2025. november 7. péntek

nov. 7
8:00
A tévedésből szabadon engedett rab három nap után önként visszatért a börtönbe (Blikk)
Két férfit merő véletlenségből engedtek szabadon a londoni Wandsworth börtönből, ráadásul egyikük esetében csaknem egy héttel később jöttek rá a hibára. Mindkét férfi után hajtóvadászatot indítottak a hatóságok. Ám az egyik, akit azon a napon engedtek ki tévedésből, amikor a börtönbüntetését kiszabták, három nap elteltével önként visszatért a börtö
nov. 7
8:00
Gálik Zoltán: Ukrajna ügyében visszafogottabb lesz az eddig támogató cseh politika (Infostart)
Ukrajna gazdasági és katonai támogatása ügyében is visszafogottabb lesz az eddig erősen támogató cseh politika Andrej Babiš kormányának megalakulásával. Az is kérdéses, hogy viszonyulnak majd a csehek az Európában lévő orosz vagyonok befagyasztásához – mondta Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense az InfoRádió Aréna című műsorában.
nov. 7
8:00
Fedezd fel a világ legizgalmasabb rövidfilmjeit a Kék Duna hullámain (FilmHu)
A Blue Danube Filmfesztivál 8. alkalommal nyitja meg kapuit és idén három országban – Ausztria, Magyarország és Szlovákia – várja a közönséget 2025. november 22. és 30. között. Ez az év rekord számú nevezést hozott, összesen 1808 alkotás érkezett 91 országból és a legkiemelkedőbbek kerültek a programba.
nov. 7
8:00
-50 fokban is szívből fotózik a sarkvidéki expedíciókon - Esther Horvath, World Press Photo nyertes fotós (HR Portál)
Eddig összesen 27 sarkvidéki expedíción vett részt. A National Geographic-ban és a New York Times- ban publikál, a német Alfred Wegener Sarkkörkutató Intézet fotósa. Mindig szerette a telet, a hideget. Közgazdászként végzett, de valami hiányzott, így fordult a fotózás felé. Most éli az álmát. A szakmáról, extrém körülményekről, jegesmedve-biztonság
nov. 7
8:00
Nukleáris szövetség Amerikával - Szijjártó Péter nagy bejelentést tett Washingtonban (Pénzcentrum)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval, közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
nov. 7
8:00
A veretlen Fradi ott van a 36 csapatos Európa-liga dobogóján (Player)
Négy forduló után tíz ponttal áll a magyar bajnok.
nov. 7
8:00
Csak óvatosan ezzel a 3 fűszerrel, ha gyógyszert szedsz, mert befolyásolhatják azok hatását (Glamour)
Egy gyógyszerészeti szakértő figyelmeztetést adott ki azzal kapcsolatban, hogy egyes fűszerek csökkenthetik bizonyos gyógyszerek hatékonyságát. Kiket érint? És mi az, amire oda kell figyelni? Máris eláruljuk!
nov. 7
8:00
Érkezik A szemfényvesztő a TV2-re (Márkamonitor)
Nagyszabású, mesterséges intelligencia felhasználásával készült intergalaktikus prezentációban ismertette a cégcsoport aktuális eredményeit a csütörtöki Big Picture konferencián Fischer Gábor, a Tv2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója. A piacvezető tévétársaság számos sikerformátumot tűz műsorára a közeljövőben, köztük egy vado
nov. 7
8:00
Így érkezett meg Washingtonba Orbán Viktor és a népes magyar delegáció (SzMo)
Órákon belül kezdődik a Trump-Orbán csúcstalálkozó. A magyar küldöttség már az Egyesült Államok fővárosában van.
nov. 7
8:00
A kiégés nem a semmiből érkezik, de meg lehet küzdeni vele (Könyves Magazin)
A kiégés megelőzhető, a jeleket fel lehet ismerni, és a megküzdés sem lehetetlen feladat, de ehhez szemléletváltásra van szükség. Ebben segít Kuna-Várhelyi Gábor pszichológus Ég velem? - A kiégés tünetei, okai és a sikeres megküzdés című kötete.
