2025. november 7. péntek

nov. 7
11:42
Nagy változás jön a Coca-Colánál (Portfolio)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a Coca-Cola két magyarországi leányvállalatával szemben indított versenyfelügyeleti eljárását, amelynek eredményeként a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. egyebek mellett vállalta, hogy módosítja a vendéglátó ágazati partnereivel kapcsolatban alkalmazott mintaszerződéseit; a vállalások jelentősen növelhetik a v
nov. 7
11:42
Nem a zöld tea, nem is a citromos víz: igyál ebből egy pohárral lefekvés előtt, és reggelre teljesen kisimul az arcod (Femcafe)
Sokan hiszik, hogy a fiatalos, sima arcbőr titka a drága krémekben és kezelésekben rejlik, pedig valójában már az étrendünkkel is sokat tehetünk azért, hogy feszes bőrrel ébredjünk reggelente.
nov. 7
11:42
Magyar Péter üzent Orbánnak a Trump-találkozó előtt: A magyar történelem bebizonyította, hogy a hintapolitika nem működik (SzMo)
A Tisza Párt elnöke szerint nincs helye a lavírozásnak, Magyarország helye egyértelműen a Nyugathoz kötődik. A kormányfő szerinte éppen ezt a történelmi leckét hagyja figyelmen kívül.
nov. 7
11:42
Rács mögött a kínai drog-alapanyag csempészbanda feltételezett vezetője (Magyar Hírlap)
Egy korábbi magyar pénzügyőr is hűvösre került.
nov. 7
11:42
Elmondom, hogy legelsőként mit tanulhattok Mamdani kampányából (Mandiner)
Azt, hogy egy választást akkor lehet megnyerni, ha azon az ember elindul.
nov. 7
11:42
47 gyereket szállítottak a Heim Pál kórházba ételmérgezés gyanújával (Telex)
A kórház azt tanácsolja az érintett gyerekek szüleinek, hogy biztosítsák gyerekeiknek a folyamatos folyadékutánpótlást, és ne engedjék őket közösségbe.
nov. 7
11:44
Két szóval írta le Diana hercegné, milyen az intim együttlét Károly királlyal (Magyar Hírlap)
Régóta nyílt titok, hogy a kapcsolatuk minden volt, csak boldog nem.
nov. 7
11:48
Gólyahír! Megszületett Sydney van den Bosch kislánya, Lia Elysee – édes fotó (Blikk)
Teljesült Sydney van den Bosch legnagyobb álma: megszületett a Kaszás Benjáminnal közös gyermeke. A pici a Kaszás-Van den Bosch Lia Elysee nevet kapta, a keresztneve olyan különleges, hogy a naptárban sem szerepel. Édes fotóval tudatták, hogy világra jött a kislányuk és lapunknak a szülésről is megszólalt a modell.
nov. 7
11:48
Új rekord a hajózásban (Portfolio)
A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) november 2-án zárta a 179. személyhajózási idényt, és az eddig összesített adatok szerint a társaság hajóin és kompjain összesen 2 millió 326 ezer utazót regisztráltak, ez a szám már most magasabb, mint a tavalyi teljes év utasforgalma, és 53 ezerrel több a múlt év azonos időszakához képest - közölte a társaság pén
nov. 7
11:48
Hogyan lehet megmenteni az érzelmeket egy agyműtét során? Olvass bele egy idegsebész naplójába! (Könyves Magazin)
Jesús Martín-Fernández spanyol idegsebész orvostörténelmet írt azzal, hogy éber pácienseken végzett agyműtétei során egy speciális, Mi-alapú tesztet alkalmazott. A célja az, hogy megőrizze betegei érzelmeit: olvass bele az idegsebész naplójába!
nov. 7
11:48
A 6 legmeghatóbb filmjelenet, ami biztosan könnyeket csal a szemünkbe (Hamu és Gyémánt)
Ritkák azok a filmek, amelyek egy-egy megindító jelenet miatt örökre az emlékezetünkbe vésődnek. Most hat olyan pillanatot idézünk fel, amelyek egyszerre fájóak és gyönyörűek – és bizonyítják, hogy a film médiuma képes a legmélyebb emberi érzelmeket is átadni.
nov. 7
11:48
Az Otthon Start első hulláma után letisztult a piac (Magyar Hírlap)
Már csak azok keresnek ingatlant, akik valóban vásárolni is akarnak.
