A görög–albán határ "Kén-barlangjában" 106 m²-nyi összefüggő hálót és több mint 111 ezer pókot azonosítottak – két hétköznapi faj eddig ismeretlen, kolóniába rendeződő szupertelepét.
Magyar kutatók áttörést értek el a rák elleni harcban a LiPyDau nevű új gyógyszerrel, amely állatkísérletekben a bőrrák és tüdőrák növekedését gátolta, mellráknál pedig teljes gyógyulást eredményezett. A liposzómás nanohordozóba csomagolt vegyület különösen hatékony még gyógyszerrezisztens daganatok ellen is.
A gyönyörért igazán sokmindenre képesek vagyunk. Olyan sokmindenre, hogy a nagyobb részét nem is merjük megtenni, de fantáziálunk róla. Milyen szerencse, hogy nincs gondolatrendőrség, hiszen gyakorlatilag nem lakónegyedeket, hanem börtöntelepeket kellene építeni az erkölcs kordában tartására. Ami a fejben történik, az a miénk és nem veheti el tőlün
Azt a mindössze 34 éves, progresszív baloldali, muzulmán Zohran Mamdanit választották New York polgármesterévé, aki a kampányában megígérte, hogy visszahelyezi a hatalmat a munkásosztály kezébe, illetve felveszi a harcot a Trump-adminisztrációval szemben. Az egy évvel Donald Trump elnökválasztási győzelme után tartott keddi voksolásokon Virginiában
Kedves Kollégák: újságírók, szerkesztők, üzleti döntéshozók a médiában! Hogy álltok a társadalmi ügyekhez? Van helye egy nonprofit témának fizetőkapu mögött? Hajdók Dávid véleménycikke.
Az Art Basel és a vezető svájci bank, az UBS megbízásából az Arts Economics dublini székhelyű műpiaci elemző cég minden évben megjelenteti a műgyűjtés trendjeiről készített Survey of Global Collecting-et, melynek alapját a legtehetősebb gyűjtők között végzett felmérés eredményei képezik. A most megjelent 2025-ös összefoglaló jelentős, a műkereskede
A Závecz Research legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a biztos szavazók körében a Tisza Párt 48, a Fidesz-KDNP 37 százalékon áll. Az elmúlt hónapokban a politikai küzdőtér egyre inkább a két nagy párt párharcává alakult, míg a kisebb pártok támogatottsága stagnál vagy csökken. A győzelmi várakozások azonban továbbra is szoros versenyt mutatnak
Müller Péter író vendégeskedett a TV2 Mokka című műsorában kedden, amikor is Szabó Zsófi olyat kérdezett tőle, hogy megfagyott a levegő a stúdióban. Szabó Zsófi körül mindig történik valami, a bulvár pedig lesi a csinos műsorvezető minden mozdulatát. Mi is írtunk róla itt a Mosthir.hu oldalon, amikor is Dobó Kata vette észre, hogy valami nincs […]
A német feldolgozóiparban 1,1%-kal nőttek a megrendelések 2025 szeptemberében az előző hónaphoz képest, miközben az éves összehasonlításban 4,3%-os csökkenés mutatkozott - írta a Destatis.
Kína látványosan szigorította fellépését a Délkelet-Ázsiában működő pig butchering, vagyis “disznóvágó” online csalások szervezőivel szemben. A hatóságok az utóbbi hónapokban több tucat bűnszövetkezetet felszámoltak, egy klán vezető tagjait pedig tegnap halálra ítélték. Minderre alig pár nappal azután került sor, hogy az USA is bejelentette, hogy
Többrendbeli tiltott adatszerzés bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 22 éves férfival szemben, aki női mosdókban rejtett el titkos kamerákat, hogy megfigyelje az illemhelyekre betérő személyeket. Sőt, az is előfordult, hogy a szomszédos fülkéből - mobiltelefonja segítségével - ő maga készített felvételt.
Hetekig azon drámáztak, hogy Anna szerint csókolóztak, Peti szerint viszont maximum egy szájrapuszi volt köztük, amit felesége többnek gondolt. Úgy tűnik, még mindig nem léptek túl ezen.
Bár Magyarországon a hálaadás nem hagyományos ünnep, egyre többen szerveznek ilyenkor baráti vacsorát vagy tematikus estét, pusztán az együttlét öröméért – és ez valószínűleg idén november 27-én sem lesz máshogy. Ha pedig ünnepi asztalról van szó, egyértelműen a pulyka az este igazi főszereplője.
A Zyntern friss, 2025-ös Nagy Pályakezdő Kutatása lerántja a leplet: a fiataloknak már nem a fizetés az első! A megkérdezettek 78 százaléka szerint sokkal fontosabb, hogy nap mint nap tanulhassanak valami újat, önálló döntéseket hozhassanak, és érezzenek valódi értelmet a munkájukban. Sőt, több mint 60 százalékuk kimondottan a támogató munkahelyi l
Az Európai Bizottság (Eu) 2025/2144 végrehajtási rendelete előírja, hogy a Kínából származó borsófehérje behozatalát regisztrálni kell az Európai Unióba történő érkezéskor. A rendelet célja az uniós termelőket védő dömpingellenes eljárás előkészítése - olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) oldalán.
