Fotó: Michelisz Nortbert Facebook-oldala A világsorozat honlapja szerint a Hyundai Elantrával versenyző magyar hatodikként érkezett Makaóra, a szezon nyolcadik, egyben utolsó hétvégéjére. Michelisznek szombaton egy ütközés miatt már az első körben fel kellett adnia a futamot, vasárnap pedig a nyolcadik helyen ért célba, így az idény során 290 ponto
Az OKX vezérigazgatója, Star Xu egy szokatlanul nyílt és merész kezdeményezést indított útjára: 10 bitcoin jutalmat ajánl annak, aki hitelt érdemlő bizonyítékot szolgáltat arra vonatkozóan, hogy az OKX Walletben kritikus biztonsági rés található. Bár a kriptoszektorban nem ritka a hibavadász program, ilyen célzott és nagy összegű felhívás ritkán fo
Az elmúlt években látványosan romlott a közlekedési hangulat Magyarországon: több az agresszió, kevesebb a türelem. Dudálás, villogás, "nevelő" előzések – a feszültség szinte tapintható. De miért lettünk ennyire ingerültek, és mit tehetünk, ha ránk zúdul mások dühkitörése?
A nyomozók felfedezték, hogy az egyik földszinti szobát nemrég rovarirtóval kezelték, több embert is kihallgattak. A család három tagja meghalt, az apa még mindig intenzíven fekszik.
Az orosz Ljudmila Petrusevszkaja műve a késő szovjet rothadás és a brutális vadkapitalizmus szatirikus "nagyregénye", földrészek és évtizedek közt ugráló szövevényes, burleszk mese. Olvasson bele!
Tovább nő a Debreceni Egyetem külföldi hallgatóinak száma, a 2025/2026-os tanévben csaknem 7800-an végezhetik tanulmányaikat a DE-n. Jenei Attila, a Nemzetközi Oktatást Koordináló Központ igazgatója szerint a nemzetközi hallgatói piacon megszerzett népszerűség megtartásához, a versenyképesség növeléséhez az angol nyelvű képzési rendszer folyamatos
A jelenlegi közvélemény-kutatásokból az látható, hogy a Fidesznek még erősödnie kellene ahhoz, hogy elkerülje a számára legrosszabb végeredményt, a Tisza kétharmados győzelmét – írja elemzésében vendégszerzőnk, Zalatnay István.
A hatóságok vizsgálják, hogy az étel vagy a rovarirtó szerrel bepermetezett szállodai szoba miatt halt meg az anya és két gyermek Isztambulban. Az apa életéért továbbra is küzdenek.
Száz rendőr sérült meg Mexikóvárosban, amikor tüntetők megtámadták a Nemzeti Palotát a drogcsempészet ellen küzdő michoacáni polgármester megölése ellen tiltakozva.
Az olimpiai mozgalom 1984-hez hasonlóan ismét szintet léphet 2028-ban, az amerikaiak újabb korszakos játékokat rendezhetnek – mondta az InfoRádióban a MOB elnöke. Gyulay Zsolt úgy véli, jó formában van több versenyzőnk és csapatunk is, ezért azt gondolja, a magyar küldöttség sikeresebb lesz, mint Párizsban. Schmidt Ádám sportállamtitkár szerint az
Budapesten a magyar–ír mérkőzés dönt ma az F csoport második helyéről és a pótselejtezőről. Ezzel párhuzamosan Portugália hazai pályán Örményország ellen biztosíthatja be a vb-részvételét.
Lukács “Csucsu” Kornél nyerte a tereprally ob szezonzáró versenyét Tapolcán Miroslav Zapletal előtt, a cseh versenyző így megnyerte a magyar bajnokságot.
Egy ausztrál férfi a Wicked: For Good szingapúri premierjén átugrott a korláton, és megragadta Ariana Grande-t, hatalmas felháborodást kiváltva a rajongók és a közösségi média körében. A támadót közrend megzavarásával vádolták meg a hatóságok, súlyos büntetésre számíthat.
Télre a legjobb olyan ételeket készíteni, amelyek melegen tartanak, és amelyek a legborúsabb napokat is feldobják. Íme néhány olyan komfortétel, amelyek nem dúskálnak a kalóriákban, mégis finomak és laktatóak.
A meteorológiai állomás legénysége még értesült a kapitulációról, de utána megfeledkeztek róluk. Fogságba akartak esni, hogy kimentsék őket a Spitzbergákról, de hónapokig még az sem sikerült nekik. Az övék volt az utolsó német egység, amelyik megadta magát.
A műsorvezetőnek korrigálnia kellett Pápai Joci bakiját, de nem csak ezzel bizonyította, hogy jó műsorvezető. A második élő show-ban minden versenyző jól teljesített, de nem feltétlenül azok estek ki, akiknek kellett volna.
Hétről-hétre szedi ízekre a zsűri a Megasztár versenyzőjét, Ádám Attilát. És nem csak a zsűritől kapja az ívet a fiatalember, a kommentelők sem kímélik. Apja már ott tart, hogy kiveszi a műsorból. Vajon, hogy fogja bírni a kritikát a tehetség? Beleroppan, vagy felülemelkedik rajta és sikeres lesz?
Az Egyesült Királyság átfogó menekültügyi reformot vezet be: a menekültstátusz ideiglenes lesz, és a végleges letelepedéshez vezető időt 20 évre emelik a dán modell alapján, írja a Portfolio a Reutersre hivatkozva.
Eric Trump legutóbbi interjújában arról beszélt, hogyan alakíthatják át a kriptovaluták Amerika pénzügyi jövőjét. Szerinte a világ továbbra is az amerikai dollárra épít, ugyanakkor a kriptó – különösen a Bitcoin – egyre fontosabb szerepet kap a globális gazdaságban. Úgy véli, a Bitcoin erős védelmet nyújt az infláció ellen, és hamarosan a világ egy
A Bitcoin (BTC) a napi grafikonon kulcsfontosságú támaszról próbál visszapattanni, miután az ár rövid távon túladott állapotba került. A jegyzés a 92 500–94 000 dolláros Fibonacci aranyzónáról reagált, ami ideiglenes védelmet adott a vevőknek. A szélesebb piaci hangulat azonban továbbra is gyenge, elsősorban a jelentős ETF-kiáramlások miatt – melye