Ugyan 2025-ben sorban dőltek a rekordok a lakossági hitelek piacán, a babaváró hitel szempontjából igen gyengére sikerült a tavalyi év: az első tizenegy hónap mindössze bő 210 milliárd forintnyi új szerződést hozott, ami 8,5 százalékos visszaesést tükröz az egy évvel korábbi volumenhez képest – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu
Tamássy Zdenko neves magyar zeneszerző, a Kossuth Rádió szignáljának komponistája volt. 1921-ben született egy zenész és egy színésznő gyerekeként, korán kiemelkedett zenei tehetségével. Élete során több mint száz filmzenét készített, például a Mephisto és a Hannibál tanár úr című alkotásokhoz. Az ember, aki dallá formálta a magyar rádiózás történe
2025-ben ismét nőtt a készpénzállomány Magyarországon. Igaz, hogy már nem olyan brutális mértékben, mint 10 éve, viszont az is látszik, hogy a 2023-as évben látott átmeneti csökkenés tiszavirág életűnek bizonyult. Pedig a készpénzben tartott megtakarítások még mindig magas, 4,4%-os infláció miatt továbbra is sokat veszttek reálértékükből, a pénzfor
A vitaminokról szeretünk úgy gondolkodni, mint az immunrendszer első számú védvonaláról. Télen, amikor tombol az influenzajárvány, vagy egyszerűen csak a nehezebb időszakokban, amikor kimerültnek érezzük magunkat, automatikusan D-vitamint, C-vitamint és multivitamint kezdünk szedni. Mondván, ha a szervezetünk védekező képessége gyengül, akkor több
A Magyar Mezőgazdaság hetilap első száma 1946. október 1-jén jelent meg, tavaly pedig immár jubileumi, 80. évfolyamát ünnepeltük. A lap történetei áttekintését Kovács Csaba történész, levéltáros munkájának köszönhetjük.
A kiskerti gyümölcsfák metszése - amennyiben a megfelelő koronaforma kialakult már - nem akkora ördöngösség, de van egy-két dolog, amivel el lehet rontani a dolgot, ami kihatással lesz a következő szezon termésére. Ám e hibákat könnyű elkerülni, ha tisztában vagyunk az alapokkal.
Pödrött bajusz, teáscsészék és gyilkosságok – Agatha Christie világa még ma is milliókat tart izgalomban. Hercule Poirot kifogástalan megjelenése és Miss Marple ártatlan mosolya mögött azonban élesebb elme dolgozik, mint azt sokan gondolnák. Ön mennyire ismeri a híres krimiírónő munkásságát? Tesztelje a tudását!
Bt. beltagja megbízási jogviszonyban látja el a bt. vezetését, megbízási díj nélkül, azaz nulla forintért. A beltagnak van 36 órát meghaladó munkaviszonya, és bt.-beltagként nem vesz ki jövedelmet, legfeljebb majd osztalékot. 2026-ban is maradhat így, vagy rá is vonatkozik az, hogy a minimálbér 30 százaléka után meg kell fizetni a járulékokat, még
A balatonfenyvesi polgárőrség fokozottan figyeli a települést és a partot is. Szomorúan tapasztalták, hogy befagyott Balaton jegén egyre több a nagy méretű kő. Természetesen hol másutt lennének, mint a kijelölt strandokon, a bejárók vonalában. A jég vastagságának ellenőrzésére ez nem megfelelő mód. Azt megteszik a szakemberek, akik erre hivatottak.
Keir Starmer brit miniszterelnök szerint teljességgel helytelen, hogy Washington büntetővámokkal fenyegeti a Grönland hovatartozásával kapcsolatos amerikai-dán viszály ügyében Dánia mellett felsorakozó NATO-szövetségeseket.
Az előző hónapra járó családi pótlékot a hónap első 2-6. napján szokták utalni. Ha a juttatás nem érkezik meg az utalás napján, akkor a jóvárírás feltehetően másnap fog megtörténni. Minden hónapban kicsit eltérhet, mikor jön a családi pótlék, a Magyar Államkincstár ezért teszi közzé a hivatalos folyósítási dátumot. Így nem okoz meglepetést, hogy me
A vasárnap esti Bak Újhold 20:52 perckor válik egzakttá, és egy nagyon különleges átmeneti térben születik. Ez nem csupán egy új ciklus kezdetét jelenti, hanem egy korszakhatárt is, ahol a múlt tapasztalata és a jövő egyszerre van jelen. Ocskó Barbara asztrológus elemezte, pontosan mit is jelent ez a magánéletünkre, fejlődésünkre, kapcsolatainkra n
Az apák szerepét és megélését méltatlanul elhanyagoljuk, amikor a szülésekről beszélünk, pedig lehet, hogy éppen az ő bevonásuk, felkészítésük segítene mindenkinek kezelni a nehéz helyzeteket.
Az extrém időjárásnak a havazáson és a mínuszokon túl voltak váratlan fordulatai. Az esztergomiaknak elállt a szavuk, amikor meglátták, hogy mi úszik a Dunán.
Ha jól tervezik meg, az agrofotovoltaikus rendszernél nem kell választania a termőföld és az energiatermelés között, hanem kettős hasznot érhet el ugyanazon föld használatával.
Szijjártó Péter komoly kritikát fogalmazott meg az RTL Híradó egyik szombat esti tudósításáról. A csatorna kifogásolta, hogy a Külügyminisztérium delegációja magánrepülőgéppel utazott Belgrádba a NIS–Mol megállapodásról tárgyalni. A külgazdasági miniszter gúnyosan megjegyezte, hogy "csak a lényegre fókuszáltak", ugyanis a megállapodás napján nem fo
A január egy igazán különleges hónap. Sokunk számára az új kezdetekről szól, míg vannak párok, akik számára pont ebben az időszakban válik elkerülhetetlenné a szakítás. Az ünnepek érzelmi hullámvasútja, az év végi feszültségek és az új évvel érkező önvizsgálat gyakran felszínre hozza azokat a problémákat, amelyeket addig próbáltunk eltemetni. Mié
Fogadjunk, hogy te is rosszul tudtad, valójában meddig tart a virsli főzése! Bár mindenki így hívja, a szakemberek szerint ez a kifejezés teljesen hibás. Ha eddig lobogó vízbe dobtad a hűtőből kivett húst, ne csodálkozz, ha szétrepedt. Most eláruljuk, hogyan készítsd el profi módon, hogy tökéletes és roppanós maradjon. Sokan meglepődnek, de a virsl
Most kell még felkészülni: brutális, -20 Celsius fok körüli hidegek érkeznek, a nappal sem lesz fagymentes a héten. Nagyon veszélyes lesz ez a ránk húzódó rendkívül erős szibériai anticiklon, elsősorban a frontérzékeny, időjárás-érzékeny emberek számára – figyelmeztet a meteogyógyász.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.