2026. január 7. szerda

jan. 7
0:25
Kovács Gergely vs 444: Valótlanul vádolt az újság az elsőfokú ítélet szerint (Kontroll.hu)
Kovács Gergely a Kutyapárt társelnöke Facebook posztban közölte: első fokon nyert a 444 ellen. A bíróság az újság által megfogalmazott vádak közül hét esetben állapította meg valótlanságot.
jan. 7
0:28
Már most beállt az M7-es kivezetője Budaörsnél (Kárpátmedence)
Nem kezdődött jól a hét a Nagykanizsa felé igyekvő autósoknak, egymásba rohant két kocsi az M7-es autópályán, emiatt dugó van. Hétfő kora reggel sok utazó életét megkeseríti két figyelmetlen sofőr, miután autójukkal egymásba rohantak az M7-es autópályán. Mint azt az Útinform írja, Letenye felé, Budaörs térségében két személyautó ütközött össze. A 9
jan. 7
0:29
Merész vízió Orbán Viktortól: "Van esélyünk arra, hogy nemcsak vidéken, hanem Budapesten is győzzünk" (444.hu)
Hiszen a Fidesz jelöltjei erősek, rátermettek és értik a dolgukat.
jan. 7
0:29
A britek és a franciák készen állnak arra, hogy csapatokat küldjenek Ukrajnába (444.hu)
Mármint a békekötés után. Hogy az oroszok mit fognak szólni ehhez, azt még nem tudni.
jan. 7
0:29
Elárasztják az atomerőművek a Földet: egészen hihetetlen, hány új reaktort épít Kína egyszerre – Magyarország Európa egyik vezetője (vg.hu)
Hiába beszél a Nyugat az atomenergia reneszánszáról, a legtöbb új reaktor Kínában épül.
jan. 7
0:29
Termosz: vele lesz a legintimebb viszonyod télen, ezért csak a legjobbal érd be (Life)
Télen nincs is jobb, mint elkortyolni egy csésze forró teát vagy kávét. Természetesen termoszból. Bárhol, bármikor.
jan. 7
0:29
Megtörténik, Szoboszlai Dominik feje fölött még a héten kirúgják Arne Slotot, itt vannak a sokkoló fejlemények (Promotions)
Az Arsenal lehet a Liverpool FC holland edzőjének veszte, súlyos a helyzet.
jan. 7
0:29
Ingyenes lesz a Nemzeti sport archív tartalma (Magyar Hírlap)
Jelentette be a MTVA.
jan. 7
0:29
Az évtized üzlete lehet: ennyiért szerezheti meg a szerbiai finomítót a MOL (Mandiner)
Hatalmas ugrás lenne a magyar vállalat számára a felvásárlás.
jan. 7
0:29
Bemutatkoznak a Cápák – új taggal bővült a raj a 9. évadban (rtl.hu)
Idén ismét 10 Cápa foglal helyet a befektetői székben: az elmúlt években már jól megismert üzletemberek mellett egy visszatérő befektetőt és egy teljesen új arcot is köszönthetünk a műsorban. Az első adásban Orbók Ilona, Balogh Petya, Balogh Levente, Lakatos István és Bojinka Miklós ismerkedett meg öt vállalkozással. Most vasárnap újabb Cápa-csapat
jan. 7
0:29
Közlekedési káosz és balesetek az első komoly téli hóhelyzetben (rtl.hu)
Mesés téli táj, szánkózó gyerekek és ropogó hó – de a romantikus képek mögött kaotikus helyzetekből is akad bőven: az első komoly havazás miatt az országban ugrásszerűen nőtt a balesetek száma, Hódmezővásárhelyen autók borultak árokba, az M0-s autóúton kamion állította meg a forgalmat, Ferihegyen pedig egy Airbus A320 csúszott le a pályáról. A mete
jan. 7
0:29
Tudósok azonosították, mely denevércsaládok okozhatják a következő járványt (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint nem minden denevér jelent egyforma járványügyi kockázatot. A tudósok azonosították azokat a denevércsaládokat és térségeket, ahol a jövőbeni járványok kialakulásának esélye a legnagyobb.
jan. 7
0:29
Egy pohár ebből reggelente, és segíthet a fáradtságon és az ereken is (KertÉsRecept)
Sokan nem tudják, mit lenne érdemes ébredés után fogyasztaniuk, pedig jelentős szerepe van a mindennapjainkban.
