2026. január 18. vasárnap

jan. 18
18:57
Ha ebben a sorrendben eszik, megelőzheti a cukorbetegséget (Magyar Hírlap)
A fogyás is segíti.
jan. 18
18:57
Jobb lesz, ha ezt Brüsszelben is meghallják: a háború kérdésében is Orbánnak lesz igaza (Mandiner)
Andrej Babiš szerint ugyanaz a folyamat játszódik le, mint a migrációs válság estében.
jan. 18
18:57
Túlélési üzemmódban a vendéglátás – célzott állami mentőöv jöhet (Kontroll.hu)
Felmerült egy éttermeket támogató csomag lehetősége – erről Nagy Márton miniszter beszélt. A részletek egyelőre nem ismertek, ahogy az sem, pontosan kik lehetnek a kedvezményezettek. Az ágazat nehézségei viszont régóta ismertek.
jan. 18
19:03
A Tisza szakértője brutálisan megemelné a személyi jövedelemadót Magyarországon (Magyar Nemzet)
A magyar kormány kiáll az alacsony adókulcsok mellett.
jan. 18
19:03
Elárulták a szállodai dolgozók, hol bújik meg a legtöbb baktérium a szobákban (Drive)
A szállodák alapvetően nagy figyelmet fordítanak a tisztaságra, a dolgozók szerint azonban van néhány pont a szobákban, ahol érdemes óvatosnak lenni. A takarításra ugyanis néha csak 10–20 perc jut, így előfordulhat, hogy bizonyos felületek inkább csak látszólag tűnnek tisztának.
jan. 18
19:03
Most közölte a HungaroMet: Mínusz 20-21 fok jöhet a jövő héten – itt a részletes előrejelzés! (MeMedia)
A hideg, igazi téli időjárás a jövő héten sem enged. A hét elején lesznek naposabb órák, ugyanakkor főleg az Alföldön előfordulhat, hogy egész nap megmarad a borult, ködös idő. Az éjszakákon, ahol kiderül az ég, kemény fagyokra kell készülni: helyenként akár mínusz 20 fok alá is süllyedhet a hőmérséklet. Napközben sem sokkal lesz jobb a
jan. 18
19:09
Gulácsi Péter kiöntötte a szívét a súlyos pofon után (Metropol)
Gulácsi Péter két meccsen 11 gólt kapott a Bayerntől.
jan. 18
19:09
Az iráni film, amelyért egy év börtön és egy Oscar is járhat (FilmHu)
Dzsafar Panahi ismét titokban forgatott: Csak egy baleset című filmjével bűn és megbocsátás tematikában, a kínvallatók okozta mély traumákról, és az indokolatlan bebörtönzésekről kíván tudósítani - az iráni rezsim egy év börtönnel, a cannes-i filmfesztivál Arany Pálmával jutalmazta erőfeszítéseit. A perzsa állam persona non gratája és az egyetemes
jan. 18
19:09
Solana jövője az állandó megújuláson múlik – figyelmeztet a társalapító (ProfitLine)
A Solana blokklánc egyik legismertebb alakja, Anatoly Yakovenko szerint a platform túlélése nem kevesebben múlik, mint a folyamatos technológiai fejlődésen. Míg az Ethereum a protokoll „megdermedését” tűzi ki célul, Solana inkább a megállíthatatlan innovációban látja a jövőt. Vajon melyik stratégia vezet hosszú távon sikerhez?
jan. 18
19:09
Bűnbandák portyáznak a magyar boltokban: súlyos a helyzet, erre utaznak, mindenhol ott vannak (Pénzcentrum)
Ezek voltak a legfontosabb, legérdekesebb és nem utolsó sorban legolvasottabb pénzügyi-gazdasági hírek a Pénzcentrumon 2026 harmadik hetében. A teljes írás elolvasásához kattints a képes kiajánlókra.
jan. 18
19:09
Letarolta Kínát egy morbid telefonos app, társadalmi dráma áll a háttérben (hirado.hu)
A kínai társadalom egyik valós problémája: gyorsan nő az egyedül élők száma.
jan. 18
19:09
Kampány állami pénzből: megkérdeztük a fideszes főispánokat, hogy elmennek-e fizetés nélküli szabadságra (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 18
19:09
Tiborcz Dániel agyrázkódást szenvedett a reményfutamban (Magyar Hírlap)
Somodi Maja 8., Sziliczei-Német Rebeka 10. 1500 méteren.
jan. 18
19:09
Hadházy alulmúlta önmagát, az embereknek segítő tűzoltókat támadja (Magyar Nemzet)
A kormány számára az emberek megsegítése nem kampánykérdés, hanem alapvető állami feladat.
jan. 18
19:09
Durván beleszállt Orbán Viktorba a volt kancellár (Mandiner)
Az egykori osztrák államfő szerint a magyar miniszterelnök vétói nem állítják meg az EU-t, ellenben rossz irányba viszik Magyarországot.