nov. 7
11:48
Pácsonyi Daniella lesz a Central Médiacsoport kereskedelmi igazgatója (MMonline)
2026 január 1-től Pácsonyi Daniella tölti be a kereskedelmi igazgató pozíciót a Central Médiacsoportnál. Az átalakítás célja, hogy a vállalat még szorosabban összehangolja az értékesítési és tartalmi területeket, valamint tovább erősítse a hirdetői partnerségek minőségét és hatékonyságát. „A kereskedelmi igazgatói pozíció az egyik legfontosabb stra
nov. 7
11:50
Oroszország reagált Zelenszkij szökési tervére (Magyar Hírlap)
A lengyelek kiadhatják az ukrán vezetőt.
nov. 7
11:54
A Kúria is kimondta: közérdeket szolgált a Forbes a Hell-tulajdonos Barabás család vagyonának megbecsülésével (Kreatív Online)
A Kúria ítéletével véglegesen lezárult az elmúlt évek egyik legjelentősebb, precedensértékű, több mint öt éve tartó magyar médiapere. A döntés kimondta: a magazin jogszerűen járt el, amikor a Barabás családot feltüntette a leggazdagabb magyarokat bemutató rangsorában. Ez egyben azt is jelenti, hogy az ország egyik leggazdagabb családjának nem siker
nov. 7
11:54
"Jetlag? Ugyan már, meló van" (Magyar Hírlap)
Orbán Viktor elárulta, hogyan telt a Washingtonba tartó repülőút.
nov. 7
11:54
Elképesztő videó: így tanul újra járni Horváth Éva (AC News)
Döbbenetes, milyen kitartó a műsorvezető, akinek hamarosan véget érnek a szenvedései. Videón mutatta meg, mennyit fejlődött a mozgása.
nov. 7
11:56
Néhány tipp az egészség megőrzéséhez (Magyar Hírlap)
Az erős lábizomzat fizikai előnyei.
nov. 7
12:00
A dízel hajtotta a Mol profitját (Piac és Profit)
A Mol közzétette 2025. harmadik negyedéves jelentését. A tiszta CCS EBITDA 330,3 milliárd forint volt, ami meghaladta a 319,3 milliárd forintos piaci konszenzust.
nov. 7
12:00
Meghalt dr. Gőbel Gyula Antal sebész (Blikk)
Váratlanul, életének 79. évében meghalt dr. Gőbel Gyula Antal sebész, a Da Vinci Magánklinika orvosigazgatója. Ő volt az, aki prof. Kiss Tibor vezetésével Magyarországon úttörőként vezette be a laparoszkópos sebészetet, melynek térhódítása azóta is egyre kiterjedtebb.
nov. 7
12:00
Megszólalt Varga Mihály a forint árfolyamáról (Portfolio)
A közép-kelet-európai országok az elmúlt években kiemelkedő eredményeket értek el az infláció csökkentésében, ugyanakkor továbbra is fontos feladat az inflációs várakozások mérséklése, az árstabilitás helyreállítása és megőrzése – jelentette ki Varga Mihály a 7. Magyar – Lengyel Jegybanki Konferencián Varsóban a Magyar Nemzeti Bank közleménye szeri
nov. 7
12:00
Itt a fájó bejelentés: brutálisan drágulnak az üzemanyagok szombattól, ezt nem láttuk jönni (Pénzcentrum)
A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 4, a gázolaj beszerzési ára pedig bruttó 8 forinttal emelkedik szombattól, közölte a holtankoljak.hu.
nov. 7
12:00
Visszalépett a Lukoil vevőjelöltje, miután az Egyesült Államok "a Kreml bábjának" nevezte a céget (444.hu)
A svájci székhelyű Gunvor az után lépett vissza, miután az amerikai pénzügyminisztérium közölte: "soha" nem hagyná jóvá az üzletet.
nov. 7
12:00
Szeretnivaló, elérhető elektromos autóként itt az új Renault Twingo (Player)
Nagyon ráéreztek a Renault-nál arra, hogyan kell meghódítani a vevőket egy olyan dizájnnal, amit mindig is szerettek. A Renault 4 és 5 is fantasztikusan sikerült, és most itt az új Twingo, ami az első széria bájos stílusát idézi, közben pedig egy praktikus és olcsónak szánt elektromos autó lett.
