2026. január 16. péntek

jan. 16
10:24
Ukrajnával jöhet a kétsebességes Európa? Brüsszeli tervek szivárogtak ki (Infostart)
A Financial Times információi szerint az Európai Bizottság állítólag egy olyan dokumentumon kezdett dolgozni, amely a kétsebességes Európa koncepciójára emlékeztető, limitált jogokkal tenné tagországgá Ukrajnát, még azelőtt, hogy az teljesítené a státuszhoz szükséges feltételeket.
jan. 16
10:24
Már 670 ezer darab éves e-matricát vásároltak a magyar autósok (Portfolio)
Január 15-ig közel 670 ezer éves e-matricát vásároltak az autósok, ebből mintegy 200 ezer volt országos, több mint 467 ezer pedig vármegyei matrica. A vásárlások 95 százaléka magyar rendszámú járműre történt - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke az MTI-nek küldött közleményében.
jan. 16
10:24
Szijjártó Péter közreműködésével szabadult ki egy magyar nő a venezuelai börtönből (ATV)
Újabb magyar állampolgárt engedtek ki a börtönből Venezuelában, akinek kiszabadításán a kormány szorosan együtt dolgozott a caracasi holland konzulátussal és az amerikai hatóságokkal is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
jan. 16
10:24
Óriásit kaszáltak a befektetési bankok, és lehet, hogy idén még nagyobbat fognak (ATV)
Rekordévet zárt a Wall Street: az Egyesült Államok legnagyobb pénzintézetei tavaly összesen 134 milliárd dolláros kereskedési bevételt értek el, miközben a vállalati felvásárlások és a tőkepiaci tranzakciók is látványos élénkülésnek indultak. A bankvezérek szerint a kedvező konjunktúra nincs kifulladóban, épp ellenkezőleg: a folyamat idén is kitart
jan. 16
10:24
Megvan az ukrán területi engedmények feltétele, de ennek nem fogunk örülni (Demokrata)
Az ukrán vezetés stratégiai szemléletmódja alapvető változáson ment keresztül.
jan. 16
10:24
Sírhatnak a fiatalok, a TikTok csúnyán meglepte őket: rengeteg európai felhasználó búcsúzhat el a fiókjától (Mandiner)
A TikTok a következő hetekben Európa-szerte bevezeti majd az új életkor-azonosító mesterséges intelligenciáját.
jan. 16
10:24
Rendőrségi furgon szorult be egy híd alá Szegeden (naphire.hu)
Meglepő közjáték zavarta meg a szegedi forgalmat: egy rendőrségi mikrobusz akadt el a Belvárosi híd alatti szakaszon, miután a magasságkorlátozás ellenére beszorult az aluljáróba.
jan. 16
10:24
Magyar nyelvű Ai-detektor szakdolgozatokhoz (Gyártástrend)
Kiss Mihály, a Szegedi Tudományegyetem programtervező informatikus mesterszakos hallgatója olyan magyar nyelvű Ai-szövegfelismerőt hozott létre, amely a tesztek alapján kiemelkedően pontosan képes megkülönböztetni az ember által írt és a nagy nyelvi modellek által generált szövegeket.
jan. 16
10:26
Elektromos autós támogatási program indul Németországban (Portfolio)
A német kormány hárommilliárd eurós új támogatási programmal ösztönzi az elektromos autók vásárlását, amely várakozások szerint mintegy 800 ezer jármű beszerzését támogathatja - jelentette a Bloomberg.
jan. 16
10:26
Nagyot hajrázott év végén a Mercedes (ATV)
A legjobb negyedév az utolsó lett a cégnél, több szegmensben is jó eredményeket értek el.
jan. 16
10:28
Megjöttek az első képek az új magyar vadászgépekről (ATV)
Nyárig kell megjönnie a négy új gépnek.
jan. 16
10:30
Ismét Palkovics László barátjánál csengenek a diákok messze nem ingyenes jogsijáért a milliárdok (Menedzsment Fórum)
Ez lett az eredménye a végzős középiskolások jogosítványszerzésére kiírt közbeszerzésnek. A 2024 szeptemberétől beharangozott ingyenesen végezhető járművezetői tanfolyam kis részét állja csak az állam.
