Az elmúlt években egyre tudatosabban figyelünk arra, mit és hogyan eszünk. Míg korábban egy-egy divatos alapanyag vagy diéta került reflektorfénybe, 2026-ban már sokkal összetettebb szemléletformálás várható. Az EatingWell életmóddal foglalkozó portál előrejelzése szerint az egészség, a kényelem, az élmény és a fenntarthatóság egyszerre alakítják m
Magyar Péter szerint a Tisza Párt készen áll a kormányváltásra: békét, adócsökkentést és "a bőség éveit" ígéri, miközben elutasítja a sorkatonaságot, az illegális migrációt és Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását.
Az év első Fintech Világa adása nem a szokásos lendülettel indul: fáradt péntek, újévi visszazökkenés, de közben a stúdióban ott van a két Sparks-kiadványból a második, az AI fókuszú Fintech Sparks. Érczfalvi András műsorvezető, Suppan Márton, a Peak alapítója és Siklós Bence, a Peak tanácsadója ezúttal arról beszélgetnek, hogy mit mutat meg 2025 a
Bognár György és Windecker József az M4 Sportnak adott interjút, mely során szóba került a csapat őszi teljesítménye, a játékosok helyzete, a téli felkészülés, valamint az idény hátralévő része is.
Több mint ezer kilométerre Magyarországtól létezik egy közösség, ahol a mindennapok nyelve magyar, a történetük pedig még a kutatókat is megdöbbentette.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX hétfőn 2150,54 ponttal, 1,94 százalékkal emelkedett, és új történelmi csúcson, 113 182,33 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 23,9 milliárd forintot tett ki, a vezető részvények mind erősödni tudtak a pénteki záráshoz képest.
Az észak-koreai rezsim működéséről évtizedek óta keringenek hátborzongató történetek, ám a dezertőrök vallomásai újra és újra bebizonyítják, hogy a valóság sokszor még a legvadabb elképzeléseket is felülmúlja.
A tengerjáró hajókon mindennek megvan a helye, illetve a funkcionalitás az egyik legfontosabb szempont, hiszen a kicsi kabinokból ki kell hozni a maximumot. Persze, az otthonod nem egy kabin, azonban a hajókon alkalmazott rendszerezési és kreatív megoldásokkal egy harmonikusabb, praktikusabb teret alakíthatsz ki magad körül.
A Pegasus Airlines PC332 járatszámú Budapest-Isztambul járatának indítása közben a légitársaság Airbus A320 típusú repülőgépének főfutóművét a földi kiszolgáló vállalat repülőgép-vontatója letolta a szilárd burkolatról a fűbe, aminek következtében az elakadt. A balesetben senki nem sérült meg.
A kormány elbábozta, hogy nyitott a világra, és hogy a világ kíváncsi rá. De az alakítás nem igazán meggyőző, és mintha a színész is unná már. Évkezdet a Karmelitában.
Krasznahorkai László szülői házánál a Nobel-díjas író születésnapján emléktáblát avattak Gyulán. Örömteli a hír, egy apró észrevétel lehet csupán: egy határozott névelő lemaradt a tábláról.
A katasztrófavédelem, a mentőszolgálat és a rendvédelmi szervek egységei azonnal bevethetők, a hajléktalanellátásban pedig elegendő férőhely áll rendelkezésre.
Máig megoldatlan probléma, hogy a kollagéntermelés már a húszas éveink közepétől fokozatosan csökken, és bizonyos életmódbeli tényezők - köztük a magas cukorfogyasztás, de említhetnénk a kevés folyadékfogyasztást is - ezt a folyamatot jelentősen felgyorsíthatják. De vajon tényleg meggyilkolja a cukor a kollagént? Erre keressük a választ.
A Nemzetgazdasági Minisztérium a vállalkozások észrevételei és javaslatai alapján tovább javítja a vidéken elérhető, KKV Technológia Plusz Hitelprogram feltételeit, így 2026. január 12-től több ponton is kedvezőbbé válik a program kamatmentes forgóeszközhitelét biztosító „B” komponens.
A Tisza Párt vezetője az ATV-ben élesen bírálta a miniszterelnök újévi sajtótájékoztatóját, és felszólította Orbán Viktort, hogy közösen írjanak levelet a szlovák kormányfőnek a felvidéki magyarok ügyében. Magyar Péter bejelentette: januárban bemutatják külügyi és gazdasági szakpolitikusaikat, akik a leendő kormány miniszterei lehetnek.
A rajongók régóta sejtik, hogy mennyire szerető és védelmező apuka Vilmos herceg, most azonban egy videó bizonyítja is ezt az állítást. A felvétel a karácsonyi istentisztelet után készült a trónörökösről és Sarolta hercegnőről.
A legtöbben az első randi után eldöntik az aktuális partnerről, hogy továbbmennek-e vele, vagy sem. De mikortól mondható ki, hogy tényleg párkapcsolatban vagytok?
Világszerte téma, hogy mivel váltható ki a kertészeti tőzeg. Egy németországi kutatóintézet most két szabadalmat nyújtott be olyan innovatív technológiákra, amelyek lehetővé teszik a mesterséges tőzeg gyors és ipari léptékű előállítását.
A Tisza Párt mai sajtótájékoztatóján Magyar Péter reakciói többet árultak el a magyar valóságból, mintha csak és kizárólag a kérdésben megfogalmazottakra hagyatkozott volna - írja véleménycikkében Fiala János.