2025. november 2. vasárnap

nov. 2
11:54
Bezzeg Románia: egyenesen a földbe vezették az ország gazdaságát (Mandiner)
Románia nem tud kilábalni a túlzottdeficit-eljárásból, mivel az új vezetés sem tud zökkenőmentesen tárgyalni a Bizottsággal, és a lakosság ellenzi a reformokat.
nov. 2
12:00
"Állás-apokalipszis" - nehéz helyzetben a frissdiplomások (HR Portál)
A karrierlétra első foka eltűnőben van. A pályakezdőknek szóló álláslehetőségek száma drámaian lecsökkent. Az okok között elsődlegesen az AI, de a politikai és gazdasági bizonytalanság is szerepel. Miközben, ha most nem vesznek fel a cégek utánpótlást, 15 éven belül meg is szűnhetnek, derül ki a Financial Times összeállításából.
nov. 2
12:00
Negyedszer a legjobb: Szoboszlai Dominik az Aston Villa ellen is kiemelkedő teljesítményt nyújtott (HírTV)
A Liverpool magyar labdarúgóját, Szoboszlai Dominiket választották az Aston Villa ellen szombaton 2-0-ra megnyert mérkőzés legjobbjának az angol bajnokságban.
nov. 2
12:00
A szocialista Chile kibernetikus álma (Mínuszos)
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. Ötven évvel ezelőtt egy katonai puccs erőszakosan véget vetett Chile szocializmussal folytatott politikai kísérletének, és
nov. 2
12:00
Így nézne ki az Antarktisz, ha minden jege eltűnne (Magyar Hírlap)
Az kontinens mintegy 98 százalékát borítja jég.
nov. 2
12:00
Hol az EU-val szemben megszokott retorika? A külügy visszafogottan reagált arra, hogy a szerbek zaklatták a magyar diákokat (Helló Magyar)
Miért tekintették veszélynek a békés megemlékezésre tartó magyar diákokat, és miért nem érzi fontosnak a magyar kormány, hogy megvédje őket?
nov. 2
12:00
Ross Geller ma 59 éves – David Schwimmer őszintén a hírnév árnyékáról (rtl.hu)
Ma ünnepli 59. születésnapját David Schwimmer, akit a világ örökre Ross Gellerként ismert meg a legendás Jóbarátok sorozatból. A színész nemrégiben újra reflektorfénybe került, miután a CNN-nek adott interjúban őszintén beszélt arról, hogyan élte meg a hírnév árnyoldalait – és miért nem bírta egy időben hallgatni a sorozat ikonikus főcímdalát.
nov. 2
12:00
Vitézy Dávid szerint Lázár János Gyurcsány Ferenc nyomdokaiba lépett az új vasúti statisztikájával (Telex)
A közlekedési miniszter szerint Európában kiugró mértékben, 60 százalékkal nőtt a vasúti utasok száma Magyarországon. Csakhogy emögött valójában módszertani trükközés áll.
nov. 2
12:00
A magyarok 80%-a a szerencsére bízza az életét (Digital Hungary)
Egy nemzetközi kutatás szerint a magyarok 80%-a nem gondol bele, miből fog megélni, ha egy baleset miatt munkaképtelenné válik – pedig a pénzügyi tervezés és az öngondoskodás az elöregedő országokban ma már létkérdés.
nov. 2
12:00
10 híresség, akiről nem tudtad, hogy fekete felmenőkkel rendelkezik (Bien)
Az alábbi tíz sztárról első látásra meg sem mondanánk, hogy félvér, pedig büszkék fekete gyökereikre.
nov. 2
12:00
Abbahagyhatatlan, 2 összetevős kovászos kréker, ami még a házi chipset is veri (Hóvége)
A kovász maradékmentés egyik legjobb, leggyorsabb és legolcsóbb megoldása nálam a kovászos kréker lett. Nem kell hozzá semmi extra, sem új konyhai felszerelés, sem idő. Csak 100 gramm kovászmaradék, 15 gramm vaj, egy tepsi és egy kis fantázia.
