2025. november 16. vasárnap

nov. 16
10:45
A lengyel elnök bírálta az ukrán menekülteknek járó segélyeket (Magyar Hírlap)
"Ezt utoljára írtam alá".
nov. 16
10:51
Száz felülést kellett csinálnia, mert késett az iskolából, belehalt a büntetésbe a 12 éves indiai diáklány (SzMo)
A lány napokig kórházban volt a történtek után, de az orvosok már nem tudták megmenteni. A rendőrség vizsgálja a tanárnő felelősségét a tragikus halálesetben.
nov. 16
10:51
Itt a pontos végeredmény, a magyar-ír csúfos véget ér az eredménybecslő oldalak számításai szerint, ez a csapat mehet a pótselejtezőre? (Promotions)
Az oldalak szerint egyértelmű ki szerzi meg a pótselejtezős helyet.
nov. 16
10:51
Elszabadult a pokol, lángba borult Mexikóváros: rengeteg a sérült a kormányellenes káoszban (Mandiner)
A tüntetők szerint az állam tehetetlen a kartellerőszakkal szemben – a kormány viszont manipulált akciónak tartja a demonstrációt.
nov. 16
10:51
Magyar vitázott volna, Orbán inkább egy TV2-essel keménykedett (Telex)
A Tisza Párt Győrbe is követte a Fideszt, ahol szombaton zárt körben nézték, ahogy a kormánymédia zászlóshajójának riportere tényleg megizzasztotta Orbánt. Közben Magyar Péter óriási győzelmet ígért.
nov. 16
10:51
Újabb egy évig vízummentesen utazhatnak a magyarok ebbe a távoli országba (Roadster)
Váratlan bejelentés.
nov. 16
10:57
Vészesen drágul a marhahús – Trump újabb mentességet adhat (Privátbankár)
A marhahús miatt hátrálhat meg az amerikai kormány.
nov. 16
10:57
Kiss László és a Tisza Párt, megszólalt az ügyben az óbudai polgármester (Infostart)
Nyilvánosan cáfolta Kiss László, Óbuda–Békásmegyer polgármestere, hogy a Tisza Párt képviselő-jelöltjeként indulna a következő országgyűlési választásokon.
nov. 16
10:57
Hogyan lehet rábírni Neymart vagy Mbappét a munkára? Lőw Zsolt, elárulta, mi az, amivel hatni tudott a sztárokra (Blikk)
Már megrendelhető, a jövő héttől pedig a boltokban is kapható az elmúlt negyedszázad magyar futballtörténetét az időszak 25 meghatározó edzőjének megszólaltatásával készült Varázsolj nekünk valami szépet című kötet. A trénerek szakmai és civil életútjának színes, olvasmányos, sztorikkal teli bemutatásával párhuzamosan összképet kap az olvasó arról:
nov. 16
10:57
Újabb részletek derültek ki a hatalmas japán élénkítő csomagról (Portfolio)
A japán kormány készülő gazdaságélénkítő csomagja meghaladja a 17 billió jent - írja a Nikkei gazdasági napilap a pénzügyminiszter alapján. .
nov. 16
10:57
Oroszország 176 drónnal és egy Iszkander rakétával támadta Ukrajnát (Magyar Hírlap)
Masszív légitámadás.
nov. 16
10:57
Jó hírt közölt a miniszter: újabb egy évig utazhatunk szabadon Kínába (Mandiner)
Továbbra is lendületben vannak a két ország közötti kapcsolatok.
nov. 16
11:03
A kormány számára is kellemetlen adat érkezhet a héten (Piac és Profit)
A jövő héten közli a Központ Statisztikai Hivatal (KSH) a keresetek szeptemberi és a beruházások harmadik negyedévi statisztikáit.
nov. 16
11:03
Kávézás újragondolva: hogyan védheti a szívedet? (Agroinform)
Egy ausztrál kutatás szerint napi legalább egy csésze kávé csökkentheti a pitvarfibrilláció kockázatát – új szempont a kávé és a szív kapcsolatában.
nov. 16
11:03
Ezek a csodaitalok segítenek, hogy könnyebben elaludjon (Magyar Hírlap)
Sajnos nem ritka, hogy egy-egy nehezebb nap után nem tudunk teljesen megnyugodni.
