nyitnak a karácsonyi vásárok Pozsonyban (Kontroll.hu)
Péntek délután hivatalosan is megnyitják az idei karácsonyi vásárokat Pozsony belvárosában. A vásári forgatag a Főtéren felállított karácsonyfa fényárban történő meggyújtásával kezdődik, a Hviezdoslav téren pedig az Óváros negyed nyitja meg saját vásárát. Ehhez csatlakozik a Duna túlpartján Ligetfalu (Petržalka) kerület is, ahol hagyományosan a Köz
nov. 28
17:06
Piastri a vb-esélyeiről: Nem elég csak magamra hagyatkoznom, kellenek külső tényezők is (Player)
A McLaren ausztrál pilótája tisztában van vele, hogy a világbajnoki címért folytatott küzdelem nem csak rajta múlik.
nov. 28
17:07
Óda a lombikos anyákhoz – Mécs Anna Rutin című könyvéről (ESGsummit)
.
nov. 28
17:07
Óda a lombikos anyákhoz – Mécs Anna Rutin című könyvéről (Kontroll.hu)
.
nov. 28
17:08
Jóval a blokkolásgátló előtt így tanították a csúszós úton fékezést (Player)
Ősszel vezetési stílusunk is alkalmazkodjon az időjáráshoz, javasolja az a korabeli balesetmegelőzési rövidfilm, amiben még jóval a blokkolásgátló elterjedése előtti kor tanácsait adják a sofőröknek.
nov. 28
17:09
Bővül a budapesti buszflotta (Magyar Hírlap)
Hétfőtől.
nov. 28
17:09
35 éves magyar cég duplázott a Forbes díjátadóján (Forbes)
Nagyszabású eseménnyel, a Magyar 100 Gálával ünnepelte a Forbes az év kiemelkedő céges teljesítményeit a Magyar Zene Házában.
nov. 28
17:09
Felbontotta a hajléktalanellátásra szóló szerződést Iványi egyesületével az V. kerület (Telex)
Belváros-Lipótváros testülete sürgősséggel vette napirendre a szerződésbontást.
nov. 28
17:09
Törvénymódosítással szorítaná ki Románia a Lukoilt egy fekete-tengeri gázmezőről (Telex)
A román fél arra gondolt, ha a Lukoilt a decemberben életbe lépő amerikai szankciók miatt nem lehet eladással kivinni a projektből, akkor egyszerűen elveszik tőle a részesedését.
nov. 28
17:09
Akár brutális bírságot is kaphatnak januártól ebben a magyar városban a szabálytalan e-rolleresek (Roadster)
Az első időszakban csak figyelmeztetni fogják a szabálytalankodókat.
nov. 28
17:09
Megtöltötték a középiskolások a BME-t a Nyílt napon (ESGsummit)
Megtöltötték a középiskolások a BME-t a Nyílt napon galambospeter 2025. 11. 28. Volt is mivel elfoglalni magukat: előadások, bemutatók, kísérletek egész nap. Képriport. BME Felvételi Nyílt Nap
nov. 28
17:09
Megtöltötték a középiskolások a BME-t a Nyílt napon (Kontroll.hu)
Megtöltötték a középiskolások a BME-t a Nyílt napon galambospeter 2025. 11. 28. Volt is mivel elfoglalni magukat: előadások, bemutatók, kísérletek egész nap. Képriport. BME Felvételi Nyílt Nap
nov. 28
17:11
Lemondott Andrij Jermak, az Ukrán Elnöki Hivatal vezetője (Telex)
Jermaknál a korrupcióellenes hatóságok vizsgálódtak. Az ukrán elnök a hivatal átalakítását jelentette be, miután bizalmasa beadta a lemondását.

Keresés