Elbűvölőek, magabiztosak, lehengerlőek – de csak addig, amíg te is az ő zenéjükre táncolsz. Egyes csillagjegyek szinte mágnesként vonzzák a figyelmet, és mindent megtesznek, hogy ők maradjanak a középpontban. De hol húzódik a határ az egészséges önbizalom és a valódi nárcizmus között?
Hogyan csúszhat bele egy magyarországi egyetem 127 milliárddal a Matolcsy család nagy játszmájába? Hogy megtudjuk, kikértük a Neumann János Egyetem vezetőségi ülésein készült jegyzőkönyveket. Ennyi kisatírozott oldalt még soha nem láttunk, de így is kiderült néhány érdekes momentum.
Egy, a kecskeméti egyetem sikereiről szóló dokumentumot fogadott el az egyetemi alapítvány vezetése, miután az Állami Számvevőszék szabálytalanságokat talált a 127 milliárd forintos befektetésüknél.
Időnként mindenkivel előfordul, hogy remeg a keze – például erős stressz, fáradtság vagy izgalom hatására. Ilyenkor nincs ok aggodalomra, a jelenség általában ártalmatlan és átmeneti. Ha azonban a kézremegés rendszeresen jelentkezik, esetleg nyugalmi állapotban is tapasztalható, érdemes utánajárni, mi állhat a háttérben.
Meghalt a Törökoszág történetének egyik legnagyobb pénzügyi csalását elkövető Thodex kripotőzsde alapítója. A 31 éves Faruk Fatih Özert cellájának fürdőhelyiségében találták felakasztva, a hatóságok egyelőre az öngyilkosság lehetőségét vizsgálják. Több mint 11 ezer év börtönre ítélték Faruk Fatih Özer 1994-ben született és már fiatalon, 20 évesen l
Cindy Crawford és lánya, Kaia Gerber ezúttal sem okoztak csalódást: olyan megjelenést villantottak a Lacma-gálán, hogy azt egy darabig még emlegetni fogjuk.
Veszélyben a Balaton nyugalma: vaddisznók, rókák és őzek lepik el a tóparti településeket, a lakók pedig egyre jobban félnek. A polgármesterek szerint tarthatatlan a helyzet – országos szinten kell lépni, mielőtt komoly baj történne.
A zene az egyik legnépszerűbb szabadidős elfoglaltság. Egy olyan művészetről van szó, amelyhez így vagy úgy mindenki kapcsolódni tud, és számtalan jótékony hatása van.
Egy új kutatás szerint a klímaváltozás és a kártevők terjedése miatt Magyarországon jelentősen csökken a burgonyatermesztésre alkalmas területek aránya. A pesszimista forgatókönyv szerint akár teljesen el is tűnhetnek a természetes körülmények között termeszthető burgonyaföldek - írta meg az Infostart.
Zárt kapuk előtt állunk? A globális pénzmosás elleni küzdelem hamarosan felszámolhatja az anonim kriptokártyák piacát. A túlzott szabályozás megfoszthat a pénzügyi szabadság utolsó bástyájától – bemutatunk néhány, még elérhető KYC-mentes kriptokártyát, mielőtt végleg eltűnnének. Számos esetben lehet frusztráló a banki szintű személyazonosítási foly
A termékeny talaj minden kert alapja. Nincs az a műtrágya, ami pótolni tudná azt a természetes egyensúlyt, amit a humusz biztosít. Ez a sötétbarna, morzsalékos anyag nem csupán tápanyagraktár, hanem a talaj egészségének kulcsa.
A Lot folyó fölé magasodó, sziklaszirten fekvő Saint-Cirq-Lapopie faluban mintha csak megállt volna az idő. A középkori Franciaország hangulatát idéző település macskaköves utcáival, favázas házaival és páratlan fekvésével a francia vidék egyik legelbűvölőbb gyöngyszeme. Bár Saint-Cirq-Lapopie első pillantásra is mesébe illőnek érződhet, igazi érté
Fekete Zsigmond kapta a legtöbb szavazatot a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaburán, ahol meg kellett ismételni az október 5-ei időközi önkormányzati választást jogszabálysértés miatt - derül ki a Nemzeti Választási Iroda által közzétett adatokból.
