2026. január 8. csütörtök

jan. 8
17:21
Bíróság: a 444 megsértette Bodolai László jó hírnevét az Index-ügyben (Media1)
A Fővárosi Törvényszék részben helyt adott Bodolai László ügyvéd keresetének a 444.hu közlései miatt, és több cikk esetében is a jó hírnév megsértését állapította meg az Index 2020-as ügye kapcsán. Az ítélet nem jogerős.
jan. 8
17:21
Egyre sikeresebbek a magyar egyetemek (Magyar Nemzet)
Már tizenhat magyar felsőoktatási intézmény tartozik a világranglista élmezőnyéhez.
jan. 8
17:21
Több pénzt kaphatsz a szabadság alatt – mutatjuk a februári változást (Most Hír)
2026 februárjától megváltozik a szabadság idejére járó bér, azaz a távolléti díj összege, mert a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedett, és ez befolyásolja a számítást. A távolléti díj azt a juttatást jelenti, amit akkor kapsz, amikor jogszerűen nem végzel munkát — például szabadság, kötelező vizsgálat vagy idézés idején —, de mégis jár a
jan. 8
17:27
Az eddigi legtöbb nézőt csalogatta a képernyők elé a Filmio 2025-ben (FilmHu)
A Nemzeti Filmintézet csaknem 1200 alkotást tartalmazó streamingplatformja az elmúlt évben kétszámjegyű növekedést ért el. Több mint 10 százalékkal nőtt a filmnézésre fordított idő: a felhasználók összesen 11 év 54 nap 19 órát töltöttek a Filmio tartalmaival 2025-ben.
jan. 8
17:27
Dudás Miklós tragikus története: itt kezdődött minden! (Ripost)
Dudás Miklós élete: így kezdődött minden.
jan. 8
17:27
Ez a szenzációs felfedezés alapjaiban renget meg mindent, amit a dinoszauruszok fejlődéséről eddig hittünk (Femcafe)
Az immáron 25. éve kutatott iharkúti dinoszaurusz lelőhely újabb szenzációs leletanyaggal gazdagította a tudományt. Egy, a területen talált, új koponyalelet alapjaiban írja át az eurázsiai dinoszauruszok evolúciós történetét.
jan. 8
17:27
Landolhatott a befektetők gépe, a hideg levegő az egekbe emelte a Deltát – újabb spekulatív rali a kispapírnál? (vg.hu)
A karácsonyi fundamentumra reagálhatott a piac.
jan. 8
17:27
Elképesztő számokat produkáltak a gyorshajtók (Magyar Nemzet)
Közel ezer gyorshajtó kapott kapott egy sárga csekket a karácsonyfa alá.
jan. 8
17:27
Az új igazgatósági tag nem tudta, mit ír alá, derült ki a metrótender milliárdos korrupciós ügyének tárgyalásán (Telex)
Az Alstom-ügyben a vád szerint a korrupciós pénzek átfolyatásához használt Ganz-Skoda egykori vezetője beszélt arról, hogy csak jóval később állt össze neki a kép, milyen szerződéseket is írt alá.
jan. 8
17:33
Agrárgazdasági Kamara: az EU abban látja a küldetését, hogy tönkretegye az élelmiszerpiacot (Infostart)
A termelőkre, a feldolgozókra és a fogyasztókra nézve is visszafordíthatatlan károkat okozhat az, ha az Európai Unió megköti a dél-amerikai országokkal az úgynevezett Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást – mondta az InfoRádióban Papp Zsolt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, aki kommentálta a decemberi brüsszeli gazdatüntetésket is.
jan. 8
17:33
Elromlott a hangulat a magyar tőzsdén (Portfolio)
A bizonytalanabbra forduló nemzetközi hangulatban csökkenéssel zárta a csütörtöki kereskedést a BUX, a blue chipek közül az OTP és a Mol is esett.