nov. 7
12:00
Az Orbán-Trump csúcson kiderül, mit ér a baráti viszony - a világsajtó is azt találgatja, mire jut a magyar miniszterelnök (SzMo)
A Washington Post szerint a mai találkozó próbája lehet annak, mennyire mély az egymás iránti rokonszenv a két vezető között. A Guardian úgy tudja, van egy másik, titkos célja is a mostani csúcsnak.
nov. 7
12:00
Itt van az első 5 perc a Stranger Things befejező évadának első részéből (SzMo)
Hamarosan érkezik négy rész a sorozat utolsó évadából. Aki nem bír addig várni, most megnézheti az első jelenetet, amiben azonnal van demogorgon és Vecna is.
nov. 7
12:00
A Meta milliárdokat keres csaló hirdetéseken (Mínuszos)
Meta belső iratok szerint a cég bevételeinek akár tíz százaléka származhat csalásokhoz és tiltott termékekhez
nov. 7
12:00
Menümenekültek és más történetek (Magyar Hírlap)
Állóképes sivatagi show.
nov. 7
12:00
A németek nem tettek le a sorkötelezettség bevezetéséről, sőt! (Demokrata)
A CDU politikusa szerint nem elég felmérni, ki alkalmas katonai szolgálatra.
nov. 7
12:00
Orbán oroszbarátsága összehozza a két nagy amerikai pártot: demokraták és republikánusok együtt üzentek a miniszterelnöknek (Helló Magyar)
Miközben Orbán Trumpnál lobbizik a magyar kivételért az orosz energia-szankciók alól, amerikai szenátorok kétpárti csoportja keményen üzent.
nov. 7
12:00
Beton.Hofi és Pogány Induló újabb díjakat zsebelt be (Forbes)
Az idei 9. Magyar Klipszemlén ők nyerték el a legtöbb díjat. Megjelent a Magyar100 lista a Forbestól – nézd meg, melyek idén a legértékesebb magyar cégek! Mi történt? Beton.Hofi négy, Pogány Induló három, 6363 és Co Lee pedig 2-2 díjat szerzett meg csütörtök este az idei Klipszemle díjkiosztóján – írja a 444 oldalán futó JóBlog. A
nov. 7
12:00
Nem hiszed el, milyen cuki Berki Mazsi és Berki Krisztián kislánya: mutatjuk (rtl.hu)
Négyéves lett Berki Mazsi és Berki Krisztián kislánya, Emma. A végtelenül cuki kislány hatalmas tortával ünnepelt.
nov. 7
12:00
Kolosi Péter bejelentette az RTL nagy dobásait – ez vár a nézőkre! (rtl.hu)
A Most Wanted - A hajsza, a Sebestyén Balázsék elől menekülő celebek hajtóvadászata már most kedvence a nézőknek, úgy, hogy a tévében még semmit sem láthattak belőle. Ezen kívül mutatjuk, mivel várja a nézőket Sváby András, illetve Rácz Jenő és Sárközi Ákos az RTL-en.
nov. 7
12:00
Borzalmas üzemanyag-drágulás jön: elszáll a benzin és a gázolaj ára – jobb, ha még ma tankolunk (naphire.hu)
Szombaton újabb üzemanyag-drágulás csap le az autósokra: a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is emelkedik, ami a kutakon is gyorsan megjelenhet. A 600 forintos lélektani határ egyre közelebb van.
nov. 7
12:00
Krizantémot ide soha ne ültess! 5 tiltólistás hely a kertben, amit a profik is kerülnek (Bien)
A krizantém gyönyörű őszi virág, de nem minden hely ideális számára a kertben. Ismerd meg azokat a területeket, ahová a szakértők szerint nem érdemes ültetni.
nov. 7
12:00
Elronthatatlan libasült Márton-napra: ezzel az ősi és legegyszerűbb módszerrel neked is tökéletesre fog sikerülni (Hóvége)
Konfitálás? Naná, hogy neked is menni fog!
nov. 7
12:00
Sokkoló adatokat közöltek a 2025-ös évről: ennél még rosszabb lesz? (Agrárszektor)
A Meteorológiai Világszervezet (Wmo) csütörtökön kiadott jelentése szerint 2025 lehet a második vagy a harmadik legmelegebb év az ipari forradalom óta.