nov. 7
8:00
Három méret, maximális rugalmasság, precíz feszítés (newtechnology.hu)
Különböző méretekkel, leszorító erőkkel, robusztus anyagokkal, szerelési tartozékokkal és utánfeszítési lehetőségekkel norelem új láncfeszítő programja megbízhatóan lefed szinte minden gépészeti igényt – a szűk beépítési helyzetektől a nagy igénybevételű lánchajtásos
nov. 7
8:00
Csuhaj Ildikó, az ATV volt főmunkatársa az MTVA-hoz igazolt és máris Orbán-interjúval nyitott (Media1)
Csuhaj Ildikó nemrég távozott az ATV-től, most viszont már az állami média képviseletében volt ott a kormány a Wizz Airtől bérelt repülőgépén, amely Orbán Viktort, és más kormánytagokat, valamint üzletembereket és a Fideszhez közelálló véleményvezéreket szállított az Egyesült Államokba. Csuhaj máris interjút készített Orbánnal.
nov. 7
8:00
A Sagrada Família építését különös hangulatú videó örökítette meg (Roadster)
Gaudí halálának századik évfordulóján avatják majd fel a Jézus Krisztus tornyot.
nov. 7
8:00
"Sosem volt jó vele, gyors és önző az ágyban" – Miért veszítetted el a szex iránt vágyat? (Bien)
A Gottmann Intézet kutatása szerint a feleségek 73 százaléka elveszíti a szex iránti vágyat. De miért van ez így? A cikk különböző okokat tár fel, amelyek hozzájárulhatnak ehhez a jelenséghez.
nov. 7
8:06
A forintra is ráfér a hétvége (Menedzsment Fórum)
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
nov. 7
8:06
Orbán Viktor üzenete Washingtonból (Blikk)
Orbán Viktor Washingtonba repült egy népes delegációjával, s ma Donald Trump amerikai elnökkel találkozik.
nov. 7
8:06
Most végre kibújt a szög a zsákból: egészen durva, mit gondolnak valójában a külföldiek a magyarokról (Femcafe)
Nekünk, magyaroknak kőbe vésett véleményünk van a saját országunkról, kultúránkról, szokásainkról és társadalmunkról. Na jó, de hogyan vélekedik rólunk a nagyvilág? A külhoniak perspektívája mindig sokkal izgalmasabb és újszerűbb, mint a sajátunk.
nov. 7
8:06
Elképesztő dolog sokkolta az ázsiai lányt Magyarországon a buszon, azonnal videót tett közzé róla (Promotions)
Ezen lepődnek meg legjobban az Ázsiából érkező emberek, teljesen lesokkolják őket a látottak.
nov. 7
8:06
Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát indított (Magyar Hírlap)
A japán kormány szintén beszámolt az esetről.
nov. 7
8:06
Szijjártó Péter és Marco Rubio kormányközi nukleáris megállapodást írnak alá (Demokrata)
A paksi építkezés digitalizálását egy három cégből álló nemzetközi konzorcium végzi.
nov. 7
8:06
A sportfogadás soha nem látott forgalmat generál az előrejelzési piacokon (BitcoinBázis)
Az előrejelzési piacok világa óriási növekedést produkált 2025 októberében. A két legnagyobb platform, a Kalshi és a Polymarket összesen több mint 2,5 billió Ft forgalmat jegyzett. Ez a szám egyrészt azért lenyűgöző, mert mindkét platform történetében új rekordot jelent, másrészt meghaladja a Polymarket első négy évében elért teljes hozamát. A vála
nov. 7
8:06
Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát indított Dél-Korea és Japán szerint (Telex)
A rakéta a Japán-tengerbe csapódott.
nov. 7
8:06
Új vizekre evezett a Szupermenta: horgásztavakat teszteltek (Helló Sajtó!)
A Szupermenta program keretében a Nébih szakemberei 13 horgásztavat ellenőriztek, melyek közül két tó kiváló minősítést kapott. Az ellenőrzések során kisebb hiányosságokat tártak fel, például adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztását és haltelepítési hiányosságokat, amelyek miatt hatósági eljárások indultak.
