Bár a korábban népszerű, kéthavonta megjelenő drónfelvételeknek megálljt parancsolt a kínai autógyártó, az M43 autópályáról továbbra is be lehet kukkantani
Vannak időszakok, amikor az ember nem tudja pontosan megmondani, mi változott, mégis azt érzi, hogy gördülékenyebbé váltak a napok. Kevesebb a súrlódás, könnyebben érkeznek a válaszok, és olyan helyzetek oldódnak meg, amelyek korábban sok energiát vittek el. A következő napok sokak számára ilyen hangulatot hozhatnak. A hagyományos asztrológiai érte
A közös európai tőkepiac előnyeiről és a nemzeti szabályozások enyhítésének szükségességéről, valamint a német gazdaság problémáiról beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László közgazdász, akadémikus, egyetemi tanár.
Folyamatosan dolgoznak a hó eltakarításán Budapesten, jelentette be Karácsony Gergely. A munka megadott prioritási sorrendben, szervezetten történik. Azt azonban nem tudja megígérni, hogy a hópelyheket még a levegőben elkapja – tette hozzá a főpolgármester.
Az Egyesült Államok lefoglalja és értékesíti a venezuelai kőolaj egy részét "a venezuelai és az amerikai nép javára" – közölte Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében.
2025-ben drámaian megugrott a hepatitis A-fertőzések száma Magyarországon: a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) adatai szerint az év 52. hetére már 2048 esetet regisztráltak, ami hétszerese az előző évi és tizenegyszerese az azt megelőző évi esetszámnak.
Amikor Európa nagy része még a telet nyögi, Gozo már virágzó tájaival, nyugalmával és lassú ritmusával hív feltöltődni. A máltai testvérsziget tavasszal mutatja meg igazán, miért lehet beleszeretni első pillantásra.
Megérkezett az igazi tél hazánkba, a havas időjárás pedig sokszor fejtörést okoz a közlekedésben. Most nem a közútról lesz szó, hanem a járdákról. Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze közösségi oldalán osztott meg pár fontos információt. Akik növényekkel foglalkoznak, azok tudják, hogy fontos télen a fagy, mert az áttelelő kártevők számát jelent
Tavaly már így is 64 ezer milliárd forint körül volt az államadósság, ami 2019-ben még „csak” 30 ezer milliárd volt. Az Orbán-kormánynak hat év alatt sikerült megdupláznia az egész magyar államadósságot. A folyamatban lévő kötvénykibocsátással ismét 30 százalék fölé nő a deviza részaránya az államadósságon belül.
A friss hó mellé erős, helyenként viharos szél társul, ami több térségben hófúvást, rossz látási viszonyokat és komoly közlekedési kockázatot okozhat. Egyes területeken akár méteres hótorlaszok is kialakulhatnak, miközben a csúszós utakon a széllökések tovább rontják a járművek stabilitását. A HungaroMet több megyére citrom- és narancssárga riasztá
Novemberben 256 milliárd forinttal gyarapodtak a magyarok bankbetétei, ez a 2025-ös év második legnagyobb ugrása volt – derül ki a Magyar Nemzeti Bank friss statisztikáiból. A rendkívüli növekedés hátterében több tényező is állhat, például a novemberben kifizetett, októberi nettó bérekben már megjelent a háromgyermekes anyák adómentességének hatása
A norvég Lars Elling debütáló regényében, A tóvidék hercegeiben egyszerre szép, ám sötét titkokat rejtő skandináv tájakon járunk, miközben egy hosszú évekre visszanyúló testvérviszály tárul fel előttünk. Interjú a képzőművészként is aktív szerzővel.
Elindult a reptéri fejlesztések pályázati jelentkezési szakasza, erről tartott sajtótájékoztatót a Nemzetgazdasági Minisztérium. Kiderült az is, hova kerül majd a vasútállomás a reptéren. 2030-ra már elkészülhet az első szakasz.
Ritkán beszélhettünk igazán vonzó lehetőségekről az elmúlt években Európában, de a német állami költések, a ma még csak remélt ukrán újjáépítés és Trump új politikái miatt az európai infrastrukturális, ipari, védelmi és banki papírok jó befektetést jelenthetnek.
