Krug Emília búcsút vett az ATV-től: vasárnap este a Civil a pályán utolsó adásában kollégái és vendégei is meghatottan köszöntek el tőle. A műsorvezető a közösségi oldalán is megköszönte a nézők szeretetét, és ígérte: ha meglesz a válasz a jövőjét firtató kérdésekre, elmondja.
Több súlyos közúti baleset és forgalmi akadály nehezíti a közlekedést országszerte. Az M3-as autópályán torlódás alakult ki, míg több főúton balesetek miatt korlátozásokra kell számítani - írta az Útinform.
A polgármester szerint "aki ebben bármilyen szinten részt vesz, az sajnos nem a helyi közösségért dolgozik, hanem a rezsim totalitárius kiépülését szolgálja"
A Doblò-t 2000-ben alkotta meg a torinói Fiat Style Center, kezdettől fogva az intelligens architektúrára, a tágas térkínálatra és a praktikumra összpontosítva. A jármű 2006-ban elnyerte az "Év Nemzetközi Kisteherautója" díjat. A 2010-es, második generáció a kényelem és a raktérkapacitás terén jelentett előrelépést. A 2022-ben megjelent harmadik ge
Egy félidőt emberhátrányban játszva nyert az Újpest a Diósgyőr vendégeként vasárnap a labdarúgó Fizz Liga 12. fordulójában. A fővárosi csapat ezzel elmozdult a kiesést jelentő 11. helyről, és a DVTK-t megelőzve a nyolcadik pozícióba lépett előre.
2003 óta minden évben november 3-án tartjuk a magyar tudomány napját - na de vajon tudod, mi volt az az esemény, amelynek ilyenkor ünnepeljük az évfordulóját? Az ünnep apropóján mi is lerójuk tiszteletünket a magyar kutatók és feltalálók előtt, éppen ezért a mai Pénzcentrum kvízben arra vagyunk kíváncsiak mit tudsz a leghíresebb magyar tudósok kors
Hogyan segíthetnek a megfelelő pillanatban elénk kerülő szövegek nemcsak a saját problémáink, de társadalmi kérdések megoldásában is? Mitől lesz terápiás az írás? Nicholas Mazza Irodalomterápia című kötetéről Béres Judittal beszélgettünk.
Mi okozhat hajhullást és mikortól érdemes alaposabban utánajárni az okoknak? MacPherson Éva okleveles természetgyógyász, funkcionális táplálkozási tanácsadó pontosan elmagyarázza, milyen hormonális változások, anyagcsere-problémák, gyulladások és tápanyaghiányok állhatnak a hajritkulás, a haj állapotának és minőségének megváltozása mögött a perimen
Új sorozatunk sorozat első vendége Lékai-Kiss Ramóna, aki nemcsak megnyílt a Zsólyomi Norbert fotósnak, hanem egy különleges divatfotózáson is részt vett. A végeredmény önmagáért beszél: Kiss Ramóna olyan arcát mutatja meg a Hello Stranger powered by GLAMOUR podcastsorozatban, amilyet eddig még soha. Nézd meg a műsorvezető-színésznő és a divatfotós
Franciaországban tíznaponta meghal egy gyerek – méghozzá a saját anyja keze által. Ezekben az esetekben nem csecsemőkről van szó, hanem olyan gyerekekről, akik már tudnak biciklizni, iskolába, óvodába járnak, és van kedvenc színük, ételük. És akiket az édesanyjuk mérhetetlenül szeret. De akkor miért döntenek úgy, hogy kioltják az életét annak, aki
Amikor három évvel ezelőtt az FTX-botrányt követően a solana árfolyama összeomlott és egészen 6-8 dollárig esett vissza, senki nem gondolta volna, hogy ismét három számjegyű árfolyamot érhet el az eszköz, azt pedig főképp nem, hogy a világ vezető pénzintézetei állnak be mögé az Egyesült Államokban. Hosszú várakozást követően, szűk másfél évvel az a
A Sztárbox nemcsak látványos show, hanem komoly önismereti út is. A sztárok nem pusztán a győzelemért küzdenek: sokan itt találtak új életcélt, erőt, barátokat és önbizalmat. Van, aki függőségeit hagyta maga mögött, más pedig végre elérte, hogy ne csak a külsejét lássák.