nov. 7
12:00
Nem fogod elhinni: Szabó Zsófi 14 évesen lett Fidesz-hívő – Legalábbis a friss nyilatkozata alapján így jön ki a matek (Médiapiac)
Szabó Zsófi elárulta, mióta érzi magát fideszesnek Szabó Zsófi a Demokrata hetilapnak adott interjúban beszélt arról, hogyan és mikor kezdett szimpatizálni a Fidesszel, és miért vállal ma nyíltan politikai szerepet. A színész-műsorvezető elmondta: az édesapja, Szabó Gyula színművész volt az, aki először Orbán Viktor mellé állt, és ez a gesztus mély
nov. 7
12:00
Tisza 39, a Fidesz 32 százalékon áll a választáson résztvevők körében a Forrás szerint (Kontroll.hu)
A Forrás Társadalomkutató Intézet friss felmérése szerint a Tisza Párt nemcsak listán vezet, de szavazói körében a szavazatmegosztás is jóval erősebb, ami komoly hatással lehet a választókerületi eredményekre.
nov. 7
12:02
Mindent ellopnak a lerombolt Manófalváról – Az alkotó Kánya Tamás besokallt (Blikk)
Bár korábban szóba került, hogy újjáépülhet egy másik településen a porig rombolt budakalászi Manófalva, Kánya Tamás egyelőre nem vállalná a feladatot. Az alkotó hosszú posztban beszélt ennek okáról, valamint arról, min megy keresztül. A bejegyzéshez megosztott egy videót egy mókusról, amely egy kis odúba járt szotyizni. Mára ezt is ellopták.
nov. 7
12:02
15 éve tőzsdén az Alteo – A számok magukért beszélnek (Portfolio)
Tőzsdei jelenlétének 15 éves jubileumát ünnepelte az Alteo a Budapesti Értéktőzsdén. Az esemény apropóján az energetikai szolgáltató és kereskedővállalat felidézte a tőzsdei pályafutása eddigi legfontosabb eredményeit, a számok csakugyan magukért beszélnek: az elmúlt 15 éve során a vállalat árbevétele tizennyolcszorosára nőtt, az Ebitda pedig negyv
nov. 7
12:02
Ennyi volt, vége a Szabad Európa magyar kiadásainak (Médiapiac)
Megszűnnek a Szabad Európa magyar kiadásai. A bejelentést Az Egyesült Államok Globális Médiaügynöksége (USAGM) tette meg, indoklásában többek között kifejtette, hogy szövetségeseik meggyengítése nem szolgálja az amerikai népet.
nov. 7
12:06
Tovább bővült az elektromos autótöltők hálózata (Alternatív Energia)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) legfrissebb beszámolója szerint 2024 végén 3191 engedélyköteles elektromos töltőberendezés üzemelt Magyarországon.
nov. 7
12:06
Sejtelmes fotót tett közzé a Honda! Ilyesmi lesz az új Civic? (Autónavigátor)
Egy hónapja sincs, hogy hazánkba is megérkezett a 11. generációs Honda Civic ráncfelvarrott verziója, ám a japán márka nem meglepő
nov. 7
12:06
Átadták a Junior Prima Díjat Népművészet és közművelődés kategóriában (Magyar Hírlap)
A tíz díjazott fejenként 3 millió forintot vehetett át.
nov. 7
12:06
Leüvöltötték Sebestyén Balázs fejét egy műsorban, kikerültek felvételek is (Promotions)
Úgy tűnhet a műsorvezető kivívta mások ellenszenvét.
nov. 7
12:06
Némi stagnálás után hétvégén már belehúz az üzemanyagár (Transpack)
Egy hét után ismét változnak a hazai üzemanyagárak – a legutóbbihoz képest viszont lényegesen kedvezőtlenebbül.
nov. 7
12:06
Bemutatjuk, kik védik Orbánt Washingtonban (Mandiner)
Marcona őrök sokasága, ez tiszta sor. De kik ezek a kőkemény urak és hölgyek? Mutatjuk!
nov. 7
12:06
Szabálytalan kamionosokra vadásztak a rendőrök az M7-esen (Telex)
A nehézteherautók nappali előzési tilalmának megsértése mellett a követési távolság betartását is ellenőrizték a levegőből.
nov. 7
12:06
Életfogytiglani börtönbüntetést kapott egy orosz katona Ukrajnában egy ukrán katona meggyilkolásáért (Telex)
Az orosz katona egysége 2024. január 6-án reggel támadta meg az ukránok csapatait a Zaporizzsjai területen.

Keresés