jan. 8
17:33
Alonso már készül a trükközésre (m4sport.hu)
2026-ban új lehetőségek nyílhatnak – miért ne használná ki őket?
jan. 8
17:33
Hol lehet a legjobban szánkózni Magyarországon? — A legjobb helyek, tippel és élményfokozókkal (Utazási Élmények)
A tél egyik legjobb programja továbbra is a szánkózás: nem kell hozzá drága felszerelés, síoktatás vagy különösebb előkészület, elég egy jó domb, némi hó, és már kész is az élmény.
jan. 8
17:39
Újabb kriptoszolgáltató vonul ki Magyarországról (Infostart)
A Revolut és a CoinCash után a megváltozott szabályozói környezetre hivatkozva rövid időn belül a harmadik szolgáltató döntött úgy, hogy felfüggeszti magyarországi működését.
jan. 8
17:39
Házasság első látásra: alaposan összezavarta rajongóit a műsor sztárja (Metropol)
"Provokatív" – írta a reality sztárja.
jan. 8
17:39
Online pókerezik? Pörgeti a kaszinót? – olyan gyorsan elbukhat a bankjánál, hogy fel sem fogja (vg.hu)
Nem az a gond, ha néha lottózunk, hanem az, ha többször fedezethiányunk van, a hónap végére állandóan mínuszban vagyunk. Egy kölcsön felvételénél ezek komoly kockázatok néhány pénzintézetnél, főleg, ha még online is szeretünk játszani.
jan. 8
17:39
Kvíz: Harminc évvel ezelőtt ezeket a filmeket, sorozatokat néztük 1996-ban, felismered őket? (SzMo)
Emlékezetes filmek, sorozatok készültek 1996-ban is, harminc évvel ezelőtt. Felismered őket egy-egy képkockából?
jan. 8
17:39
Az orosz külügy szerint jogsértő a Marinera tartályhajó amerikai feltartóztatása (Demokrata)
Oroszországot aggasztja, hogy az Egyesült Államok lefoglalta az Atlanti-óceán északi vizein az orosz lobogó alatt közlekedő Marinera olajszállító tartályhajót.
jan. 8
17:39
Hókáosz Budapesten: Karácsony Gergely másokra mutogat, miközben a kerületek és az önkéntesek takarítanak (Magyar Nemzet)
Veszélyes utak, járhatatlan járdák, akadozó közlekedés.
jan. 8
17:39
Insura.hu: 2025-ben a kgfb 11, a casco 5,8 százalékkal volt olcsóbb, mint egy évvel korábban (Üzletem)
Az Insura.hu adatai szerint a személyautókra tavaly megkötött kötelező biztosítások átlagdíja 62 ezer forint volt, miközben a casco átlagdíja 206 200 forint körül alakult. Előbbi esetében 11, míg utóbbinál 5,8 százalékos díjcsökkenést tapasztalt a 2024-i adatokhoz képest a biztosításközvetítő cég.
jan. 8
17:39
A rendőrség tanácsot adott azoknak, akik alatt beszakad a jég (Telex)
Kapaszkodjanak meg, és felesleges mozdulatok nélkül igyekezzenek a part felé. Rendkívüli hideg várható, az operatív törzs azt kéri, senki ne töltse az utcán az éjszakát.
jan. 8
17:42
Mit nekik a háború! – moszkvai gigaépítkezések kezdődnek (Privátbankár)
Tizenöt év alatt a moszkvai beruházások megnégyszereződtek, a város ipari zónájának területe 10 millióról 13 millió négyzetméterre nőtt, és ezt a számot a következő öt évben megduplázni tervezik.
jan. 8
17:45
Balesetek a havas időben: drámai számokat közölt a magyar biztosító (Portfolio)
A gépjárműkárok száma mintegy 30 százalékkal emelkedett egy átlagos naphoz képest, a személyi sérüléses balesetek száma pedig másfélszerese a tavalyi év ugyanezen időszakában tapasztaltnak – közölte saját adatait az Allianz Hungária Biztosító.
