A magyar kormányfő szerint az amerikai elnököt a szlovén felesége és a "két lábbal a földön" álló apósa is közelebb hozza a közép-európai emberekhez. Ezért is kár, hogy Európában tévesen ítélik meg.
A szabályozás célja a keletkezett hulladék mennyiségének csökkentése, az újrahasználat és újrahasznosítás arányának növelése, azaz a körforgásos gazdasági modellre történő áttérés ösztönzése.
A Westinghouse atomenergia program új lendületet kaphat Donald Trump 80 milliárd dolláros befektetési tervének köszönhetően. Az Egyesült Államok a múlt héten megállapodást kötött a cég tulajdonosaival, a Cameco és a Brookfield Asset Management vállalatokkal, hogy az országban új atomerőműveket építsenek. A projekt nyomán a Westinghouse önálló, tőzs
Péntektől egyre nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, növekszik a csapadék esélye – derült ki a HungaroMet előrejelzéséből. Zömmel derült idő várható, de éjszaka ismét sokfelé párássá válik a levegő, egyes részeken köd is képződhet. Ezek holnap a nap első felében fokozatosan feloszlanak, azonban dél, délkelet felől alacsonyszintű felhőzet érkezik
Julian Röpcke, a Bild elemzője szerint az ukrán „Szkela” zászlóalj bejelentése Pokrovszk központjának megtisztításáról félrevezető, mivel az oroszok soha nem tartózkodtak ott.

Vezetői körlevélben tájékoztatta az Mnb a hazai bankokat és pénzforgalmi szolgáltatókat arról, hogy milyen formában kell tájékoztatniuk a lakossági ügyfeleket a kedvezőbb árú számlacsomagról.

Többféle elmélet és módszer létezik arra, hogyan is javíthatunk alvásunk minőségén, abban azonban egyetértenek a szakértők, hogy a rendszertelen ébredési és lefekvési idő megzavarja a biológiai óránkat, ezáltal rossz alvást eredményez.
Ma, amikor a gazdasági válságok gyökeresen alakítják át a fogyasztói magatartást, különösen fontos megértenünk, kik irányítják valójában a választásokat. A B2W – Business to Woman legfrissebb, 2025-ös reprezentatív kutatása szerint a nők befolyása tovább nőtt: míg 2022-ben a vásárlások 85%-ában volt meghatározó szerepük, idén ez az arány már elérte
Az Accor, a világ vezető vendéglátóipari csoportja az idei harmadik negyedévben változatlan árfolyamon az árbevétel 3,1 százalékos növekedéséről számolt be, EBITDA-növekedési előrejelzését pedig 11-12% közötti értékre javította. „A csoport 2025 harmadik negyedévében is folytatta növekedését és hálózatának fejlesztését. Ez a teljesítmény bizonyítja
A Balaton-felvidék, azon belül is a Káli-medence lüktető gasztronómiai térképén méltó helyet foglal el egy apró, de annál elszántabb gazdaság, a Kinga Kamrája.
Egy konfliktus a boltban, vagy egy nézeteltérés a kollégáddal; mindegy, milyen élethelyzetről beszélünk, te a viták során egyszerűen nem tudsz higgadt maradni. Ilyenkor azonnal megérzed a gombócot a torkodban, és már előre tudod, hogy egy-két percen belül elsírod magad. Nagyon idegesítő tud lenni, és még nehezebb kezelni; de vajon mit jelent, ha te
A Fidesz és a propaganda villámgyorsan elkezdte a saját céljaira használni a tiszások ellopott adatait, miközben amiatt még senkinek nem lehetne nyilvánosságra hozni a személyes adatait, mert egy párt nem tudta biztonságosan megőrizni azokat.
És eljött a pillanat, amire egész héten vártunk, végre itt van a Bëlga új, friss és ropogós videóklipje, amely először itt, a Playeren látható! Premier!
Noah Dettwilerről szuper hírek érkeztek, amíg José Antonio Ruedáról kiderült, hogy ő sem úszta meg enyhén. A Maláj Nagydíjat beárnyékolta a Moto3-ban történt baleset, ahol José Antonio Rueda és Noah Dettwiler ütközött össze és sérült le. Utóbbi motoros járt rosszabbul, a jelentések szerint a pályán és a kórházban is többször újra kellett éleszteni.
A rántott sajt nem csupán a legkisebbek kedvence, egy falatnyi élvezet, ami a mindennapok megmentője lehet. Egyszerű, ízletes és mindenekfelett laktató. Ha kíváncsi vagy, hányféleképpen készülhet az imádott rántott sajt trappistából, akkor olvass tovább!