jan. 16
10:30
Ennyi autót még soha nem adott el Európában a Toyota (autopro)
A Toyota Motor Europe rekordmagas értékesítést ért el tavaly.
jan. 16
10:30
Perelt a lakos: Bíróság kötelezte aszfaltozásra az erdélyi város önkormányzatát (ATV)
Az aradi önkormányzatot a bíróság arra kötelezte, hogy aszfaltozzon le egy utcát és építsen járdákat, miután egy helyi lakos pert indított.
jan. 16
10:30
A Stilladrops valójában egy közös történet – interjú Bakati Miklóssal és Blahó Ágnessel, a márka alapítóival (Hamu és Gyémánt)
Mi történik akkor, amikor egy házaspár nemcsak az életét, hanem a munkáját is megosztja egymással? A közös vállalkozás egyszerre lehet erőforrás és próbatétel: mélyebb bizalmat, intenzívebb együttműködést, ugyanakkor nagyobb érzelmi terhelést is jelent. Van, ahol ez konfliktusokat szül, máshol épp ellenkezőleg – erősebb fókuszt és letisztultabb dön
jan. 16
10:30
Benyújtotta a számlát Zelenszkij: végre előállt a farbával, ezt követeli Magyarországtól (Mandiner)
Nagy bajban van Ukrajna.
jan. 16
10:30
Népszerű ruhamárka kezdett el Magyarországra is kiszállítani (Forbes)
A népszerű brit divatmárka gyorsabb, gördülékenyebb vásárlást ígér új, európai webshopjának hála.
jan. 16
10:30
Évtizedes rekordot döntött az új lakások eladása tavaly a fővárosban, pedig már 1,8 millió forint felett van egy négyzetméter (Telex)
A VI. kerületben pedig történelmi csúcsra, 3 millió forintra ugrott az érték.
jan. 16
10:30
"Új mérföldkő az érszűkület kezelésében" – Először ültettek be felszívódó érhálót Magyarországon (Telex)
A Pécsi Tudományegyetem klinikáján ültették be az új eszközt, ami hatékonyabb és gyorsabb gyógyulást tesz lehetővé.
jan. 16
10:30
Általános műveltségi kvíz – Száz játékosból csupán 5 ember tudja hibátlanul kitölteni (Kvízguru)
Ennél a kvíznél már a kezdéskor érezhető, hogy nem a könnyű kérdések dominálnak. Az általános műveltség több területét járja körül, és valóban csak keveseknek sikerül végig hibátlanul haladni rajta. A nyolc kérdés mindegyike apró, de lényeges tudáselemekre épít. Előkerül például egy híres magyar regény címe, egy történelmi építész személye, valamin
jan. 16
10:32
Normafa: ezen a hétvégén is a közösségi közlekedés a legjobb választás (ATV)
.
jan. 16
10:34
Gyászol a királyi család (ATV)
Meghalt a hercegnő.
jan. 16
10:36
OTP Bank: jön egy kis leállás, figyeljenek az ügyfelek! (Infostart)
Az OTP karbantartást január 18-án, vasárnap.
jan. 16
10:36
Az idén az IMF nagyobb növekedést vár az Európai Uniótól, mint Oroszországtól (Piac és Profit)
India várhatóan 6,2 százalékos reál GDP-növekedési ütemmel vezeti a G20-országokat 2026-ban, ami majdnem kétszerese a globális átlagnak. A fejlődő gazdaságok uralják a növekedési rangsor felső felét, míg a fejlett gazdaságok jelentősen elmaradnak.
