Meglepően egyszerű megoldás létezik arra, hogy a törölközők visszanyerjék eredeti fehérségüket és puhaságukat. Csak egy teáskanálnyit kell a mosóvízhez adni, és a hatás azonnal látványos: a szürke, kemény, foltos anyagok úgy néznek ki, mint új korukban.
Az elmúlt harminc év legnagyobb, több tízezer civilt, katonát és komoly haditechnikát, szinte az egész Magyar Honvédséget megmozgató országvédelmi gyakorlata volt az Adaptive Hussars 2025.
Az időjárás teljes káoszt okozott Európa-szerte: a rendkívüli hideg és a havazás iskolákat zárt be, járatokat törölt, a közlekedést pedig több országban megbénította. Van, ahol mínusz 40 fokig süllyedt a hőmérséklet, máshol halálos baleseteket okozott a jeges pokol.
A szerzetesek valódi kincsként tekintettek rá, mégis feledésbe merült. Minapi cikkében az Agrárszektor mutatott be olyan növényeket, amikre a magyarok többsége csak dísznövényként tekint, pedig fűszerként is megállják a helyüket.
Halált okozó testi sértés gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a 34 éves olimpikon és médiaszemélyiség, Dudás Miklós halála ügyében, miután a boncolás során olyan sérüléseket találtak rajta, amelyek keletkezését büntetőeljárásban kell tisztázni.
A 13. és 14. havi nyugdíj érkezésekor jelentős plusz jövedelem kerül a zsebbe. Bár a kísértés nagy az azonnali költésre, néhány jól megválasztott lépéssel hosszú távú pénzügyi előnyt, sőt, havi szinten mérhető megtakarítást is biztosíthatsz magadnak. Ebben a cikkben megmutatjuk, hogyan hozhatod ki a maximumot ebből a rendkívüli juttatásból.
Annak lehetünk szemtanúi, hogy a globális ökológiai válság nemcsak katasztrófafilmek és posztapokaliptikus víziók sokaságát ihlette, hanem a legyőzhetetlen természet és a harmonikus együttélés gondolatát is távoli bolygókra költöztette.
Agykarbantartó kvízünk egy új kihívás minden napra. Ebben a kvízben már a 3/8 is csodás. Készülj fel a legjobb napi agytornára, és mutasd meg, milyen felkészült vagy!
Sok munkavállaló érzi úgy, hogy ma már nem jól dolgozni kell, hanem folyamatosan bizonyítani. Gyorsabban, többet, rugalmasabban – lehetőleg hibátlanul. A teljesítménykényszer lassan nemcsak elvárás, hanem munkahelyi norma lett. És miközben mindenki alkalmazkodik hozzá, egyre kevesebben érzik magukat valóban jól a munkájukban. Ami sprintben működik,
Nem kell hibátlanul teljesítened ahhoz, hogy jó eredményt érj el ebben az agykarbantartó kvízben. Már hat helyes válasz is komoly tudásról árulkodik. Rákérdezünk a Föld legmélyebb tavára, a százéves háború valódi időtartamára, de még arra is, kit vakítattak meg. Nézzük, hogyan fogsz teljesíteni a mai kvízben! A Kvízguru agykarbantartó kvízei segíte
Gépész László, a Független Benzinkutak Szövetsége Egyesület alelnöke szerint egyik cikkünkben hibásan hivatkoztunk a Weekly Oil Bulletin összehasonlító adataira, mert az a közlöny kizárólag állami információk alapján dolgozik, a magyar állam adatközlései pedig különös módon, de hiányosak, ellentmondásosak.
Neurogén hólyagról akkor beszélünk, amikor a húgyhólyag működését irányító idegrendszeri szabályozás sérül. Ennek következtében a hólyag nem megfelelően tárolja vagy üríti a vizeletet, ami vizelési panaszokhoz, inkontinenciához vagy akár súlyos szövődményekhez is vezethet.
Újabb és újabb háborús gócok bukkannak fel, a régebbi fenekedők sem akarják abbahagyni háborús politikájukat és igyekezetüket, mintha valami ördögi haláltáncot járna a világ.
A tökéletes palacsinta nem csak állagában, de ízében is különleges. Egy apróság hozzáadásával immár könnyen otthon is megvalósítható. Sokan nem tudják, de a palacsinta esetében is létezik egy olyan összetevő,
Súlyos fennakadásokat okozott Európa-szerte a havazás és a hideghullám: kedden több országban bezárták az iskolákat, a légiközlekedés és a közúti forgalom is akadozik.