A demencia korunk egyik legnagyobb betegsége, ami főleg idős embereknél jelentkezik. Hogyan tudunk nekik a legjobban segíteni? Miért nem kell félni az öregek otthonától? Marion Ponelies könyve részletes útmutatást ad.
Aki postai úton kérte az ellátás kifizetését, annak lehet, hogy csak jövő héten érkezik meg a 17 éve változatlan összeg. Mi történt? A megszokottnál később, november 4-én (kedden) utalják a családi pótlékot – szúrta ki az ATV a Magyar Államkincstár weblapján. Ez mindössze egy napos csúszást jelent, viszont azoknak, akik a postai kifizetés lehetőség
Sepsi Ádám és Szabó Benedek is kivívta részvételét a World Darts Federation (WDF) által szervezett lakeside-i világbajnokságra - adta hírül vasárnap a Magyar Darts Szövetség.
Október 31-ével véget ért a bankok április 1-je óta élő vállalása arra vonatkozóan, hogy a futamidő első öt évére 5%-os kamatplafonnal kínáljanak zöld lakáshiteleket a 35 év alatti fiatalok számára. A termék legtöbb banknál megfigyelhető túl szigorú feltételei, majd a fix 3%-os Otthon Start lakáshitel megjelenése ellehetetlenítette, hogy érdemi hat
Minden autórajongó számára különleges hely Campogalliano, ahol a Bugatti első szupersportautója, az Eb110 készült. A gyár már három évtizede üresen áll, de egészen eddig sikerült megőrizni az érintetlenségét, hogy aztán egy éjszaka alatt tegyék tönkre.
Sokan gondolják, hogy az intelligencia nagy részét a génjeink határozzák meg, és ezen nem is lehet igazán változtatni. A legújabb kutatások azonban egészen más képet festenek: az agyunk képes fejlődni, új idegi kapcsolatokat kiépíteni és alkalmazkodni a kihívásokhoz. Vagyis bizonyos szokásokkal és tevékenységekkel mi magunk is tehetünk azért, hogy
Amerikától Ázsiáig Pécsre sereglenek a Kovács Balázsok, és két nap alatt összesen 20-an adnak elő olyan témákról, mint a hipnózis és meseterápia, az egészségügyi ellátás a büntetés-végrehajtásban vagy a játékfejlesztés. A főszervezővel beszélgettünk.
Tiszta energia biztosítása több mint 60 millió embernek, a legnagyobb beszállítók szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése 53 százalékkal – többek között ezek a mérföldkövek jellemezték az idei harmadik negyedévben a Schneider Electric fenntarthatósági
Dr. Yoon Hong Gyun pszichiáter szerint bizonyos szokások elhagyásával újra feltöltheted az önbizalmad. Íme három szokás, amelyek alááshatják az önértékelésed.
Az Apple új reklámkampányában hallható utoljára Jane Goodall hangja – alig néhány héttel azután, hogy a világhírű etológus és környezetvédő október 1-jén elhunyt. A vállalat október 20-án mutatta be a Great Ideas Start on a Mac című kampányfilmjét, amelyben Goodall narrációja idézi meg az alkotás és a gondolkodás erejét.
Az ANO, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia, valamint az Autósok pártja alkotta szövetség egyebek mellett elkötelezte magát az EU és a NATO mellett, és ígéri, hogy nem emeli az adókat. A koalíciós szerződést hétfőn írják alá Prágában.
A Stranger Things ötödik, egyben utolsó évada körül gyűrűző botrány középpontjában a sorozat két sztárja, Millie Bobby Brown és David Harbour áll. A 21 éves színésznő, aki Elevenként lopta be magát a nézők szívébe, zaklatással vádolta meg a nála 29 évvel idősebb, a sorozatban a nevelőapját, Jim Hoppert alakító David Harbourt. A vádak nem szexuális
Az arcápolás nem csak női kiváltság – a modern férfi számára is a tudatos önápolás és önbecsülés része. Nem hóbort, hanem az igényes megjelenés és a saját jólét iránti felelősség jele.
A Sztárbox férfi könnyűsúlyának Szuperdöntőjében csak úgy repkedtek a pofonok, és minden ütésnek súlya volt. Miller Dávid és Schobert Norbi Jr. mindent beleadtak, és egy pillanatig sem maradt helye kíméletnek. Kattints a videóra, és nézd meg a fantasztikus összecsapást!