jan. 16
10:36
Lelepleződhetnek a csalók: magyar nyelven is működő MI-szövegfelismerőt fejlesztett egy egyetemi hallgató (Adózóna)
Magyar nyelven is működő MI-szövegfelismerőt fejlesztett Kiss Mihály, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) programtervező informatikus mesterszakos hallgatója. A megoldás – a tesztek alapján – kiemelkedően pontosan képes megkülönböztetni az ember által írt és a nagy nyelvi modellek által generált szövegeket – tájékoztatott a felsőoktatási intézmény köz
jan. 16
10:36
Már lehet nevezni a Magyar Mozgókép Díjra (MMonline)
Február 28-ig lehet nevezni az 2026-os Magyar Mozgókép Díjra, amit a hagyományoknak megfelelően az éves magyar filmtermést felvonultató MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon adunk át. A filmes seregszemlét 2026. június 18. és 20. között Veszprémben és Balatonfüreden tartjuk, ahol 21 kategóriában osztjuk ki a rangos elismeréseket. Az alkotói díjak mell
jan. 16
10:36
Meglepő névsor került nyilvánosságra: ezek az országok felügyelik majd a háború utáni újjáépítést (ATV)
Gázai béketanács megalakítását jelentette be helyi idő szerint csütörtök este Donald Trump amerikai elnök.
jan. 16
10:36
Gurulás közben felporszívózott egy konténert az Air India egyik gépének hajtóműve a delhi repülőtéren (Telex)
A repülőgép fedélzetén 240 utas tartózkodott, senki nem sérült meg.
jan. 16
10:38
Új arculattal és a határokon túl is sok programmal készülnek a magyar kultúra napjára (ATV)
Új, egységes arculattal és a határokon túl, a Liszt Intézetek segítségével számos városban világszerte egyhetes programsorozattal ünneplik a magyar kultúra napját – mondta el Kiss-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért
jan. 16
10:40
7 új film jött a mozikba a héten (ATV)
.
jan. 16
10:42
Elfüstölhet a pénzünk egy politikai aktivista miatt – újabb leállás jön (Privátbankár)
Alig több mint két hete az újévi ünnepnap miatt álltak le a pénzpiacok világszerte, előtte pedig karácsonykor. Ezúttal az Egyesült Államokban lesz teljes leállás és erről leginkább egy egykori politikai aktivista tehet. A hétvégével együtt így három napig nem lesz tőzsdei kereskedés az USA piacain, ami akár saját befektetéseinket is veszélyeztethet
jan. 16
10:42
Néhány nap maradt egy nagyon fontos határidőig, egymillió forintot bukhat, aki nem lép (ProfitLine)
Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető közszolgálati otthontámogatást – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Nagyon fontos – teszi hozzá –, hogy az egymillió forintos támogatás abban az esetben is járhat, ha a hitel
jan. 16
10:42
Visszahívtak egy paradicsomszószt, súlyos következménnyel járhat, ha elfogyasztod (Portfolio)
Üvegdarabok kerülhettek egy Magyarországon is forgalmazott olasz paradicsomszószba, ezért megkezdték a termék visszahívását. A Granoro márkanéven, üvegpalackban árusított készítményt a hatóságok felszólítására kivonják a kereskedelmi forgalomból.
jan. 16
10:42
Gondoltad volna, hogy már ennyi autópálya-matrica fogyott 2026-ra? (Autónavigátor)
Az éves országos és vármegyei e-matricák értékesítését tekintve mindig az év eleje a legerősebb időszak, azon belül is a január.
jan. 16
10:42
Dr. Kiss László levele a szemételszállítás akadozása miatt a Mohu vezérigazgatójának (ATV)
Tisztelt Vezérigazgató Úr!  Hat hete folyamatosan érkezik lakossági panasz Önkormányzatunkhoz arról, hogy a III. kerület több, jelentős részén akadozik, elmaradozik a lakossági kommunális hulladék elszállítása. Visszatérő, tömeges jelzést kapunk Békásmegyerről,
jan. 16
10:42
Orbán Viktor: Kiálltuk a próbát (NRGreport)
A miniszterelnök TikTokon elárulta, szerinte mi volt a legfontosabb téma a reggeli interjújában.
jan. 16
10:42
Kiderült, hogy nem a cukorfogyasztás, hanem a zsír terheli meg jobban a hasnyálmirigyedet (SzMo)
A zsíros ételek sokkal jobban megdolgoztatják a szervet, mint az édességek. Hosszú távon súlyos betegség, például krónikus gyulladás is kialakulhat.
jan. 16
10:42
Trump átvette Machadótól a Nobel-békedíját (Magyar Hírlap)
Az amerikai elnök többször kijelentette, hogy méltónak tartja magát a díjra.
