2025 utolsó Azt beszélik adásában az összegzés, a jövőbeli várakozás és a sorszerűség kérdése is központi témaként szolgált. Ez utóbbi kapcsán osztotta meg Kovács Áron énekes, műsorvezető egy korábbi történetét, amelyre máig nem talál racionális magyarázatot.
Erdélyben fennakadást okozott a közlekedésben és az energiaellátásban a szombat virradóra lehullt nagy mennyiségű hó. Több megyében utakat kellett lezárni az útestre kidőlt fák miatt, és több ezer háztartásban szünetel a villanyáramellátás.
A rövid enyhülés után hamar váltott az időjárás, fordult a szélirány, és észak, északnyugat felől néhol viharos lökésekkel húzza ránk a hideget. A dél felől érkező csapadék találkozott a hideg légtömeggel, és estétől egyre több helyen váltott az eső hóba.
2025-ben közel 285 ezren olvasták a Punkt.hu online fotográfiai magazint, amely tavaly ünnepelte fennállásának hatodik évfordulóját. A naponta frissülő tartalmak nemcsak széles közönséget értek el, hanem tovább erősítették a Punkt szerepét a hazai fotográfiai élet egyik meghatározó szakmai fórumaként.

Farkas Vajk szerint Nicolás Maduro ellenzékének kevés beleszólása lesz a dolgok alakulásába, a nyugati közvélemény pedig hiába morgolódik, nem ítéli el nyíltan az amerikai akciót.
A Velencei-tó jégborítása még nem biztonságos a téli sportolásra, a jég vastagsága mindössze 3-3,5 centiméter - figyelmeztetett Velence város közterület-felügyelete. Ennek szerkezete még nem elég erős a korcsolyázáshoz vagy egyéb téli sportok űzéséhez - írta meg a Telex.
A január 4-i nap már egyértelműen a hét eleje előtti lendületet mutatja, az ember elkezdi megszokni az év ritmusát. A mai napi horoszkóp megmutatja, mely csillagjegyeknél érdemes ma a rugalmasságra, és melyeknél a határozott döntésekre építeni.
Miközben az Egyesült Államok államadóssága átlépte a 38,5 billió dolláros történelmi szintet, a kriptoközösség január 3-án a Bitcoin „Genesis Dayt” ünnepelte – azt a napot, amikor 2009-ben megszületett a hálózat első blokkja. 38,5 billió dollár és tovább nő Az amerikai államadósság a hétvégén 38 561 900 451 378 dollárra emelkedett az US National De
A január 4-i nap már egyértelműen a hét eleje előtti lendületet mutatja, az ember elkezdi megszokni az év ritmusát. A mai napi horoszkóp megmutatja, mely csillagjegyeknél érdemes ma a rugalmasságra, és melyeknél a határozott döntésekre építeni.
A január 4-i nap már egyértelműen a hét eleje előtti lendületet mutatja, az ember elkezdi megszokni az év ritmusát. A mai napi horoszkóp megmutatja, mely csillagjegyeknél érdemes ma a rugalmasságra, és melyeknél a határozott döntésekre építeni.
A január 4-i nap már egyértelműen a hét eleje előtti lendületet mutatja, az ember elkezdi megszokni az év ritmusát. A mai napi horoszkóp megmutatja, mely csillagjegyeknél érdemes ma a rugalmasságra, és melyeknél a határozott döntésekre építeni.
A Venezuelában végrehajtott katonai műveletnek nincs magyar érintettje vagy sérültje – közölte Orbán Viktor. A miniszterelnök hangsúlyozta: a kormány folyamatos kapcsolatban áll a térségbeli nagykövetségekkel, és egyeztetett a magyar energiaszektor kulcsszereplőivel is annak érdekében, hogy a venezuelai válság esetleges árfelhajtó hatásait Magyaror
Az évfordulóval párhuzamosan több olyan jogszabályi és pénzügyi módosítás lép hatályba, amelyek számottevően alakíthatják a lakásvásárlással, a hitelfelvétellel, a családi adózással, a jövedelmekkel és a mindennapi banki költségekkel kapcsolatos döntéseket.
Május végéig tekinthető meg a Szépművészeti Múzeumban Az öröklét őrei – Az első kínai császár agyagkatonái című időszaki tárlat. A minden tekintetben rendhagyó kiállítás Kína történetének ezer évét