Egymillió forintos Otthontámogatást kaphatnak a közszolgálatban dolgozók 2026-tól, azonban ez nem jár automatikusan, hanem igényelni kell. Kritikus határidő, hogy aki 2026. január 1. előtt kötött lakáshitel-szerződésre kérné a támogatást, 2026. január 20-ig köteles bejelenteni az igényét. A határidő jogvesztő, vagyis aki lemarad, arra 2026-ban már
Sorozatrajongók, figyelem! Újdonságok és átalakult műsorstruktúra: ez várja a Tv2 csoport nézőit már a 2026-os év elejétől. Érdemes lesz tehát továbbra is a portfólió kínálatát választani mindazoknak, akik változatos, minőségi szórakozásra vágynak, és a sorozatok nagy szerelmesei. Január 5-től újabb török szériával bővül a Tv2 délutáni kínálata.
Egy tetoválás egész életre szól, és ez nem csupán esztétikai értelemben igaz. A bőr alá juttatott festékanyagok ugyanis az immunrendszerrel is kapcsolatba lépnek, és egyre több kutatás vizsgálja, milyen következményekkel járhat ez a szervezet számára hosszú távon.
Új, mesterséges intelligenciára épülő, teljesen hazai fejlesztésű orvosi dokumentációs asszisztens jelent meg Magyarországon: a MedAssist névre hallgató szoftveres rendszer fő funkciója, hogy a rendelői beszélgetésekből automatikusan, orvosi szerkezetben és minőségben készít szerkeszthető ambuláns lapot. Ezzel a megoldással lényegesen csökken az ig
Egyre több kínai vállalat helyezi jogi székhelyét Szingapúrba, hogy mérsékelje a nagyhatalmi feszültségek üzleti kockázatait. A tendencia több iparágat is érint, a technológiától a biotechnológiáig. A cégek abban bíznak, hogy
Amikor januárban Európa nagy részén szürke az ég, rövidek a nappalok és a kabát is kevésnek tűnik, sokan már egy kis napsütésről álmodoznak. Jó hír, hogy nem kell a világ másik felére repülni ahhoz, hogy enyhe időt és tavaszias hangulatot találjunk: egy friss felmérés szerint Európa legmelegebb fővárosai januárban is kellemes alternatívát kínálnak
Orrfújás megtanítása – Bölcsődés, óvodás korban a kisgyerekek még nem tudják ügyesen kifújni az orrukat, aminek fejlődési okai vannak. A helyes orrfújáshoz egyszerre több képességre van szükségük, amelyek ebben az életkorban még nem érettek.
Miközben az európai ingatlanpiacot évtizedek óta nem látott lakhatási válság sújtja, a magyar építőiparban egyre kritikusabbá válik a minőségi szakmunka hiánya is. Iparági szakértők szerint a kettős kihívásra a készház építés nyújthat megoldást, akár a társasházi kivitelezésekhez is alkalmazható mérnöki csúcstechnológiával.
Részegen vezetett, és majdnem belehalt ebbe Anthony Hopkins ötven évvel ezelőtt. A legendás színész azóta nem iszik alkoholt. Minden évben megemlékezik arról, hogy a józanság mellett döntött. Egy tavalyi kutatás szerint nincs biztonságos alkoholszint, már egy pohár bor is növelheti a demencia kockázatát. Nehéz elhinni, hogy volt idő, amikor majdnem
Ez a stratégia egyre látványosabban kudarcot vall. A Tisza Párt nem képes érdemben bővíteni szavazótáborát, miközben a középen álló választók egyre óvatosabban tekintenek rájuk.
Sokan úgy gondolják, négy-öt óra alvás elég éjszakánként, holott felnőtteknél 7-8 óra jó minőségű éjszakai alvás lenne szükséges, gyerekeknél és serdülőknél még ennél is több. A nem megfelelő mennyiségű és minőségű alvás ugyanis nem csak nappali tüneteket okoz, de számos betegség rizikóját is növeli.
Gyógynövény és szerencsehozó ajándék egyben. 2025 utolsó napján publikált cikkében a Magyar Mezőgazdaság olyan növényeket mutatott be szerte a világból, amik óvják, védik, sőt a gazdagság reményével kecsegtetik tulajdonosaikat. Ezek
A budapesti gyógyfürdők többségét üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. hagyományosan az év első napjaiban módosítja a belépőjegyek árait. Ez idén is így lesz: az új jegyárak január 7-én lépnek életbe a fővárosi termálfürdőkben. A legdrágább budapesti gyógyfürdő 2026-ban is a Rudas, a legkedvezőbb belépőt pedig továbbra is a Dandár
Beomlott a föld a Nógrád megyei Vizslás határában, tudatta a település polgármestere, Sándor József, aki tájékoztatást osztott meg a Facebookon az eddig ismert részletekről.