A Telekom, a Waberer's és a Graphisoft is közzétette harmadik negyedéves jelentését, a vállalatok teljesítménye eltérően értékelhető – mondta el az InfoRádióban Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő.
Lázár János építési és közlekedési miniszter egy átfogó törvénymódosító csomagot nyújtott be az országgyűlésnek, amely a hazai közlekedési szabályozás számos területét átalakíthatja.
Fehér mezben játszik a magyar válogatott a helyi idő szerint este 9 órakor, magyar idő szerint 18 órakor kezdődő jereváni világbajnoki selejtezőn. Az alapcél a három pont begyűjtése, majd utána jöhet egy kis "távszurkolás" a Dublinban pályára lépő portugáloknak.
Csehországban újra emelkedik az ukrajnai menekültek száma. Vít Rakusan belügyminiszter szerint Brüsszel most hivatalosan is elismerte az országot, mint olyan tagállamot, amely jelentős migrációs helyzettel néz szembe. Ennek alapján Csehország mentesülhet az uniós szolidaritási hozzájárulás egy része alól, amelyet eredetileg a déli országok migráció
„A gerincem rendben van” – vallja Nagy Bandó András, aki a Klikk TV Mélyvíz című műsorában nemcsak a humorista, de az ember, az író és a gondolkodó arcát is megmutatja. Ez a beszélgetés igazi "leltár": szó esik pályáról, művészetről, közéletről, politikáról és arról, hogyan lehet 78 évesen is derűsen, tartással és önazonosan élni egy olyan országba
Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma (DOJ), a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) és a Titkosszolgálat (USSS) 2025. november 12-én, közvetlenül azután, hogy Kína egy több billió forint értékű bitcoin-lopásban való részvétellel vádolta meg az USA-t, bejelentette a Scam Center Strike Force egység létrehozását. A több szövetségi ügynökség munkáját
Ködbe és szürkeségbe burkolózik az ország: pénteken is tartósan borult, párás időre kell készülni, csak délen és délnyugaton süthet ki rövid időre a nap. A hőmérséklet alig emelkedik 10 fok fölé.
Egy texasi finomító, amely környezetbarát üzemanyagot szállít amerikai légitársaságoknak, az Amazonas esőerdő illegálisan kiirtott területein nevelt szarvasmarhákból származó állati zsírt vásárol. A Diamond Green Diesel, a Darling Ingredients és a Valero Energy közös vállalkozása, jelentős szereplő az amerikai fenntartható üzemanyagok piacán.
Idén szeptember végéig 47 ezer tag igényelt ingatlancélú szolgáltatást nyugdíjpénztárától, összesen 92 milliárd forint értékben. Legtöbben otthonuk korszerűsítése, felújítása vagy bővítése érdekében adtak be kérelmet.
Az uniós statisztikai hivatal közzétette az egyes EU-tagállamokban dolgozók teljes munkaidős, 2024-es évre vonatkozó, kiigazított átlagfizetés-adatait. Ezek szerint egy magyar munkavállaló éves bruttó átlagkeresete kevesebb, mint az uniós átlag fele, de Szlovákia és Románia is lehagyta Magyarországot.
Ez az általános műveltségi kvíz most tényleg próbára teszi a tudásodat. Csak az igazi géniuszok tudnak legalább hat helyes választ adni, így minden jó válasz értékes. A kérdések sokoldalúak, és néhol trükkösek is. Vajon te hány pontig jutsz? A Kvízgurun minden kérdés egy apró szellemi gyakorlat. Segít, hogy naponta kicsit tanulj, fejlődj és formába
Bognár Péter írónak, Szőcs Petra költőnek, Owen Good műfordítónak, Sineger Júlia beszédtanárnak és Keserű Imre pedagógusnak ítélték idén a Déry-díjat - közölték a szervezők.
Keddi interjújában Orbán Viktor azt mondta, hogy a főváros nem megy csődbe, Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója azonban az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt, hogy két lehetséges végkimenetel áll Budapest előtt, melyből az egyik elfogadható, a másik viszont beláthatatlan következményekkel járna.
