2025. november 3. hétfő

nov. 3
14:42
Az Nvidia elérte az 5 billió dollárt, ezt a kriptót érdemes most megvenni (icobench)
Az Nvidia (NVDA) 5 billió dolláros piaci kapitalizációja megújult optimizmust hozott a kockázatos piacokra. Emiatt megindult a keresés a
nov. 3
14:48
Kiderült, mit gondolnak a lengyelek a sorkatonaságról (Infostart)
A Rzeczpospolita című napilap megbízásából készült új, az IBRiS közvélemény-kutató felmérése szerint a lengyelek több mint 40 százaléka ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását, ami jelentős változást jelez a közvéleményben az elmúlt hat hónapban.
nov. 3
14:48
Nem robbant be az Otthon Start: a vártnál jóval kevesebb ilyen hitelt igényeltek (SzMo)
Az új lakáshitelek, illetve a szerződéskötések száma nem nőtt jelentősen, viszont a támogatott lakáshitelek összege jócskán megugrott. Ez már a program hatásának tudható be.
nov. 3
14:48
Menczer Tamás: a Tiszánál ukránok vannak, jelöltek nincsenek (Demokrata)
Mondhatnánk, hogy a Tisza Párt egy digitális blöff, egy digitális vicc...
nov. 3
14:48
Magyarország adja a ritmust – A Wolt regionális vezetője a közép-európai sikerről és az ételkiszállításon túli jövőről (Forbes)
A Wolt rekordidő alatt vált piacvezetővé Közép-Kelet-Európa 11 országában, de sikerük nem a szerencsének, hanem egy tudatos hibrid stratégiának köszönhető. Miközben globális technológiai háttérrel dolgoznak, a valódi döntéshozatal és a végrehajtás a helyi csapatok kezében van. Lenyűgöző ütemben növekszik a Wolt a régióban – ez szerencse, stratégia,
nov. 3
14:48
Egy konzervatív punk tanácsai a jövő magyar kormányainak (Telex)
A Karakter heti szubjektív ajánlójában Ali Smith, Ésik Sándor és Nádas Péter könyvei.
nov. 3
14:48
A megelőzés megtérül: egyre több cég szervez célzott szűréseket dolgozóinak (Digital Hungary)
Az idei évben tovább nőtt a munkáltatók érdeklődése az egészségmegőrző programok iránt. Az OTP Egészségpénztárnál a 2024-es évhez viszonyítva 26 százalékkal emelkedett a munkáltatói beléptetések száma, a befizetéseik pedig szeptember végéig meghaladták a 3 milliárd forintot. A munkatársak jóllétét szem előtt tartó cégek célzott munkahelyi szűréseke
nov. 3
14:48
A fák szinte egyszerre kezdték el hullajtani leveleiket (Gyulatelevízió)
A néhány évvel ezelőttihez képest jelentősen megváltozott az időjárás, hiszen az elmúlt hétvégén a 20 fokot közelítette a nappali csúcshőmérséklet. A múlt héten látványos része volt a mindennapoknak, amikor szinte egyszerre kezdték elhullajtani leveleiket a fák. Emellett gyorsan elindult a színesedés is. Egy túra során az őszi színek a leglátvány
nov. 3
14:50
Kisebb, gyengébb, viszont drágább, maradhat? Még így is csoda kell, hogy ne ússzon el a milliárdos uniós támogatás (Forbes)
Újra kiírták a pályázatot a HÉV-járművek beszerzésére, könnyített műszaki feltételekkel, de a százmilliárdos uniós támogatáshoz 2029 végéig meg kellene érkezniük, amelyre egyre kevesebb az esély. Mi történt? Ismét nekifutott a HÉV-tendernek a kormány, ezúttal kicsit kisebbet, kicsit gyengébbet, de jóval drágábban vennék, mint a legutóbbi, érvénytel
nov. 3
14:54
Izraelben azonosították az átadott holttesteket (Magyar Hírlap)
Vasárnap este három elesett katona földi maradványai kerültek haza.
nov. 3
14:54
Orbán Viktor történelmi alkura készül Donald Trumppal (Demokrata)
Európa jövője is a tárgyalóasztalon lehet.
