A légitársaságoknak a koronavírus-járvány okozta válság után valahogy ki kellett termelniük a kieső pénzeket, mert a veszteség folyamatosan gyarapodott, ezért néhány drasztikusabb lépés elkerülhetetlenné vált, ilyen a jegyáremelés is – mondta az InfoRádióban Kiss Róbert Richard. Az utazási szakértő arról is beszélt, hogy a magyar turisták ma már ne
Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka szerint uniós jogot sért a magyar kormány 2023-ban bevezetett szén-dioxid-kvótaadója, amely több hazai nagyvállalatot – köztük a Nitrogénműveket, a Holcimot és a Duna-Dráva Cementet – súlyosan érintett. A vitatott adó tavaly 67 milliárdot generált, idén pedig mintegy 75 milliárd forintos bevételt hozhat az á
Húsz éve még kísérlet volt, ma már alapfelszereltség. Dr. Borsiczky István szerint a precíziós technológia csak annak hoz sikert, aki megtanul „beszélni” a nyelvén.
Iránykereskedéssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX pénteken 330,3 pontos, 0,31 százalékos emelkedéssel, 107 319,91 ponton, történelmi csúcson zárt.
A mértékadó európai tőzsdék negyedik egymást követő napja estek pénteken, amikor a befektetők a gyorsjelentési szezon számait és az eurózóna októberi inflációs adati értékelték.

A munka nem mindig örömforrás. Amikor nincs lehetőség kilépni, váltani, nemet mondani, akkor a munka nemcsak terhes, hanem kiszolgáltatottá válik. Különösen a nők esetében, akik egyszerre több fronton is helytállnak, mégis gyakran érzik: nincs valódi kontrolljuk a saját életükkel kapcsolatban. Egzisztenciális szabadság vagy havi törvény?
Orbán Viktor miniszterelnök élesen bírálta az Európai Unió ukrán támogatási terveit, amelyek szerinte súlyos terhet rónának az európai országokra, így Magyarországra is.
Donald Trump elnökké választása indította el az első dominót, ami miatt most az Európai Unió segíthet be Orbánéknak a jövő évi választás előtt. Mi történt? 950 milliárd forintnyi uniós pénz áramolhat be a magyar költségvetésbe a választások előtt, amennyiben az Európai Bizottság elfogadja Magyarország nemzeti védelmi beruházási tervét – írja a Port
A Telex választási műsorában élőben beszéltünk a Direkt36 cikkéről és a Fidesz válságáról, a novemberben induló országjárások céljáról, a Tisza-adatszivárgásról, az MI használatáról a kampányban és a kiábrándító GDP-adatról.
Nemcsak az olcsó, hanem a prémium kategóriás fejhallgatók is aggasztóan magas arányban tartalmaznak káros vegyi anyagokat – derül ki a Tudatos Vásárlók Egyesülete legfrissebb nemzetközi tesztjéből.
Az ünnepek során sem lankad az igény a szebbnél szebb szobanövények iránt, de talán már te is úgy érzed, hogy a mikulásvirágnál izgalmasabb dekorációra vágysz…
November 27-én érkezik a Netflixre a Stranger Things ötödik, egyben utolsó évada, amelyet a rajongók világszerte izgatottan várnak. A nemrég megjelent előzetes alapján grandiózus fináléra lehet számítani – azonban egy friss botrány árnyékot vethet a premierre.
Az Antarktiszon mintegy 27 millió köbkilométernyi fagyott víz található, a felszín 98 százalékát jég borítja, de egy képalkotó technológia figyelemre méltó fejlődésének köszönhetően a tudósok felfedhetik, hogyan is néz ki valójában a kontinens a rengeteg jég alatt. A Bedmap2-t 2013-ban hozták létre különféle műholdakról, re

Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmje Silver Spike Awardot nyert a 70. Valladolid Nemzetközi Filmfesztiválon. A Csendes barát így Velence, Franciaország és Chicago után Spanyolországot is meghódította. A fesztivál rövidfilmes szekciójából pedig Ladányi Jancsó Jakob Élő kövek című alkotása hozta
Októberben a vártnál nagyobb mértékben lassult Törökországban az infláció (32,9 százalékra), ami erősítheti a jegybank elkötelezettségét a kamatcsökkentések folytatása mellett - számolt be a Bloomberg.
Az Egyesült Államok által bejelentett atomfegyver-tesztek nem járnak majd nukleáris robbanásokkal - jelentette be Chris Wright energiaügyi miniszter a Fox News-nak adott nyilatkozatában.
A Visit Hungary legfrissebb adatai szerint minden eddiginél többen indultak útnak az október 23-i négynapos hosszú hétvégén. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján 317 ezer vendég összesen 611 ezer vendégéjszakát töltött el…
Az utóbbi években Közép-Európa a kreatív fesztiválok egyik legizgalmasabb színterévé vált. A designerek, reklámosok, vizuális gondolkodók és kulturális márkák ma már nemcsak Londonban vagy Berlinben találják meg a közegüket, hanem Bécsben, Budapesten, Ljubljanában is.

Ha tényleg igaz, hogy 200 ezer honfitársunk adatait lopták el, az nem vicc, hanem a rendszerváltás utáni egyik legsúlyosabb választási bűncselekmény, az ellenzékiek megfélemlítése.
Vonatra ülni mindig egyfajta ígéret: a lassan elhagyott peron, az ablakban elsuhanó tájak, az elcsendesülő figyelem. 2026-ban Európa vasúthálózatában újabb kapcsolódások nyílnak – olyan csodaszép útvonalak, amelyek nemcsak célba juttatnak, hanem útközben is történeteket mesélnek. A kontinens legújabb vasútfejlesztései a felfedezés elegáns, régimódi

Zavaros üzenetet kiabált az a férfi, akit egy angliai vonaton történt tömeges késeléssel gyanúsítanak. A hatóságok félnapos késlekedés után kiadták az illető etnikai hovatartozását, hogy elkerüljék a spekulációk nyomán induló erőszakos tiltakozásokat. Lapértesülés szerint az illető mentális gondokkal küzdött.
Megérkezett a megújult Seat Ibiza, amely nemcsak frissebb külsőt, hanem kedvezőbb árat is hoz. A spanyol kisautó 2026 elején debütál a hazai szalonokban, 7 millió forintos indulóárral.