nov. 7
8:12
"Nagyon mélyről jöttünk most fel" – Rubint Réka könnyekben tört ki a kamerák előtt (Blikk)
Rubint Réka a Nekem mondod? podcast legutóbbi adásában arról beszélt, hogy az utóbbi időben ő és a családja is megjárták a poklot. A fitneszedző egy ponton könnyekben tört ki. Elárulta, hogy a nagyobbik fiával, Norbikával igazi szövetségesekké váltak, akit a mentorának is nevezett. Szerinte a fia mindenhol helytáll majd az életben, akár üzletemberk
nov. 7
8:12
Kiállítják a titkos Habsburg-ékszereket (Infostart)
Kiállítják Kanadában a Habsburg-dinasztia azon ékszereit, amelyeket évtizedeken át titokban őriztek az országban – jelentette be a család.
nov. 7
8:12
Szijjártó Péter: A magyar energiatörténetben először amerikai nukleáris fűtőelemeket fogunk vásárolni (SzMo)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval - közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
nov. 7
8:12
Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát indított (Demokrata)
Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát indított keleti partjaitól a tenger felé – közölte pénteken a dél-koreai hadsereg.
nov. 7
8:12
Több mint 4900-an érkeztek Ukrajnából csütörtökön (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 14 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
nov. 7
8:12
Trump dörzsölheti a tenyerét: veszélyben Machado Nobel-békedíja (Mandiner)
A Norvég Nobel belső információszivárgás és külső hírszerzési műveletre hivatkozva vizsgálja a venezuelai ellenzéki vezető győzelmét.
nov. 7
8:18
Gyengült a forint reggel (Adózóna)
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben – közölte az MTI.
nov. 7
8:18
Hivatalos: a kínaiak végleg tisztázták, mi lesz a szegedi BYD-gyárral – komoly félreértés történt, ez az igazi dátum (Mandiner)
Ez már a vicc kategória: már megint helyre kellett tennie a BYD-nek a Bloomberget a szegedi gyár kapcsán.
nov. 7
8:18
Cadu: A Ferencváros nem 11 játékosból áll, hanem 23 emberből (rtl.hu)
A Ferencváros 3-1-re legyőzte az Európa-ligában a Ludogorecet, a lefújást követően az RTL munkatársa, Szabó Szilárd megszólaltatta a Ferencváros és a bolgár csapat egyik gólszerzőjét, Cadut, illetve Sont, valamint Szalai Gábort.
nov. 7
8:24
Történelmi bejelentés, ezt már biztosan eléri a magyar kormány Washingtonban (Privátbankár)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
nov. 7
8:24
"Mindennap megyünk a temetőbe, a sírja tele van apróbb ajándékokkal" – Változás Babicsek Bernát végső nyughelyénél (Blikk)
A fiunk halála óta egyforma minden nap, naponta többször elsírjuk magunkat még mindig –mondta a Blikknek a tragikus körülmények között elhunyt színész, Babicsek Bernát édesanyja. Már csaknem négy év telt el azóta, hogy a népszerű színész-zenész füstmérgezés miatt az otthonában életét vesztette, de a szülők máig képtelenek elengedni a fiuk emlékét.
nov. 7
8:24
Allah parancsaira hivatkozott az oléroni ámokfutó – A hatóságok kizárták a terrorkapcsolatot (Blikk)
Az a férfi, aki előző nap szándékosan elütött öt embert a nyugat-franciaországi Oléron szigetén, a vallomása szerint "Allah parancsait követte". Az illetékes ügyész csütörtök este közölte: a gyanúsított a közelmúltban vallásilag radikalizálódott, ám semmilyen kapcsolatban nem áll terrorszervezetekkel.
nov. 7
8:24
Szijjártó Péter és Marco Rubio kormányközi nukleáris megállapodást írnak alá (ProfitLine)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval - közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
nov. 7
8:24
Több ezer NATO-szellemhajó bukkant fel Finnország partjainál (Magyar Hírlap)
Senki sem tudja, mi történt.
nov. 7
8:24
Ismét Budapest lesz Közép-Európa technológiai fővárosa (MMonline)
November 13–16. között a Hungexpon rendezik meg a TECHXPO 2025-öt, amely a legnagyobb nemzetközi technológiai show-k – a CES és az IFA – szellemiségét hozza el a régióba. A tavalyi debütáló rendezvény után a szervezők idén még több szakmai tartalommal, világszínvonalú előadókkal és látványos közönségprogramokkal készülnek.A tavaly útjára indított T
nov. 7
8:24
Hátborzongató részletek derültek ki: egy Allah parancsait követő, fejében furcsa zajokat halló férfi követte el a oléroni merényletet (Mandiner)
Az országos terrorellenes ügyészség nem nyomoz az ügyben, mert a férfi elmondása szerint egyedül radikalizálódott, az interneten keresztül.
