Beváltotta dr. Oláh Gaszton bíró az előkészítő üléseken tett kijelentését, és becsületsértésért feljelentette a hivatali vesztegetés miatt is folyó büntetőeljárás első rendű vádlottját dr. K. Tamást. A gyanúsítotti kihallgatást megtartották a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen.
A biztosítási szektor szereplőinek komolyan invesztálniuk kell a digitalizációba és a mesterséges intelligenciába, másképp nem lehet alkalmazkodni a gyorsan változó környezethez – mondta Keszthelyi Erik a Brokerslink szerdai konferenciáján. A Keszthelyi által vezetett Hungarikum Alkusz Csoport árbevétele tavaly több mint 40%-kal nőtt, és meghaladta
Felrobbantota a közösségi médiát Sussex hercegnéjének Szent Patrik-napi reggelije. Sokan úgy vélik, hogy Meghan Markle nem is saját készítésű gofrit tálalt gyermekeinek.
A Móra Veronika vezette Ökotárs Alapítvány az elmúlt két évben több mint egymilliárd forintot "szórt szét" balliberális, álcivil szervezeteknek – közölte a Fidesz-Kdnp fővárosi frakcióvezetője szerdán a közösségi oldalán. Szentkirályi Alexandra a Facebookon közzétett videójában arról beszélt, hogy "a Budapestre ömlő korrupt dollárokat és eurókat" a
Ha kitalálod, ki az ikrek anyja 10 másodperc alatt, az IQ-d elképesztően magas Mutatunk egy izgalmas logikai fejtörőt, amely igazán próbára teszi a figyelmedet és a gondolkodásodat! A mai kihívás: Egy látszólag egyszerű kérdésre kell megtalálnod a helyes választ: a képen látható három nő közül vajon ki lehet az a személy, aki a homokvárat építő
A Tencent az elemzői várakozásokat felülmúló negyedik negyedéves eredményeket ért el, amit elsősorban a játék- és hirdetési bevételek növekedése hajtott. A kínai technológiai óriás jelentősen növelte tőkeberuházásait a mesterséges intelligencia területén, hogy felvegye a versenyt olyan riválisokkal, mint az Alibaba - írta meg a Cnbc.
Fél óra alatt elfogy: ezt a vajdasági sós receptet imádni fogod Ha szereted a sós süteményeket, de már unod a hagyományos pogácsát, akkor ezt a vajdasági sóst neked találták ki! Gyorsan elkészíthető, nincs vele babrálás, egyszerűen megvan. Ráadásul nincs szükség hosszas kelesztésre, így egy spontán baráti összejövetelre vagy családi ebéd mellé is n
Az Európai Bizottság az utolsó pillanatig formálgatta a közös újrafegyverkezési stratégiát, ami a kontinens védelmét igyekszik minél hamarabb garantálni. A beszerzések nagyobb részének kötelezően saját gyártóktól kell beszerezni, és a közös kölcsön felvételéhez az unió szövetségesei is csatlakozhatnak.
A Bank of America legfrissebb felmérése szerint a befektetők az amerikai részvények állományát az eddigi legnagyobb mértékben csökkentették az elmúlt hetekben.
Magyarországon egyre több vállalat foglalkoztat külföldi munkaerőt, azonban a bejelentési és engedélyezési folyamat összetett és szigorúan szabályozott. Milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy egy külföldi munkavállaló jogszerűen dolgozhasson hazánkban? Mennyi időt vesz igénybe az engedélyek beszerzése, és milyen adózási kötelezettségekkel kell szám
A Cseh Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja, Jan Kubicek szkeptikusan áll a bitcoin tartalékportfólióba történő felvételéhez, elsősorban a jogi bizonytalanságok és a kriptovaluta árfolyam-ingadozása miatt, írja a Reuters.
Putyint részben azért gyanúsították meg háborús bűncselekménnyel, mert felelősnek tartják az ukrán gyerekek elhurcolásáért. Trump azelőtt állította le a kutatóprogramot, hogy Putyinnal tárgyalt telefonon.
A történész ez alatt azt érti, hogy nem reagált élesen a Pride betiltására és a poloskás beszédre. Arról is beszélt, hogy mennyiben ügyes a Tisza Párt elnökének helyezkedése.
A gyorshajtó a megengedett 50 km/h helyett 129 km/h-val száguldott. Az egyenruhások a gépjármű üzembentartója részére 468 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki. A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy minden esetben tartsák be a sebességhatárokat, a közlekedés szabályainak megsértése súlyos és visszaford
Ikrek Mindenki tudja, hogy az Ikrek csillagjegyű embereket, nemhiába hívják kétszínűnek. Sok barátaik vannak, és szinte mindenki pozitív véleménnyel van róluk, szeretnek beszélni, és mindig keresik a kalandokat, valamint hihetetlenül kedvesek tudnak lenni. Mégis, gonoszságáról messzi földön ismert, és vannak helyzetek, amikor még a környezetét sem
Megkezdődött a laboratóriumi hús hazai gyártásának és forgalmazásának betiltásáról szóló jogszabály vitája az Országgyűlésben - közölte Nagy István agrárminiszter.
Végső búcsút vettek szerdán, a Farkasréti temetőben Mécs Károlytól, a Nemzet Művészétől. A február végén meghalt színészlegenda búcsúztatáson a családtagok, barátok és tisztelők nagy számban tették tiszteletüket.
A rákot úgyis felfoghatjuk, mintha egy hatalmas vihar sodorna végig az életünkön. Letarol mindent: a testünket, a lelkünket, a terveinket, a jövőképünket. Egy tomboló, kontrollálhatatlan erő, amely után az ember nem ugyanaz az ember, aki előtte volt. Azt mondják, ha a vihar elvonul, minden visszatér a régi kerékvágásba. De ez nem igaz. Nem visszaté
A Google anyavállalata az Alphabet közölte, hogy mintegy 32 milliárd dollárért megvásárolja a felhőbiztonsági megoldások vezető szállítóját, a Wiz.io-t. A Wiz.io felvásárlása segít a Google-nek megerősíteni felhőüzletágát AI-alapú kiberbiztonsági megoldásokkal, amelyeket a vállalatok a kritikus kockázatok kiküszöbölésére használnak, így jobban vers
Nagyot kaszáltak az elmúlt hónapokban azok, akik a Tesla tőzsdei értékének zuhanására fogadtak. Mi történt? Már több mint 16,2 milliárd dollárt, azaz 5,8 ezermilliárd forintot kerestek azok a hedge fundok, akik shortolták a Tesla részvényeit. Elon Musk cégének árfolyama az elmúlt három hónapban a felére csökkent – írta meg itthon először a Telex .
A megbontott tetőszerkezet azbesztet tartalmaz, de semmilyen óvintézkedés nem történt, hogy ne szálljanak mindenhova az azbesztrostok. Az ÉKM vizsgálatot indított az ügyben.
Vannak ételek, amelyekről még csak nem is sejted, valójában milyen különös hatással vannak a testedre. Pedig sokszor még a zöldségek-gyümölcsök is ebbe a kategóriába tartoznak! Most eláruljuk, ezeket a furcsaságokat miért és hogyan váltják ki belőled az alábbi ételek.