Az európai földgázpiac tavaly látszólag megnyugodott, a felszín alatt azonban több olyan kockázati tényező is gyűlik, amelyek ismét meghatározóvá válhatnak.
Az AutoWallis kiskereskedelmi üzletága két új prémium kategóriás kínai autómárkát vezet be a magyar piacra, a NIO és a Firefly modelljeit januártól értékesíti az első budapesti márkakereskedés - jelentette be a cég.
Az égi kapun túl alighanem örömtől duzzadva hallgatta Kopeczky Lajos szeretett csapata, a Ferencváros elnökének, Kubatov Gábornak az évértékelőjét. De nem csak a Fradi sikerekben gazdag éve miatt. A klubvezető ugyanis elmondta azt is: megtette az első lépést annak érdekében, hogy az FTC ismét együtt dolgozzon a Nemzeti Sporttal, méghozzá az idén ok
A 2008-2009-es globális pénzügyi válság óta a legjobb évét zárta londoni értéktőzsde (LSE), amelynek fő indexe több mint 20 százalékkal emelkedett az idén.
Ki számít alkoholistának? Melyek a legerősebb italok? Kockázati tényező lehet a betegségek kialakulásában az alkoholfogyasztás? Kérdések, tévhitek és tények az új évre.
Miközben a háttérben továbbra is jelen voltak a kereskedelmi konfliktusok, az ellátási láncok átrendeződése és a piaci volatilitás, a technológiai fejlődés mégis látványos tempóra kapcsolt.
Az online térben ma már nem az a kérdés, hogy találkozunk-e csalási kísérlettel, hanem az, hogy időben felismerjük-e. Az online csalások egyre kifinomultabbak, és az is egyre gyakoribb, hogy első ránézésre teljesen hitelesnek tűnő üzenetekkel, weboldalakkal vagy banki értesítésekkel próbálnak meg adatokat kicsalni tőlünk. Mindez nemcsak anyagi kárt
Világszerte a mesterséges intelligenciától (MI) várják az üzleti világot sújtó nehézségek megoldását a pénzügyi és adózási vezetők – derül ki az EY legújabb, 30 országra kiterjedő nemzetközi felméréséből. A válaszadók szerint az MI a következő két évben közel harmadával növelheti az adózási és pénzügyi területek hatékonyságát, és ötödével több erőf
Több mint kétszázharminc év telt el Marie Antoinette tragikus halála óta, de a francia királyné alakja ma is formálja a divatot, a zenét és a popkultúrát.
Ez az agykarbantartó kvíz remek alkalom arra, hogy felmérd, mennyire vagy képben az általános műveltség területén. Tudod például, melyik híres vízesés található Kanadában, vagy mi történt 1918. október 30–31-én? A kérdések történelemből, földrajzból és természettudományból érkeznek, így már az 5 helyes válasz is azt jelzi, hogy az átlag felett telj
Két év alatt mintegy a felére esett vissza az illegális határátlépések száma Németországban - derült ki a szövetségi határrendészet csütörtökön közzétett adataiból.
Már látszódnak trendvonalak, de az AI területén szükség van nagy igenekre és nemekre - de ki lesz az, aki kimondja ezeket? A pálforduláson átesett Szilícium-völgy?
Az egészséges önbizalom magjai már gyerekkorban elvethetők, de ahhoz, hogy valóban megerősödjenek, tudatosságra és sok türelemre van szükség. Szülőként gyakran felmerül bennünk a kérdés: vajon eleget teszünk azért, hogy gyermekünk bízzon önmagában? Négy olyan alapvető kapaszkodót mutatunk, amelyek segíthetnek ezen az úton.
A mentők szilveszterkor 3823 esetnél nyújtottak segítséget, az orvosi ügyeleteken 1783 beteg kapott ellátást - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
A fájdalmas menstruáció rengeteg nőt érint, és bár a gyógyszeres fájdalomcsillapítás azonnali megoldást nyújthat, érdemes elsőre természetes módszerekhez fordulni inkább. A gyógynövények évszázadok óta az emberi jóllét biztosításának hátterében állnak, ezért számos egészségügyi problémára áldásosan hathatnak – így a menstruáció kínzó tüneteire is.
A Föld leghosszabb ideje aktív vulkánja évezredek óta ontja magából a lávát. Míg sok tűzhányó hosszú időre elcsendesül, a Szicíliától északra fekvő Stromboli a szinte megszakítások nélküli működésével írta be magát a földtörténetbe.
Az "áradó" szekta jelszava, hogy változást szeretnének – de arra már nem tudnak válaszolni, hogy mi jönne április 13-ától. Pedig a tét óriási, és túlmutat az országhatáron is. Krupincza Mariann írása.
2026-ban négy divattrendre érdemes lesz odafigyelni, amelyek várhatóan meghatározzák az év stílusát. Az új szezonban a részletekre, a kreativitásra és a tudatos öltözködésre helyeződik a hangsúly, miközben a kényelem és az elegancia is fontos szerepet kap.
Télen szinte mindenki a forró zuhanyt keresi. Pedig sem a jéghideg, sem a túl forró víz nem ideális a testnek. Szakemberek mondják el, milyen hőfokkal tehetünk igazán jót a szívünknek, a bőrünknek és az idegrendszerünknek. Szinte mindenki reflexből a forró zuhanyt vagy fürdőt választja a téli hidegben – és van is ebben logika. Egy 2018-as
Már elérhetők az édesanyáknak és a családoknak járó kedvezményekről szóló adóelőleg-nyilatkozatok - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t.
Ödön bácsival a napokban különös dolog történt. Hallott egy új kifejezést. A hangzása zsongító, mesés, olyan, mintha Narnia vagy Gondor régi legendáiból származna.
Februártól az eddigi duplájára, havi 300 ezer forintra nő a bankkártyás készpénzfelvétel díjmentességének az értékhatára. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint a változás nyomán a készpénzállomány is megugorhat a lakosságnál.
A 2026-os angyalszám a 2, 0 és 6 számok energiáinak és rezgéseinek kombinációja. A numerológiában ez az egyensúly, a szeretet és az új kezdetek üzenetét hordozza, a spirituális növekedésre és a személyes fejlődésre utalva. De nézzük részletesen a 2026-os angyalszám teljes jelentését!
Szépek, trendik, és kétségkívül feldobják az otthon hangulatát – de nem mindegyik szobanövény olyan ártatlan, mint amilyennek tűnik. Egyes zöld kedvenceink komoly irritációt, allergiás reakciókat, sőt, súlyosabb egészségügyi panaszokat is okozhatnak, ha túl közel kerülünk hozzájuk – különösen akkor, ha kisgyerek vagy házi kedvenc is van a lakásban.
A 2026-os év kifejezetten kegyes lesz a pihenni vágyókkal, bár ennek ára van. Mutatjuk, hogy mikor lesz hosszú hétvége 2026-ban, hogy időben tudj tervezni. Klasszikus 3 napos hétvégék 2026-ban több 3 napos hétvége is lesz: 4 napos szuperhétvégék Arra a kérdésre, hogy mikor lesz hosszú hétvége 2026-ban, a 4 napos pihenő a legjobb válasz: négy