Március 16. és június 3. között tartják másodfokon a 2007-es győztes elnökválasztási kampányának líbiai finanszírozása ügyében első fokon öt év börtönbüntetésre ítélt, de nem rég újra szabadlábra helyezett volt francia elnök, Nicolas Sarkozy perét - közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.
Peremartoni Krisztina színésznő, világjáró, életművész: 65 ország, három kontinens, egy hátizsák – és végtelen bátorság. Gyerekként a Balatonba dobták, hogy „úszni tanuljon”, 11 évesen egyedül repült Svájcba, 13 évesen már dolgozott, és 16 évesen boncolást nézett a veszprémi kórházban.
A Bitdeer megerősítette, hogy kedden tűz ütött ki az ohiói Massillonban épülő létesítményében. Személyi sérülésről nem érkezett hír, és a cég szerint az eset nem érinti a működő hashráta-kapacitást, mivel a lángok két, még építés alatt álló épületet érintettek, ahol nem voltak telepített gépek. A hír azonban rossz időzítéssel érkezett: a vállalat h
Drámai percek zajlottak a budapesti repülőtéren: mindössze 22 percen belül két repülőgépről is életveszélyes állapotú utashoz riasztották az orvosi szolgálatot. Az egyik gépen epilepsziás roham, a másikon újraélesztés történt – a gyors beavatkozásnak köszönhetően mindkét esetben sikerült megmenteni az utasokat.
A Tisza Világ applikáció egyik letöltője feljelentést tett a rendőrségen, miután a programból kilopott személyes adatai után fenyegető leveleket kapott – számolt be az RTL Hiradó. A rendőrség azonban nem az őt fenyegető ismeretlen után nyomozott volna inkább.
Igazi kvízguruknak való kihívás következik, ahol öt helyes válasz már komoly teljesítmény. A kérdések érdekesek, változatosak és biztosan elgondolkodtatnak. Tökéletes választás, ha szeretnéd egy kicsit átmozgatni az elmédet. Próbáld ki, és mérd fel, hol tartasz! A Kvízgurun minden nap új lehetőséget kapsz arra, hogy kicsit megmozgassd az agyad. Eze
Eddig nagyjából a rákosrendezői terület harmadát vehette birtokba a főváros – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója. Beszélt az infrastrukturális fejlesztésekről és a gigaberuházás várható ütemezéséről is.
Marco Rossi szövetségi kapitány Tóth Balázs hiányában ismét Dibusz Dénesnek szavazott bizalmat a kapuban. A magyar nemzeti tizenegy 18 órától Örményország vendégeként lép pályára a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában.
Az ukrán külügyminisztériumi nyilatkozat az Oroszországgal folytatott tárgyalások leállításáról hivatalossá tette, hogy Kijev nem hajlandó a kapcsolatok folytatására – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságíróknak.
Turcsán Emese, a Kék Zóna Projekt alapítója elárulja, hogyan élhetünk tovább, egészségesebben és boldogabban – akár 100 éves korunkig! A KlikkTV Bakancslista című műsorában most megtudhatod, hogyan lehet a hosszú élet titkát magyar viszonyokra is lefordítani. Mit tanulhatunk Szardíniától, Okinavától vagy Ikáriától? Hogyan változtathatjuk meg a min
A közlemény szerint idén az év első kilenc hónapjában a cégcsoport árbevétele az előző év azonos időszakához képest 5 százalékkal, 603 millió euróra bővült. A társaság konszolidált adózott eredménye az első három negyedévben elérte a 32,1 millió eurót, ami éves összevetésben 158,8 százalékos növekedés. A negyedéves pénzügyi jelentés közzétételét kö
Váratlan fordulatot vett Orbán Viktor "rejtélyes rajzának" ügye: miután a miniszterelnök firkáját mémek és viták özöne övezte, a szerzői jogi kérdésekre is reagált. A miniszterelnök a kommentek között üzent.
A zsenik kvíze ismét itt van, hogy megmutasd, mennyire vagy penge formában. Ha sikerül legalább hat helyes választ adnod, igazán büszke lehetsz magadra. A kérdések színesek és gondolkodtatók, így garantáltan nem lesz unalmas. Készen állsz a kihívásra? A Kvízgurun minden nap tanulhatsz valami újat, akár egy rövid kvíz formájában. Ez a legegyszerűbb