jan. 7
0:29
Alkonyat reboot készül? Bella egész más szerepben tűnne fel (Médiapiac)
Meglepő dolog derült ki az Entertainment Tonight műsorban: az Alkonyat újraindulásáról beszélt a főszereplő, Kristen Stewart, aki ráadásul szívesen rendezé is a produkciót.
jan. 7
0:29
Tüntetés a Bors különszámának törvénytelen terjesztése ellen (Kontroll.hu)
Ismét hídfoglalásra készül Hadházy Ákos: a demonstrációt a múlt héten hirdette meg, miután a hatvanpusztai birtokon készített szelfit tett közzé közösségi oldalán. A független országgyűlési képviselő arra kérte követőit, hogy a hideg és a várható hóesés ellenére is tüntessenek. A megmozdulást 17.30-ra jelentette be a Ferenciek terére, az eseményt a
jan. 7
0:32
Elhunyt Dudás Miki, édesapjával már az égből figyel a családjára (Kárpátmedence)
Gyászolja Magyarország a tragikus sorsú, bohém lelkű kajak-világbajnokot, rejtély, Dudás Miki édesapjával már az égből figyel a családjára. Döbbenet és gyász uralkodik Magyarországon, nem tér magához a sokkból a hazai sportvilág Dudás Miki halála miatt. A legendás kajak-világbajnok már az édesapjával az égből figyel a családjára. Rejtély, hogy mi o
jan. 7
0:33
Látványos átalakulás: megváltozott a filmek közvetett támogatási rendszere Magyarországon – a spekulánsok és a soha el nem készülő produkciók nem járnak jól (vg.hu)
A plafon elérése nem jelent automatikus elutasítást.
jan. 7
0:33
Nem jelent életre szóló traumát: így segítheti édesanyjuk Dudás Miki gyerekeit a veszteség feldolgozásában (Life)
Egy három- és egy hatéves kisgyerek maradt félárván, akiknek most minden eddiginél nagyobb szükségük lesz arra a biztonságra, amit édesanyjuk tud nekik nyújtani.
jan. 7
0:33
Magyar Péter ultimátumot adott Orbán Viktornak, elszabadult a politikai botrány, ezzel most átlépett egy határt (Promotions)
Magyar Péter most nyíltan kihívta Orbán Viktort, de nem úgy, ahogy eddig megszoktuk.
jan. 7
0:33
Csaknem ötezer mentés 24 óra alatt (Magyar Hírlap)
Idén sem maradt munka nélkül az OMSZ.
jan. 7
0:33
Háborús eszkaláció és migrációs paktum: a két legfőbb kérdésben hazudik nyakló nélkül Magyar Péter (Mandiner)
Mutatjuk! Pontról pontra.
jan. 7
0:33
Kármán Odett végre megszerette önmagát – mutatjuk, hogy sikerült (rtl.hu)
Kármán Odett, az Exek csatája nyertese sokak számára példakép. Közösségimédia-oldalán betekintést nyújt mindennapjaiba és gondolataiba. Január elején követőivel szeretett mozgásformáját osztotta meg. Melyik sportban találhatta meg magát Odett?
jan. 7
0:33
A természet trükkjei segíthetnek megoldani a műanyagszennyezés válságát (PlanetZ)
Kutatók természetes folyamatokból merítenek inspirációt, hogy a műanyag ne csak hulladék legyen: biológiai lebontás és újrahasznosítás jöhet.
jan. 7
0:33
Egy Harvard-tanulmány kimutatta: a reggeli kávé csökkentheti a halálozás kockázatát (KertÉsRecept)
Biztos te is gondolkodtál már azon, hogy vajon a kávé fogyasztása reggel jó hatással van-e az egészségre. Most megtudhatod a választ.
jan. 7
0:33
„Hogy a fenébe halhat meg így?” – Erdei Zsolt kiborult Dudás Miklós miatt (Médiapiac)
Az egész ország döbbenten áll Dudás Miklós hirtelen halála előtt. Erdei Zsolt, az egykori profi ökölvívó egyszerűen nem érti, hogy egy életerős sportember hogyan halhatott meg így.
jan. 7
0:33
Lengyel betlehem (Magyar Hírlap)
Tömegek voltak a városok utcáin vízkereszt napján.