Törökbálint is élne az úgynevezett önazonossági törvény adta lehetőséggel, és korlátozná a betelepülést. Szőke Péter polgármester kedden jelentette be, hogy a város képviselő-testülete elé terjeszt egy rendelettervezetet, amely két területet érintene.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos kampányt indít - jelentette be közleményében a fogyasztóvédelmi hatóság.
Ismét elképesztően futballozott Szoboszlai Dominik. A Liverpool 1–0-s győzelméből gólpasszal vette ki a részét, és ha egy kis szerencséje van, maga is feliratkozik a góllövők közé. Ettől függetlenül Európa számos portálja őt látta a mérkőzés legjobbjának. Sokan a Liverpool új királyaként emlegetik a magyar válogatott csapatkapitányát.
Az együttműködés célja, hogy bemutassa a vállalati élet meghatározó alakítóinak az egyetemes magyar képzőművészeti világot és megismertesse velük a gyűjtés előnyeit. Ezáltal új színfoltot hozzon a vállalati employer branding, corporate branding, a wellbeing, az ESG-célok, a CSR-vállalások, valamint a felelős és értékközvetítő vállalati imázs erősít
Az egészség és a csillagjegyed szoros kapcsolatban áll: minden jegynek megvan a maga gyenge pontja. Tudd meg, mire figyelj, hogyan előzd meg a betegségeket, és hogyan őrizheted meg a testi-lelki egyensúlyod, hogy energikus és boldog maradj.
Ha az oltás súlyos egészségkárosodást okozott, a román állam is perelhető – de nem automatikus a kártérítés, bizonyítani kell az állam felelősségét is.
Az Otthon Start fix 3%-os kamata lényegesen kedvezőbb, mint a jelenlegi piaci alapú lakáshiteleké. De mennyit nyerhetsz 10, 30 vagy 50 millió forintos hitelösszegnél, 20 vagy 25 éves futamidő esetén?
Sérülés miatt le kellett cserélni a Blackburn Rovers magyar válogatott futballkapusát, Tóth Balázst a Bristol City otthonában 1-0-ra megnyert angol másodosztályú bajnoki 89. percében. Egyelőre nem tudni, mennyire súlyos a világbajnoki selejtezőkön is remeklő futballista sérülése.
Bár az érdeklődők száma csökkent, a hazai használtautó-piac minősége javult 2025 októberében – derül ki a Használtautó.hu adataiból. A járművek fiatalabbak, kevesebbet futottak, árak pedig minden hajtáslánc esetében emelkedtek. Különösen figyelemre méltó, hogy az elektromos autóknál is megtört a korábbi trend, és nőtt az átlagáruk.
Szerdán is a foci lesz a középpontban: folytatódik a Bajnokok Ligája alapszakasz. Jön a Barcelona, de számos egyéb BL-izgalom is ígérkezik, plusz startol az úszók rövidpályás országos bajnoksága Debrecenben.
2025. november 4-én, a Magyar Közlöny 2025. évi 128. számában 12 rendelet és 23 határozat jelent meg, közöttük a magyarországi turizmus és vendéglátóipar fejlesztése érdekében kialakított finanszírozási konstrukciókhoz kapcsolódó egyes intézkedésekről szóló kormányrendelet módosításáról szóló rendelet, a Bérgarancia Alapból történő támogatás-lehívá
Az amerikai részvények kedden meredeken estek, miután a nagybankok arra figyelmeztettek, hogy a részvénypiac korrekció előtt állhat a túlfeszített értékelések és az azokkal kapcsolatos aggodalmak miatt. Az S&P 500 1,2%-ot, a Dow Jones 0,5%-ot, a technológiai túlsúlyú Nasdaq Composite 2%-ot esett.
Görögországban 2024-ben nőtt a Salmonella és Campylobacter fertőzések száma az előző évhez képest a Hellén Statisztikai Hatóság (Elstat) frissen közzétett adatai szerint - tudósított a Food Safety News.
Frohner Fecó őszintén mesélt a Jobb később, mint soha! hatodik epizódjában tokiói románcáról, amely váratlanul bontakozott ki egy furcsa bárban. Mint mondta, a Yota nevű japán testépítő lány naponta üzent neki szívecskékkel és mosolygós emojikkal, de végül úgy érezte, nem akar játszani az érzéseivel. "Jólesett, de rossz volt az időzítés" – vallotta
A Fidesz kampányfőnöke hosszan reagált Pottyondy videójára – a standupos azt az MI-videót kritizálta, ahol Marvel-bosszúállóként ábrázolták az Orbán–Szijjártó–Lázár-triót.
Az év első felében növekedésnek indult a magyar művészek műtárgyainak forgalma a műtárgy.com gondozásában ötödik alkalommal megjelenő, “A magyar művészek aukciós piaca" című elemzés szerint. A Portfolio Kollmann Szilviát, a műtárgy.com vezetőjét kérdezte arról, hogy meddig tarhat a jó hangulat a piacon, mit érdemes venni, ha valaki diverzifikálni s
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Fürst György ellen. A Centrum Parkoló Kft. egykori ügyvezetőjét a pesti parkolási maffia perében ítélték el, a büntetése elől Izraelbe szökött.