jan. 8
17:45
Meghalt Kemény Ferenc (Pénzcentrum)
Bő egy hónapja, 93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
jan. 8
17:45
Dávid Petra így még nem mutatta meg magát: "A lassabb napok is számítanak" (Ripost)
A fitneszedző talpig beburkolózva posztolt.
jan. 8
17:45
"Az egész csapat úgy készül, hogy minél tovább versenyben legyünk" – Bóka Bendegúz az Európa-bajnokság előtt (m4sport.hu)
Bóka Bendegúz, a magyar férfi kézilabda-válogatott játékosa az M4 Sportnak elmondta, kicsit furcsa, hogy néhány éve még ő volt az egyik fiatal, most viszont már az egyik legidősebb tagja a keretnek, ám örül, hogy a csapattal van, s reméli, minél tovább jutnak az Európa-bajnokságon.
jan. 8
17:45
Így tudod kiszúrni, hogy álhírt olvasol a közösségi médiában (Femcafe)
Annyira profin össze vannak rakva a mai álhírek, hogy nehéz kiszúrni őket, de azért vannak apró jelek.
jan. 8
17:45
Újabb trükkös csalás: péniszbe adott injekciókkal szerezhetnek előnyt a síugrók (SzMo)
A 3D-s testmérés előtt töltik fel magukat, hogy nagyobb ruhát kapjanak. A Nemzetközi Síszövetség már a téli olimpia előtt szigorítana a szabályokon.
jan. 8
17:45
Tommy Lee Jonest maga alá temette a gyász: szívszorító fotók érkeztek a filmsztárrról (Life)
Ismerősei szerint jelenleg nem önmaga a legendás színész. Tommy Lee Jones lánya, Victoria Kafka Jones mindössze egy héttel ezelőtt veszítette életét egy San Franciscó-i hotelben.
jan. 8
17:45
A GameStop extrém célokhoz köti vezérigazgatója javadalmazását (Mínuszos)
A GameStop akár 35 milliárd dollár értékű csomagot kínál vezérigazgatójának, amely kizárólag ambiciózus piaci és
jan. 8
17:45
Párizs és Moszkva kicserélte "foglyaikat" (Demokrata)
Kiengedték Danyiil Kaszatkin orosz kosárlabdázót, cserébe orosz elnöki kegyelemben részesült és szintén kiszabadulhatott börtönéből Laurent Vinatier.
jan. 8
17:45
Védtelenek vagyunk a mesterséges intelligenciával szemben? – A Médiaunió kísérlete bebizonyította: bármelyik korosztály becsapható... (Digital Hungary)
A "Kulcs te vagy!" kampány keretében a Médiaunió Alapítvány egy többgenerációs kísérletben vizsgálta, hogyan hat a mesterséges intelligencia az emberek valóság érzékelése. Fiatalok és idősebbek próbálták eldönteni, mely tartalmak valódiak és melyeket készítette MI. A kísérlet eredménye egy látványos kisfilmben is megtekinthető.
jan. 8
17:45
Megvan Aranyhaj és Flynn Rider: bejelentette a Disney az élőszereplős film főszereplőit (Médiapiac)
Hosszú ideig kérdéses volt, hogy egyáltalán elkészül-e, most azonban végre hivatalos: a Disney zöld utat adott az Aranyhaj és a nagy gubanc élőszereplős feldolgozásának, és azt is bejelentette, kik játsszák a főszerepeket.
jan. 8
17:51
Ekkor dőlhet el Grönland sorsa, az USA külügyminisztere "katonai eszközöket" is említett (ATV)
Az USA külügyminisztere, Marco Rubio jövő héten találkozik dán tisztviselőkkel, Grönland kérdése lesz a középpontban.
jan. 8
17:51
Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge is Bukarestbe igazol (m4sport.hu)
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a CSM Bucuresti női kézilabdacsapatához igazol.
