2026. január 13. kedd

jan. 13
10:54
Új agrártámogatás segíti a gazdákat az aszály elleni védekezésben (Alternatív Energia)
Új felhívás támogatja a természetközeli és vizes élőhelyek kialakítását.
jan. 13
10:54
Leállt a Liszt Ferenc repülőtér az ónos eső miatt (SzMo)
Délelőtt fél 11-től átmenetileg nem szállhatnak fel és nem is landolhatnak gépek Ferihegyen.
jan. 13
10:54
Hosszú futamidő, magas LTV: így próbálják kezelni a növekvő lakáshiteleket az adósok (Bank360 blog)
A Lakossági jelzáloghitelek befogadáskori LTV mutatója című jegybanki jelentés szerint 2025 III. negyedévében a legmagasabb hitelfedezeti (LTV) mutatókat a keleti vármegyékben mérték.
jan. 13
10:54
Koncz Zsófia: 2026 mérföldkő a bölcsődei dolgozók béremelésében (Demokrata)
Januártól 15 százalékkal nőtt a területen dolgozók bére – mondta az államtitkár.
jan. 13
10:54
Magányos székely Nagoya mellett – Hungarikumokkal a világ körül 9/3. (Mandiner)
A harmadik epizód egyfajta átmeneti résznek is tekinthető: Nagoyából indulunk, de a legtöbbet Setoban időzünk, majd Jokohamában fejezzük be.
jan. 13
10:54
Ki kellett üríteni a budapesti Fazekas Gimnázium épületét (Telex)
Pikó András polgármester szerint személyi sérülés nem történt.
jan. 13
10:56
Leállt Ferihegy az extrém időjárás miatt (Blikk)
A havazás miatt bezárt Ferihegy 10.25-kor az Airportal tájékoztatása szerint. Baleset is történt, a havazás miatt megcsúszott a gurulóúton az Ethiopian Cargo Boeing 777F repülőgépe az állóhelyre történő gurulás közben. A személyzet vontatót kért, az eseményről további részletek hamarosan, amint megkapjuk a reptérüzemeltető válaszát.
jan. 13
11:00
L.L. Junior és a 24 évvel fiatalabb barátnője így romantikáznak a Paradicsomban, egy ideig haza sem térnek (Blikk)
L.L. Junior és Frey Tímea kapcsolatát korábban hangos viták, szakítások, sőt szakmai különválás is tarkította, de azóta többször megerősítették, hogy egymás mellett képzelik el a jövőjüket. Az énekes és a csinos táncosnő közösen zárták az óévet és kezdték az újat New Yorkban, azóta pedig Dominikán nyaralnak. Kiderült, hogy egy ideig haza sem térnek
jan. 13
11:00
Több fővárosi villamos helyett is pótlóbusz közlekedik (Infostart)
A BKK az autósoknak is azt javasolja, hogy hosszabb menetidővel számoljanak a havas, jeges utak miatt.
jan. 13
11:00
Lázár János: lezárták a Liszt Ferenc repteret (Portfolio)
Az ónos eső és az extrém jegesedés miatt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér biztonsági okokból átmenetileg nem indít és fogad járatokat - jelentette be Lázár János a Facebookon.
jan. 13
11:00
Szilvafa metszése a hideg hónapokban – így kerüld el a visszaszáradást (Agroinform)
Tudd meg, hogyan metszd helyesen szilvafáidat a hideg hónapokban! Cikkünk segít elkerülni a visszaszáradást, és bemutatja a fagy, a sebkezelés és a koronaritkítás összefüggéseit. Hasznos tanácsok a terméshozam és a fa egészségének megőrzéséhez.
jan. 13
11:00
Irán azonnali elhagyására szólította fel állampolgárait az Egyesült Államok (ATV)
Az Egyesült Államok iráni "virtuális nagykövetsége" hétfőn módosította utazási figyelmeztetését, amelyben arra szólítja fel az amerikai állampolgárokat, hogy a harmadik hete tartó zavargások miatt haladéktalanul hagyják el Iránt.