nov. 16
11:03
"A jobboldalnak leginkább magával kell versenyeznie!" – Dukász Magor a Hotel Lentulaiban (Mandiner)
A Hotel Lentulai legújabb adásában Lentulai Krisztián vendége Dukász Magor, a Digitális Szuverenitás Központ alapítója, a Fidesz korábbi digitális igazgatója volt.
nov. 16
11:03
Meghalt egy orosz légicsapásban az első csernobili áldozat özvegye (Telex)
Natalia Hodemcsuk kijevi lakását orosz dróntalálat érte, ő volt a hetedik halálos áldozat a november 14-i légicsapásokban.
nov. 16
11:03
A REpont automaták új lehetőséget adnak a rászoruló családok támogatására (Öko-drive)
Már több mint 87 millió forint gyűlt össze a palackvisszaváltási adományokból.
nov. 16
11:03
"A köhögő bácsi azt mondta nem covidos, hanem tüdőrákja van, mire én: ‘Akkor jó.’" – A legkínosabb pillanatok (Bien)
Mindenkinek vannak olyan kínos pillanatai az életben, amelyeket soha nem felejt el. Ezek a történetek mosolyt csalnak az arcunkra, még ha akkoriban kellemetlenek is voltak.
nov. 16
11:03
Erősödik a természetvédelmi őrszolgálat a magyar nemzeti parkokban (Zöld Trend)
Természetvédelmi fejlesztés lesz a nemzeti parkokban.
nov. 16
11:09
Könnyek a Megasztárban - Szabó Kamilla bevallotta, mi az oka, hogy gyakran elsírja magát - Tóth Gabinál is eltört a mécses és elárult valamit a gyerekkoráról (Blikk)
A Megasztár fiatal tehetsége, Szabó Kamilla a kamerák előtt vallotta be, miért fordul elő vele nagyon gyakran, hogy elsírja magát. Az őszinte feltárulkozás hatására mentora, Tóth Gabi is elérzékenyült. Megható videóban Tóth Gabi szintén elérzékenyült, és elárult valamit a gyerekkoráról.
nov. 16
11:09
Húsz éve nem láttunk ilyet – Új sztárja van a feltörekvő piacnak? (Portfolio)
Dél-Afrika húsz év után kapott először hitelminősítői felminősítést, miután az S&P Global Ratings egy fokozattal BB-re emelte az ország szuverén besorolását a reformok és a növekvő költségvetési bevételek alapján - közölte a Financial Times.
nov. 16
11:09
Miért hatnak rosszul az üvegtornyok a városi életre? (Player)
Hajlamosak vagyunk egy város fejlettségét a felhőkarcolók és üveg irodaházak mérete és száma alapján megítélni. Közben viszont elfeledkezünk más, fontos szempontokról.
nov. 16
11:09
Macskák okoztak hatalmas galibát Kínában (Promotions)
Meglepő búvóhelyet választottak maguknak kóbor macskák Kínában, ezzel okozták a galibát.
nov. 16
11:09
Putyin és Netanjahu megvitatta a gázai övezeti helyzetet (Magyar Hírlap)
Szób a kerültek az iráni atomprogrammal kapcsolatos kérdések is.
nov. 16
11:09
Újabb balhé a Megasztárban - élő adásban alázta Ördög Nórát Szépréthy Roland, ezúttal túl messzire ment (Sassy)
A Sugar Daddy című dal után érkezett a váratlan húzás, ami kiverte a biztosítékot. Nóra profin kezelte a helyzetet, de a feszültség tapintható volt.
nov. 16
11:15
3 napos időjárás-előrejelzés: Durva, ami ránk vár – frontok, szélviharok, hőmérsékleti hullámvasút! (Blikk)
Erre jobb ha felkészülsz.