nov. 3
14:54
Porig alázták Tóth Gabit – "Tapolcai vérű tajparaszt" (AC News)
Az ismert videós, Dancsó Péter, olyan dolgokat mondott az énekesnőre, amit bizony nem tesz zsebre a Megasztár mentora.
nov. 3
14:54
Én vagyok a legszerencsésebb, de közben mindent el is vesztettem – megszólalt a júniusban lezuhant indiai gép egyetlen túlélője (Telex)
Vishwash Kumar Ramesh a videóban arról beszélt, még most sem hiszi el, hogy ő az egyetlen túlélője a katasztrófának.
nov. 3
14:54
Anthony Hopkins az alkoholizmusáról: Ki is irthattam volna egy egész családot. Tudtam, hogy segítségre van szükségem, tudtam, hogy vége (Telex)
1975-ben a színész 800 kilométert vezetett részegen éjszaka, ami végül elhozta a fordulópontot a függősége kezelésében.
nov. 3
14:54
Már közel 3200 töltőberendezés működik országszerte (Gyártástrend)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) legfrissebb beszámolója szerint 2024 végén 3191 engedélyköteles elektromos töltőberendezés üzemelt Magyarországon.
nov. 3
15:00
Lázár Jánosnak elege lett (Piac és Profit)
A miniszter a közbeszerzési törvény módosítását kezdeményezi.
nov. 3
15:00
A Honor önfejlesztő AI-operációs rendszert mutatott be (Mínuszos)
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. A HONOR bemutatta a MagicOS 10-et, az első önfejlesztő AI-operációs rendszerét, ami megváltoztatja az okostelefonok
nov. 3
15:00
Hadiüzemekre mértek végzetes csapást az oroszok (Demokrata)
A tárca szerint a támadás válasz volt az Ukrajna által Oroszország területén polgári célpontok ellen elkövetett "terrortámadásokra", és elérte célját.
nov. 3
15:00
Már a civileknek sem kegyelmeznek a sorozótisztek: gázspray-vel fújtak le egy ukrán nőt Odesszában (Mandiner)
Egyre többször szállnak szembe a civilek a kényszersorozást végzőkkel a hábprú sújtotta Ukrajnában.
nov. 3
15:00
Elkezdett összeomlani és maga alá temetett egy 66 éves férfit egy 29 méter magas középkori torony Rómában (Telex)
A romok alatt rekedt férfi kommunikál, a mentése folyamatosan zajlik. Az omlásról videó készült.
nov. 3
15:00
Sebestyén Balázs: A rádió egy élő szövet (Digital Hungary)
Idén is megrendezésre került a MiértRádió? iparági összefogás szervezésében megvalósuló Nagy Rádiós Nap 2025, ahol Kapitány János vendége Sebestyén Balázs osztott meg történeteket a rádiós életének főbb szakaszairól. A beszélgetés során nemcsak a reggeli műsorok lendületes világába nyerhetett betekintést a közönség, hanem abba is, milyen folyamatos
nov. 3
15:00
6 étel és ital, amitől elszíneződhetnek a fogai (EgészségKalauz)
Bizonyos ételek és italok elszínezhetik a fogakat a zománc porózus szerkezete miatt.
nov. 3
15:00
Nem blokkolják a nagy Blikk-üzletet (Médiapiac)
Az Indamedia Csoport megvásárolta a Ringier Hungary Kft.-t, így a Blikk, a Glamour és a Kiskegyed is magyar tulajdonba került. A Gazdasági Versenyhivatal ugyanakkor megerősítette: a többmilliárdos médiapiaci üzlet nem bejelentésköteles, mivel az érintett vállalatcsoportok együttes árbevétele nem éri el a törvényi küszöböt. Ez azt jelenti, hogy a ha
nov. 3
15:06
Akár kölcsönből is érdemes lehet az egészségre költeni (Menedzsment Fórum)
Mind több idős ember veszi igénybe a magánegészségügy szolgáltatásait, amelyekért azonban esetenként komoly összegeket kell kifizetni. Mit lehet tenni akkor, ha nem áll rendelkezésre ehhez a szükséges összeg? Szabad, érdemes ilyenkor hitelt felvenni? Egyáltalán, hitelezik a nyugdíjasokat a bankok? A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint vannak lehetőség
nov. 3
15:06
Kiderült, mit gondolnak a lengyelek a sorkatonaságról (Infostart)
A Rzeczpospolita című napilap megbízásából készült új, az IBRiS közvélemény-kutató felmérése szerint a lengyelek több mint 40 százaléka ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását, ami jelentős változást jelez a közvéleményben az elmúlt hat hónapban.