jan. 13
11:00
Trump újabb adókkal sújt (Magyar Hírlap)
Huszonöt százalékos vámmal terheli az Iránnal kereskedő országok termékeit.
jan. 13
11:00
Mi várható idén a lakáshitelezési piacon? (Demokrata)
Rekordévet zárt a magyar lakáshitelezési piac 2025-ben: a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot.
jan. 13
11:00
Németországban teljesen kibuktak: munkahelyek tízezreit veszítik el Magyarország miatt (Mandiner)
A kormányt hibáztatják a történtekért.
jan. 13
11:00
Kegyes volt az ég Stohl Lucáékkal: valóra vált Róza álma (naphire.hu)
Ezekről a dolgokról még csak a mesekönyvekből hallhatott Róza - a váratlan és kiadós havazás most nem csak az ő álmait váltotta valóra, Stohl Luca is újra gyereknek érezhette magát egy picit. Az ATV Híradó és Start műsorvezetője gyönyörű képeket posztolt kislányuk első hóélményeiről.
jan. 13
11:02
Gulyás Gergely: A választások tétje, hogy kimaradunk-e a háborúból (Demokrata)
Talán még soha nem volt akkora tétje az országgyűlési választásoknak, mint idén.
jan. 13
11:06
Hullazsákok kerültek elő a foci-vb egyik stadionjánál (Blikk)
Ijesztő hírek láttak napvilágot a nyári labdarúgó-világbajnokság egyik helyszínével kapcsolatban. A négy mérkőzésnek otthont adó Estadio Akron közelében legalább 456 hullazsákot találtak. Jalisco, ahol az aréna található, Mexikó egyik legveszélyesebb szövetségi állama.
jan. 13
11:06
Az Ukrajnának szánt uniós hitel miatt csörtézik Németország és Franciaország (444.hu)
Emmanuel Macron azt szeretné, ha Ukrajna a hitelből nem vásárolna amerikai fegyvereket.
jan. 13
11:06
Bécs és Pozsony után a Liszt Ferenc Repülőtér is elesett: teljesen leállt a forgalom (Pénzcentrum)
Ónos eső és extrém jegesedés miatt 10:25 óta átmenetileg leállt a forgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren; a Budapest Airport biztonsági okokból nem indít és nem fogad járatokat, az utasokat pedig arra kérik, hogy járatuk indulása előtt tájékozódjanak az aktuális helyzetről, és kövessék a repülőtér hivatalos online felületeit.
jan. 13
11:06
Leállt a jég miatt a ferihegyi repülőtér is (Infostart)
A reggel óta hulló ónos eső megfagyott.
jan. 13
11:06
Így birkázza a Fidesz-szavazókat Magyar Péter tanácsadója (Mandiner)
Raskó György elszabadult.
jan. 13
11:06
Nagy motor, kevés lóerő – Amerika előnyben (Autószektor)
Ugyan kivel ne jöttek volna már szembe azok a mémek, amik a 60-as, 70-es évek amerikai mérnökeit nevetik ki, akik büszkén pihentek meg, amikor sikerült 120 lóerőt kicsikarniuk egy 5,0 literes V8-ból. Noha Amerika tényleg élen állt a hatalmas, de kis erejű motorok tekintetében, azért nem ők voltak az egyetlenek, akik szokatlanul kicsi erőt tudtak ki
jan. 13
11:06
Tűz miatt ki kellett üríteni a budapesti Fazekas Gimnázium épületét (Telex)
Pikó András polgármester szerint személyi sérülés nem történt.
jan. 13
11:06
Ezért maradt el a Retro Rádió reggeli műsora – Vajon szerdán már lesz adás? (Médiapiac)
Rendhagyó módon elmaradt kedden reggel a Retro Rádió egyik legnépszerűbb műsora, a Bochkor. A Bochkor Gábor és Lovász László vezette reggeli adás az extrém időjárási körülmények miatt nem tudott jelentkezni.
