A képviselő szerint csak a papíron szűnt meg a pozíció, a valóságban minden maradt a régiben. A volt államfő irodája továbbra is a Parlamenttel szemben, egy luxus irodaházban található.
Nem csak az indulás óta, de negyedéves alapon is nagyságrendi ugrást mutat a qvik-forgalom: 2025 harmadik negyedévében közel 10 milliárddal, 17 milliárd forintra emelkedett az az összeg, amelyet az azonnali fizetési rendszerre alapozott, korszerű fizetési mód felhasználásával fizettek a kereskedőknél az emberek – hívja fel a figyelmet Gergely Péter
Yoshua Bengio – a világ legtöbbet idézett informatikusa, a montréali egyetem professzora, akit a mesterséges intelligencia keresztapjának is szoktak hívni – halálosan aggódik a technológia jelenlegi fejlődése miatt.
A tavalyi Futni mentem című film sikere után, már most nagy figyelem övezi Herendi Gábor új filmjét, a mozikban nemrég debütáló Szenvedélyes nőket, amelyben Bányai Kelemen Barna is játszik.
Az Európai Bizottság REPowerEU-menetrendje 2027 végéig kivezetné az orosz gáz és olaj importját. A cél érthető. Kevesebb orosz bevétel. Csakhogy a döntés nem ugyanazt jelenti mindenkinek. A tengerparttal rendelkező országok esetében az LNG "átcímkézhető", míg a szárazföldi országoknál az eredet lekövethető. A döntés nemcsak energiapiaci, hanem mélt
A Cardano felhasználóit egy új, tárcákra irányuló phishing (adathalász) kampány vette célba, amely elég nagy ütemben terjed a közösségen belül és jelentős kockázatot jelent azok számára, akik le szeretnék tölteni az újonnan bejelentett Eternl Desktop alkalmazást. A hackerek professzionális e-maileket készítenek, amelyek egy legitim tárcát hirdetnek
Jó hír, hogy januártól a 30 év alatti édesanyák a teljes jövedelmük után szja-mentesek – közölte Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán. A 2023-ban bevezetett szja-mentesség eddig az átlagbér összegéig járt. 2026. január 1-jétől azonban eltöröltük a felső korlátot, vagy
Orbán Viktor politikai igazgatója szerint az amerikai hadművelet után az ország érdeke az, hogy a konfliktus ne húzódjon el, mihamarabb konszolidálódjon a helyzet Venezuelában, és ne emelkedjenek az energiaárak Magyarországon.
A művészettörténet tele van alkotókkal, akik egy-egy természeti jelenséget emeltek művészi rangra: Turner a fényt, Monet a levegőt, Caspar David Friedrich pedig a táj lelki dimenzióit. És van egy dán festő, akiről ritkábban esik szó, pedig olyasmit tudott, amit kevesen: Peder Mørk Mønsted a havat festette meg olyan meggyőző erővel, mint senki más.
A CES 2026 kiállításon a Mercedes-Benz először mutatja be az új elektromos GLC-t az Egyesült Államokban – ez egy fontos mérföldkő a Mercedes-Benz számára, mivel a GLC régóta az egyik legkelendőbb modellje a márkának Amerikában. A látogatók a Las Vegas-i Dolby Live-ban élvezhetik a premiert. A 483 lóerős autó bő 700 kilométeres hatótávval rendelkezi
A mesterséges intelligencia napjaink egyik legambivalensebb jelensége. Egyik kezében ott a jövő, a haladás eszközei, a másikban viszont valami sokkal sötétebb lapul. A deepfake technológia is ennek az árnyoldalnak az egyik ékes példája. Szülőként nagyon fontos megérteni a benne rejlő potenciált és veszélyeket. Nagy Derien kiberbiztonsági szakember,
A figyelmetlen közlekedés és a KRESZ-szabályok megszegése miatt 57 baleset történt vasúti átjáróban 2025-ben - közölte a MÁV-csoport vasárnap délelőtt az MTI-vel.
Mikor a kapcsolatba vetett hit meginog, akkor természetes az ösztön: hogy valamit tenni kell. Sok nő ilyenkor kétségbeesetten próbálja összetartani azt a kapcsolatot, ami már rég kihűlt és úgy gondolja, hogy egy közös gyermek reménye újból színt és örömöt vihet a házasságba. A gyerekek azonban nem arra hivatottak, hogy bilincsként összeláncolják a
Simon Wagner bár az utóbbi években sorban nyerte az osztrák bajnoki címeket, azonban egészen 2026-ig várnia kellett, hogy az ország leghíresebb versenyét, a Janner Rallyt is az élen zárja.
Az Oscar-díj gyakran inkább az adott év ízlését és trendjeit tükrözi, semmint a valódi színészi teljesítmények mércéjét. Számos kiváló alakítás kimarad a figyelemből, mert nem illeszkedik az Akadémia aktuális elképzeléséhez a "jó színészi játék" fogalmáról, vagy mert a film műfaja, stílusa nem kap kellő elismerést. Így sok szereplő és alkotás marad
Vannak olyan viselkedési jelek, amelyek arról árulkodhatnak, hogy egy férfi hajlamos lehet újra és újra félrelépni. Cikkünkből kiderül, mi segíthet abban, hogy megcsalás után a párkapcsolat és bizalom helyreálljon.