Meghalt a Törökoszág történetének egyik legnagyobb pénzügyi csalását elkövető Thodex kripotőzsde alapítója. A 31 éves Faruk Fatih Özert cellájának fürdőhelyiségében találták felakasztva, a hatóságok egyelőre az öngyilkosság lehetőségét vizsgálják. Több mint 11 ezer év börtönre ítélték Faruk Fatih Özer 1994-ben született és már fiatalon, 20 évesen l
Cindy Crawford és lánya, Kaia Gerber ezúttal sem okoztak csalódást: olyan megjelenést villantottak a Lacma-gálán, hogy azt egy darabig még emlegetni fogjuk.
Veszélyben a Balaton nyugalma: vaddisznók, rókák és őzek lepik el a tóparti településeket, a lakók pedig egyre jobban félnek. A polgármesterek szerint tarthatatlan a helyzet – országos szinten kell lépni, mielőtt komoly baj történne.
A zene az egyik legnépszerűbb szabadidős elfoglaltság. Egy olyan művészetről van szó, amelyhez így vagy úgy mindenki kapcsolódni tud, és számtalan jótékony hatása van.
Egy új kutatás szerint a klímaváltozás és a kártevők terjedése miatt Magyarországon jelentősen csökken a burgonyatermesztésre alkalmas területek aránya. A pesszimista forgatókönyv szerint akár teljesen el is tűnhetnek a természetes körülmények között termeszthető burgonyaföldek - írta meg az Infostart.
Zárt kapuk előtt állunk? A globális pénzmosás elleni küzdelem hamarosan felszámolhatja az anonim kriptokártyák piacát. A túlzott szabályozás megfoszthat a pénzügyi szabadság utolsó bástyájától – bemutatunk néhány, még elérhető KYC-mentes kriptokártyát, mielőtt végleg eltűnnének. Számos esetben lehet frusztráló a banki szintű személyazonosítási foly
A termékeny talaj minden kert alapja. Nincs az a műtrágya, ami pótolni tudná azt a természetes egyensúlyt, amit a humusz biztosít. Ez a sötétbarna, morzsalékos anyag nem csupán tápanyagraktár, hanem a talaj egészségének kulcsa.
A Lot folyó fölé magasodó, sziklaszirten fekvő Saint-Cirq-Lapopie faluban mintha csak megállt volna az idő. A középkori Franciaország hangulatát idéző település macskaköves utcáival, favázas házaival és páratlan fekvésével a francia vidék egyik legelbűvölőbb gyöngyszeme. Bár Saint-Cirq-Lapopie első pillantásra is mesébe illőnek érződhet, igazi érté
Fekete Zsigmond kapta a legtöbb szavazatot a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaburán, ahol meg kellett ismételni az október 5-ei időközi önkormányzati választást jogszabálysértés miatt - derül ki a Nemzeti Választási Iroda által közzétett adatokból.
Donald Trump elnök bejelentette, hogy korlátozná az Nvidia legfejlettebb MI-csipjeinek exportját. Az amerikai elnök szerint a Blackwell-sorozatot kizárólag amerikai cégek vásárolhatnák meg, a cél az Egyesült Államok technológiai fölényének megőrzése.
A demencia korunk egyik legnagyobb betegsége, ami főleg idős embereknél jelentkezik. Hogyan tudunk nekik a legjobban segíteni? Miért nem kell félni az öregek otthonától? Marion Ponelies könyve részletes útmutatást ad.
Aki postai úton kérte az ellátás kifizetését, annak lehet, hogy csak jövő héten érkezik meg a 17 éve változatlan összeg. Mi történt? A megszokottnál később, november 4-én (kedden) utalják a családi pótlékot – szúrta ki az ATV a Magyar Államkincstár weblapján. Ez mindössze egy napos csúszást jelent, viszont azoknak, akik a postai kifizetés lehetőség
Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök múlt vasárnap arról tett jelentést Vlagyimir Putyin elnöknek, hogy ezeket a településeket bekerítette az orosz hadsereg.
A reggelizés fontosságát nem győzzük elégszer hangsúlyozni. Hogy kinek miből áll a napi első étkezése, elsősorban ízlés és szokás kérdése, de vannak olyan egészségesnek hitt ételek, amik napindítóként nem állják meg a helyüket. Íme 9 reggeli, amitől ideje búcsúznod!
Sepsi Ádám és Szabó Benedek is kivívta részvételét a World Darts Federation (WDF) által szervezett lakeside-i világbajnokságra - adta hírül vasárnap a Magyar Darts Szövetség.
Október 31-ével véget ért a bankok április 1-je óta élő vállalása arra vonatkozóan, hogy a futamidő első öt évére 5%-os kamatplafonnal kínáljanak zöld lakáshiteleket a 35 év alatti fiatalok számára. A termék legtöbb banknál megfigyelhető túl szigorú feltételei, majd a fix 3%-os Otthon Start lakáshitel megjelenése ellehetetlenítette, hogy érdemi hat
Minden autórajongó számára különleges hely Campogalliano, ahol a Bugatti első szupersportautója, az Eb110 készült. A gyár már három évtizede üresen áll, de egészen eddig sikerült megőrizni az érintetlenségét, hogy aztán egy éjszaka alatt tegyék tönkre.
Sokan gondolják, hogy az intelligencia nagy részét a génjeink határozzák meg, és ezen nem is lehet igazán változtatni. A legújabb kutatások azonban egészen más képet festenek: az agyunk képes fejlődni, új idegi kapcsolatokat kiépíteni és alkalmazkodni a kihívásokhoz. Vagyis bizonyos szokásokkal és tevékenységekkel mi magunk is tehetünk azért, hogy