jan. 16
10:42
Ezért néz ki úgy a francia elnök, mintha bevágtak volna neki (Demokrata)
Emmanuel Macron kezdetben napszemüvegben mutatkozott, és csak az épületbe érve vette azt le.
jan. 16
10:42
Erről fog szólni A dinasztia alkotóinak új filmje (Forbes)
A Direkt36 sikeres dokumentumfilmjének alkotói új produkcióval jelentkeznek: A csapda az Orbán-korszak elvesztett lehetőségeinek történetét tárja fel.
jan. 16
10:42
Jóslat, robbantás, botrány: mentalista, titkosszolgálat és az Eufória újabb vihara (AC News)
Danny Blue választást jósol, Ukrajnát robbantással gyanúsítják, az Eufória pedig OnlyFans-szállal osztja meg a nézőket.
jan. 16
10:42
Jobb befejezést is találhattak volna a Stranger Things sorozatnak? (Médiapiac)
Továbbra is lázban tartja a Stranger Things rajongóit a sorozat lezárása. A finálé megosztotta őket, s sokak szerint lehetett volna jobb befejezése is a szériának.
jan. 16
10:44
A svájciaknak annyira elege van a bevándorlókból, hogy 10 millióban maximalizálnák a népességüket (Portfolio)
A jövő héten megrendezett davosi Világgazdasági Fórum idején hirtelen megsokszorozódik a kisváros lakossága, amit a helyiek összeszorított fogakkal viselnek: tömeget, káoszt, felfordulást. A fejfájás ugyan csak egy hétig tart, de a hegyvidéki település hangulata jól tükrözi azokat a feszültségeket, amelyek egész évben érezhetők Svájcban - írta a Bl
jan. 16
10:44
Magyar Péter hazudott, most már bírósági papírja is van róla (ATV)
„Mert aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop. Hazudni, csalni csúnya dolog.”
jan. 16
10:44
Sorkatonaság – ki gondolta volna, hogy minden ismétlődik?! (NRGreport)
Nem tudom, tisztában vannak-e a Vajdaságban (Délvidéken) élő magyar nemzetiségű állampolgárok, hogy mi várható ebben az évben a kötelező sorkatonasággal kapcsolatban? Aki nem értesült volna még, az jó, ha tudja, legelőször az 1996–2007 között, valamint a 2008-ban született született fiúkat kívánják listázni. Még akkor is ez a véleményem, ha azzal k
jan. 16
10:46
Orbán Viktor egyértelművé tette: Ezen múlik a 11%-os béremelés és a 14. havi nyugdíj sorsa (ATV)
A magyaroknak 2026 egyszerre lesz a veszélyek és a lehetőségek éve - jelentette ki Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
jan. 16
10:46
Taroltak a magyar filmek 2025-ben (NRGreport)
A Józsefváros Újság olvasói minden lapszámban találkozhatnak a Corvin mozi és a környezetében élők történeteivel, filmes és mozis legendákkal, anekdotákkal. Sőt, feladványokkal is készülünk, amelynek helyes megfejtői közt a Corvin moziba szóló páros tiszteletjegyet sorsolunk ki.
jan. 16
10:48
2200 milliárdot mozgatott meg az Orbán-kormány a tavalyi költségvetésben (Menedzsment Fórum)
Átlagosan nyolcnaponta nyúltak hozzá.
jan. 16
10:48
Ettől sokkot kap Trump (Piac és Profit)
Több amerikai jegybankár is arról számolt be a napokban, hogy egyelőre nem csökkentenék tovább a kamatokat, mivel a munkaerőpiac stabilizálódni látszik, az inflációs nyomás pedig nem enyhült kellőképpen. „Hívd fel ezt az idiótát” – korábban így ment neki Trump a színfalak mögött a Fed elnökének, mert úgy látta, nem csökkentik az általa elvárt gyors
jan. 16
10:48
Futópad, szobabicikli: nagyobb börtöncellát kap a volt elnök (Infostart)
Jair Bolsonaro, a puccskísérlet miatt 27 évre ítélt korábbi brazil elnök saját fürdőszobát, konyhát, futópadot, szobabiciklit és udvart is kap.

Keresés