Az éves áremelkedés is üteme mérséklődött, 17,1 százalékról 15,9 százalékra. A lakásdrágulás havi lassulását leginkább a kínálat bővülése és a kereslet mérséklődése magyarázza, így az év hátralévő részében sem lehet jelentős áremelkedésre számítani. A fővárosi használt lakások és házak átlagos négyzetméterára november legelején 1,39 millió forint v
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Toyota három versenyzője vívott hatalmas csatát péntek délelőtt az első helyért a Japán Rallyn, melyből Sébastien Ogier került ki a legjobban, míg Kalle Rovanpera hibázott és jelentősen csökkentek esélyei a vb-címre.
Ultramodern technológia jelenik meg a baromfitelepeken, melyben mesterséges intelligencia és valós idejű adatelemzés segíti a takarmányozást, javítja az állatok egészségét és csökkenti a költségeket.
Erős harmadik negyedévet zárt a MOL-csoport, ugyanakkor az új kihívások tükrében a vállalat felülvizsgálta év végi eredmény előrejelzését – írja a vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent tájékoztatóban.
A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport rekordszámú ülőhelykapacitással indítja a téli menetrendet. Az izgalmas új úti célok és a frekvencianövelés bővítik az utazási lehetőségeket és hozzájárulnak a beutazó turizmus növekedéséhez. Magyarország népszerűségét kihasználva, a Budapest Airport a VINCI Airports kiterjedt légitársasági
Az őszi idő tökéletes a szabadtéri mozgásra, de ha nem megfelelő a ruházatunk, könnyen kényszerpihenőre küldhet egy megfázás. A túl sok ruha izzadáshoz, a túl kevés pedig fázáshoz vezetne. Segítek, hogy megtaláld az egyensúlyt, és mutatok egy kültéri gyakorlatsort is, amit eszköz nélkül is elvégezhetsz a kertben vagy egy parkban. Begubózás helyett
Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője büszke a játékosaira, szerinte minden egyes futballista hozzátette a magáét a bolgár Ludogorec 3-1-es legyőzéséhez az Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti, negyedik fordulós mérkőzésén.
A Google hamarosan a Polymarket valósidejű oddsait is megjeleníti a keresési találatoknál és a Google Finance oldalain, ami újabb fontos előrelépést jelent a decentralizált pénzügyi eszközök mainstream integrációjában. Polymarket x Google We're excited to announce Polymarket odds will be integrated into Google. Coming soon. pic.twitter.com/LaKTOFki
Az állami informatikai háttérrendszerekben 2025. november 7-én, pénteken 15 óra és 2025. november 10-én, hétfőn 6 óra között előre ütemezett karbantartást végeznek.
Felgyulladt egy férfi a melbourne-i nemzetközi repülőtér egyik légitársaságának üzleti várótermében, miután a zsebében lévő lítium-akkumulátoros power bank túlmelegedett és lángra kapott. A tűz következtében a férfi a lábán és az ujjain szenvedett égési sérüléseket. A Quantas légitársaság most felülvizsgálja a szabályzatát a lítiumakkumulátorok fed
Élénkül a forgalom az autópályák és főutak fővároshoz közeli szakaszain. Lassan telítődnek a sávok, már sokan haladnak az M3-as autópályán Hatvan és Budapest között. Egyre lassabb a haladás az M0-s autóúti csomóponttól befelé.
Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója is több nagy bejelentéssel érkezett a csütörtöki Big Picture 2026 konferenciára. Kiderült, hogy visszanevezik FEM3-ra a néhány éve az akkori vezérigazgató, Pavel Stanchev ötletére TV2 Klubra átkeresztelt csatornát, valamint új évadot több kap több népszerű műsor. A szemfé
Orbán Viktorék gépe megérkezett Washingtonba. A miniszterelnök magyar idő szerint késő éjszaka posztolt a Facebook oldalára, ahol több képet is megmutatott, többek között a különleges szállásuk homlokzatát is. Ezen kívül elküldte üzenetét is a hajnali órákban:
A bennfentesek szerint Meghan Markle-nek le kellett porolnia a színésztudását, mert a kapcsolata Harry herceggel a színfalak mögött megromlott, ezért el kell játszania, hogy még mindig boldogok.
