Nem is gondolnánk, hogy bizonyos mindennapi rutinok észrevétlenül öregíthetik az agyunkat. Míg természetes, hogy az évek múlásával változik a kognitív képességünk, sok múlik azon, hogyan éljük az életünket. A szakértők szerint hat látszólag ártalmatlan szokás különösen veszélyes lehet az agy egészségére, de szerencsére mindegyik könnyen megváltozta
A szenátusban ülő demokraták a kormányzati leállás befejezésének feltételeként az ACA (Affordable Care Act) lejáró támogatásainak egyéves meghosszabbítását kérik, cserébe támogatnák a rövid távú költségvetési törvényt - tudta meg a Bloomberg.
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) újonnan létrehozott AI & Automatizációs Fóruma első villámfelmérésében azt térképezte fel, hol tartanak a hazai cégek a generatív mesterséges intelligencia (GenAI) alkalmazásában.
Kiemelt hatósági ellenőrzés indult az óvodásokat érintő tömeges enterális - emésztőszervi - megbetegedés ügyében - tudatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), Budapest Főváros Kormányhivatala és a Pest Vármegyei Kormányhivatal pénteken közös közleményben az MTI-vel. A XI
Lando Norris senkinek sem kegyelmezett a São Pauló-i Nagydíj sprintkvalifikációján, Max Verstappen viszont nehéz helyzetből várhatja a szombati versenyt.
A kanadai sportrajongók körében hatalmas felháborodást keltett, amikor kiderült, hogy egy fontos baseballmérkőzésen Harry herceg nem a kanadai csapatnak drukkolt, hanem az amerikainak.
Létezik egy része a női testnek, melyhez több mítosz kötődik, mint a Loch Ness-i szörnyhöz. Ez a rejtélyes G-pont — mi pedig azért vagyunk itt hogy lerántsuk a leplet a tévképzetekről.
Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösen értékelték a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott megbeszélést.
Négyezer háztartásból álló mintapanel vásárlási adatait feldolgozva festett képet a zöldség, benne a paprika és paradicsom fogyasztásának változásáról Scheiling József vállalkozásfejlesztési vezető a DélKerTész őszi hajtatási napján.
Négyen meghaltak és hárman megsérültek, amikor egy magánhelikopter lezuhant Dagesztánban, majd egy épülő házra csapódva kigyulladt. A hatóságok szerint műszaki hiba vagy a rossz időjárás okozhatta a tragédiát.
A versenyfelügyelők beidézték Lewis Hamiltont a Brazil Nagydíj pénteki napját követően, miután a gyanú szerint nem lassított megfelelően dupla sárga zászlós jelzés alatt az interlagosi sprintidőmérőn.
A versenyfelügyelők beidézték Lewis Hamiltont a Brazil Nagydíj pénteki napját követően, miután a gyanú szerint nem lassított megfelelően dupla sárga zászlós jelzés alatt az interlagosi sprintidőmérőn.