Dudás Miki halálhíre megrázta az országot: a 34 évesen elhunyt világbajnok kajakos mögött egy ritka, mély és sokszor küzdelmes, mégis rendíthetetlen szerelem állt. Szigligeti Ivett 11 éven át volt társa jóban és rosszban, és kapcsolatuk minden hullámvölgye ellenére újra meg újra egymás mellett talált kikötőt.
Akár mínusz 12 Celsius-foknál is hidegebb éjszakai fagyok várhatók a hétvégén, és nappal is országos fagyra kell készülni. Pénteken a délnyugati országrészben nagyobb területen lehet intenzív ónos eső, majd szombatra megszűnik a csapadék. A szél szombaton és vasárnap is erős, néhol viharos lesz, ami a Dunántúlon és a Bodrogközben hófúvásokat okozha
Egy régi fotó egészen más arcát mutathatja valakinek, akit ma már jól ismerünk. Mostani képen 100-ból 95 ember rávágja a jó megfejtést, de itt egy régi fotón szerepel. A frizura, a smink, a korszak hangulata könnyen megtévesztő lehet. Ebben a retró feladványban pontosan ez adja a csavart: egy ikonikus magyar művésznő fiatalabb kori képe kerül […]
A független országgyűlési képviselő Facebook-bejegyzésében arról számolt be, hogy a kormány által a 65 év felettieknek ingyenesen kiosztott gondosórák mellé kampányjellegű kiadványt is eljuttatnak az érintettekhez. A képviselő szerint a mellékelt anyag „klasszikus fideszes pártpropaganda”, amely az adófizetők pénzéből készült.
8 kérdéses tudáskvíz érkezett. Ha mind az ötre jó válaszolsz, akkor nagyon okos vagy, és büszke lehetsz magadra. Ez a kihívás garantáltan megdolgoztatja az agyadat. Próbáld meg, hogy milyen eredményt érsz el, és tudd meg, mennyit tudsz a különféle témákból!
Akár mínusz 12 Celsius-foknál is hidegebb lehet a hétvégén éjszakánként, de nappal is fagyokra kell készülni. Pénteken a délnyugati országrészben nagyobb területen lehet intenzív ónos eső, de szombatra megszűnik a csapadék. A szél szombaton és vasárnap is erős, néhol viharos lesz, ami a Dunántúlon és a Bodrogközben hófúvásokat okozhat.
Dán katonáknak parancs nélkül is tüzet kell nyitniuk, ha bármely külföldi erő – akár az Egyesült Államok csapatai – megpróbálnák fegyverrel elfoglalni Grönlandot.
Jogi megfigyelőként segítette a minneapolisi bevándorlókat az a 37 éves, amerikai állampolgárságú háromgyerekes nő, akit az ICE ügynöke közelről agyonlőtt. Trumpék szerint a nő rátámadt az idegenrendészekre, a helyi demokraták szerint ez "baromság ", az ügynök felelőtlenül élt a hatalmával. Nem a szerdai volt az első halálos ICE-ellenőrzés.
Mi lenne, ha nem fogadalmakkal kezdenétek az évet, hanem egy egészen más rituáléval? Van egy szexpóz, amit sokan csak kétkedve próbálnak ki, aztán meglepődnek, hogy mégis mekkora varázslattal bír.
Egy német képviselő tette ezt, most nem a Pfizer-botrány miatt, hanem azért, mert a Bizottság elnöke nem adott teljes tájékoztatást a fegyveripari szereplőkkel való találkozóiról.
Karibi naplemente, New York-i csillogás, nagy közös ünneplések – L.L. Junior mintha újranézné a saját életét, csak más főszereplőkkel. A rapper új szerelmi felállásával ugyanott bukkan fel, ahol korábban Dárdai Blankával hódított.
Brazília tavaly megelőzte az Egyesült Államokat a világ legnagyobb marhahústermelőjeként, ami enyhítette a globális kínálati feszültséget és segített korlátozni a húsárak emelkedését - tudósított a Reuters.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal manipulált közbeszerzési eljárásokat és túlárazást állapított meg több magyarországi pályázatnál. Az OLAF súlyos problémákat tárt fel számos olyan magyarországi projektben, amelyeket az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) finanszírozott.
Ezen a héten az ország számos területén igazi téli időjárás uralkodik, ami kiváló lehetőséget biztosít a szánkózásra, bár a közlekedésben fennakadásokat okoz. A Normafán hivatalosan is megnyílt a szánkó- és sífutópálya, amely este kivilágítva is várja a látogatókat. Krausz Gábor sem tétlenkedett, egy apa-lánya napon szánkózott a kislányával, Hannar
Lovas Rozi idegrendszeri kimerültségről szóló vallomása ritkán hallható nyíltsággal jelent meg a közösségi oldalán. A Gólkirályság főszereplőjének posztja gyorsan elindult a közösségi térben, sokan magukra ismertek benne.
Az elmúlt napokban megérkezett a tél, a hó és a hideg is, és még a jövő héten is velünk maradnak. Ez kedvező mezőgazdasági szempontból, a legtöbb csapadék is az Alföldön, a jelenleg a leginkább csapadékhiányos területeken hullott. A folytatásban kemény, régen nem látott mínuszok jönnek, jelentősebb enyhülés a jövő hét második felében lehet.
Pontosan azért nem, amiért ma sokan mások sem: mert giccsesnek, hamisnak, politikailag terheltnek tanultam meg. Aztán elkezdtem figyelni rájuk. Nem kötelező tisztelettel, hanem tényleg. És nagyon gyorsan kiderült, hogy mindaz, amit a „népi” címke alatt évtizedek óta mutogatunk, köszönőviszonyban sincs azzal, amit ezek a dalok valójában tudnak.
És a kormányfő tájékoztatója után hat magyar államtitkárral is találkozott. A Scarlett Karoleva néven dolgozó újságíró valódi személyazonosságát azután nyomozták ki, hogy az ukrajnai háborúról és a moldáv választásról nyilatkozott a Russia Todaynek.
"Ez nem egy vészhelyzeti evakuálás" - mondta el a NASA, de a felmerült egészségügyi problémák miatt néhány napon belül elindul a legénység hazafelé a Földre.
Rekordszámú, több mint 2,7 millió turista kereste fel tavaly a Prágai Várat, a Hradzsint, Csehország leglátogatottabb turisztikai célpontját - közölte Natálie Máchová, várat kezelő központ képviselője.
A mai feladványunk nem tartozik a könnyűek közé, ezt előre jelezzük. Két szó is elbújik a listában, amelyek sehogy sem akarnak passzolni a többiek közé. A kérdés az, hogy kiszúrod-e őket gyorsan, vagy alaposabban meg kell dolgoztatnod az agyad. Ha fél perc alatt rájössz a megoldásra, az már önmagában szép teljesítmény. Ahogy nálunk lenni szokott, [
Tanúsítványt hoz létre fogyasztóbarát webáruházaknak a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (Feosz) a fogyasztók segítségére - közölte a szövetség csütörtökön az MTI-vel.
Tavaly novemberben a szálláshelyeken közel 1,4 millió vendég 3 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 7,9, a vendégéjszakáké 5,8%-kal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. 2025. január és november között a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma 2,8, a külföldieké 11%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit. Ez