Mélyen lesújtotta Károly királyt és Kamilla királynét a néhány nappal ezelőtti spanyolországi vonatkatasztrófa. A királyi pár hivatalos közleményben fejezte ki részvétét a gyászoló családoknak.
Tavaly nyolc új modellel bővült a Rolex Daytona termékcsalád. Megnéztük a legmegosztóbbat. Évek óta a Rolex Daytona a lekeresettebb óra a márkától. Igaz, hogy a másodpiaci árak valamelyest konszolidálódtak, még
Eddigi húsz éve alatt a Fruit Logistica innovációs díja megbízható trendmutató iránytű lett, egyúttal marketingértéke is figyelemre méltó – kíváncsian várjuk, idén melyik két újdonság nyeri el. Aki ott lesz Berlinben, ne felejtsen el szavazni!
Idén is elindul a Boldogasszony zarándokvonat a Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV Személyszállítási Zrt. közös szervezésében a csíksomlyói pünkösdi búcsúba. Az utazási iroda és a MÁV emellett a lengyelországi Czestochowába és Krakkóba, Mátraverebély-Szentkútra és Bodajkra is szervez zarándokvonatokat 2026-ban – közölték a szervezők.
Az esküvő egyik legkiemeltebb pillanata maga a szertartás: ekkor mondja ki a menyasszony és a vőlegény a boldogító igent, ekkor fogadnak egymásnak örök hűséget, és válnak hivatalosan is férjjé és feleséggé. Ez az a meghatározó momentum, amelyet a násznép a későbbiekben, a lakodalom során ünnepel. A szertartásnak több formája létezik: lehet polgári,
A legendás piaci elemző, Peter Brandt arra figyelmeztet, hogy a Bitcoin ($BTC) árfolyama további jelentős korrekció előtt állhat, és akár az 58 000–62 000 dolláros sávig is visszaeshet. A több mint négy évtizedes tapasztalattal rendelkező technikai elemző ezt a napi grafikonon kirajzolódó negatív piaci struktúrára alapozza. Brandt szerint a Bitcoin
Elismert e-kereskedelmi és logisztikai felsővezetővel bővült a 30 éve stabilan működő, magyar hátterű vegyipari gyártó, a Polinvent Kft. menedzsmentje. Táncsics András, aki mostantól a cég társ-ügyvezetőjeként folytatja pályafutását, a nagyvállalati és startup-világban szerzett tapasztalataival támogatja a cég technológiai és nemzetközi expanzióját
Három és fél órát odafelé beszélgetünk, egy-másfél órát a közönség előtt, három és felet visszafelé, majd száz év magány. – Kőrössi P. József interjúkötetéből a szerkesztői előszót közöljük.
David Beckham világsztár, az Inter Miami FC tulajdonosa tovább folytatva a régóta húzódó családi balhét reagált fia, Brooklyn tegnap megjelentetett többoldalas közleményére, amelyben azt üzente, hogy magára és feleségére fókuszál a jövőben.
A John Deere 2024-ben újragondolta precíziós technológiai kínálatát, és létrehozta a Precision Ag Essentials csomagot, amely kedvező belépést biztosít a precíziós gazdálkodás világába, és bármilyen gépen, kortól és márkától függetlenül használhatók a navigációs és egyéb intelligens mezőgazdasági megoldások. A koncepció lényege, hogy a hardvercsomag
Nem meglepő, hogy Egressy Mátyás eltűnése kapcsán sokakban felmerült az a kérdés, hogy vajon beszámítható volt-e a fiatal, miután távozott a belvárosi szórakozóhelyről.
A HÉV-ek és a Volán-buszok nagyon pontosan jártak, a MÁV vonatai viszont öt és fél évnyi késést hoztak össze 2025-ben. A húsz perc fölötti késések arányát érdemben javítani tudták 2024-hez képest, de így is 735 millió ment el a késési biztosítások kifizetésére.
A legtöbben abból következtetnek a csirkehús minőségére, hogy annak milyen a színe. De vajon tényleg a színétől függ az, hogy milyen terméket vásárolunk meg? Következő cikkünkből megtudhatják mire utal a csirkemell színe és azt is, hogy fogyasztható- e bizonyos színben. A szín önmagában nem jelzi sem a minőséget, sem pedig a biztonságot, sem a tápé
Újabb jelentős bérfejlesztésről állapodott meg a BKV vezetése a szakszervezetek képviselőivel. 2026-ban összesen 9,2 százalékkal emelkednek a bérek a társaságnál.
A pártelnök szerint hajszálon múlt a magyar gazdák sorsa, mindössze tíz szavazat döntött. Azt írta, a Fidesz képviselői közül nem is volt mindenki jelen az ülésen.