jan. 18
19:09
Andrej Babis: Ukrajna finanszírozása többmilliárdos károkat eredményezett (vasárnap.hu)
Csehországnak követnie kell "a jó példákat, mint amilyen az Egyesült Államok, Magyarország vagy Lengyelország" – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök a Mandiner Maxima csatornának adott exkluzív interjúban.   A cseh miniszterelnök, akinek kormánya alig egy hónapja állt fel, az interjúban felidézte korábbi kormányzati ciklusának eredményei
jan. 18
19:15
Matolcsy György: Hogyha valaki meggazdagszik Amerikában, nem kérdezik meg tőle, hogy honnan van a pénz (SzMo)
A volt jegybankelnök az amerikai álomról áradozik, miközben itthon a hatóságok mélyen hallgatnak. Magyar Péter szerint Orbán Viktor barátsága védi a felelősségre vonástól.
jan. 18
19:15
Kazimir Ágnes: Aki feldolgozta a traumáját, nem rab többé. Nem kell mindig lesnie a visszapillantó tükröt. (WMN)
Szabó Anna Eszter és édesanyja, Kazimir Ágnes pszichológus újra leültek beszélgetni, ezúttal arról, hogy mit jelent valójában feldolgozni a traumát, és hogyan lehet túllépni rajta anélkül, hogy uralkodna az életünkön. Már ha ez egyáltalán lehetséges.
jan. 18
19:15
Nem is tudják, de ezzel bosszantják fel a férjek leginkább a feleségeiket – egy kutatás buktatta le őket (Life)
Egy házasságon belül bizony gyakran egy igen banális mozzanat okozza a legnagyobb feszültséget.
jan. 18
19:15
Gulyás Gergely: Fontos számunkra a magyarországi német nemzetiség, hozzánk tartozik (Magyar Nemzet)
Teljessé vált a német–magyar együttélést bemutató emlékmű.
jan. 18
19:15
Stroke: évente 30 ezer érintett – két hete működik, és máris életet mentett az Omsz új fejlesztése (Mandiner)
Elég volt néhány perc egy mentőautóból indított videókapcsolat ahhoz, hogy az orvosok felismerjék a halálos veszélyt, és időben műtőbe küldjék a beteget.
jan. 18
19:15
A hét karikatúrája: Kivagyiság (Autószektor)
.
jan. 18
19:15
Kartörés vetett véget a magyar gyorskorcsolyázó olimpiai álmainak (Telex)
Jászapáti Péter egy edzésen szenvedett sérülést, a férfi váltóba gyorsan találni kell helyette valakit.
jan. 18
19:15
Ezért ne kérj jeget az italodba a repülőn (Roadster)
Egy sokat megélt légiutas-kísérő tanácsa.
jan. 18
19:15
Ez a leghátborzongatóbb tulajdonságod, a csillagjegyed alapján (Bien)
Annak ellenére, hogy szeretjük a pozitív tulajdonságainkról írt cikkeket olvasgatni, azért bőven akadnak kevésbé hízelgő személyiségjegyeink is.
jan. 18
19:21
Zelenszkij: Trump béketerve napokon belül aláírható Davosban (Igényesférfi.hu)
Zelenszkij szerint napokon belül megállapodás születhet, ha sikerül dűlőre jutni a biztonsági garanciákról.
jan. 18
19:21
Életre kelt Esterházy, és egyből dedikálni indult (Könyves Magazin)
Mi sem természetesebb: az Esterházy-robot bejárta Budapest belvárosát, könyvet is dedikált, sőt még aludt is egyet egy padon.
jan. 18
19:21
Menedéket keres Sarah Ferguson (Magyar Hírlap)
York egykori hercege és hercegnéje életében újabb fordulópont következik.
jan. 18
19:21
Kezdhet aggódni az EPP: Orbán Viktor szövetségese szerint fényes jövő áll a patrióták előtt! (Mandiner)
Andrej Babis hosszú távra tervez a patriótákkal.
jan. 18
19:21
Azonnali tűzszünetről állapodott meg a szíriai kormány a kurd erőkkel (Magyar Nemzet)
Bejelentették az egyezséget.
jan. 18
19:21
Görögország kedvezményes üzemanyagot és kártérítést kínál a gazdáknak (Magyar Mezőgazdaság)
A görög kormány olcsóbb mezőgazdasági dízelt és teljes kártérítést ígért a termelőknek, hogy véget vessen az egy hónapja tartó blokádoknak, amelyek akadályozzák a közlekedést és terhelik az agrárszektort. A gazdák további garanciákat követelnek.
jan. 18
19:21
5+1 sminkhiba, amit az 50 feletti nők gyakran elkövetnek (in.hu)
Az érett bőr sminkelése nem arról szól, hogy több terméket használunk, hanem arról, hogy okosabban. Egy tapasztalt beauty-videós most összegyűjtötte azt az öt leggyakoribb sminkhibát, amelyet szerinte a 50 feletti nők rendszeresen elkövetnek – és megmutatta, milyen apró változtatásokkal lehet lágyabb, frissebb és fiatalosabb hatást elérni. A végén
jan. 18
19:27
Varga Miklós Joe tette alaposan kiakasztotta a kommentelőket (Ripost)
A héten akadt több botrányos esemény is a celebvilágban.