nov. 2
12:06
A fehér dél-afrikaiakat hozza helyzetbe Trump új menekültkvótája (Blikk)
Donald Trump amerikai elnök rekordalacsony menekültkvótát vezet be, a befogadásra szánt helyek többségét pedig fehér dél-afrikaiaknak tartaná fent. Az intézkedés drasztikus csökkentést jelent a Biden-kormány korábbi kvótájához képest, és világszerte komoly felháborodást váltott ki. Trump már februárban belengette, hogy lehetővé teszi, hogy az afrik
nov. 2
12:06
Napelemekkel és okos épületfelügyelettel válik fenntarthatóbbá Mórahalom (Alternatív Energia)
Tíz intézményre telepítenek napelemes rendszert.
nov. 2
12:06
Működnek a szankciók? Beszédes folyamat indult el (Portfolio)
Törökország Kínával és Indiával együtt az orosz nyersolaj legnagyobb vásárlói közé tartozik. A török finomítók azonban most az indiaihoz hasonló irányba mozdulnak el, azaz felpörgetik a nem Oroszországból származó olajbeszerzést.
nov. 2
12:06
Mérgező állatok Magyarországon: nem kell messzire menned a veszélyért (Agroinform)
Nem csak egzotikus tájakon élnek mérgező állatok – hazánkban is találkozhatsz olyan fajokkal, melyek veszélyt jelenthetnek rád. Ismerd meg őket, és tudd meg, hogyan védekezz!
nov. 2
12:06
Hankó Balázs a Debreceni Egyetemen: "Hidd el, nem jó azt olvasni, hogy Hankó »Bunkó« Balázs jön ide fórumot tartani" (444.hu)
A hallgatók kérdeznek, a miniszter válaszol. Ösztöndíjak, a Pride és az Erasmus is szóba került Debrecenben. A fiatalok mintha még nem jöttek volna le a gépről.
nov. 2
12:06
Ezt a használt autót veszik mint a cukrot Magyarországon, itt az 5 legkedveltebb márka is (Promotions)
Pillanatok alatt elkapkodják, most érdemes eladnod, jó árat kapsz érte.
nov. 2
12:06
Magyar Péter belelépett a Fidesz csapdájába (Mandiner)
A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a választói magatartást a mesterséges intelligencia megjelenése előtt sem egy-egy botrány vagy kampányelem formálta döntően.
nov. 2
12:06
Közvetlenül a gyökérzónába juttatja a folyékony műtrágyát az injektor (Magro)
Bemutatkozik a Nevelon EE egy új, küllős rendszerű folyékony műtrágya-injektort, amelyet a folyékony tápanyagok precíz kijuttatására terveztek.
nov. 2
12:06
PEPE árfolyam-előrejelzés: megismétlődhet a 2024-es rali? (icobench)
Az USA és Kína közötti feszültség enyhülése óta egyre több a bikás Pepe árfolyam-előrejelzés, ráadásul egyes elemzők hasonló ralira
nov. 2
12:06
Trump kemény szankciói ellenére is bizakodó Orbán Balázs (Kontroll.hu)
A magyar kormány reményei szerint „egy nagyon sikeres tárgyalássorozatot tudnak majd lezárni az Egyesült Államokban. Orbán Balázs mintha elfelejtkezett volna Donald Trump amerikai elnök pénteki kijelentéséről.
nov. 2
12:12
Tóth Gabi alaposan megmondta a véleményét a Megasztárban történtekről (Blikk)
Tóth Gabi megszólalt a Megasztár legutóbbi adása után, melyben két versenyzőjétől is búcsúznia kellett. Az énekesnő szerint méltatlan a versenyzőitől megkérdezni, hogy mit éreznek most, azok után, ami történt. Tóth Gabi egy elejtett mondata azt is sejteti, a két kiejtett emberével még fogunk találkozni.
nov. 2
12:12
"Akik béke helyett háborút szánnak Európának" (Magyar Hírlap)
Ukrajna az államcsőd állapotában van.
