Sorsdöntő lehet a szerdai, Olympique Marseille elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzés (RTL+, 21) a Liverpoolt irányító Arne Slot számára. Sajtóhírek szerint egy vereség a holland futballedző regnálásának végét jelentheti az Anfield Roadon. Xabi Alonso madridi menesztése után egyből megindultak a találgatások a Liverpool kispadjával kapcsolatban
Brooklyn Beckham sokkoló nyilatkozatot tett közzé a családját érintő pletykákról, melyek szerint viszály dúl közte, felesége Nicola Peltz és szülei, David és Victoria Beckham között. Brooklyn eddig mélyen titkolt bizarr részleteket árult el, így minden, ami zárt ajtók mögött zajlott, most napvilágra került.
Miről szól valójában az Üvöltő szelek, és miért tévedés, ha romantikus történetként tekintünk rá? Miért lehetetlen megfilmesíteni, és hol értik félre a rendezők? Egy Brontë-szakértő véleménye a hamarosan mozikba kerülő feldolgozás kapcsán.
Egy önazonos nő tisztában van az értékeivel és tudja, hogy önmagában is teljes. Soha nem engedi meg magának, hogy kétségbe vonja értékességét, hiszen érti, hogy mindenki saját útját járja és saját korlátait feszegeti.
A gabonapiacról rengeteg adat áll rendelkezésre, arról azonban kevés szó esik, hogyan működik valójában a kereskedelem és a logisztika a számok mögött. Vámosi Gábor, a CornMill Hungary Kft. ügyvezető igazgatója most egy ilyen nézőpontot hoz az Agro Napló olvasói számára: nem pusztán statisztikai adatokat mutat be, hanem azt is, milyen utat jár be a
Bár az időjárási körülményeknek köszönhetően múlt héten Bács-Kiskun vármegyében mindössze 84-en lépték át a sebességkorlátokat, így is akadt néhány sofőr,
A fiatal pénteken bulizni ment barátaival az Ötkertbe, hajnali távozása után nyoma veszett. Bár hivatalos információ egyelőre nincs arról, hol tart a kutatás, több aggasztó részlet is megjelent az ügyben a sajtóban. Cikkünk folyamatosan frissül.
Fotó: bud.hu A közlemény szerint Magyarország légterét 2025-ben több mint 1,2 millió járat szelte át, ami éves szinten 8,16 százalékos emelkedés. A magyarországi légtér forgalmának csaknem 85 százalékát az átrepülő forgalom adta, ami tükrözi Magyarország meghatározó tranzitszerepét Európa légi közlekedésében. A 2025-ben kezelt átrepülő forgalom 8,4
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal budapesti nyomozói az elmúlt évek egyik legátfogóbb nyomozását indították meg iparjogvédelmi jogok megsértése miatt. Az eddig adatok szerint egy kínai boltos hamis termékeket árusított, amivel egymilliárd forintos kárt okozhatott.
Az ingyenes tűzifa sok családnak jelent valódi segítséget a fűtési szezonban, főleg akkor, amikor a rezsiköltségek évről évre emelkednek. Nem mindig egyértelmű azonban, hogy ki jogosult rá, hova kell fordulni, és mikor érdemes lépni. 2026-ban is van lehetőség igényelni a szociális tűzifát, de a részletek településenként eltérhetnek. Összegyűjtöttük
Az év elején sok befektető ugyanazzal a kérdéssel szembesül: merre érdemes tovább menni? Irányt mutatunk a januári Klasszis Befektetői Klubban – vegyen részt Ön is!
Tóth Alexet köszönti a Bournemouth. A Premier League-klub történetének második magyar játékosa (az első Kerkez Milos volt) 12 millió euróért és további lehetséges, akár hárommilliós bónuszokért igazolt Angliába.
Az új szabályozás lehetővé tenné, hogy bizonyos, jó minőségű és biztonságos szakaszokon az útkezelő akár 140 km/órás tempót is megengedjen az autópályákon. Hasonló lehetőség eddig csak autóúton és főúton volt.
A nemzetközi üzleti világban elérte, amit magyarként el lehet, itthon is sztárnak számított. Nyugaton szocializálódott, és a világcégnél azt képviselte, hogy a kiválóság legyen az előremenetel alapja. Pár éve maga távozott a Shelltől, de ismerői szerint hiányzott neki a pörgés és a figyelem. Ezt most megkapja, ahogy a támadásokat is, amik azonnal e
A Framest 20 éve a csökkentett menetszám és víztakarékosság jegyében készítette a gépeit. Ezek mára bizonyítottak, de továbbléptünk és az alábbi gépeink fókuszáltan tudják teljesíteni az újabb követelményeket is.