jan. 13
11:06
Szőlő utca: már 2013-ban tudott a visszás esetekről a minisztérium (Kontroll.hu)
A Balog Zoltán vezette Emberi Erőforrások Minisztériuma már 13 éve tudta, hogy Juhász Péter Pál több kiskorú lánnyal is problémás viszonyt ápol a Szőlő utcai nevelőintézetben – ez derül ki a HVG birtokába jutott, ügyészséghez közeli forrásból származó dokumentumból. Ráadásul a minisztérium saját maga kezdeményezte az adatkérést, és meg is kapta a r
jan. 13
11:08
Baleset Ferihegyen: lecsúszott a gurulóútról egy óriásgép (Mandiner)
Bécs és Pozsony repülőterét már lezárták az ónos eső miatt, Budapesten is komoly gondot okoz a rendkívüli időjárás.
jan. 13
11:10
Rendkívüli: bezárt a Liszt Ferenc Repülőtér az ónos eső miatt (Mandiner)
Egy óriásgép lecsúszott közben orral előre a gurulóútról.
jan. 13
11:12
Lassul a világpiaci drágulás (Piac és Profit)
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországaiban a fogyasztói árak éves átlagos növekedése 3,9 százalékra mérséklődött novemberben a két hónappal korábbi, szeptemberi 4,2 százalékhoz képest.
jan. 13
11:12
Tavaly nőtt a chipgyártók bevétele (ProfitLine)
Tavaly 793,4 milliárd dollár értékben adtak el félvezetőket világszerte, ami 21 százalékos növekedés 2024-hez képest - áll a Gartner amerikai technológiai piackutató honlapjára hétfőn fölkerült jelentésben.
jan. 13
11:12
Közel egymillió magyart érint ez a fontos nyugdíjszabály: a többségük még mindig nincs vele tisztában (Pénzcentrum)
A több mint 750 ezer külföldön dolgozó vagy külföldre ingázó magyarnak különösen célszerű tisztában lennie a nemzetközi nyugdíjmegállapítás uniós vagy egyezményes szabályaival - hívja fel a figyelmet szokásos heti hírlevelében Farkas András, "Nyugdíjguru".
jan. 13
11:12
Leállt Ferihegy is az ónos eső és az extrém jegesedés miatt, egy gép orrfutóműve lecsúszott a fűbe (444.hu)
A bécsi és pozsonyi reptér reggel leállt.
jan. 13
11:12
Átmenetileg leállt a forgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren (Spabook)
Az ónos eső és az extrém jegesedés miatt biztonsági okokból átmenetileg felfüggesztették a járatindításokat és -fogadásokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – értesült róla a Spabook.net a Budapest Airport bejegyzéséből. A korlátozás 10:25 órától van…
jan. 13
11:12
A választások tétje (Magyar Hírlap)
Talán még soha nem volt akkora tétje az országgyűlési választásoknak.
jan. 13
11:12
Eluralkodott a pánik Ukrajnában: egyre többen fogadnák el Oroszország összes követelését (Mandiner)
A legtöbb ukrán már a győzelmet is teljesen máshogy értelmezi – állítja a szociológus.
jan. 13
11:12
Szakácstanuló nyerte 20 ezer indulóból az országos diák agrárversenyt (Magyar Mezőgazdaság)
Saját bevallása szerint a steak készítésében a legjobb az a diák, aki 20.400 indulóból megnyerte a Kárpát-medencei Nagy Diák Agrártesztet.
jan. 13
11:12
Szijjártó Péter: 3-ból 1 magyar rab szabadult egy venezuelai börtönből (AC News)
Szijjártó Péter bejelentette, hogy egy magyar foglyot is szabadon engedtek Venezuelában. További két honfitársunk ügyében zajlanak az egyeztetések.
jan. 13
11:12
Ezért került valójában Grönland Trump célkeresztjébe? (Roadster)
Grönland nem klasszikus úti cél. A világ egyik utolsó valóban érintetlen térségében a gleccserek mozgása, a fjordok drámai látványa és az apró települések időtlen nyugalma adja az utazás élményét. Összegyűjtöttük, mik a legnépszerűbb látnivalók az amerikai elnök által kedvelt országban.