nov. 3
15:06
Soha nem látott árakon cserél gazdát a föld a határ túloldalán (Agroinform)
Van, ahol 1,25 millió eurót, azaz 481 millió forintot fizettek egy 86 hektáros birtokért – történelmi csúcson a szerbiai termőföldárak.
nov. 3
15:06
Meghalt a legidősebb olimpiai bajnok, Charles Coste (Femcafe)
Százegy esztendős korában elhunyt Charles Coste, aki a magyar Keleti Ágnes 2025 januárjában bekövetkezett halála óta számított a legidősebb élő olimpiaj bajnoknak.
nov. 3
15:06
Döbbenet, magyar honfoglaló vezér sírját találták meg, életre keltették azonnal a legmodernebb technológia segítségével (Promotions)
Az eredmény lenyűgöző lett.
nov. 3
15:06
"Minden edző törekedjen a legmagasabb szintű képzésre" (Magyar Hírlap)
Schmidt Ádám a szakmai fejlődésről.
nov. 3
15:06
Ezt kínálja novemberben a Disney+ (MMonline)
Érkezik az új Fantasztikus 4-es film, lesz új jogi dráma, újra átélhetjük a Beatles történetét – többek között ezekkel a filmekkel és sorozatokkal készült idén novemberre a Disney+. Ryan Murphy sztárokkal teli új jogi drámájában, a „Minden fair” (All’s Fair) sorozatban egy női ügyvédcsapatot követhetünk nyomon, akik hátat fordítanak a férfiak uralt
nov. 3
15:06
Sikerrel zárult Shanghai magyarországi bemutatkozása (newtechnology.hu)
Október 30-31-én zajlott a Hungexpo területén a világ egyik legnagyobb, Kínai állami támogatással megvalósuló kiállítássorozata, a Shanghai Fair Trade Show budapesti állomása. A többezer látogatót vonzó eseményen mintegy 130 kínai
nov. 3
15:06
Megtörten vallott az indiai repülőbaleset egyetlen túlélője (Mandiner)
A férfi szerint fizikai és lelki szenvedései mindennap emlékeztetik a tragédiára.
nov. 3
15:06
A láthatatlan erő, ami összeköti Magyarországot (Digital Hungary)
A mesterséges intelligencia, az adatalapú vállalati működés és az előbbieknek köszönhetően felszabaduló kreativitás voltak az Internet Hungary kiemelkedő témái. Mindez azonban csak stabil és biztonságos infrastruktúrával a háttérben működhet.
nov. 3
15:12
A Wágner-zsoldosok zászlaja lobogott egy orosz határőrhajón a balti vizeken (Infostart)
A korábban már feloszlatott Wagner csoport zászlaja alatt hajózott egy orosz őrnaszád Észország határa mentén.
nov. 3
15:12
Atyaég, ez brutális volt! Megvan a Gáspár Evelin-Kulcsár Edina Sztárbox döntő győztese (Blikk)
Te számítottál erre?
nov. 3
15:12
Nem gondolnád, de ebből a színű kanapéból fogy a legtöbb világszerte (Femcafe)
Minden otthon középpontja a kanapé – a hely, ahol pihenünk, beszélgetünk, vagy épp sorozatokat nézünk. De tudtad, hogy van egy szín, ami világszerte vezeti az eladási listákat? A szakértők szerint nem véletlen, hogy milliók választják ugyanazt az árnyalatot.
nov. 3
15:12
Döbbenet a stúdióban: Trump élőben állította, hogy fogalma sincs, ki az a kriptomilliárdos, akinek elnöki kegyelmet adott, pedig a fiai üzlettársa volt (SzMo)
A kegyelmet kapott milliárdos cégei az elnök fiaival is partnerségre léptek. A közös vállalkozás székhelye ráadásul pont a híres Trump Towerben van.
nov. 3
15:12
Aláírták a koalíciós megállapodást Csehországban (Magyar Hírlap)
Hivatalosan is rögzítették együttműködésüket.
