Az új partner bemutatása a gyerekeknek gyakran kihívásokkal járhat. Történetek olyan családokról, ahol a gyerekek nem fogadták jól a szülő új kapcsolatát.
A chai több verzóját is jól ismerjük már, így ha szeretnénk valami újat kipróbálni, az arab karak chai-t nekünk találták ki. A gyömbérrel készülő ital kicsit több odafigyelést igényel, a végeredmény azonban minden elvárásunkat felülmúlja majd. Mutatjuk, hogyan készül a Közel-Kelet egyik kedvenc itala.
Az átalányadózás sokaknak előnyös lehet, januártól ráadásul kedvezően változtak az átalányban megállapított jövedelem kiszámításának szabályai – emlékeztetnek a Nav szakértői.
A Markets in Crypto-Assets rendelet bejelentése óta folyamatosan jönnek az újabb és újabb regionális és kontinentális kriptovaluta-szabályozások Európában, melyek nemcsak a vállalati innovációt lehetetlenítik el, de a kriptovaluta-felhasználókat is rendkívül nehéz helyzetbe hozzák: a január elsején bevezetett Európai Uniós DAC8 adószabályozás minde
A stablecoin-infrastruktúrát fejlesztő Rain pénteken bejelentette, hogy 250 millió dollárt vont be legfrissebb finanszírozási körében, amelyet az ICONIQ vezetett. Az ügylet a vállalat értékelését 1,95 milliárd dollárra emelte, ami jól mutatja a kriptoszektor iránti befektetői érdeklődés további erősödését – számolt be róla a Reuters. A stablecoinok
Sokszor már csak akkor derül ki, hogy vashiányban szenvedünk, amikor már a testünk is kezd jelezni, hogy: Hoppá, baj van! A vashiányt nemhiába nevezik ” csendes bajnak”, hiszen szinte észrevétlenül veszi át a testünk felett az irányítást, és építi le a szervezetünket. Gyakoribbá válnak a kialvatlan éjszakák, a szédülés, és a levertség is. A vas
Közös befektetői kutatást végez a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Portfolio, a kérdőív kitöltői között egy Tesla élményvezetést, illetve 5 darab 1 éves Signature PRO előfizetést is kisorsolunk. Vegyél részt a felmérésben a kérdőív kitöltésével, és nyerd el te az értékes jutalmak egyikét!
Íme néhány kép mutatunk a téli Balaton varázslataiból helyi fotósok képeivel. A Facebookon található képek megmutatják a téli Balaton csodálatos arcát.
Az év eleje sokunk számára a lassulás, az újratervezés és a befelé figyelés időszaka. Januárban ezért rendkívül fontos, hogy ne csak a céljainkra, hanem a testi és lelki jóllétünkre is időt szánjunk. Négy budapesti programot mutatunk, amelyek segítenek kiszakadni a hétköznapokból, feltöltődni, és valóban törődni önmagunkkal, legyen szó mozgásról, a
A kijelzőtechnológiai innováció globális éllovasa, a Hisense a CES 2026 kiállításon mutatja be legfejlettebb RGB MiniLED televízióit, új irányt adva a színek fejlődésének. A vállalat, amely 2025-ben elsőként vezette be a valódi RGB Local Dimming technológiát a televíziós piacon, most ennek gyors ütemű továbbfejlesztésével tér vissza. Az új korszako
A sportoló, későbbi realitysztár, akinek 34 évesen bekövetkezett halála megrázta az országot, 2016 januárjában bukkant fel először az Instagramon. Dudás Miki akkor még aktív sportoló volt, egy kajaklapáttal a kezében, derűsen néz a kamerába.
Decemberben is teljesült a kormány elvárása, a magyar családok kedvezőbb áron tankolhattak, mint a szomszédos országokban élők, mindkét üzemanyag típus esetén 9 forinttal - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A téli hideg látványosan próbára teszi az elektromos autókat, különösen akkor, amikor a hőmérséklet tartósan a fagypont alá esik. Egy friss, extrém körülmények között végzett teszt szerint még a legjobban szereplő modellek is jelentős hatótávvesztéssel számolhatnak, és előfordulhat, hogy az autó az ígért hatótáv felét sem képes teljesíteni.
2025-ben ismét nőtt a Magyarországra behozott használt személyautók száma. A DataHouse adatai szerint tavaly összesen 128 155 import használt autó került hazai forgalomba. Ez 15,5 százalékos növekedést jelent a 2024-es 110 961 darabos volumenhez képest. Bár ezzel öt éve nem látott szintre emelkedett az import, a mennyiség továbbra is elmarad a járv
Hankó Balázs bejelentette, hogy huszonnyolcmilliárd forintos új pályázat támogatja a hallgatói életutat. A pályázatra március elejéig jelentkezhetnek a hallgatói önkormányzatok, a doktoranduszok, a vállalati szereplők és a Magyar Rektori Konferencia.
Nyereséges és fejlődik a várfürdő és a Gyulahús, két nagy beruházást végzett el a Szeged-Csanádi Egyházmegye, idén már tíz éves lesz az Almásy-kastély Látogatóközpont, 13 pályázatot nyert gyula a TOP Plusz kiírásain, ezek kivitelezése idén kezdődhet – ezek voltak a fontos sarokpontjai Görgényi Ernő polgármester újévi beszédének. A művelődési közpon
A Z generáció tagjai új szemléletet hoznak a munka világába, ahol a lojalitás és a karrierépítés más értékek mentén történik. A cégeknek érdemes megérteni ezeket az igényeket, hogy megtartsák a fiatal tehetségeket.
A nemzetközi sajtót is meghódította a Nyíregyházi Állatpark két jegesmedvebocsa, akik életükben először találkoztak a hóval és az egészet videóra vették.
Marokkóban új rekordot ért el a Németországba irányuló paprikaexport. Az előző szezonban haladta meg először az 50 ezer tonnát a német piacra szállított áru volumene.