Várható olvasási idő: 2 percSzerbia több városában utcai csendes tiltakozással kezdődött újév napja. Több ezer ember vett részt rajta, a két hónapja tartó kormányellenes tüntetések részeként. Belgrádban és Újvidéken az egyetemi hallgatók vezette tüntetések résztvevői 23 óra 52 perctől 0 óra 15 percig némán álltak az utcán. Miért kezdődtek a tüntet
Egy új kormányképes erőt alkotunk, egy olyan erőt, amely képes visszaadni Magyarországnak azt, amit elvettek tőle. A tisztességet, az önbecsülést, az igazságot és a reményt egy jobb élethez - mondta Magyar Péter újévi beszédében.
Kína és Oroszország a közös érdekek mentén szorosan együttműködve, "mindig kéz a kézben halad előre a helyes úton" – jelentette ki kedden Hszi Csin-ping kínai elnök Vlagyimir Putyin orosz elnöknek újévi üzenetváltásuk alkalmával küldött köszöntőjében.
Az Európai Tanács elnöke köszönetet mondott Orbán Viktornak és a magyar diplomatáknak a soros magyar elnökség során végzett munkájukért, és üdvözölte a lengyel elnökség kezdetét.
Az ADAC cikke. Képernyőfotó Mallorca következetesen lép fel a gyorshajtókkal szemben, és szigorítja az ellenőrzést a sebességtúllépések miatt. Azokat az utazókat is érinti, akik bérelt autóval utaznak. Miután a spanyol közlekedési hatóság, a DGT az elmúlt hetekben és hónapokban már négy új radarberendezést telepített Palma de Mallorca nagy részén,
Várható olvasási idő: < 1 percMegszületett 2025 első babája! Különleges dolog történt, hiszen egyaránt éjfél után egy perccel jöttek a világra Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, Miskolcon és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, Nyíregyházán. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház sajtószóvivője, Balázs Mária tájéko
A 2025-ös költségvetésben választási kiadások címén szerepel egy jelentős összeg, ami a 2017-es és a 2021-es büdzsében, a két megelőző parlamenti választások előttiben nem volt.
A köztársasági elnök aláírását követően a Magyar Közlöny december 30-i számában megjelent a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatról szóló törvény, valamint az ahhoz kapcsolódó, a HUN-REN emelkedő finanszírozását biztosító kormányhatározat – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kedden az MTI-vel.
Sokan tartanak az elektromos autók téli teljesítményétől a csökkentett hatótáv miatt, pedig az e-autók meglepően jól boldogulnak havas, jeges körülmények között.
A francia fővárossal első látásra szerelembe esni egyáltalán nem nehéz, sőt! Párizs a borongós, de színpompás őszi hónapokban és a szürke, mégis varázslatos téli napokon egyaránt rabul ejt.
Várható olvasási idő: < 1 percFriss hírek rovatunk: Megszületett 2025 első babája! Különleges dolog történt, hiszen egyaránt éjfél után egy perccel jöttek a világra Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, Miskolcon és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, Nyíregyházán. Még Magyar Péter el sem mondta az újévi köszöntőjét, máris csodálatos dolog történt Mag
Számos új törvény, illetve más szabály lép életbe Magyarországon január 1-jétől. Egyebek mellett adott esetben egy évre börtönbe kerülhet, aki egy internetes hozzászólásban valakinek a megölését, megkínzását kívánja. Az alábbiakban azok a változások olvashatók, amelyek a legtöbb embert érintik.
Egy új kormányképes erőt alkotunk, egy olyan erőt, amely képes visszaadni Magyarországnak azt, amit elvettek tőle. A tisztességet, az önbecsülést, az igazságot és a reményt egy jobb élethez - mondta Magyar Péter újévi beszédében. Közben a köztévében a köztársasági elnök helyett hírességek beszéltek újévi várakozásaikról.
A magyar és román rendvédelmi vezetők találkoztak Románia schengeni övezethez való csatlakozásának alkalmából a csanádpalotai autópálya határátkelőhelyen - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu-n.
Az év első napja mindig különleges időszak. Egy új kezdet lehetőségét hordozza magában, amikor az ember megáll egy pillanatra, és új irányt adhat az életének. A 2025-ös évkezdés energiái az önismeretre, a tudatosságra és a cselekvés erejére hívnak minket. Hogyan hozhatod ki a legtöbbet az év első napjaiból? Hogyan állíthatsz fel tudatos terveket, a
Köztudott, hogy Szinetár Dóra imádja a szüleit, és felnéz rájuk azért, amit az évek során letettek az asztalra. Szinetár Miklós és Hámori Ildikó igazi álompár és úgy tűnik, a bulizást sem vetik meg, ugyanis közösen szilvesztereztek a lányuknál. Az unokájuk, a hétéves Beni is örömmel csatlakozott hozzájuk.
Egyaránt éjfél után egy perccel születtek meg az új év első vidéki babái Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, Miskolcon és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, Nyíregyházán.
Sokunk kedvenc nyalánksága a gazdag ízvilágú nutella, mely az esti nassolások kihagyhatatlan eleme. A házi nutella azonban nemcsak egészségesebb, de még fenntarthatóbb verziója is a boltiénak.
Az év első napjának hajnalán az országos gyorsforgalmi- és főút hálózatot érintő, a közlekedést jelentősen befolyásoló baleset, torlódás nem zavarta a forgalmat.
A Bitcoin és a kriptovaluták világa nem csak a pénzügyi rendszerek forradalmasításáról szól, hanem egy kiváló eszköz is lehet arra, hogy a gyermekedet megismertesd a modern pénzügyi technológiával. Ha időben elkezdjük a fiatalabb generáció tanítását, akkor könnyebben megérthetik a decentralizált rendszerek előnyeit és a felelősségteljes pénzügyi go
Előfordul, hogy a déjá vu nem kellemes élmény, ahogy az alábbi tíz esetben is történt. 1. A mágnes Nálam többször még esküszöm, senki nem hívta a segélyhívót. Volt a "praxisomban" motoros, aki előttem ment neki a fának, 85 éves néni, aki az autóúton ténfergett és nem tudta, hol van; fiatal lány, akit kiraboltak és belöktek…
Ma lenne nyolcvanéves Varga Zoltán olimpiai bajnok labdarúgó, edző. A szakemberek a Puskás utáni korszak egyik legjobb magyar labdarúgójának tartották, de pályafutása nem tudott kiteljesedni.
"Bár a Vox populi oldalon született róla egy poszt, de valahogy nem érte el a sajtó ingerküszöbét, hogy a 2025-ös költségvetésbe betervezett a kormány 8.4 milliárd forintot országgyűlési választásokra" – írta az ‘24-es év utolsó napján Kovács Gergely.
Egyaránt éjfél után egy perccel születtek meg az új év első vidéki babái Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, Miskolcon és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, Nyíregyházán. A főváros első, 2025-ös újszülöttje 0.43-kor látta meg a napvilágot.