nov. 3
15:12
Összefogtak Brüsszelben a magyargyűlölő képviselők: nyíltan kimondták, ez az egy cél vezérli őket (Mandiner)
Teljesen elszabadultak Daniel Freundék.
nov. 3
15:12
Újabb egymilliárdot tolt Felcsúton építkező cégébe a Mészáros-Várkonyi házaspár (Telex)
Ezúttal is közös bankszámláról mehetett a tízszámjegyű utalás, a pénzt a több hektáron zajló beruházásra költhették.
nov. 3
15:18
Akár a foglaló is elúszhat: mi gáncsolhatja el az Otthon Start hitelt a bírálatnál? (Adózóna)
Akár a teljes foglalót is elveszíthetik azok a vevőjelöltek, akik a kiszemelt ingatlan állapotát, jogi rendezettségét vagy biztosíthatóságát csak a szerződéskötés után ellenőrzik. A money.hu elemzése szerint a támogatott hitelek – így a fix 3 százalékos Otthon Start hitel vagy a CSOK Plusz – igénylésénél is a műszaki állapot, a nyilvántartásban sze
nov. 3
15:18
Katona Andor: "A kreativitás mozgatórugója a csapatmunka" (Márkamonitor)
A Big Picture 2026 konferencia előtt meghatározó televíziós vezetőkkel készítettünk kisinterjúkat, amelyek először a Márkamonitor 2025/3-4. számában jelentek meg. A beszélgetéseket online is hozzáférhetővé tesszük. Mai interjúalanyunk Katona Andor kreatívvezető, Tv2 Csoport.    Márkamonitor Hat éve dolgozol a Tv2-nél, ahol már számos nagy produkció
nov. 3
15:18
Durva bírság jár, ha nincs téli gumi a kocsiján (Magyar Hírlap)
Ausztriába csak megfelelő keréken induljunk.
nov. 3
15:18
Bezzeg Ausztria: senki sincs biztonságban az országban, immár minden korosztályt érint a munkanélküliség (Mandiner)
Ausztria jelenleg a második világháború óta a leghosszabb recessziót éli át.
nov. 3
15:18
Jólvanezígy: kiderült, ki lesz Csoki utódja (Forbes)
Az egyik eddigi szerkesztő váltja Szabó Mártont, aki azért távozott, mert a Kutyapárttal dolgozik együtt. Mi történt? A Jólvanezígy YouTube-műsor vezetője, Nagy Ádám Bucsek Barnabást választotta műsorvezetőtársának – írja a Telex. Bucsek Barnabás szerkesztőként dolgozott a műsornál, de már volt, hogy beugrott műsort vezetni is. Az elmúlt két hónapb
nov. 3
15:18
Sárkány ellen sárkányfű? - Babonák és gyógynövények: hogyan védekeztek őseink a betegségek ellen? (Sassy)
Piócák, fokhagymás amulettek, gyógynövényes borok – őseink igazi wellnessguruk voltak. A természet patikájával gyógyultak, és sok módszerük ma is él, csak korszerűbb, tudományos formában.
nov. 3
15:18
Drágábban, kisebbet, kevesebbet – Újraindult a HÉV-beszerzés (Kontroll.hu)
A MÁV 54 új HÉV-szerelvényre írt ki tendert, de a tervezett járművek rövidebbek, kevesebb utast tudnak szállítani, és darabonként drágábbak is a korábbi ajánlatoknál. A beszerzés évek óta csúszik, miközben a most használt vonatok többsége már fél évszázados.
nov. 3
15:24
Meglepő eredmények a kompetenciamérésen – mutatjuk a részleteket (Infostart)
Az Oktatási Hivatal honlapján közzétette a 2024/2025-ös tanévi digitális országos kompetenciamérés (OKM) országos, intézményi, feladatellátási helyi és tanulói eredményeit, amelyek csaknem minden évfolyamon és területen javultak az előző évi méréshez képest.
nov. 3
15:24
Ausztriában 4,0 százalék volt az infláció szeptember után októberben is (ProfitLine)
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előző havival megegyezően 4,0 százalék volt októberben - derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - Stat) előzetes adataiból.
nov. 3
15:24
Összeomlott Róma híres épületének egy része (ATV)
Helyiek és turisták döbbenten nézték végig, ahogy összeomlik a híres római torony egyik része.

Keresés