nov. 7
8:24
Vérre megy a Nav: durva bírságok (AC News)
Jövő évtől semmi nem maradhat titokban a NAV előtt: az adóhatóság még azt is látni fogja, amit mi nem.
nov. 7
8:24
Folyadék és kristály egyszerre: ez a giromorf (Gyártástrend)
A hibrid, folyadékkristályos anyag közelebb hozza a foton alapú számítástechnikát a megvalósíthatósághoz.
nov. 7
8:24
Jánossy Lajos: Nem tudtam, hogy így fáj (Litera)
Ízig-vérig magyar történet a tiéd, sorsodként vállaltad, mondtál rá igent. Trianontól Bergen-belsenig, Világostól ’56-ig, Ózdtól Kolozsvárig tekintettél rá, akartad megteremteni az elbeszélés történetét, amely nélkül nincs lelki ország. – György Pétertől Jánossy Lajos búcsúzik.
nov. 7
8:30
Itt az első nagy bejelentés Washingtonból, rögtön egy történelmi lépés (Menedzsment Fórum)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
nov. 7
8:30
Orbán Viktor üzenete Washingtonból: az orosz gázról nem üzleti alapon tárgyalok Trumppal (Blikk)
Orbán Viktor Washingtonba repült egy népes delegációjával, s ma Donald Trump amerikai elnökkel találkozik. Előtte egy – ottani idő szerint még csütörtök este felvett – interjút adtak le a Kossuth rádióban.
nov. 7
8:30
Orbán Viktor Washingtonból: minden más lesz ezen a találkozón Donald Trumppal (Infostart)
Az amerikai elnökkel folytatott tárgyalásait megelőzően hosszabb interjút adott a Kossuth Rádiónak a miniszterelnök. A budapesti Trump–Putyin-csúcs szerinte "meg fog történni, mert bejelentették", az a kérdés, hogy addig várnak-e vele, amíg a háttérben minden kérdésben sikerült megegyezni, és azt sem tudni még, hogy a békét bejelentő vagy a békéhez
nov. 7
8:30
Jennifer Lawrence és Emma Stone közösen készít egy filmet Miss Piggyről, a legendás Muppett Show "sztárjáról" (Blikk)
Jennifer Lawrence, Emma Stone és Cole Escola egy különleges projekt során Miss Piggynek szentelt játékfilmet készítenek, amely az ikonikus Muppet-karakter életét és személyiségét helyezi a középpontba. A Disney égisze alatt már javában zajlik a film fejlesztése, amelynek producerei Lawrence és Stone lesznek, míg a forgatókönyvet Escola jegyzi.
nov. 7
8:30
Videón: több száz bivaly dübörgött át a Tisza-hídon, beleremegett az egész szerkezet (Pénzcentrum)
Nem mindennapi látvány fogadta tegnap a tiszaugiakat: közel 260 bivaly masírozott át a Tisza felett, patadobogástól zengett az egész híd. A hatalmas csorda útját pásztorkutyák és lelkes önkéntes hajtók kísérték - a látványt több tucat kíváncsi néző is élőben figyelte.
nov. 7
8:30
Második filoxéravész fenyeget? Talán a nemesítés megoldást hoz (Agroinform)
A klímaváltozás, az új kártevők megjelenése és az aszályos időszakok drasztikus hatásai új kihívások elé állítják a magyar mezőgazdaságot.
nov. 7
8:30
Napi több ezer légijáratot törölnek az Egyesület Államokban a kormányzati leállás miatt (Player)
Tíz százalékkal csökkentik a légi forgalmat.
nov. 7
8:30
RTL x Big Picture 2026: A cél az elérés maximalizálása (Márkamonitor)
Az Rtl a Big Picture 2026 konferencián megerősítette: a médiavállalat célja, hogy tartalmai a lehető legszélesebb közönséghez jussanak el, a lineáris televíziózás és a streaming egymásra épülő rendszerén keresztül. Ebben új évadokkal térnek vissza a legnépszerűbb showműsorok és realityk, de vadonatúj szórakoztató műsorok is gazdagítják a kínálatot:

Keresés