Két kenyai, Beniso Kipruto és Alexander Mutiso egyszerre estek be, a nőknél Helen Obiri pályacsúccsal nyert. Eliud Kipchoge utolsó nagy maratonját futhatta.
Elkapni egy megfázást kellemetlen dolog. Ha emiatt ki kell hagynunk egy fontos eseményt, az még rosszabb. Súlyos betegségben szenvedni, vagy hosszabb ideig, akár évekig betegeskedni pedig mindannyiunk rémálma. Toni Bernhard 2001. május 22-én párizsi nyaralásra indult a férjével, azonban a második napon elkapott egy fertőzést, és a vakáció nagy rész
Új szolgáltatással bővíti kínálatát a Wizz Air, amely ezúttal az üzleti utazók kényelmét célozza meg: a "Wizz Class" névre keresztelt koncepció decembertől indul próbaüzemben, és elsőként öt európai bázison – Budapesten, Bukarestben, Londonban, Rómában és Varsóban – lesz elérhető. A légitársaság célja, hogy a diszkont modell hatékonyságát megőrizve
Elfyn Evans kiválóan szerepelt korábban a Japán Rallyn, ahol megnyerte a legutóbbi két versenyt. Idén pedig, ha folytatni tudná ezt a sorozatot, nagy lépést tenne első vb címe felé.
A szeptemberi eladásokban a Ford Transit vezet, egész évet nézve a Toyota Proace City a legkapósabb. Közben a Kia e-furgonja Guiness-rekordot állított fel hatótávban.
Esővel és lehűléssel kezdődik november első hete, majd keddtől már nyugodt, csendes őszi idő várható csapadék nélkül. Ismét megjelennek a gyenge hajnali fagyok, a hőmérséklet csúcsértéke 12-17 Celsius-fok között alakul, de a tartósan borultabb tájakon ennél hidegebb várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Nigéria üdvözli az iszlamista lázadókkal szembeni amerikai katonai segítségnyújtást, mindaddig, míg tiszteletben tartják területi épségét - jelentette ki Daniel Bwala, Bola Tinubu nigériai elnök tanácsadója vasárnap.
A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint a családi pótlék novemberi kifizetése a megszokottnál később, november 4-én érkezik a jogosultak bankszámlájára. A postai kézbesítés ezt követően 2-4 munkanapot vesz igénybe - tudósított az Index.
Ez a thriller minden epizóddal mélyebbre ránt a pszichológiai játszmák világába, ahol a gyermekkori történetek rémálommá torzulnak, és senki sem az, akinek látszik.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Bank of Japan változatlanul tartotta irányadó kamatát, de egyre több jel mutat arra, hogy a december hozhatja a következő emelést. Bár a globális bizonytalanságok és a 2026-os bértárgyalások kimenetele óvatosságra inti a jegybankot, a gazdasági fundamentumok és a jen gyengülésének elkerülése egyaránt a szigorítás irányába mutatnak. A UBS szerint
Az adventi időszak közeledtével egyre többen keresnek a karácsonyi ráhangolódáshoz ideális úticélokat. Míg a klasszikus, havas programok töretlen népszerűségnek örvendenek, egyre jellemzőbb trend, hogy a magyar utazók a hideg elől a melegebb éghajlatú desztinációk felé veszik az irányt, hogy ott éljék át az ünnepi készülődés varázsát.
A műsorokban telexes újságírók mellett az ország legjobb szakértői és szakmai műhelyei segítenek megérteni a folyamatokat, mutatják be a legfrissebb kutatásokat, felméréseket. Minden adásban friss elemzésekkel, háttérinformációkkal, interjúkkal és élő stúdióbeszélgetésekkel jelentkezünk.
Ha régóta jártok, akkor azért, ha még friss a kapcsolatotok, akkor azért érezheted úgy, hogy egy-egy vita teljesen tönkreteszi az egész heteteket. Való igaz, olykor-olykor elengedhetetlen a nézeteltérés, de nem is baj, ha nem értetek mindenben egyet. Ugyanakkor felesleges direkt feszített helyzetekbe kényszeríteni a férfiakat, mert igencsak nehezen