nov. 2
12:12
25 év börtönt kapott, de kegyelmet remél – Bankman-Fried szerint nem is volt FTX-csőd (BitcoinBázis)
Sam Bankman-Fried (SBF) az FTX, a világ egykor volt egyik legnagyobb kriptotőzsdéjének hírhedtté vált alapítója, akit 2024-ben csalásért elítéltek és 25 év börtönbüntetést kapott, jelenleg egy szövetségi büntetés-végrehajtási intézetben tengeti napjait, Los Angelesben. Donald Trump hatalomra kerülése óta ismert tény, hogy szülei, támogatói és jogi
nov. 2
12:18
Vilmos padlót fogott: Harry durva beszólása teljesen feldühítette őt, a herceg sosem volt még ennyire ideges (Femcafe)
A brit királyi család feszültségei újra előtörtek: állítólag Harry herceg egy olyan bántó mondatot intézett Vilmos felé, hogy az a trónörököst szó szerint a padlóra küldte.
nov. 2
12:18
Nem esett messze az alma a fájától! Ozzy Osbourne 3 éves kisunokája máris bizarr dolgokat művel, mint a híres nagyapja (Sassy)
Úgy tűnik, a rocklegenda vére nem válik vízzé – Ozzy Osbourne unokája már most követi a nagyapja legendás példáját. A 3 éves kisfiú bizarr akciója a TikTok videóban emlékeztet nagyapja polgárpukkasztó hirhedt jelenetére.
nov. 2
12:24
Már minden kétszázadik utalás qvik-en megy – de mi az a qvik, hogyan működik a qvik átutalás? (ProfitLine)
Qvik utalás fogalma és a qvik jelentése sokak számára még ismeretlen, pedig ma már minden kétszázadik azonnali utalás qvik-en keresztül történik – derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adataiból.
nov. 2
12:24
A gyász mindenkinél más (WebBeteg)
A gyász folyamata mindenkinél egyéni színezetet ölt: időtartama, intenzitása változó. Végül mégis lezárul a normál gyászfolyamat, helyet adva az élet további gazdag és örömteli megélésének.
nov. 2
12:24
Kenyai repülőbaleset: egy prédikátor "isteni figyelmeztetésre" nem szállt fel a gépre, ami nyolc magyarral a fedélzetén lezuhant (SzMo)
A prédikátor állítása több ponton vitatható, mivel a gép Kwale megyéből a Maasai Mara felé repült, nem Nairobi irányába.
nov. 2
12:24
Spalletti győzelemmel debütált a Juve kispadján (Magyar Hírlap)
A torinóiak ezzel feljöttek az olasz élvonal ötödik helyére.
nov. 2
12:24
Magyar Péter beszél etikai kódexről – ehhez olyan vastag arcbőr kell, mint egy kódex borítója (Mandiner)
Egy olyan ember, aki úgy került a politikába, hogy közös otthonukban lehallgatta a feleségét, elárulta családját és saját közösségét.
nov. 2
12:24
Védett növényeink: (egy.hu)
az évelő szikárka
nov. 2
12:26
Eljött az idő: Trump bejelentette, ha nem változik a helyzet, megindítja az amerikai katonákat (Mandiner)
Utasította a Hadügyminisztériumot, hogy készüljenek fel egy esetleges akcióra.
nov. 2
12:30
Palvin Barbara halloweeni szettjétől leesik az állad, dögös cicaként hódított a magyar modell (Glamour)
Palvin Barbara az idei halloweent is meghódította: ünnepi szettjét ezúttal az Alíz csodaországban című fantasy vigyorgó macskája ihlette. A magyar modell káprázatos sminket kapott az alkalomra.
nov. 2
12:30
Átadták az orosz torpedódrónhoz tervezett atom-tengeralattjárót (Demokrata)
Videó! Oroszország bemutatta új, Habarovszk névre keresztelt atom-tengeralattjáróját.
nov. 2
12:30
Pilóta nélküli helikopter teljesítette első repülését Északkelet-Kínában (Autószektor)
Forrás: uatair.com A T1400 névre hallgató helikoptert a United AirCraft Group leányvállalata, a Harbin United Aircraft Technology Co. fejlesztette ki. Az első tesztrepülést a hejlungcsiangi tartományi fővárosban, Harbinban hajtották végre, annak során a jármű "lebegést, útvonal szerinti repülést és precíziós leszállást" végzett. Tien Kang-jin, a vá
nov. 2
12:30
6 omlós oldalas, ami átcsábít a jó oldalra (Street Kitchen)
Te is imádod a szaftos oldalast? Akkor a legjobb helyen vagy! Megmutatjuk, mennyi mindent tudsz kihozni ebből a húsból, megőrizve eredeti omlós textúráját.
