Jeffrey Sachs szerint Magyarország olyat vitt véghez, ami senki másnak nem sikerült: egyszerre élvezi Washington és Moszkva bizalmát. Az elemző rámutatott: a brüsszeli támadások dacára a magyar miniszterelnök zseniális stratégiája tette megkerülhetetlenné Budapestet, ahol hamarosan a világbéke születhet meg.
Az ünnepek alatt megszaporodnak a bulik, ahol könnyű túlcsúszni az italokkal – egy amerikai egészségügyi szakértő szerint alkoholfogyasztás szívbetegséget, rákot és korai halálozást okozhat.
A Katari Nagydíjon aratott győzelmét követően Max Verstappen továbbra is versenyben van a világbajnoki címért, a címvédő pedig elmondta, hogy látja a helyzetét.
A legújabb tárgyalási forduló november 30-án, vasárnap késő délután kezdődött Miami közelében. "A végső cél nyilvánvalóan nemcsak a háború befejezése, hanem az is, hogy a háború befejezése után Ukrajna szuverén és független maradjon" – mondta Marco Rubio.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök legközelebbi tanácsadója, Andrij Jermak lemondott posztjáról, miután péntek reggel az ukrán korrupcióellenes hatóságok házkutatást tartottak az irodájában.
Te mennyire tudsz rendet tartani magad körül? Nem okoz gondot, vagy előbb-utóbb mindig azon kapod magad, hogy valamelyik helyiségben rendetlenség van? Talán nem is sejtetted eddig, de pszichológusok szerint az, hogy melyik szobát tudod legnehezebben tisztán tartani, a saját lelki vívódásaidra, belső problémáidra utalhat.
Molnár Emese Abigél egy különleges arcfestést szeretett volna bemutatni a Csillag Születik zsűrijének, ehhez viszont szüksége volt egy modellre. Puskás-Dallos Peti lett a kiválasztott, akit a produkció végén Istenes Bence meglepett feleségével, Puskás-Dallos Bogival. Az énekesnő döbbenten szembesült vele, hogy mit csinált már megint szerelme.
Áramütés ért egy 20–25 év körüli férfit hétfő reggel a Rákospalota–Újpest vasútállomás üzemi területén – közölte a MÁV. A férfi engedély nélkül mászott fel egy, a zárt területen álló tehervonat kocsijára, ahol a felsővezeték közelében halálos feszültségű áram érte. A sérült a kocsiról a vágányok közé zuhant, súlyos égési és fejsérüléseket szenvedet
A Csolnoky Ferenc Kórház a betegek és a dolgozók védelmére hivatkozva hozta meg a döntést. A szigorítások visszavonásig érvényesek, mutatjuk a pontos szabályokat.
A születési súly az egyik legfontosabb gazdasági értékmérő tulajdonság a juhtenyésztésben, mivel közvetlen hatással van a bárányok túlélési esélyeire, fejlődési ütemére és későbbi termelési potenciáljára.
Tóth Oszkár születése óta látássérült, azonban így sem rettent vissza tőle, hogy kötél akrobatának álljon. A 19 éves fiú edzőjével érkezett a Csillag Születikbe, ahol félelem nélkül pattant a kötélre. Előadása után az egész stúdió őrjöngő tapsba kezdett, amit a fiú eddigi élete során még sosem élhetett át.
Emmanuel Rosario fotósorozata nem kívülről figyeli a punk közeget, hanem benne él, éppen ezért olyan tereket és pillanatokat tud megmutatni, amik a kívülállók számára láthatatlanok maradnak.
Ha bevállalós divatdöntésekről van szó, Jenna Ortegának nem kell a szomszédba mennie: olyan bátran és magabiztosan viseli a merész és formabontó kreációkat, ami még Hollywoodban is ritkaságszámba megy. Mutatjuk a legújabb ruhakölteményt, amivel azonnal ellopta a show-t!