jan. 8
17:51
Felújítanak egy híres hazai sportlétesítményt, az ikonikus részleteit megtartják (vg.hu)
A beruházás 3,5 milliárd forintból valósul meg.
jan. 8
17:51
Eger a fehéren szikrázó hótakaró ellenére is egy színpompás város (SzMo)
Bár didergős az idő, a sok meleg szín miatt mégis jóleső látványt nyújt ez a sokak által kedvelt város. Érdemes télen is felfedezni a belváros kis utcáit, vagy szétnézni a várfalról, mert a látvány megkapó.
jan. 8
17:51
Felismerhetetlenné válik Budapest főtere, durva dologra készülnek, érdemes lesz vigyázni (Promotions)
A közlekedést is befolyásolhatja. Ha nem szeretnél belekeveredni, inkább kerüld el a környéket!
jan. 8
17:53
Lenyomta a Google anyavállalata az Apple-t, retteghet az Nvidia? (vg.hu)
A mesterséges intelligencia az Alphabet legjobb barátja.
jan. 8
17:54
Lejtőre került a pesti börze (Privátbankár)
Alulteljesítő volt a budapesti tőzsde.
jan. 8
17:57
Tavaszig biztosan van elég gáz a magyar tározókban (Infostart)
A gáztartalék az ország ellátásához még mintegy 75 téli napra elegendő lenne, azaz már a mostani készlettel is márciusig megoldható sok százezer otthon fűtése – tudta meg a Mandiner. A hazai gáztárolók töltöttsége 57 százalékos, lényegében megegyezik az uniós átlagos szinttel.
jan. 8
17:57
Minneapolisban az ICE egyik embere agyonlőtt egy 37 éves nőt (HírTV)
Ismét erőszakba torkollott az amerikai bevándorlási ügynökség akciója.
jan. 8
17:57
Balaton: nem csak nyáron, ilyenkor is gyönyörű arcát mutatja hazánk legnagyobb tava (Metropol)
Hamarosan be is fagyhat a Balaton.
jan. 8
17:57
Felborult autók, balesetek országszerte – mutatjuk a nagy havazásban pórul járt autósokat (Ripost)
A hatalmas hóesés miatt több autó felborult.
jan. 8
17:57
Gál Kinga: Vajon mit titkol és mitől fél Ursula von der Leyen? (Magyar Nemzet)
"Brüsszelben ma az európai nemzetek elleni államcsíny zajlik."
jan. 8
17:57
Pszichológusok szerint az agyad pont úgy kattan rá az exedre, mint egy drogra – itt a 7 pontos terv a leszokáshoz (Sassy)
A szakítás utáni gyötrelem nem képzelgés, az agyad a legbékésebb elválást is traumaként éli meg. A jó hír, hogy van kiút, és a szakértők megmutatják, hogyan vedd vissza az irányítást!
jan. 8
18:03
Agrárgazdasági Kamara: az EU abban látja a küldetését, hogy tönkretegye az élelmiszerpiacot (Infostart)
A termelőkre, a feldolgozókra és a fogyasztókra nézve is visszafordíthatatlan károkat okozhat az, ha az Európai Unió megköti a dél-amerikai országokkal az úgynevezett Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást – mondta az InfoRádióban Papp Zsolt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, aki kommentálta a decemberi brüsszeli gazdatüntetésket is.
jan. 8
18:03
Összeálltak a riválissal, ezreket rak utcára a magyarok egyik kedvenc online ruhaboltja (vg.hu)
Drasztikus döntést hozott az online divatkereskedelmi vállalat vezetése.
jan. 8
18:03
Borzalmas sérülést szenvedett a Championship magyarja, egyéves kihagyás is várhat rá (Magyar Nemzet)
Kosznovszky Márk elülső és középső keresztszalagja is elszakadt.
jan. 8
18:03
Luxus minőségű kávé ilyen olcsón? Igen, létezik, mutatjuk (Hóvége)
Ezek közül érdemes választani.

Keresés