A médiacégbe nem a MET, hanem Lakatos Benjamin mint magánember szállt be. Bár a magyar üzletember csak pénzügyi befektető lesz, az ő 35 százalékánál senkinek sem lesz nagyobb pakettje.
A nemzetközi turisták száma 4 százalékkal nőtt 2025-ben. Mintegy 1,52 milliárd ember utazott világszerte tavaly, közel 60 millióval több, mint 2024-ben az Ensz madridi székhelyű idegenforgalmi szervezetének (Unwto) keddi jelentése szerint.
Az IFM is segíthet az újévi fogadalom megtartásában. 2026-ban is ingyenesen segíti a nyelvtanulást a Kréta Idegennyelvi Felkészítő Modul. A lehetőség a szülőknek is rendelkezésre áll. A Kréta IFM élményalapú tanulási rendszere sokat segíthet abban, hogy a nehezebb időszakokon is átlendítse a nyelvtanulókat. Az alkalmazás játékos feladatai és életsz
Újabb város csatlakozik a hazai McDonald’s országos hálózatához: Gyulán is megkezdődtek a város első McDonald’s éttermének építési munkálatai. A beruházás jól illeszkedik a márka hosszú távú, lendületes hazai fejlesztési programjába, amelyben a modern vendégélményt és a helyi közösségek támogatását helyezik előtérbe. A gyulai Tesco parkolójában hel
Január 16-án a kecskeméti Neumann János Egyetemen került sor a FruitVeB és a NAK közös szervezésű posztharveszt konferenciasorozatának újabb, immár harmadik állomására.
Az elmúlt években bővült az elérhető családtámogatások köre, azonban az egyedülálló szülőknek továbbra sincs egyszerű dolguk. A párban élők bizonyos élethelyzetekben több kedvezménnyel számolhatnak, de a hiteligénylés és az ingatlanvásárlás is jóval nagyobb kihívást jelent az egyedülállók számára. Megnéztük, hogy nemtől, életkortól és a nevelt gyer
A Duna House ingatlantranzakciós adatai alapján 2025 végére országos szinten korrekció indult a lakásárakban. A nominális lakásárindex 13 pontos csökkenéssel 387 pontra esett vissza 2025 utolsó negyedévében, miközben a panel- és téglaárindexek többségében is lefelé mozdulás volt tapasztalható. Egyetlen markáns kivételt a budapesti panellakások jele
A kriptopiac ismét megmutatta, milyen gyorsan képes politikai és geopolitikai hírekre reagálni – majd ugyanilyen tempóban kijózanodni. A „US Oil” néven futó USOR token néhány óra leforgása alatt látványos emelkedést produkált, majd meredek zuhanásba váltott, miután a kezdeti narratíva mögött egyre több kérdőjel jelent meg. Egy hír, ami mémérmévé vá
Sokan élnek szexmentes házasságban, anélkül, hogy szembenéznének a valósággal. De miért választják ezt a kényelmetlen megoldást, és mi lehet a hosszú távú tervük?
Ponczók Attila a Magyar Filmszemle versenyprogramjában mutatkozik be rendezőként dokumentumfilmjével. A Papa személyes indíttatású film, a rendező családja saját tapasztalatán keresztül szembesült azzal, hogy milyen nehézségekkel jár idős hozzátartozójuk intézményes ellátásának megszervezése Magyarországon.
Amikor ma vastag pulóverekbe burkolózunk, fűtött lakásokban és elektromos takarók alatt vészeljük át a hideg napokat, nehéz elképzelni, mit jelentett a tél a középkorban. A 14-15. század embereinek a hideg nem pusztán kényelmetlenség volt, hanem állandó fenyegetés: éhezéssel, betegséggel és gyakran halállal járt együtt.
A citromos torta tökéletes frissítő lehet azok számára, akik nem kedvelik a túlon-túl édes dolgokat, de azért mégis megennének valami finomságot! Ez a desszert egy igazán emlékezetes fogást nyújthat az ünnepi asztalnál, s mindenki kapva az alkalmon fog tolongani a receptért! Nincs szükséged hozzá, csak pár hozzávalóra, s egy nagyon kicsi szabadidőr
A geopolitikai átrendeződés, valamint a gyorsuló éghajlati és technológiai trendek alapvetően formálják át a befektetési prioritásokat és az eszközallokációt idén.
Ciklonok alakítják majd Európa, azon belül Magyarország időjárását a következő napokban. Jelenleg Dél-Európában egy Harry névre keresztelt légörvény kavarog, holnap délután pedig Portugáliában is kialakul majd, egy Ingrid névre keresztelt ciklon.
Meglepően felszabadultnak és lazának tűnt Vilmos herceg és Katalin hercegné legutóbbi hivatalos programján. A hercegi pár Skóciába utazott és helyi curlingcsapattal kipróbálta ezt a különleges téli sportot.