A mikroszkopikus Stirling-motor egy lezárt gázt vagy folyadékot melegít és hűt, amely a tágulás és összehúzódás ismétlődő ciklusában hőt mechanikai energiává alakít.
Az Országgyűlés hivatalos oldalán megjelent a törvényjavaslat, ami több ponton módosítaná az agrárminiszter feladatait. A módosítás többek között a termőföld védelmét, a földforgalmat, a halgazdálkodást, valamint a vadgazdálkodást szabályozó törvényeket érintené.
Egyértelműen a vidékfejlesztési források megmaradása mellett érvelt szerdán Siegfried Muresan, néppárti EP-képviselő Brüsszelben. Mint elmondta: nem fordulhat elő, hogy a gazdák hátrányba kerülnek a pénzekért folytatott versenyben a tagállamokban lefolytatott viták során. A témáról részletesen szó lesz decemberi évzáró agrárkonferenciánkon is.
A labdarúgó-NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvár bejelentette, Pető Tamás lett az együttes új vezetőedzője. Az 51 éves szakember így visszatér a csapathoz, amelynek éléről az előző szezonban az NB I 27. fordulóját követően menesztették.
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi fel a Ceres Sütőipari Zrt. 24 milliárd forintos beruházással a Tatai Ipari Parkban - mondta el az MTI-nek a társaság vállalati igazgatója.
Hogyan hat az Ai a gazdasági folyamatokra, a művészetre, és hogyan használják a nagyhatalmak a globális politikai versengésben? Dr. Bőgel György és Nagy Dániel Attila kötete gazdasági nézőpontból közelíti meg a mesterséges intelligencia térhódítását.
Sára Botond szerint a Fővárosi Ítélőtábla megerősítette, hogy a főváros törvénytelenül működik. Korábban Vitézy Dávid és Kiss Ambrus neve is felmerült, de más-más okokból nem fogadták el őket.
Az Espad legfrissebb jelentése három évtizednyi adatot sűrít: a klasszikus szerek – dohány, alkohol, kannabisz – kipróbálása csökkent, de a rizikó-magatartás csatornái nem tűntek el, csak átalakultak.
Grégoire Munster az ötödik helyen zárta a Japán Rallyt, amivel beállította eddigi legjobb eredményét a WRC-ben. A luxemburgi versenyző a futam után beszélt jövőjéről is.
Ijesztő hírek érkeztek a korábbi brazil válogatott labdarúgóról, Oscarról. A korábban a Chelsea-ben is megfordult, jelenleg a Sao Paulót erősítő játékmester éppen egészségügyi felmérés közben lett rosszul, az eszméletét is elvesztette. Könnyen lehet, hogy a 34 éves játékost nem látjuk már többé a futballpályán.
Már egy hét sincs hátra és az OTP Bank lakossági ügyfelei számára kizárólag az OTP Bank újgenerációs digitális csatornái - így az OTP MobilBank mellett - az OTP InternetBank - lesznek elérhetők online bankolásra és befektetések kezelésére. A bank köztése szerint 2025. november 18-tól az OTPdirekt 21 év után adja át a helyét a korszerűbb, kényelmese
Rasszista incidens árnyékolta be a Chelsea bakui, 5–0-s ifi BL-győzelmét. A klub az UEFA-nál tett panaszt, a Qarabag bocsánatot kért, vizsgálat várható.
Eszedbe jutott-e már, hogy a felhalmozott tárgyak és szezonális eszközök mennyire lehetséges korlátoznak az otthoni vagy az irodai térben? A tárolási problémák megoldása egyre több ember és vállalkozás számára jelent kihívást.
A Budapesti Értéktőzsdét mára a régió meghatározó tőzsdéjeként tartják számon, növekvő teljesítményével egyre nagyobb mértékben támogatja a gazdaság fejlődését. Ezt a teljesítményt fémjelzi a BUX-index árfolyama is, amely az idei évben 35 százalékkal emelkedett – jelentette ki Varga Mihály a "BÉT50 - ötven hazai vállalat sikertörténete" című kiadvá
A szabadságot – a munkavállaló előzetes meghallgatása után – a munkáltató adja ki. A BH2023.3.75 számú döntés szerint az irányadó anyagi és eljárásjogi rendelkezések alapján a munkáltató érdekében áll a szabadság kiadásának, illetve pénzbeli megváltásának bizonyítása, ezért a bizonyítás sikertelenségének következményeit viselni köteles. A döntés a
A JPMorgan (JPM) és a szingapúri DBS Bank (D05) olyan keretrendszert fejleszt, amely lehetővé teszi az intézményi ügyfelek számára, hogy tokenizált betéteket mozgassanak különböző blokklánc-hálózatok között. A rendszer összekapcsolná a DBS Token Services szolgáltatását a JPMorgan Kinexys digitális fizetési projektjével, lehetővé téve a bankközi és
Habár a Sztárbox Szuperdöntőjében nem Gáspár Evelin keze lendült a magasba, ő is igazi győztese a mezőnynek: korábban már elárulta, hogy a Sztárbox teljesen megváltoztatta az életét, de úgy tűnik, azóta sem lazít. A felkészülésben nemcsak a box és az erőnléti edzések, de a jóga is segítette, hogy fókuszált maradjon, miközben a családja és a csapata
Sok szülő számára ismerős a helyzet, amikor a baba éjszaka felsír, és az anya az, aki felkel hozzá. De vajon tényleg biológiai okai vannak ennek, vagy inkább társadalmi minták állnak a háttérben?
Majka javaslata miatt változott meg az X-Faktor menete: a rapper vetette fel, hogy Tóth Andi négy mentorálttal indulhasson az élő adásokban. A döntés után most azt is elmondta, megbánta-e a szabálymódosítást.
2025 októberében a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) adatai alapján. Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője szerint az adat megegyezik az elemzői várakozásokkal, a fogyasztói árindex azonban lényegesen magasabban, 5-6 százalék körül alakulna, ha ne
A védőpajzsok soha nem a jelenről szólnak, hanem a jövőről, hogyha gazdasági konfliktus alakul ki, akkor rendelkezzünk kellőképpen védelemmel – mondta a hirado.hu-nak Varga Mihály.
Bruce Willis családja még 2022-ben jelentette be, hogy a világsztár befejezi a pályafutását. A Die Hard és a Sin City korábbi főszereplőjét előbb afáziával, majd frontotemporális demenciával diagnosztizálták, s az elmúlt években már teljesen eltűnt mind a nagyvászonról, mind pedig a publikum kíváncsi szeme elől.