Kétszáz éven át szinte törvényszerű volt, hol jönnek létre az ipari központok. Az ipar mindig oda települt, ahol minden kézre állt: vasút, kikötő, nagy piacok, könnyen elérhető munkaerő és olyan városi infrastruktúra, amely kiszolgálta a gyárakat. Az energia ugyan fontos tényező volt, de nem ez döntötte el, hova kerül egy üzem – a helyszínt elsősor
Farkas Ancsitól búcsúztunk a tegnapi X-Faktor negyedik élő showjában. A fiatal énekenő egy pillantra sem csüggedt, már azt is hatalmas teljesítménynek tartja, hogy idáig eljutott. Elárulta, hogy mentora, Majka végig úgy foglalkozott vele, mintha a saját lánya lenne. Ancsi azt is megosztotta velünk, hogy hogyan tovább, és hogy kinek szurkol a bent m
A magnézium nélkülözhetetlen ásványi anyag az emberi szervezet számára – szerepe az idegműködésben, izomtevékenységben és energiatermelésben is kulcsfontosságú. A magnéziumhiány különösen télen okozhat problémákat, amikor az immunrendszerünk fokozott megterhelésnek van kitéve. Mutatunk olyan magnéziumban gazdag zöldségeket és gyümölcsöket, amelyekk
Már nemcsak a lengyel miniszterelnök bírálja Orbánt az út miatt. Karol Nawrocki a V4-csúcsra még eljön, de a magyar kormányfővel már nem találkozik hivatalosan.
A Leapmotor az elmúlt mintegy négy hónap alatt csaknem 80 autót helyezett forgalomba Magyarországon, a megrendelések száma már eléri a 130-at - tájékoztattak az első tört év eredményeiről. A kínai gyártó, amely a legmodernebb technológiával és versenyképes árakkal próbál részesedéshez jutni az elektromos járművek európai piacán, Magyarországon is b
Országszerte aggódnak a vadászok a nyúlpestisként emlegetett myxomatózis magyarországi megjelenése miatt. Békés vármegyében különösen nagy a riadalom, mert ott 100 ezer mezei nyúl él, ami jelentős bevételt jelent a vadgazdálkodóknak – mondta az InfoRádióban a Vadász Szövetség fővadásza.
Lehetséges a kisebb villanyszámla. Létezik egy olyan kedvezmény az áramfogyasztásra, amely komoly könnyebbséget jelenthet a háztartásoknak a mai rezsiárak mellett. Az energiaárak emelkedése miatt a villanyszámla vagy épp a gázdíj kifizetése sok családnak okoz nehézséget idén is. A villamos energiáról szóló törvényt írja felül egy rendelet, mely sze
A hidegebb, hűvösebb időszak beköszönte előtt immunerősítő gyógynövények alkalmazásával sokat tehetünk azért, hogy testünk kívül-belül védve legyen és ellenállóbbá váljon a megbetegedésekkel szemben. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) tanszékvezető, egyetemi tanára, Zámboriné Dr. Németh Éva kalauzol el bennünket a gyógynövények világáb
Mint minden klasszikusnak, a 203-as családfájának is akadtak különös, egyedi ágai. Négy ilyen egyedülálló példány került az Aguttes aukciósház kínálatába.
Megfagyott a levegő tegnap az X-Faktor stúdiójában, amikor kiderült, hogy a nézők döntése alapján Farkas Ancsi nem énekelhet a döntőben. A Tonix Honix és Belano rajongók örülnek a hírnek, ám több olyan néző is dühösen reagált a kommentszekcióban, aki nehezményezi ezt a végkimenetelt.
A bérleti díjak lassuló emelkedése ellenére is vonzó befektetés maradhat a lakásvásárlás – derül ki az MBH Jelzálogbank legfrissebb ingatlanpiaci elemzéséből. Az MBH Index szerint a lakásbérleti díjak Magyarországon idén augusztusban átlagosan 7,5 százalékkal voltak magasabbak az előző év azonos időszakához képest, a legnagyobb drágulás a Dél-Alföl
A karácsony közeledtével mindannyian szeretnénk egy kis varázslatot csempészni otthonunk külső részébe is. A kültéri díszítés nemcsak az ünnepi hangulatot erősíti, hanem a szomszédokat és az arra járókat is lenyűgözheti. Ha szeretnéd idén különlegesebbé tenni kertedet vagy teraszodat, akkor íme hét könnyedén elkészíthető dekorációs ötlet, amelyeket
Krasznahorkai Lászlóra, az irodalmi Nobel-díj idei, gyulai születésű és kötődésű kitüntetettjére, valamint a mögötte álló elképesztő életműre emlékeznek gyulai civilek szülővárosában, közvetlenül a magas rangú elismerés stockholmi átadása előtt.
Háborús állapotok Gießenben: a baloldali blokád miatt Alice Weidelék csak rendőri konvojjal, könnygázfüggöny mögött tudtak bejutni a saját rendezvényükre.
Sébastien Ogier Szaúd-Arábiában harmadik helyével megszerezte kilencedik vb-címét, amivel beérte Sébastien Loeb rekordját. Juha Kankkunen szerint azonban Ogier jobb, mint Loeb volt.
Az egyik kedvelt hazai sportboltlánc, a Hervis eladja magyarországi és romániai leányvállalatait a brit Frasers Groupnak, amely összesen 78 áruházat és több száz dolgozót vesz át.
A zenés filmek a mozi hőskora óta képesek arra, hogy dalokon, látványon és érzelmeken keresztül meséljenek. A műfaj folyamatosan megújul, a rendezők és színészek pedig rendszerint feszegetik a határokat – legyen szó látványos koreográfiákról, megható drámákról vagy ikonikus dallamokról. Összegyűjtöttük azt a hét alkotást, amelyek generációkon át bi
Lengyel Johanna hat évvel ezelőtt a Sztárban Sztár leszek! című tehetségkutatóban mutatta meg, mire képes. Akkor nem jutott messzire Bereczki Zoltán csapatában, most viszont a győzelemig menetelt.
A Progresszív Szlovákia párt elnöke, Michal Šimečka néhány napja felvetette, ismerjék el államilag a Beneš-dekrétumok igazságtalanságát. Hiába visszakozott szinte rögtön, szavai nagy vihart kavartak. Nizalowski Attila írása.
A Földközi-tenger élővilágát melegedő vizek, új betelepülő fajok és emberi túlhasználat gyengítik. A biodiverzitás rohamos csökkenése a térség jövőjét is veszélybe sodorja.
A helyben nagyon népszerű Gajdos László a nyíregyházi állatkertnek nyújtott jelentős kormányzati támogatásról, a Tisza Párt programjairól és a helyi és országos politikáról is beszélt egy friss interjúban.
A frissen vágott fa víztartalma akár 50 százalék is lehet, miközben faelgázosító és modern kályhákban már csak 20 százalék alatti értékkel szabadna égetni.
Banánfüzérek, görögdinnyetornyok, ananászhidak és csokival teli tálak borítják el minden évben a templom előtti teret a Lopburi Majomfesztiválon. Az asztalokra több tonna gyümölcs, édesség és üdítő kerül – a majmok lakomája egyszerre turistalátványosság és vallási szertartás. De a bőség ünnepe mögött nagy a feszültség.