Január 24-től szombat esténként visszatér a TV2 közönség-kedvenc műsorának, a Kincsvadászoknak VIP kiadása. A műtárgy-kereskedő show hétvégi epizódjaiba ezúttal is hírességek hozzák el értékesnek hitt tárgyaikat, de hogy születik-e nagy üzlet, az ezúttal is a kereskedőkön, na meg az eladókon múlik.
A java még hátravan: az előttünk álló napokban bekeményít a tél: a rendkívüli hideg nemcsak kellemetlenséget, hanem komoly egészségügyi kockázatot is jelenthet.
2025 decemberében 2 százalékra lassult az eurózóna inflációja, elérve az Európai Központi Bank célját, ami megerősíti a jelenlegi kamatszintek fenntartására vonatkozó piaci várakozásokat - tudósított a Bloomberg.
Június 15-ig már le is zárnák a frissen indult közbeszerzési eljárást a ferihegyi repülőtérre közlekedő gyorsvasút projektjével kapcsolatban. Az első munkálatok 2028-ban kezdődhetnek, két-három évvel később pedig elkészülhet az első szakasz.
Viharos szél és jelentős havazás nehezíti a közlekedést az ország több térségében. A HungaroMet citromsárga és narancssárga riasztást adott ki hófúvás miatt több vármegyére is - írta meg az Időkép.
Diosdado Cabello az egyik olyan vezető volt, aki kínzásokat és gyilkosságokat rendelhetett meg. Most egyszerre fenyegetik és tárgyalnak vele Trumpék, mert tartanak attól, hogy káoszt kavarhatna.
Ahogy megérkezett az új év, némi lendületet kapott a Bitcoin ára is, aktuálisan 92 ezer dollár környékén mozog a coin árfolyama. Ez hét nap alatt 4%-os emelkedést jelent. De nem csak a legnagyobb kriptovaluta árfolyama kapott lendületet, hanem az amerikai államadósság is. Az amerikai állam tartozása 38,5 billió dollárra emelkedett (forintban kimond
Miközben most 20 centi hó is megbénítja Budapest közlekedését, a Fortepan és a Reddit archívumából előkerült fotók megmutatják, mi a különbség a mostani havazás és a 80-as évek igazi telei között. Akkoriban nem Facebook-posztokkal, hanem hólapáttal küzdöttek – íme a bizonyítékok. A Redditen gyakran valós társadalmi kérdéseket, aktuális problémákat,
Az ország több részén szerdán megbénult a közlekedés a havazás miatt: miközben az M1-es autópálya és az M0-s csomópontjai környékén kilométeres torlódások alakultak ki, a vasúton teljes szakaszok estek ki, máshol jelentősen megnőttek a menetidők. Lázár János közlekedésért felelős miniszter reggeli kommunikációja szerint a vasút „tartja magát”, a Má
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 160 millió forint bírságot szabott ki egy magánszemélyre jogosulatlanul pénzügyi szolgáltatás végzése miatt, mert közel százhatvan embertől gyűjtött pénzeszközöket, "szabad tőzsdei kereskedést" vagy "fix lekötést" ígérve nekik. A valóságban az átvett összeg töredékével végzett veszteségesen forex típusú, azaz devizapárok
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Csongrád-Csanád vármegyében két hízó pulyka tartó gazdaságban igazolta a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét. Az érintett állományok felszámolása folyamatban van.
Sorfalat álltak az emberek Saint-Tropez utcáin, ahol elhaladt a Brigitte Bardot koporsóját szállító halottaskocsi. A szertartást, amelyen számos környezetvédő szervezet mellett hírességek is részt vesznek, élőben közvetítik a város utcáin. Közben a színésznő férje egy friss interjúban elárulta, hogy mi okozta Brigitte Bardot halálát.
Az Európai Bizottság 2025 decemberében tette közzé legfrissebb, VAT Gap in Europe – Report 2025 című tanulmányát, amely a 2019–2023 közötti időszak végleges adatait dolgozza fel. A jelentés szerint Magyarországon 2023-ban az áfarés ugyan növekedett az előző évhez képest, ugyanakkor továbbra is az Európai Unió átlaga alatt maradt.