jan. 13
11:12
Hódít a hó, de ne csak az utakra, hanem a szánkóárakra is figyeljünk (Digital Hungary)
A masszív hó nem ment sehova Magyarországról, és míg az ország küzd a közlekedéssel és a hideggel, azért örömünket is leljük benne. A hógolyózás és hóemberépítés mellett a szánkózás is végre újra népszerű, és míg az első két kategória nem igényel extra költségeket, utóbbihoz azért nem árt beszerezni egy szánkót, bobot vagy hócsúszkát – amik mind me
jan. 13
11:12
A női egészség ára: ennyibe kerül ma Magyarországon a nőgyógyászati szűrés (EgészségKalauz)
Egyre több nő fordul magánorvoshoz, ha nőgyógyászati vizsgálatot vagy szűrést szeretne.
jan. 13
11:18
Nincs vége: újabb nagyszabású gazdatüntetés Párizsban (Agroinform)
Mintegy 350 traktor vonult kedd reggel a francia fővárosba, hogy tiltakozzon az Európai Unió és a Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás ellen.
jan. 13
11:18
Ezért hordták ki a nagymamák az ágyneműt a hóra, és ezért érdemes neked is megpróbálnod (SzMo)
Mutatjuk, mikor és hogyan érdemes bevetni a téli hideget a hálószobai higiéniáért.
jan. 13
11:18
Azonnal megakadt a Hír TV műsora, olyan hangzott el az adásban, aminek nem kellett volna, már meg is nézhetők az erről szóló videók? (Promotions)
Az adásban hirtelen érdekes dolgot kezdtek el firtatni.
jan. 13
11:18
Hobarti tenisztorna: Bondár Anna akár Venus Williamsszel is találkozhat (Magyar Hírlap)
Könnyed győzelem a 283 ezer dollár (98 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztorna első fordulójában.
jan. 13
11:18
Még mindig vizsgálódik az Európai Bizottság Magyarország ellen – egy olcsó pletykával indult minden (Mandiner)
Brüsszeli magyar kémhálózatról fantáziálnak.
jan. 13
11:18
Sanders ismét az élen, az eddigi legnagyobb előnyével vezet a Dakar 9. szakasza után (Racing)
A Dakar második maratoni szakaszának első napján Tosha Schareina volt a leggyorsabb, összetettben azonban ismét Daniel Sanders vette át a vezetést, mégpedig az eddigi legnagyobb előnyével.
jan. 13
11:18
Nyilvános a Big Picture Awards 2026 döntős mezőnye – 15 kategória, 134 pályázat, 49 döntős nevezés (Digital Hungary)
A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) nyilvánosságra hozta a Big Picture Awards 2026 televíziós szakmai díj döntős nevezéseit. Az előzsűrizési szakasz lezárultával összeállt a shortlist, amely a magyar televíziós és streaming iparág elmúlt évének legkiemelkedőbb szakmai teljesítményeit tükrözi.
jan. 13
11:18
Vészjelzést adnak az on-chain adatok, zuhan a Shiba Inu tulajdonosok nyeresége (icobench)
A Shiba Inu (SHIB) ezen a héten jelentős romlást mutatott az on-chain jövedelmezőségi mutatókban, miután az árfolyam éles korrekción ment
jan. 13
11:18
A világ legtovább élő kutyái: ezek a fajták akár 10 évvel is túlélik a többi fajtát (MeMedia)
Minden gazda azt szeretné, ha a négylábú társa minél tovább mellette élne és hű társa lenne hosszú időn keresztül. A kutyák viszont sajnos olyan állatok, amelyeknek viszonylag rövid élet adatott meg. Abban az esetben viszont ha néhány plusz évet szeretne együtt tölteni négylábú kedvencével, a fajta megválasztása igen meghatározó lehet. A tudomány u
jan. 13
11:24
Szépen megy le az infláció, de azért még nem dőlhetünk hátra (Menedzsment Fórum)
A hazai makrogazdasági elemzők örülnek a tizennégy hónapja nem látott alacsony éves fogyasztóiár-indexnek, ám bizonytalannak tartják a jövőt. A kormány pedig nem ad fogódzkodót, a szaktárca továbbra is választási üzemmódban kommunikál.

Keresés