jan. 7
0:33
Várólistás hajléktalanszállók - csúcsra járatott budapesti rendszer (Kontroll.hu)
Már a havazás előtt csúcsra járatva működtek a fővárosi hajléktalaszállók. A Budapesti Módszertani Szociális központ és Intézményei (BMSZKI) a Népszava kérdésére elmondta, gyakorlatban csak olyan szabad ágyaik vannak, ahonnan éppen kiköltözik egy lakó.
jan. 7
0:36
Most már egy sztárszínész koldul pénzt, hogy ne lakoltassák ki (Kárpátmedence)
Kilakoltatás réme fenyegeti a 73 éves Mickey Rourke sztárszínészt, Hollywoood fenegyerekét a tetemes lakbértartozása miatt. Dollárról átszámítva mintegy 33 millió forintos lakbértartozása van ezért kilakoltatás réme fenyegeti, Hollywoood fenegyerekét, a 73 éves Mickey Rourke sztárszínészt. Most a rajongóitól kunyerál pénzt, mert utcára kerül, ha ne
jan. 7
0:37
Hivatalos: európai-amerikai közös hadsereg települhet Ukrajnába – ezeket a biztonsági garanciákat kapja Zelenszkij Putyin ellen (vg.hu)
Aláírták a nyilatkozatot, melynek keretében Kijev számíthat a nemzetközi békefenntartó erőkre, ha sikerül tető alá hozni a tűzszünetet.
jan. 7
0:37
Harry herceg és Meghan Markle válásáról pusmognak: ez vethet véget a házasságuknak (Life)
A brit visszatérés kérdése olyan mély ellentéteket hozott felszínre, amelyek akár Harry és Meghan Markle jövőjét is meghatározhatják. Egyre több jel utal arra, hogy Harry hercegék házassága komoly próbatétel előtt áll.
jan. 7
0:37
Sokkoló látvány fogadta a vásárlókat egy hazai szupermarketben, ez már mindennek az alja (Promotions)
Egy magyar szupermarketben készült kép olyan reakciókat váltott ki, hogy sokan csak annyit írtak: idáig jutottunk.
jan. 7
0:37
Megnevezték a legkárosabb alkoholt (Magyar Hírlap)
Egyeseknél már egyetlen pohár bor vagy pezsgő is jelentős terhet róhat a májra.
jan. 7
0:37
Rába Tímea: Áprilisban gyermekeink életéről is döntünk (Mandiner)
Az Mszp egykori elnökének felesége kiállt a kormány békepárti politikája mellett.
jan. 7
0:37
Ezek voltak Dudás Miki legjobb RTL-es pillanatai – így emlékszünk az olimpikonra (rtl.hu)
Dudás Miki pályafutása során a kajak-kenu világában ért el kiemelkedő eredményeket, majd tévés produkciókban is kitűnt bátorságával és humorával: a Nyerő Páros, a Kalandra fal! és a Sztárbox című műsorokban is láthatták a nézők. Összegyűjtöttük legmaradandóbb pillanatait, amiket sosem feledünk!
jan. 7
0:37
Ha ebbe a 4 csillagjegybe tartozol te bizony nagyon jól jársz! Mutatjuk, hogy miért: (KertÉsRecept)
Vannak időszakok, amikor az ember egyszer csak azt veszi észre, hogy kevesebb az akadály, könnyebben jönnek a válaszok, és a mindennapi helyzetek is barátságosabb arcukat mutatják. Nem feltétlenül történik semmi látványos, mégis érezhető, hogy most érdemes élni a lehetőségekkel. Az ilyen hullámvölgyek és hullámhegyek régóta részei a horoszkópos gon
jan. 7
0:37
Belehúz a sportba is a TikTok – egy helyen kínálja a vonzó tartalmakat (Médiapiac)
TikTok GamePlan néven alkalmazáson belüli erőforrást indít a népszerű közösségi média-oldal, hogy szervezettebb formában elérjék a sportért rajongó közönséget a hivatalos sportszervezetek.
