Hosszú idő után új irányt jelez az Egyesült Királyság közlekedésbiztonsági politikája. A brit kormány január elején bemutatott stratégiája – ha következetesen végrehajtják – valódi fordulópontot jelenthet egy olyan időszak után, amikor a baleseti halálozások csökkenése csak minimális volt. A dokumentum több ponton is közelíti a brit szabályozást az
Nógrád vármegyében egy tenyész lúdtartó telepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.
A Mol versenytársat vagy partnert kaphat a szerbiai NIS olajvállalt orosz többségi részesedésének megvásárlásában – erről beszélt a szerb államfő az Emírségekben.
Magyarország sikeresen jelentette be az Európai Bizottságnál a tisztaipar-megállapodáshoz kapcsolódó beruházásokhoz nyújtható új támogatási programját, amelynek jóváhagyásával az ország az elsők között vezeti be a tiszta ipari megállapodást kiegészítő támogatási rendszert (CISAF) – közölte ma a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség.
Egy frissen regisztrált kriptokereskedő több mint 2,36 millió dolláros veszteséget szenvedett el mindössze nyolc nap leforgása alatt a Polymarket predikciós piacon – derül ki a platformon 2026. január 13-án elérhető adatokból. Az érintett fiók 2026 januárjában jött létre, és rövid fennállása alatt összesen 53 fogadást kötött. A számla jelenlegi áll
Az ónos eső nem csupán egy kellemetlen téli időjárási jelenség, hanem az egyik legveszélyesebb csapadékforma, különösen az emberi sérülések és a közlekedési balesetek szempontjából.
Az SZTK-t üzemeltető Semmelweis Egyetem azt írta, a felújításnak hamarosan vége, és azért fogadják ilyen környezetben a betegeket, hogy ne kelljen Budapestre menniük ambuláns ellátásra.
Szótlanul, az orrunkat befogva kell tűrnünk, ha a szomszédunk kéménye mindennap sűrű, bűzös füsttel áraszt el minket? Ne tegyük, hiszen a háttérben gyakran szabálysértés áll.
Egy tragikus baleset tanulságai megmutatják, hogy sokan nincsenek tisztában a téli és nyári gumik tulajdonságaival, és azzal, hogy nagy hiba csak a hajtott kerekekre feltenni a télit. A vezetéstechnikai oktató szerint a többség tévesen reagál, ha hirtelen megcsúszik az autója.
Tonhal a pizzán? Igen. Olívával, citrommal, rendes tésztával, rendes hőfokon. Ez nem a büfés korszak emléke, hanem egy komolyan vett, gyorsan sülő, belül puha, kívül ropogós pizzatészta, ami simán elbírja a tengeri vonalat.
Halálbüntetést kért kedden a dél-koreai ügyészség az ország volt elnökére, Jun Szogjolra, akit a 2024-ben rövid időre bevezetett hadiállapot miatt lázadással vádolnak – jelentette be a szöuli központi bíróság.
Az Otthon Start program szeptemberi elindítása óta tovább erősödött az érdeklődés a lakástakarék iránt, sokan kifejezetten azért indítanak megtakarítást, hogy a felvett hitelt a futamidő vége előtt törlesszék - közölte az Online Navigátor Kft., az Erste Lakástakarék közvetítő partnere kedden az MTI-vel.
Lázár János építési és közlekedési miniszter Facebook-bejegyzést tett közzé az ónos eső és extrém hideg elleni védekezéssel kapcsolatban. A miniszter felhívta a figyelmet, hogy országszerte sokfelé sónedvesek, havasak a közutak, a vasúti és buszos közlekedésben pedig késésekre kell számítani.
A MOL Campus 28. emeletén működő Michelin-ajánlott VIRTU Restaurant új gasztronómiai koncepciót indított útjára 2026-ban. Lendvai Levente Narratív séfajánlata egy időszakos menüsor, ami nem csupán ízeket, hanem történeteket is mesél. A koncepció hónapról hónapra változó tematika mentén halad, a természet ritmusához, az évszakokhoz és az ünnepi idős
A 2025. évi Egységes Kérelem felületen benyújtott termeléshez kötött közvetlen anyatehéntartás támogatás (Európai Uniós), valamint az átmeneti nemzeti anyatehén tartás támogatás esetében a támogatási évet követő év január 15. napjáig be kell jelenteni minden szaporítási eseményt. A Nébih a háremszerű és szabad pároztatás bejelentését 2025. december
Erősödtek a hazai dolgozók körében a nyugdíjban töltött évekkel kapcsolatos aggodalmak, és minél fiatalabb valaki, annál kevésbé bízik abban, hogy kap majd állami időskori ellátást - állapítja meg a Pénztárszövetség friss, országos kutatása. Az aktív dolgozók többsége valamilyen formában megtakarít idős korára, és ez a várakozásaikra is kedvező hat
Nem enyhült az európai gazdák és mezőgazdasági szövetkezetek elégedetlensége: a Copa–Cogeca szerint Brüsszel nem adott választ az ágazat legsürgetőbb problémáira.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Héjja János pályáját végigkísérte az állandó, adott esetben szükségszerű váltás, nemrégiben pedig, nemsokára 69 évesen is új vállalkozásba fogott. Ahogyan egy barátja megfogalmazta, "mindig tudta, mikor kell lépni". Héjja János tavaly december elején vehette át az Országos Év Vállalkozója Díjat, amit a Vosz Bács-Kiskun Vármegyei Szervezete adományo
Cseke Katinka konyhájában az egyszerűség találkozik a kifinomultsággal: receptjeiben a természetes alapanyagok tisztelete és a letisztult ízek kapják a főszerepet.
Bábel Vilmos, a 444 újságírója kapta a Transparency-Soma díjat a tavalyi év legjobb oknyomozó cikksorozatáért. A hat írásból álló széria témája a Szőlő utcai botrány volt.