A világhírű sztárséf 2026 nyarán hozza el Budapestre a Gordon Ramsay Bar & Grill éttermet. A menün a séf klasszikusai mellett kifinomult magyaros fogások is szerepelnek majd.
A Közép-magyarországi Aszc Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Tangazdasága kiváló lehetőséget adhat az egykori paraszti gazdaságikat idéző miliő megismerésére.
Több száz gyerek lett rosszul november 6-án Budapesten, közülük nyolcvanan a Heim Pál kórház ellátására szorultak. Az egyik betegnél most calicivírust és staphylococcust is kimutatott a hatósági vizsgálat.
A hadkötelezettség elől Németországba utazó fiatal ukrán férfiak száma és a kezeletlen korrupció is csökkentheti Ukrajna támogatását a németek körében.
Az internet nemzetközi sztárja lett: a Tokióból érkezett komikus bűvésszel vagy bűvészkedő komikussal nem véletlenül szelfizett azonnal a Csillag Születik zsűrije. A tizenhárom év után visszatért tehetségkutató mezőnye nemzetközibb és talán viccesebb is mint korábban bármikor.
A Most Wanted szökevényei, Földes Eszter és Fenyvesi Barna komolyan megijedtek, amikor úgy tűnt, Sebestyén Balázsék már a nyomukban loholnak. Segítőjük azonban gondoskodott róla, hogy az üldözők fennakadjanak a kompátkelőnél, így a szökevények értékes perceket nyertek. A jelenet végén Pápai Joci és Frohner Fecó még a Titanic híres pózát is eljátszo
A Hbar kedden kissé ingadozó napot zárt, 0,6%-kal 0,1849 $-ra csökkenve, és majdnem elvesztette azt a támaszszintet, amelyet már egy ideje tartani próbál.
Pontosan tíz éve támadtak terroristák Párizsban a Bataclan színházban egy koncerten résztvevőkre. Válogatás nélkül lőttek, 89 embert mészároltak le. A francia fővárost egyszerre több helyszínen érte támadás. Szirbek István, tolmács és idegenvezető ekkor éppen Párizs belvárosában járt. A Fókusz riporterének, Barva Ádámnak mesélt arról, hogyan látta
A tartós fogyás nem a gyors diétákról szól, hanem a fokozatosságról és a tudatosságról, tulajdonképpen egyfajta életmódváltásról. Mutatjuk, hogyan segíthet a türelem, az önismeret és a testünk jelzéseire való odafigyelés abban, hogy végre ne csak lefogyjunk, hanem jól is érezzük magunkat közben
Újabb alapvető élelmiszerek kerültek a kedvezményezettek közé. Ha szeretnéd tudni, pontosan mely termékekre vonatkozik az árréscsökkentés, olvass tovább!
Az Egyesült Államokban 2024-ben mintegy 150 ezer ember jelentett összesen 9,3 milliárd dolláros veszteséget kriptovaluta-csalások miatt – derül ki az FBI adataiból. A hatóságok szerint a legtöbb átverést Délkelet-Ázsiában működő, erőszakos bűnszervezetek irányítják, amelyek kényszerrel foglalkoztatnak több százezer embert Kambodzsában, Laoszban és
Európa továbbra is támogatni fogja Ukrajna ellenállását, ami az elmúlt két hétben még sürgetőbbé vált, mivel Oroszország ismét támadásba lendült, a teljes ukrán energiarendszert célozva - jelentette ki Ursula von der Leyen csütörtökön Brüsszelben.
A divatipar jövője a digitális térben formálódik ott, ahol a kreativitás találkozik a technológiával, és a fenntarthatóság már nem csupán cél, hanem természetes kiindulópont. Bajer Andrea, az ASSYST Hungária Kft. ügyvezetője szerint a Style3D nemcsak egy tervezőprogram, hanem egy új gondolkodásmód megtestesítője: a 3D-s szabászat valós idejű varrás
A hitelszolgáltató partnereivel együttműködésben az eMag kamatmentes részletfizetési lehetőséget kínál a Black Friday ideje alatt. Az új Genius előfizetők féláron csatlakozhatnak a hűségprogramhoz, és az éves díj összegének 13-szorosát kapják vissza utalvány formájában. 16 millió ruházati cikk és kiegészítő, 4,8 millió sporttal kapcsolatos termék
Küzdelmes mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte az örmény csapatot Jerevánban. Marco Rossi szövetségi kapitány a mérkőzést követően úgy fogalmazott, a második félidőben mutatott rossz mentalitásért vállalja a felelősséget, az egyéni hibákért azonban nem tudja.
A kormány növelte a 2026-os költségvetésnél a saját átcsoportosítás mozgásterét, amely így akár 860 milliárd forintos évközi átmozgatást is lehetővé tesz, miközben jelentősen emeli a bankokra kivetett extraprofitadót. A magasabb kulcsok és a szűkített kedvezmények a nagyobb pénzintézeteket érintik leginkább, a kabinet pedig a pluszbevételt részben
Bruti is reagált ByeAlex kábítószeres ügyére egy hosszabb bejegyzésben a közösségi oldalán, amelyben egyszerre nosztalgiázott, osztott meg személyes tapasztalatot, illetve fogalmazott meg kemény kritikát.
Az Európai Bizottság hivatalos versenyfelügyeleti eljárást indított annak kivizsgálására, hogy a Red Bull osztrák energiaital-gyártó vállalat jogellenesen korlátozta-e a versenyt az EU energiaital-piacán, megsértve ezzel az uniós versenyjogi szabályokat – közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
A kormány újabb három hónappal meghosszabbította, valamint további árucikkekkel bővítette az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó árrésstopot. Decembertől a szabályozás 14 új termékkörre is kiterjed, a marhahústól a gyümölcsökön át egészen a bébiételekig – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent rendeletből.
A kormány növelte a 2026-os költségvetésnél a saját átcsoportosítás mozgásterét, amely így akár 860 milliárd forintos évközi átmozgatást is lehetővé tesz, miközben jelentősen emeli a bankokra kivetett extraprofitadót. A magasabb kulcsok és a szűkített kedvezmények a nagyobb pénzintézeteket érintik leginkább, a kabinet pedig a pluszbevételt részben
A független országgyűlési képviselő reagált Németh Balázs egyik bejegyzésére, amelyben a szóvivő azt fejtette ki, hogy szerinte "Hadházy Ákos hisztizik".