nov. 16
11:15
A jövő grillsütési élménye – beszámoló egy Big Joe Konnected 24 órás sütéséről (Spa Trend Online)
Van valami egészen sajátos hangulata annak, amikor az ember belevág egy 24 órás sütésbe. A marhaszegy nem siet, és nem is szereti, ha az ember kapkod. A lassú Bbq egyfajta párbeszéd: figyeled a hőt, az illatot, a hús változását, és közben megtanulod tisztelni a folyamatot. Ezúttal azonban a történetünk főszereplője nem csupán a hús, hanem az a tech
nov. 16
11:15
Hadházy: Várkonyi Andrea 1,6 milliós szettben adott át egy 55 millió forintos adományt (SzMo)
Mészáros Lőrinc felesége egy jótékonysági eseményén jelent meg a több százezer forintos Louis Vuitton-ruhadarabokban. A képviselő szerint a ruhánál is "gyomorforgatóbb maga az aktus".
nov. 16
11:15
Marco Rossi döntött: ők biztosan nem játszhatnak az írek ellen – megvan a magyar keret (Mandiner)
Agresszívan fogunk játszani, vállaljuk a párharcokat mindenféle félelem nélkül.
nov. 16
11:15
Bitfarms: az első bitcoin-bányász, amely feladta és teljesen AI-ra váltott (BitcoinBázis)
Miközben világszerte egyre több intézmény és befektető fordul a Bitcoin felé, a Bitfarms meglepő lépésre szánta el magát: kiszáll a bányászatból, és az AI-ra vált. A vállalat bejelentette, hogy teljesen leépíti Bitcoin-bányászati tevékenységét, és az AI-hoz kapcsolódó infrastruktúra kiépítésére összpontosít a következő években. A lépés nem csupán c
nov. 16
11:21
Itt nézheti a Magyarország–Írország vb-selejtezőt (Blikk)
Sorsdöntő, az idei év legfontosabb mérkőzésén lép pályára vasárnap délután a magyar válogatott. A 2026-os labdarúgó- világbajnokság európai selejtezősorozatának utolsó fordulója következik, az F csoportban a jelenleg 8 ponttal második helyen álló Magyarország az egy ponttal mögötte álló Írországot fogadja a telt házas Puskás Arénában. Már egy pont
nov. 16
11:21
Tragikus hajóbaleset történt: négyen életüket vesztették (Blikk)
Borzasztó hír érkezett.
nov. 16
11:21
Szétrúgott pinceajtótól és cseréptetőtől az európai csúcsfutballig (Demokrata)
Erdélyből indult a története, magyarként válhatott a románok legjobbjává és vívta ki mindkét nemzet tiszteletét. Dokumentumfilm készült Bölöni Lászlóról.
nov. 16
11:21
Tragédia: fiatal nőt gyilkoltak meg Kaposváron (Mandiner)
A rendőrség rövid időn belül elfogta a tettest.
nov. 16
11:21
10 gyakori tévhit, ami gondot okozhat egy lakáshitelnél (Telex)
Számos félreértés kering a köztudatban, amelyekkel sokan csak akkor szembesülnek, amikor ténylegesen banki kölcsönre van szükségük.
nov. 16
11:21
„Azt mondták, csak a fejemben van” – 2 év ágyban fekvés után derült ki, hogy agydaganata van (EgészségKalauz)
Az édesanyánál csak későn derült ki, hogy agydaganattal küzd.
nov. 16
11:27
"Mi vagyunk a gladiátorok!" – Libabőrös motivációs beszéd a válogatott selejtezője előtt, ezt újra és újra látni kell (Blikk)
A magyar labdarúgó-válogatott óriási jelentőségű, hatalmas téttel bíró mérkőzés előtt áll. Vasárnap délután 3 órakor a nemzeti tizenegy világbajnoki selejtezőn Írország csapata ellen lép pályára a Puskás Arénában. A csapat célja legalább egy döntetlen kiharcolása, csak így tudja megőrizni a csoportban jelenleg elfoglalt második, pótselejtezőt érő p
nov. 16
11:27
Hatalmas gázlelőhely lehet Európa partjainál, de a kitermeléshez valakinek úrrá kell lenni a térség káoszán (Portfolio)
Az Európai Unió jelentősen csökkenthetné energiakitettségeit a Földközi-tengeren mélyén található gáztartalékokkal, ehhez azonban valakinek fel kéne oldani a több évszázadra visszanyúló történelmi ellentétet Görögország és Törökország között. A vita különösen érzékeny pontját jelenti Ciprus és a török partvidék körül kialakult határértelmezési össz
nov. 16
11:27
Herceg Erika nadrág nélkül tündökölt a Megasztárban, mélyen dekoltált body-ban keltett hatalmas feltűnést (Glamour)
Herceg Erika gyakorlatilag divatbemutatóvá varázsolja a Megasztár élő show-it. Minden adásban újra és újra meglepi a nézőket Kiss Márk divattervező különleges kreációiban. Most egy antik hatású, kézzel hímzett body-ban tűnt fel a zsűripultban, ami alá csak egy fekete harisnyát húzott.