jan. 7
0:37
A szankciók ellenére venezuelai olajat szállító tankerek hagyták el az országot (Kontroll.hu)
A Reuters értesülései szerint szombaton legalább négy, szankciók alatt álló olajszállító tanker hagyta el Venezuelát annak ellenére, hogy az Egyesült Államok által elrendelt tengeri blokád továbbra is érvényben van. Iparági források arról számoltak be, hogy a hajók zászló és érvényes hajóbiztonsági dokumentumok nélkül közlekednek, és összesen minte
jan. 7
0:40
Elsírják magukat az idősek, ha bevezetik az új minimálnyugdíjat (Kárpátmedence)
850 ezer idős embert tesz nagyon boldoggá, ha hamarosan valóban bevezetik az Egyensúly Intézet ötlete, a radikális nyugdíjreform. Magyarországon jelenleg 850 ezer idős ember kap a 174 ezer forintos létminimumnál alacsonyabb nyugdíjat, miközben 77 ezren félmillió forintnál magasabb ellátásban részesülnek. Előbbiek élete változhat meg gyökeresen, ha
jan. 7
0:41
Ezt senki nem gondolta volna Budapestről, Orbán Viktor most feketén-fehéren bebizonyította: a magyar főváros lakói jobban élnek, mint az olaszok, a franciák és… (vg.hu)
A miniszterelnök kitért a körúton kívüli kerületek fejlesztésére is, ahol a párt hosszú évek óta látványos eredményeket ért el.
jan. 7
0:41
Új Stranger Things-tartalom érkezik, és ez most mindent más megvilágításba helyezhet (Life)
Eltűnt epizód, titkos befejezés, Netflix-trükk? A Stranger Things rajongói nem tudják túltenni magukat a finálén, ezért újabb és újabb teóriákat gyártanak.
jan. 7
0:41
Bizarr leletre bukkantak a monarchia idejéből, a magyar történész sikítva ugrott hátra a fióktól (Promotions)
Szörnyű sors várt a honvédekre, akinek ez a kezébe került, teljesült a legrosszabb rémálma.
jan. 7
0:41
Grönland jövőjéről csak Grönland és Dánia dönthet (Magyar Hírlap)
Szögezték le az európai vezetők.
jan. 7
0:41
Robbanásveszélyes állapotba sodorta Berlint a szélsőbalos akció: résen kell lennie a lakosságnak (Mandiner)
A berlini áramszünet és a rendkívüli hideg együttese súlyos károkat és akár rejtett veszélyeket is okozhat.
jan. 7
0:41
Izraeli magyar edzők a háború árnyékában építik a helyi közösséget (rtl.hu)
Két magyar nő, Kacsó Yvonne és Freireich Ági, akik a ’90-es években költöztek Izraelbe, ma edzőként tartják össze a közösséget.
jan. 7
0:41
Közösségi média: a lengyelek már idén betiltanák a 16 év alattiaknak (Médiapiac)
Ausztrália után Lengyelország is betiltaná, hogy a 16 év alattiak használhassák a közösségi médiát. Az intézkedést már idén bevezetnék.
jan. 7
0:41
Pozsgai Zsolt Stay with Me forgatókönyve tarolt a független filmesek Golden Globe-jára kiírt versenyen (Kontroll.hu)
Pozsgai Zsolt író-rendező Stay with me (Maradj velem) című forgatókönyve elnyerte a független filmesek számára meghirdetett Golden Globe-verseny fődíját Los Angelesben. Az alkotást a Wild FilmMaker filmes magazin által szervezett megmérettetésen választották a legjobbnak, ahol Pozsgai Zsolt a legjobb európai forgatókönyvíró díját is átvehette.
jan. 7
0:44
Megdöbbentő rekordokat döntött a TV2 a Demjén-filmmel (Kárpátmedence)
13 éves tévés rekordot döntött meg a TV2 a Demjén-film vetítésével, azaz a Hogyan tudnék élni nélküled?-del. Szinte hihetetlen, de 13 éves tévés rekordot döntött meg a TV2 a Demjén-film vetítésével, azaz a Hogyan tudnék élni nélküled?-del. Ugyanis másfél millióan nézték a a filmet az újév első napján.  Az NFI támogatásával megvalósult zenés romanti
jan. 7
0:45
Döntött az első ország: lezárta határait Magyarország felől a havazás miatt – nem engedik át a kamionokat, akcióban a rendőrök (vg.hu)
Óriási káoszt okozott a közlekedésben a térséget sújtó havazás, nem csak Magyarországon adódtak problémák.
jan. 7
0:45
Éles teszt az Eb-n (Magyar Hírlap)
Indul az olimpiai "főpróba" a rövidpályás gyorskorcsolyázó olimpikonok számára.
jan. 7
0:45
"Potyognak a könnyeim" – a korábbi szövetségi kapitány sírva emlékezett a húsz éve elhunyt Zavadszky Gáborra (Mandiner)
A 31 évesen elhunyt játékosra mindenki kiváló futballistaként és mosolygós, barátságos emberként emlékszik.

Keresés