Az online csalók az ünnepi időszakban is aktívan vadásztak áldozataikra. Fejér vármegyében rövid időn belül több esetben is jelentős anyagi kárt okoztak. Egy székesfehérvári férfi egy internetes apróhirdetési oldalon meghirdetett
A TISZA Párt szerint a kormány a jegybanki függetlenség mögé bújik, pedig lett volna ellenőrzési lehetőségük. Magyar szerint 650 milliárd forint közpénz sorsáról van szó, amit azonnal zárolni kellene.
Nicole-Reine Lepaute nélkül nem sikerült volna előre jelezni a Halley-üstökös visszatérését, mégis évtizedekre eltűnt a tudománytörténetből. Nem szakmai okokból: egy féltékeny asszony miatt hagyták ki a nevét a korszak egyik legnagyobb felfedezésének könyvéből.
A vadonatúj RAV4 bemutatásával a Toyota is átlépett a szoftveralapú járművek (software-defined vehicles, SDV) korába. Oly sok versenytársával ellentétben azonban a fedélzeti rendszerek folytonos, utólagos frissítését elsősorban nem a szórakoztató és kényelmi funkciók állandó fejlesztésére használná az autógyártó, hanem arra, hogy minden pillanatban
Első ránézésre egy szokványos iparági bejelentésnek tűnhet, valójában azonban jól körülhatárolható szabályozási változás áll a háttérben. A PwC döntése, hogy mélyíti kriptós szerepvállalását, nem kommunikációs irányváltás, hanem annak jele, hogy az amerikai jogi környezet immár lehetővé teszi az intézményi szintű jelenlétet a digitális eszközök pia
A Tisza Párt tervei a kampányra és a kormányzásra címmel hirdetett sajtótájékoztatót Magyar Péter hétfő délutánra, Kármán András gazdaságpolitikussal, valamint Tanács Zoltánnal, a Tisza programfelelősével.
Orbán Viktor miniszterelnök döntése alapján Operatív Törzs alakul a következő napok rendkívüli időjárási helyzete miatt, közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Bár Donald Trump amerikai olajóriásokról és gyors haszonról beszél, Venezuela olajiparának újjáélesztése hosszú, drága és politikailag kockázatos folyamatnak ígérkezik.
Az XRP ismét a kriptopiac reflektorfényébe került, miután rendkívüli módon megugrott a kereskedési aktivitás. A piaci elemző, Xaif Crypto beszámolója szerint az altcoin globális forgalma egyetlen perc alatt elérte a 23 millió dollárt, ami komoly izgalmat és találgatásokat váltott ki az árfolyam rövid távú mozgásával kapcsolatban. Egyetlen perc, 23
A BUX index tavaly 40 százalékot emelkedett és végül 111 031,79 ponton zárt. Ezt nagyban meghatározta az OTP árfolyamának száguldása. A legnagyobb bank papírja 2025-ben közel 62 százalékkal erősödött. Az MTelekom is elég szépen, majdnem 41 százalékot, hozott.
A lett rendőrség egységei vasárnap átvizsgáltak egy hajót az egyik balti-tengeri távközlési vezeték megrongálásával összefüggésben – közölték vasárnap a balti ország hatóságai.
A mélytengeri kutatások új felfedezései rámutatnak, hogy az óceánok nemcsak az élet sokszínűségét, hanem a szén-dioxid-elnyelést is alapvetően befolyásolják, ami stratégiai fontosságú a klímaváltozás kezelésében. Az óceánok mélye az emberiség
A Deutsche Bank részvényei hétfőn 2008 óta először kerültek a könyv szerinti érték fölé: az árfolyam a kora reggeli kereskedésben 33,95 eurón állt, ezzel meghaladva az egy részvényre jutó, legutóbb jelentett 33,66 eurós könyv szerinti értéket - tudósított a Financial Times.
Előzetesen is sejthető volt, hogy sokan kíváncsiak lesznek a magyar filmgyártás egyik legsikeresebb darabjára, a Hogyan tudnék élni nélküled? című alkotásra, ám a január elsejei tévés bemutató még a várakozásokat is messze felülmúlta.
Narancs riasztást adtak ki Csongrád-Csanád és Békés egyes járásaira: többórás, tartós ónos eső érkezik, miközben az ország nagy részén jelentős havazás várható, délen és az Alföld középső részén akár 10-15 centiméteres hótakaróval.
A hardvertárcáiról ismert Ledger január 5-én bejelentette, hogy ügyféladat-szivárgás történt egy külső fizetésfeldolgozó partnerénél, a Global-e rendszerében. A vállalat értesítette az érintett ügyfeleket, hogy személyes adataikhoz – például nevekhez és elérhetőségi információkhoz – jogosulatlanul férhettek hozzá. A Ledger közlése szerint a Global-
A Deutsche Bank részvényei hétfőn 2008 óta először kerültek a könyv szerinti érték fölé: az árfolyam a kora reggeli kereskedésben 33,95 eurón állt, ezzel meghaladva az egy részvényre jutó, legutóbb jelentett 33,66 eurós könyv szerinti értéket - tudósított a Financial Times.
2026 nem akármilyen év Miley Cyrus és egy egész generáció számára. Márciusban ugyanis húszéves lesz a Hannah Montana, a Disney Channel sorozata, amely egy csapásra világsztárrá tette a tinédzser Miley Cyrust, és amelynek főhőse "a legjobb mindkét világból" életét élte: nappal átlagos diák, este popsztár. A kerek évfordulóhoz közeledve Cyrus már mos
Öt vármegyére is féláron, vagy még olcsóbban vehető meg az éves autópálya-matrica, de 2026 más újdonságokat is hoz az autópályák használatában. Új fizetős szakaszok és új kategóriák lettek, akár 15 ezer forintot is spórolhatunk 2025-höz képest és végre már részletre, csomagban is elérhető a 61 760 forintos éves országos matrica, olvasható az autopa