nov. 2
12:30
"Vajon fejbe tudom rúgni magam?" – A legrosszabb döntés, amit a szemed láttára hoztak meg (Bien)
Mindenki hozott már rossz döntést életében, de az alábbi esetekben különösen rosszul járt az illető.
nov. 2
12:30
A szexbotrányok miatt ugrott András hercegi címe (Librarius)
A brit sajtó az utóbbi napokban feltárta azt is, hogy András megpróbálta rávenni a rendőrséget terhelő adatok beszerzésére Virginia Giuffre-ról.
nov. 2
12:36
Már mesterséges intelligencia segítségével is lehet kartellezni (Piac és Profit)
A kartellekkel szembeni fellépés továbbra is prioritás a magyar és az uniós versenyhatóság részéről. A cégeknek 2026-ban is érdemes lesz erre a területre figyelmet fordítani – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A versenytársak közötti tiltott összejátszásban a mesterséges intelligencián alapuló algoritmusok új módszere
nov. 2
12:36
Zamatos turbolya: az ínyencek petrezselyme, amit újra fel kell fedezünk (Agroinform)
Ánizsos illat, gyógyító hatás és gasztronómiai sokoldalúság – ismerd meg a turbolyát, amely régen a bölcsesség, ma a természetes konyha szimbóluma.
nov. 2
12:36
"A Tomahawk rakéták nem hoznak békét Ukrajnába" (Magyar Hírlap)
Trump amerikai elnök elutasította a rakéták szállítását, amelyek képesek Oroszország mélyén lévő célpontokat is eltalálni.
nov. 2
12:36
Tátongó szakadék van a legszegényebb és leggazdagabb magyarok között (AC News)
A leggazdagabb magyarok ma már ötször annyit keresnek, mint a legszegényebbek – és a különbség évről évre csak nagyobb lesz.
nov. 2
12:36
Két, harminc év körüli férfit vettek őrizetbe a Londonba tartó vonaton történt késelés miatt, egyiküket később elengedték (Telex)
Négy sérült délelőtt elhagyhatta a kórházat, ketten továbbra is életveszélyes állapotban vannak.
nov. 2
12:36
„Akkor fuss, ha a helyiek is futnak” – Virágzik a kijevi élet a háború árnyékában (Kontroll.hu)
Reggel kávéillat, este sziréna, ilyen kettősségben élnek az ukránok. A kijevi utcákat a nők uralják napközben, az éttermek kinyitnak, a parkokban gyerekek nevetnek, de minden utcán ott a front árnyéka: katonák mankóval és sebesülésekkel járnak közöttük, toborozó plakátok mindenhol, sebtében szerelt aggregátorok és kitáblázott óvóhelyek, amire bárm
nov. 2
12:42
Az űrből találták meg a magyar régészek az avar kori szenzációt (Infostart)
Sikerült restaurálniuk a szakembereknek azt a szablyát, amely több más tárggyal együtt augusztus végén került elő egy késő avar kori harcos sírjának mélyéről Székesfehérvár és Aba határában – tájékoztatta az InfoRádiót Szücsi Frigyes, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum régésze.
nov. 2
12:42
Váratlanul közölték a nemzeti konzultációról, ez sokakat érinthet (ATV)
Siketek és nagyothallók számára is akadálymentes a nemzeti konzultáció – közölte a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán vasárnap.
nov. 2
12:42
80 centis képernyő és minibár: ilyen is lehet egy olcsó családi járgány (Autónavigátor)
A Fulwin a Chery almárkája, amelynek első szárnypróbálgatásai 2008-ra nyúlnak vissza. Az akkori felejthető kompakt egészen a szomszédunkig jutott, ugyanis
nov. 2
12:42
Vigasztalhatatlanul zokogott az RTL sztárja, ez borította ki (Promotions)
A magyar celebet teljesen meghatották a forgatáson történtek.
nov. 2
12:42
Kicsi a fürdőszobád? Soha ne fesd ilyen színűre a falakat! (in.hu)
Az Apartment Therapy lakásdekorációs portál szakértőket kérdezett arról, hogy melyik szín a legrosszabb választás egy kisebb méretű fürdőszobába – mindannyian egyöntetűen ugyanazt válaszolták.

Keresés