Január 1-jétől szankcionálhatóvá válnak a felvásárlók, ha 30 napon túli késedelemmel fizetnek a gazdálkodóknak, illetve bizonyos esetekben a termelőket ki nem fizető felvásárlók többé nem foglalkozhatnak felvásárlással.
A vállalati e-autó program 30 milliárdos keretösszegének több mint kétharmadát a múlt évben megpályázták, bő felét le is szerződték, közel ötödét pedig kifizették a nyerteseknek - közölte az Energiügyi Minisztérium.
Ebben az évszakban kicsit másfajta gondozást igényelnek.A szobanövények télen lassabban nőnek, és ilyenkor általában kevesebb vízre van szükségük, ugyanakkor a leveleket nagyobb valószínűséggel károsítja a száraz beltéri levegő a fűtés miatt. Az alábbi tippek segítenek megtalálni a tökéletes egyensúlyt a víz alul- és túlöntözés között.Amikor a téli
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte: 2025-ben Ukrajnának a harcmezőn és a tárgyalóasztalnál is harcolnia kell, hogy véget vessen a közel három éve tartó orosz inváziónak.
Nemzedékének egyik legnagyobb sztárja és tehetsége volt, a rendezők mégis menekültek előle, annyira lehetetlen volt vele dolgozni. Egy problémás ember tragédiákkal teli élete.
Hónap végére mindig elköltöd a fizetésed? Vagy épp ellenkezőleg: mindig mindenre van pénzed, mert spórolásban egyszerűen verhetetlen vagy? Tesztünkből kiderül mennyire erősséged a takarékoskodás.
Az utolsó pillanatig kétséges volt, mi lesz a Barátság csővezeték sorsa, jön-e rajta orosz földgáz a továbbiakban. Ma reggel az oroszok elzárták a csapot.
Egy halottja is van a tűzijátékozásnak, de részleteket nem közölt a rendőrség. Emellett sérült is van nem egy, és 21 eljárás indult visszaélések miatt.
Hosszú évek óta fontos kérdés az Európai Unió ülésein a környezetszennyezés, valamint ehhez kapcsolódóan az autóipar és az elektromos modellek kérdése. 2025. január elsejétől ismét szigorítani tervez az EU, így összeszedtük, milyen új szabályozások várhatóak. A CO2 cél Január elsejével kezdődően minden egyes újonnan gyártott autó, amely az Unió val
A Magyar Államkincstár a közösségi médiában és a hivatalos oldalán is közzétette a családi pótlék, a gyermekgondozást segítő ellátás, a gyermeknevelési támogatás, a fogyatékossági támogatás, valamint a vakok személyi járadékának a jóváírására vonatkozó időpontokat, amelyekről a Pénzcentrum számolt be.
Ahogy a naptárak 2025-re fordultak át, a kriptopiac máris új optimizmussal pezseg, köszönhetően a január-effektusnak. Ez egy jól bevált jelenség, amikor új pénzek árasztják el a piacot, a befektetői hangulat csúcsra jár, és az árak mindenütt emelkednek. Ez az éves hullámzás nem kizárólag a hagyományos piacokon tapasztalható. A kriptopiac is átvette
Az utóbbi években egyre többet hallani a CRISPR-technológiáról, amely az orvostudomány, a biotechnológia és a longevity világának egyik legizgalmasabb újítása. De mi is pontosan ez az eszköz, és hogyan változtathatja meg az életünket – akár az öregedés folyamatának lassítása vagy visszafordítása terén? Mi az a CRISPR, és miért különleges? A CRISPR
Egy repülős út előkészítése során számtalan döntést kell meghoznunk. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy mit tegyünk a feladott poggyászba, és mit tartsunk magunknál. Bár a repülőtéri csomagkezelés általában gördülékenyen zajlik, mégis előfordulhatnak késések, elveszhetnek a csomagok, legrosszabb esetben pedig a bőröndben tartott értékeink is megsér
Az elektromos autót vezetők mindössze 1 százaléka tervezi a hagyományos, benzines vagy dízel üzemű autókhoz visszatérést, és a jelenleg tisztán elektromos autóval közlekedők 4 százaléka választana konnektoros hibridet (PHEV), ha holnap le kellene cserélnie autóját - derült ki egy nemzetközi kutatásból, amelynek eredményét a Magyar Elektromobilitás
Az alkoholfogyasztás nem ajánlott, de néha előfordul, különösen az év végi bulik és szilveszter idején, hogy az ember kirúg a hámból, és a kelleténél több alkoholt iszik. Nem árt tisztában lenni azzal, hogy ilyenkor milyen élettani folyamatok zajlanak le a szervezetben, és hogyan segítheti a folyadékpótlás, hogy gyorsabban túljussunk a másnaposságo