Egy floridai republikánus képviselő, Randy Fine hétfőn benyújtott egy törvényjavaslatot, amely felhatalmazná Donald Trumpot Grönland elfoglalására és arra, hogy az Egyesült Államok 51. államává nyilváníthassa. A Grönland megszerzésére irányuló kezdeményezés nemcsak nemzetközi diplomáciai feszültségeket szít, hanem az Egyesült Államokon belül is meg
A kínai és az amerikai piacok voltak a Volkswagen-csoport és a Mercedes mumusai egyaránt a tavalyi értékesítési adatokat illetően. Mindkét "világmárka" visszaesést regisztrált az eladásokban 2025-ben, noha eltérő mértékben.
Krisztina egyedül volt otthon, így nem mert szembeszállni a duguláselhárító maffiával, amely 624 ezer forintot követeltek tőle egy másfél órás munkáért. A két férfi addig nem tágított, amíg a nő nem utalta át nekik a pénzt.
Javában zajlik a januári átigazolási időszak a labdarúgó-NB I csapatainál is. A címvédő Ferencvárosról Varga Barnabás értékesítése és a Tóth Alexet övező érdeklődések miatt eddig inkább, mint eladóról lehetett hallani. Sajtóhírek szerint azonban a Fradi a napokban konkrét ajánlattal kopogtatott, méghozzá a legnagyobb kihívónál, a Győrnél.
Vasárnap rendezi meg a Budapest Sportiroda (BSI) idei első versenyét, a tél legnagyobb futóeseményeként beharangozott Powerade Zúzmara Félmaratont, amelyre előzetesen csaknem négyezer nevezés érkezett.
A fagy és a hó a kint teleltetett leandereket is megviselhette. Mutatjuk, milyen jelek utalnak arra, hogy megfagyott a leander, és mit kell néznetek a szárakon.
A legendás zenekar mellett velünk lesz Geszti és a Budapest Bár is. Januárban sem alszik az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja. A jelenleg hófödte Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas július 24. és augusztus 2. között nyári pezsgéssel és a legjobb magyar előadókkal vár mindenkit.
Amikor kutyaválasztásról van szó, sokaknak az első szempont a barátságos természet. Egy olyan kutya, aki jól kijön az emberekkel, gyerekekkel, más állatokkal, és örömmel kapcsolódik a család minden tagjához, aranyat ér.
Miközben minél kisebb apparátussal próbálják megállapítani, hogy az ICE ügynöke törvényesen lőtte-e le Renee Nicole Good, a minisztérium a házastársára szállna rá nagy erők bevetésével.
Decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak – derült ki a KSH legfrissebb adataiból. A nyugdíjas háztartások körében átlagosan 4,5 százalékos volt a 2025-ös infláció.
Újra Kylie Jenner és Timothée Chalamet kapcsolata a beszédtéma: nemrég felkerült az internetre egy olyan fotó, amely a Golden Globe-gálán készült a sztárpárról. A kép arról árulkodik, mennyire más személyiség a két sztár.
Az ónos eső és az extrém jegesedés miatt korábban biztonsági okokból átmenetileg felfüggesztették a járatindításokat és -fogadásokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – értesült róla a Spabook.net a Budapest Airport…
A havazás okozta légi közlekedési fennakadások miatt több repülőgép késve, az éjszakai órákban érkezik meg Budapestre - tartalmazza a közlemény. Azt írták, hogy a BKK folyamatosan figyeli a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről érkező forgalmat, és szükség esetén az éppen aktuális forgalomhoz igazítja a repülőteret a belvárossal összekötő 100E Repü
Tegnap bombaként robbant a hír, miszerint a szövetségi ügyészek büntetőeljárást indítottak Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke ellen. A vizsgálatban olyan esetekre is kitérnek, mint a jegybank washingtoni székházának a 2,5 milliárd dolláros felújítása, valamint Donald Trump, amerikai elnök elégedetlensége Powell kamatpolitikájával kapcsolatban.
