A rezsicsökkentést sikerült megvédeni, a Török Áramlat és a Barátság vezeték esetében Magyarország teljes szankciómentességet kap - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, miután pénteken Washingtonban tárgyalást folytatott Donald Trump amerikai elnökkel.
Magyar Péter szerint a Tisza-szimpatizánsokról készített interaktív térképpel Fidesz nyílt támadása ártatlan állampolgárok ellen. Arra kéri a listázott embereket, hogy tegyenek feljelentést.
Donald Trump és Orbán Viktor hatodik hivatalos találkozóján az amerikai elnök remek vezetőnek nevezte a magyar kormányfőt, majd megadta neki a felmentést a szankciók alól. Szijjártó Péter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodás aláírását jelentette be.
A hatgyermekes édesapa nemrég nyitott egy próbaterem-komplexumot, így nem kérdés, hova kerül a pénz. A győzelmet nem is óriási bulival, hanem szűk körben ünnepli.
A legtöbb háztartásban újra és újra megjelenik a bosszantó probléma: a fagyasztóban vastagon képződő jégréteg. Pedig van egy filléres, meglepően hatékony trükk, amivel mindez elkerülhető, így többé nem kell órákon át leolvasztani a mélyhűtőt.
Megalázó módon, azonnali hatályú felmondással távolították el az általa alapított és huszonhárom esztendeig üzemeltetett Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának éléről Jarábik Gabriellát. Veczán Zoltán írása.
A rádiózásnak az egyre gyorsuló és mobilizálódó világban is lesz helye, sőt, akár növekedhet is a jelentősége – egyebek mellett erről beszélt Török László és Lantos Gábor a "Rádió 100" tizenhetedik epizódjában. Az adás vendégei évtizedeken át formálták a magyar sportközvetítések világát, most pedig egy jubileumi múltidéző beszélgetésben engednek be
Továbbra is megállíthatatlannak tűnik Lando Norris. Saját bevallása szerint egy tökéletlen körrel szerezte meg a pole pozíciót a sprintfutamra. Most készülhet a kiszámíthatatlan folytatásra.
A retail media az elmúlt években csendben a hirdetési piac harmadik pillérévé nőtte ki magát a klasszikus display és a social mellé. A lényege egyszerű: a vásárlási döntéshez legközelebb, a kereskedő saját felületein jelenik meg a márka – keresési találatok közt, kategóriaoldalakon, kosár előtti ajánlókban. Miközben a nagy szereplők (FMCG, elektron
Orbán interjúkat adott, sajtótájékoztatón és megbeszélésen vett részt Donald Trumppal, majd kormánypárti újságírók kérdéseire választolt Szijjártó Péter társaságában. Egy nap krónikája képekben.
A rezsicsökkentést sikerült megvédeni, a Török Áramlat és a Barátság vezeték esetében Magyarország teljes szankciómentességet kap, akárcsak Paks2 ügyében, jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, miután Washingtonban tárgyalt Donald Trump amerikai elnökkel.