nov. 16
11:27
XIV. Leó pápa őshonos népek műtárgyait szolgáltatta vissza Kanadának (Magyar Hírlap)
Eddig a vatikáni néprajzi múzeumban őrizték.
nov. 16
11:27
Tapasztalt vezérünk (Mandiner)
Orbán biztos kezű, tapasztalt hajóskapitányként jellemezte magát. Lehet, hogy goromba, de vihar esetén benne bízhatunk. Csak azt nem mondta, kalózhajót vezet.
nov. 16
11:27
Szuperhős tanította meg a gyerekeket átkelni az úttesten – életet menthet a módszere (Autószektor)
A biztonságos gyalogos közlekedés elsajátítása már gyerekkorban rendkívül fontos. A kisebbek azonban még nem látják át úgy a forgalmat, a szabályokat, másképp érzékelik a járművek sebességét, és gyakran meggondolatlanul lépnek az úttestre.  Az úttesten való átkelés az egyik legfontosabb közlekedési ismeret, amit a gyerekeknek meg kell tanítani Épp
nov. 16
11:27
Rekordközeli gabonatermés Spanyolországban: az északi régiók húzzák a mezőnyt (Magyar Mezőgazdaság)
Spanyolország gabonatermése 26,64 millió tonnára emelkedett, ami történelmi második helyezés. A kivételes hozamot főként az északi régiók teljesítménye húzza fel, miközben délen vegyesebb a kép és továbbra is komoly ágazati kihívások maradnak.
nov. 16
11:27
Dua Lipát és vőlegényét egy Pulitzer-díjas regény hozta össze (rtl.hu)
Nem mindennapi módon talált egymásra Dua Lipa és Callum Turner: kapcsolatuk kezdete egy közös olvasmányhoz kötődik. A brit színész a Sunday Times-nak mesélte el, hogyan derült ki első találkozásukkor, hogy ugyanazt a könyvet olvassák – ráadásul ugyanott tartanak benne.
nov. 16
11:27
Fordítói konferenciát hirdetett a Pont Fordítva Kutatócsoport (Litera)
A fordító és fordítás a 20-21. századi magyar kulturális örökségben címmel szervez konferenciát a Pont Fordítva Kutatócsoport 2026 február 2. és 3. között Budapesten.
nov. 16
11:29
Súlyos balesetet szenvedett Justin Bieber (Magyar Hírlap)
Ismét összetörte magát a világsztár.
nov. 16
11:33
Generációváltás: összeomolhat a cég a tulajdonos halála esetén, ha nincs előkészítve a képviselet (HR Portál)
Szakmai becslések szerint a következő tíz évben mintegy 145 ezer cég érintett a generációváltásban. Ezek a vállalkozások adják a magyar munkaerő mintegy negyedét. Ha a tulajdonos egyedüli ügyvezetőként hal meg, a cég azonnal képviselet nélkül marad, mivel az ügyvezetői jogviszony a halállal megszűnik és nem örökölhető. Így jogi vákuum keletkezhet.
nov. 16
11:33
Ugrás az ismeretlenbe: így látják a 2027 utáni agrárpolitikát a természetvédők (Agroinform)
A World Wide Fund for Nature (WWF) szerint veszélyben a környezet- és a klímavédelem.
nov. 16
11:33
Eltűnt világok (Magyar Hírlap)
Civilizációk, amelyeket a tudomány is alig hiszi el, hogy léteztek.

Keresés