2025 számos személyes és szakmai kihívást hozott Rudolf Péter számára, aki a Vígszínház igazgatójaként egy polgári színház felépítését tűzte ki célul. A vidéki színházakhoz hasonlóan színes kínálattal várják a közönséget, olyan darabokkal, amelyek fontos üzeneteket közvetítenek. Az év vége a nehéz időszak lezárása is volt: az RTL-en elhangzott szil
Xabi Alonso ambiciózus edzőként érkezett, aki egy új játékstílust akart megvalósítani a Real Madridnál, de a folyamatos eredménykényszer mellett elfogyott a klubvezetés türelme. Álvaro Arbeloa élete lehetőségét kapta meg.
A Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatójának letartóztatása előtt 12 évvel már tudott arról a kormány, hogy a férfinak gyanús kapcsolata van kiskorú lányokkal – ezt mondta az RTL Híradónak a TEGYESZ akkori vezetője. Az ügyben szexuális bűncselekmények és kiskorú veszélyeztetése miatt folyik eljárás. Az ügyészség már 15 kiskorú sértettről beszé
A vád szerint a férfi apja holttestét feldarabolta, a maradványok egy részét a ház szennyvízcsatonájában találták meg. A gyilkosság tavaly januárban történt, az apát egy ideig eltűntként keresték. Az ügyészség szerint a férfi apja örökségéért ölhetett. Nem ismerte el a bűncselekményt, így nem fogadta el a 19 éves büntetésről szóló ügyészi indítvány
Egy hete még örültünk neki, mostanra viszont sokaknál betelt a pohár: a hó marad, az utak csúsznak, az ónos eső pedig csak ront a helyzeten. Ráadásul újabb adag csapadék érkezett. Megnéztük az előrejelzéseket: mikor olvad el végre a hó, és milyen idő vár ránk a héten?
Elárasztották a Facebookot a százezres és milliós nézettségű videók, amikben mesterséges intelligencia generált olyan urakat, akik a régi jó dolgokat szeretik, de a mostani generáción csak röhögnek. Vegetáriánus vagy? Úri hóbort! Szójatej? Festett víz. Margarin? Csak elhízol tőle, nem úgy, mint a kacsazsírtól.
A hasonló, rezsimváltással fenyegető helyzetek gyakran legalább 100 dolláros olajárral járnak, most ez nem valószínű, mert erősen kínálati a világpiac.
Az ügyészek a legszigorúbb büntetés kiszabását kezdeményezték Jun Szogjollal szemben, a volt védelmi minisztert pedig életfogytiglani börtönre ítélnék.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ figyelmeztet a Győr-Budapest-Szeged sávban hulló ónos eső miatt. Arra kérnek mindenkit, hogy figyeljék az időjárás-előrejelzést.
2026 januárjában tizedik alkalommal adta át a Bussay László Emlékdíjat a Pannon Bormíves Céh, ezúttal a Pannon Borünnep keretében. Az elismerést Keményné Koncz Ildikó kapta a hazai borkultúra népszerűsítéséért, a
Egy vadonatúj AI-szolgáltatás a hirdetőknek is odapörköl: a PodcastAdBlock nevű weboldal mesterséges intelligenciával nemcsak másolja a podcast-eket, hanem tovább is értékesíti, reklámok nélkül.
Az infláció 4,4 százalék volt tavaly, miközben 2024-ben 3,7 százalékkal emelkedtek az árak. Az árrésstop bevezetése és kiterjesztése sem segített. Év végére 3,3 százalékra szelídült az áremelkedések üteme. Idén 3-3,5 százalékos lehet az infláció.
Sosem volt még ennyire összetett a hazai családtámogatási rendszer, mint 2026-ban. Ma már nemcsak az a kérdés, melyik hitelre vagy jogosult és mekkora összeget vehetsz fel, hanem az is: mennyit töröl el belőle az állam a gyerekeid érkezésével. Összefoglalónkban rendet teszünk a tízmilliók között, és megmutatjuk, mire kell figyelned, hogy egyetlen f
Ebben a friss vegyes kvízben a játékosok fele már az első kérdésnél elbukik, de Neked vajon jobban fog menni? Stabil alapműveltségre van szükség ahhoz, hogy valaki biztosan haladjon előre. Nem véletlen, hogy sokaknál már az elején eldől az eredmény. Az egyik kérdésnél például azt kell tudni, mit jelent pontosan a „kabalisztikus” kifejezés, ami soka