A kedvezőtlen nemzetközi részvénypiaci hangulatba simulva egyre nagyobb mínuszokat látunk a magyar tőzsdén, a blue chipek közül a Richter teljesít a legrosszabban.
Valentino Garavani neve évtizedeken át egyet jelentett a nagy belépőkkel és a kifinomult, időtlen eleganciával. Most a 93 éves korában elhunyt divattervező legemlékezetesebb vörös szőnyeges munkáira tekintünk vissza, amelyek minden eseményen ellopták a show-t.
Az Európai Néppárt (EPP) támogatja az Európai Unió és a dél-amerikai országok egy részét tömörítő Mercosur közötti egyezményt – jelentette ki kedden Brüsszelben Manfred Weber, az EPP elnöke pártja tájékoztatóján.
A befektetők számára 2026-ban kulcskérdés, hogy mennyire erősek a recessziós kockázatok - mondták el az OTP stratégái. A forint árfolyama oldalazhat idén az euróval szemben a várakozásaik szerint, és van még potenciál a közép-kelet-európai részvénypiacban annak ellenére, hogy az értékeltségi diszkontok mérséklődtek. Izgalmas lehet a brazil és az in
A téli szünet után izgalmas meccsekkel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája. Kedden és szerdán a Sport TV nyolc mérkőzést közvetít élőben, többek között a forduló legnagyobb rangadóját is, ahol a BL-listavezető Arsenal a hatodik Inter otthonában játszik. Sallai Roland csapata a Galatasaray az Atlético Madridot fogadja, de láthatjuk a Barcelonát,
Az intézet bezárásával a problémát nem, csak a szimbólumát szüntetik meg, mondta Bódi Mátyás a Telex választási műsorában, amiben szakértőink a Tisza új igazolásáról és a kis pártok levonulásáról is beszéltek.
Ahogyan az elmúlt napokban, úgy a hét további részében is visszatérően ellenőrzik a rendőrök azokat a helyeket, ahol segítségre szoruló emberek lehetnek – derült ki a vármegyei főkapitányság közleményéből. Az egyenruhások látogatják a külterületen egyedül élőket, illetve a folyóknál, tavaknál is figyelnek. A segélyhívások kapcsán a rendőrök intézke
Az állam és az állami cégek tulajdonában álló tűzifát és egyéb faanyagokat a téli időjárás miatt az operatív törzs döntése alapján ingyen biztosítják. Ingyen tűzifa jár a hideg miatt: mutatjuk a részleteket A rendkívüli időjárási körülmények fennállása alatt, illetve a rendkívüli hóhelyzetben – de legkésőbb 2026. március 15. napjáig a tüzelőt magán
Nemzetközi kutatók a Nemzetközi Űrállomáson végzett kísérletekkel vizsgálták, hogyan befolyásolja a mikrogravitáció a bakteriofágok – baktériumokat fertőző vírusok – evolúcióját. Az űrben mutálódott vírusok a Földre visszatérve erőteljesebb fertőzőképességet mutattak, ami új lehetőségeket nyithat az antibiotikum-rezisztens kórokozók elleni harcban
Az építési és közlekedési miniszter közösségi oldalán jelentette be, hogy másfél év munka után elkészült az ötvenéves szabályozás teljesen új változata – most a lakosság is elmondhatja véleményét a tervezetről.
Ilyen volt Farkas Fruzsina, a "The Green Sommelier" útja a geopolitikától a környezetvédelmen és a csúcsgasztronómián át a fermentálás mágikus világáig.
Internetes csalók visszaélnek az Alza nevével, és megpróbálják megtéveszteni a vásárlókat – közölte a cég ügyvezetője. Hamis hirdetések a közösségi médiában, csaló SMS-ek és e-mailek, hamis weboldalak, valamint hirdetések értékesítési oldalakon és úgynevezett online piactereken – ezekben az esetekben a csalók visszaélnek az Alza.hu nevével és megpr
Van az a pont, ahol a pénz, a hatalom és a kiváltságok sem érnek semmit. Az On the Spot új évada az RTL+-on egy ilyen határhelyzetet mutat meg megrendítő közelségből.
A klímaváltozás hatásai a növénytermesztésben is egyre erősebben jelentkeznek, ezért a gazdálkodóknak alkalmazkodniuk kell a megváltozott körülményekhez – mondta Földi János, a Pankotai Agrár Zrt. vezérigazgatója. Elmondása szerint a csapadék mennyisége és eloszlása, valamint a piaci viszonyok egyaránt hatással vannak a termesztési döntésekre. Föld