jan. 18
19:27
Utálod a legjobb barátnőd új pasiját? Így hozd a tudomására, hogy ki nem állhatod (Life)
Az egyik legrosszabb pillanat, amikor a legjobb barátnőd új pasival állít be, de te már az elejétől ki nem állhatod az illetőt. De vajon hogyan hozhatod ezt a legjobb barátnőd tudomására?
jan. 18
19:27
Zelenszkij nagyon furcsán viselkedik az utóbbi időben (Magyar Hírlap)
Az ukrán elnök egyre inkább tisztában van azzal, hogy elkerülhetetlen az elnökválasztás.
jan. 18
19:27
Volt brit kormányfő: Támadás alatt állunk (Mandiner)
"Meg kell tennünk a szükséges lépéseket a védelmünk érdekében" – fogalmazott Rishi Sunak.
jan. 18
19:27
Szeged díszpolgára lesz Krasznahorkai László (Telex)
Ezt Botka László, Szeged polgármestere jelentette be.
jan. 18
19:33
Zsugorinfláció a boltokban: egyre kevesebb csoki jut ugyanannyi pénzért (Agroinform)
Újabb termékeknél csökkent a kiszerelés a hazai üzletekben: népszerű csokoládék, pékáruk, italporok és háztartási cikkek is összementek, miközben az áruk alig változott.
jan. 18
19:33
Ukrajna finanszírozása többmilliárdos károkat eredményezett (Magyar Hírlap)
Andrej Babis: Csehországnak követnie kell "a jó példákat, mint amilyen az Egyesült Államok, Magyarország vagy Lengyelország".
jan. 18
19:33
A dráma után hihetetlen dolog történt a magyarral, de jött egy újabb csapás az olimpia előtt (Magyar Nemzet)
Érmet vehetett át versenyzőnk, aki lemaradt a döntőről. Közben Budapesten történt nagy baj.
jan. 18
19:33
Saját autójában fagyott halálra egy 50 év körüli férfi Csepelen (naphire.hu)
Tragikus felfedezés rázta meg Csepelt: egy 50 év körüli férfit holtan találtak az autójában egy buszfordulónál, akiről úgy vélik, a fagyos hidegben hűlt ki végzetesen.
jan. 18
19:33
Téli fáradtság versus kiégés? (Karrier Trend)
Kimerültebben ébredsz, mint máskor? Fáradtság dominál a mindennapjaidban? Könnyű azt gondolni, hogy csak a tél van rád ilyen hatással. De mikor számít ez átmeneti hangulati vagy energiaszint-ingadozásnak, és mikor beszélhetünk valódi kiégésről? A téli fáradtság és a kiégés tünetei sok szálon érintkezhetnek egymással, emiatt nehéz is felismerni, hog
jan. 18
19:39
Ez a 4 csillagjegy, akik isteni lelket hordoznak (Metropol)
Megsúgták az asztrológusok. Ezek a csillagjegyek éteri, másvilági jelenléttel bírnak.
jan. 18
19:39
Újabb fontos átrendeződés a Közel-Keleten: az iszlamista szír hadsereg éppen kiveri a kurdokat az ország nagy részéről (444.hu)
Órák alatt omlik össze a kurd SDF, az Iszlám Állam dzsihadistái is kiszabadulhattak a börtönből.
jan. 18
19:39
Rekordbevételt hoztak az előfizetések a mobilalkalmazások piacán (vg.hu)
A mobilalkalmazások iránti érdeklődés letöltésszámban mérve csökkent 2025-ben.
jan. 18
19:39
"Ugyanezt tenném" - Szoboszlai napok után reagált a kritikákra (BorsOnline)
Az elmúlt néhány napot valószínűleg szívesen elfelejtené a Liverpool magyar sztárja. Szoboszlai Dominik azonban nem rágódik a kihagyott tizenegyesen.
jan. 18
19:39
Ozzy Osbourne a túlvilágról üzent (Magyar Hírlap)
Jack Osbourne megdöbbentő vallomást tett elhunyt apjával kapcsolatban.
jan. 18
19:39
Milánó 2026: Jászapáti Péter súlyos karsérülést szenvedett, lemarad az olimpiáról (vehir.hu)
Jászapáti Péter a vasárnapi edzésen elesett és súlyos karsérülést szenvedett, ezért nem lesz ott a milánói téli olimpián a rövidpályás gyorskorcsolyában kijutott férfi váltó tagjaként.
jan. 18
19:45
200 millió forintnyi értéket loptak el a német válogatott focista szobájából (hirado.hu)
A kár meghaladja a 200 millió forintot.
jan. 18
19:45
Összesúgtak a szurkolók, súlyos véleményt mondtak a nagyot hibázó Szoboszlairól (Ripost)
Ennek nem örülhet a középpályás.

Keresés