2021 végén Magyarországon néhány hét alatt omlott rá a háztartásokra a gyorsuló infláció és az elszálló kamatok fenyegető árnyéka. A kormány a devizahiteles válság által okozott károkat jól ismerve radikális eszközhöz nyúlt, kamatstopot rendelt el. A cikk azt mutatja be, hogyan működött ez a mechanizmus, milyen nemzetközi példák alapján számíthattu
Magyar Péter vasárnap este az ATV Heti Napló című műsorában beszélt a miniszterelnöki vitáról, a Gajdos László körül kialakult botrányról és a Tisza Párt jelöltállítási folyamatáról. A pártelnök szerint Orbán Viktor nem fog tudni kibújni az élő vita alól, és bocsánatot kell kérnie a nyíregyházi állatkert vezetőjétől.
Pilisvörösvár képviselő-testületében az november 30-án tartott időközi önkormányzati választás eredményeként a Vörösvárért Közéleti Egyesület (VKE) szerzett többséget, összesen hat mandátumuk lett a vasárnap nyert kettővel együtt.
Rónai Judit Mirjam saját bevallása szerint befutott énekesnő Amerikában és Londonban. Tehetségét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hatalmas követői bázisa, ezért 2018-ban az X-Faktorban bemutatkozott a mentoroknak is. Ez olyan jól sikerült, hogy kis híján életre szóló "emléket szerzett" az X-Faktor női mentorának, Radics Giginek. Nézd vissza a C
Az X-Faktor Válogatóján Gáspár Laci kitalálta, hogy az ott rosszul teljesítő, de potenciális versenyzőket egy kártyával átküldi a Csillag Születikbe. Csillag Csabi, Mészáros Zsófia és Ostváth Katalin valamint a Király házaspár éltek is ezzel a lehetőséggel, és nemcsak produkcióikkal, de az átutaló létezésével is ledöbbentették Molnár Áronékat. ByeA
A pártelnök szerint a köztiszteletben álló állatpark-igazgató sem számított arra, hogy a Fidesz a bejelentése után azonnal a lemondását követeli. A párt 105 jelöltje hamarosan egy közös összetartáson vesz részt, feladatuk pedig az lesz, hogy a legeldugottabb településekre is elmenjenek, és "mindenkivel kezet rázzanak".
Az X-Faktorban nem kapott lehetőséget a továbbjutásra, ezért Gáspár Laciék átutalták Hörcher Lászlót a Csillag Születik zsűrije elé. A gitártörő festő kihúzta a gyufát Molnár Áronnál, aki leállította a jelentkező tombolását. Hörcher emiatt éktelen haragra gerjedt és üvöltve követelte, hogy a színész menjen ki a stúdióból. Végül a vita annyira elfaj
Mikor lett fontosabb mások tapsa, mint a saját nyugalmad? A megfelelési kényszer láthatatlan börtön: kívülről mosoly, belülről szorítás. És a legnagyobb csapda, hogy önként hordjuk – pedig ítélkezni akkor is fognak, ha mindent megteszünk értük, és akkor is, ha nem. Akkor miért ne élnél végre a saját szabályaid szerint?
A "gitártörő méltóság" 2013 óta minden évben sokkolja az X-Faktor mentorait, ráadásul köntörfalazás nélkül megmondja a kőkemény véleményét. Összeállításunkban ismét megnézheted Hörcher legdurvább pillanatait, aki most már a Csillag Születikben is megmutatta magát.
A gyémántok több mint száz kilométer mélyen születnek, és ritka kimberlit kitörések hozzák őket a felszín közelébe. A gyors emelkedés megóvja a kristályokat az átalakulástól, és bepillantást enged a bolygó dinamikus belső működésébe.
Egy rejtélyes festő lépett a Csillag Születik színpadára, akinek az arcát egy furcsa maszk takarta. A szótlan jelentkező azonnal gyanús lett Puskás-Dallos Petinek, akinek megérzése végül igaznak bizonyult. A művész nemcsak egy festménnyel lepte meg ByeAlexet, hanem egy hatalmas leleplezéssel is. Az énekes döbbenten szaladt fel barátja mellé, akinek
Fegyverneki Zsolt, a Magyar Országos Evőverseny Szövetség tagja korábban egy 3,5 kilós gyros-tállal is megbirkózott. A produkciót végül az egyedisége miatt juttatták tovább a zsűri tagjai.
A Tisza Párt elnöke az ATV-ben azt mondta, pár óra alatt százezren írták alá a nyíregyházi állatkerti igazgatót támogató petíciót, miután a Fidesz megfenyegette őt.