A davosi Világgazdasági Fórumon idén nemcsak a geopolitikai feszültségek és a gazdasági viták kerültek reflektorfénybe, hanem a politikai színpad látványos pillanatai is. Emmanuel Macron francia elnök például nemcsak kemény hangvételű beszédével, hanem szokatlan megjelenésével is magára vonta a figyelmet: kék tükröződő aviátorszemüvegben lépett a v
Orbán Viktor még korábban a nap folyamán jelentette be a Facebook-oldalán, hogy fontos, az időjárással és a fűtéssel kapcsolatos bejelentésre készül a kormány. A döntés értelmében sok családot szabadítottak meg egy hatalmas anyagi tehertől. Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videójában arról beszél, hogy Magyarországot komoly
Észak Korea évente akár 10-20 atomfegyver előállításához elegendő nukleáris anyagot is képes megtermelni, jelentette ki szerdán I Dzsemjong dél koreai elnök.
Sokan reménykednek, hogy az elmúlt évekhez képest szokatlanul erős fagy jelentős arányban elpusztíthatja a dió legjelentősebb hazai kártevőjét, a dióburok-fúró legyet.
Magyarországon évente több tízezer embernél diagnosztizálnak daganatos megbetegedést, s közülük is sajnos több ezren vannak, akiknek nincs már esélyük a gyógyulásra. Számukra a hospice ellátás az egyik utolsó mentsvár, ahol a szakmaiság mellett végtelen emberséggel, szeretettel, a testi és lelki fájdalmak csillapításával, a méltóság megőrzésével se
Az elnök a II. világháborús múltra hivatkozva követeli vissza a stratégiai fontosságú szigetet. Dánia és Grönland is egyértelművé tette, hogy a terület nem eladó, ami diplomáciai válságot vetít előre.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 2026-ban is meghirdeti a legszínvonalasabb kivitelezésű magyar könyvek számára a Szép Magyar Könyv versenyt. A könyv esztétikus kivitelét és értékes tartalmát egyidejűleg fontosnak tekintő, elismert szakemberekből és művészekből álló zsűri döntése alapján az MKKE adományozza a díjakat a könyves alk
Az északi szépségfilozófia az egyszerűségre és a következetességre épül, nem a gyors megoldásokra. A bőrápolás náluk egy mindennapi öngondoskodási rituálé, nem pedig kötelező feladat.
Az idei European Marketing Agenda 2026 szerint, amely az eddig volt legnagyobb CMO-kutatást produkálta, az ügyfélközpontúság továbbra is első számú stratégiai prioritás, ám a megvalósítás jelentősen elmarad a céloktól. Az AI terjedése közben egyre erősebb a fókuszváltás a sales- és a performancemarketing irányába, miközben sok vállalatnál komoly tu
Miközben megy a fogadkozás, hogy jön a nukleáris reneszánsz, világszerte több atomerőművet zárnak be, mint amennyit megnyitnak. Az összkapacitás mégis rekordközeli szinten marad – szinte kizárólag Kína masszív bővítései miatt. A World Nuclear Industry Status Report szerint azonban az atomenergia részesedése 40 éves mélyponton van, a költségek elszá
Azt írták: a járművezető Szerencsről Tokajba tartott, amikor Taktakenéz és Prügy között szerda hajnalban rosszul lett, és az általa vezetett busszal az árokba hajtott. Bár az 56 éves, a vállalatnál 2016 óta dolgozó férfi helyszíni újraélesztése sikeres volt, a kórházba szállítása után az állapota rosszabbodott, és már nem tudták megmenteni az életé
Általános fáradtságra, fej- és szemfájásra, stresszre, valamint csont-, ízületi, illetve izomproblémákra panaszkodnak leginkább a dolgozók a munkahelyen, ahogy egyre több digitális eszközt használnak – mutat rá a 30 európai országban, köztük Magyarországon is végzett uniós kutatás. Az ismétlődő kar- és kézmozdulatok szinte bármely szektorban okozha
Egyre nagyobb arányban jelennek meg hamisított vagy rossz minőségű termékek az online piactereken – mutatott rá egy, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készült friss kutatás. A szakértők átfogó nemzetközi másodelemzéssel és 200 próbavásárlással vizsgálták az online piacterek megbízhatóságát, és az esetek mintegy ötödénél, ös
Egyre nagyobb arányban jelennek meg hamisított vagy rossz minőségű termékek az online piactereken – mutat rá egy, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) megbízásából készült friss kutatás. A szakértők átfogó nemzetközi másodelemzéssel és 200 próbavásárlással vizsgálták az online piacterek megbízhatóságát, és az esetek mintegy ötödénél, össze
A Nemzeti Adó és Vámhivatal arra figyelmeztet, hogy nem küld e-mailt, ezért senki ne dőljön be az adathalászoknak. A csalók a hét eleje óta a NAV nevében terjesztenek megtévesztő üzeneteket.
Több mint százszorosára növelte induláskori nettó eszközértékét az OTP Alapkezelő és az OTP Bank által közösen fejlesztett, tőzsdén kereskedett, régiós befektetési alap. Kevesebb mint két év alatt az OTP CETOP UCITS ETF kezelt vagyona átlépte a 100 millió eurót. A Kelet-Közép-Európa 25 legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényét egyetlen eszk
Egyre többen számolnak be arról, hogy a napindító kávé helyett valami más hozza el számukra a nyugalmat. De mi áll a furcsa szokás mögött, és tényleg képes helyettesíteni a reggeli koffeinlöketet?
December közepén indult a 2026 őszén kezdődő felsőoktatási képzések felvételi eljárása a felvi.hu oldalon. Bizonyos hibák gyakran előfordulnak a kitöltéskor, ezekről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára
A megállapodás még tavaly júliusban született meg, a véglegesítéséhez azonban szükség van még az EP jóváhagyására – az erről szóló szavazást viszont most határozatlan időre elhalasztották.
Egy borsodi település nyerte el a Magyarországi Falumegújítási Díj 2025 pályázat első helyét. Az alig néhány száz lelkes falu az ország egyik legmagasabb színvonalú falufejlesztési programját valósította meg, amellyel a későbbi európai megmérettetésen Magyarországot képviselheti.
A Continental 2025-ben csoportszinten teljesítette az éves pénzügyi előrejelzését, még úgy is, hogy a Contitech üzletág a vártnál gyengébben teljesített.
Bár sok utas számára a turbulencia jelenti a repüléstől való félelmet, a légiutas‑kísérők egészen mást tartanak a legnagyobb kihívásnak a fedélzeten — valami olyasmit, amivel a hétköznapi utas ritkán szembesül.
Kiderült, hogy Daniel Naroditsky halálát metamfetamin és kratom keveréke okozta. A Nemzetközi Sakkszövetség fegyelmi eljárást fontolgat a nagymestert megvádoló Kramnyik ellen.
Az Európai Bizottság vezetője közölte, hogy dolgoznak egy csomagon az Északi-sarkvidék biztonságának támogatására, de Grönland jövőjéről csak a grönlandiak dönthetnek.