Mennyit számít egy fantasy esetében a szereplők kora? Leigh Bardugo Six of Crows - Hat Varjú fantasy könyveinek új kiadásában kellemetlen meglepetés fogadta az olvasókat.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Fotó: ASFINAG Az ÖAMTC közlése szerint a 2026-os digitális autópálya-matrica már elérhető és megvásárolható minden ÖAMTC klubállomáson és határállomáson. A rendszer egyik legnagyobb előnye, hogy a helyben vásárolt digitális matrica azonnal érvényes, vagyis nem kell kivárni a 18 napos online várakozási időt, amely az ASFINAG webáruházában történő vá
Ősz, az év legszínpompásabb évszaka. Japánban a tavaszi cseresznyevirágzás (szakura) mellett ősszel a vörös és sárga lombszíneződésben gyönyörködnek a helybéliek és pihenik ki a hétköznapok gondjait. Programajánló hétvégére!
November 10-én érkezik a Most Wanted – A hajsza az RTL-re és az RTL+ Premiumra, de most kiderült, mi történt a szökés előtt. A sztárok a Celebfegyház és Átnevelő Intézetbe vonuláskor leadták személyes tárgyaikat – a kedvenc kalapácstól a paprikáig minden előkerült. Videónkban most te is megnézheted, mit hagytak hátra a legkeresettebb magyar celebek
Befektetések reményében érkezik Orbán Viktor pénteken a Fehér Házba. A magyar kormányfő nehéz beszélgetésekre is számíthat, amelyekben meg kell ígérnie az orosz energiafüggés csökkentését, vagy meg kell győznie a Putyinban csalódott Trumpot, hogy még egy ideig fenn kell tartania azt.
A csapvíz a benne található klór és fluorid miatt nem feltétlenül a legmegfelelőbb a növények öntözésére, emiatt sokan részesítik előnyben a desztillált vizet. De vajon tényleg olyan csodaszer ez, mint ahogyan arra sokan esküsznek?
Az európai és a globális burgonyapiacok egyaránt nyomottak. A termelés, az időjárás és az árak régiónként jelentősen eltérnek. Európában túltermelés jellemző, ami a termőterületek és hozamok növekedésével is magyarázható. Dél-Afrikában hasonló tendencia figyelhető meg, míg Új-Zélandon és az Egyesült Államokban a kereslet stabilitást mutat - olvasha
A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 330,3 milliárd forint (974 millió dollár) volt az idei harmadik negyedévben, meghaladta az előző év azonos időszakában elért 304,3 milliárd forintot (847 millió dollárt) – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Miközben Orbán Viktor Washingtonban készült a kétoldalú megbeszélésekre Donald Trump amerikai elnökkel, a háttérben is lázas munka folyt. A washingtoni magyar nagykövetségen dolgozók alaposan kivették a részüket a szervezésből, mindezt egy olyan épület falai között, ami amerikai mércével mérve történelminek számít.
Az állami informatikai rendszerekben 2025. november 7-én, pénteken 15 órától november 10-én, hétfőn 6 óráig előre tervezett karbantartást hajtanak végre.
A Nutri-Score egy színes, „A”-től „E”-ig terjedő tápérték minősítő rendszer, amely segíti a vásárlókat az egészséges táplálkozásban. A francia kormány 2017-ben vezette be, és egyre több európai országban alkalmazzák. A MATE tudománynépszerűsítő sorozata bemutatja a rendszer működését és jelentőségét.
Interjú a ChatGpt-vel a mesterséges intelligenciáról a mezőgazdaságban: hogyan segít a precíziós döntésekben, adatkezelésben és fenntartható termelésben.
Bruce Willis már nincs tudatában súlyos betegségének - árulta el felesége, Emma Heming Willis, aki szerint ez egyszerre szívszorító és megnyugtató. A színész családja igyekszik a jelenben élni, és megtalálni a kapcsolatot Bruce-szal ott, ahol éppen van.
A Széchenyi István Egyetem és a Brigetio Kerékpáros Sportegyesület együttműködése a hazai kerékpársport erősítését célozza. Az egyetem támogatásával megrendezett versenyek nemcsak a sportolási lehetőségeket bővítik, hanem a hallgatók számára is új közösségi és versenyzési lehetőségeket kínálnak Győrben.
A majdnem ezer milliárd dollárt érő fizetési csomag rekord lehet. A Teslánál nagyon örültek, bár egy korábbi, a jelenleginél kisebb fizetésről szóló döntést már elkaszált egy helyi bíróság.
Philip Hasheider egy átlagosnak induló napon betért egy fitneszközpontba, néhány bicepszgyakorlat után azonban különös rosszullét fogta el. Összeesett, leállt a szíve, és percekig élet és halál között lebegett.