Donald Trump amerikai elnök a gázai Béketanácsot azzal céllal hozta létre, hogy véget vessen az Izrael és a Hamász között két éve tartó háborúnak, és elősegítse a Gázai övezet újjáépítését.
Cukinak találja ezeket a figurákat? Akkor nem jár messze a valóságtól, ugyanis egytől egyig cukormasszából készültek, méghozzá Schwéger Szabina kezei által. A tehetséges zsámbéki édesanya munkájánál aligha találni édesebbet, Szabina ugyanis cukorfigura-készítőként keresi a kenyerét. Egyik nap egy egyénre szabott nászpár, a másikon egy realisztikus
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is végigjátszotta az Olympique Marseille elleni BL-mérkőzést Marseille-ben, amelyet 3–0-ra nyertek meg a Vörösök. Szoboszlai szabadrúgásgólt lőtt, s szerepet vállalt a harmadik találatban is. A Liverpool a negyedik helyen áll a tabellán a jövő hét szerdai záróforduló előtt.
Bereményi Géza 80. születésnapjára jelenik meg az Összevissza tánc a világ című lemez, amely Járai Márk első szólóalbuma is egyben. A legendás szövegíró, Cseh Tamás egykori alkotótársa újabban a Halott Pénz feleannyi idős énekesével szerzett dalokat, s ezek közül mutattak be párat a Hadikban.
A meccs legjobbjának választott Szoboszlai Dominik szemfüles szabadrúgásgóllal vezette 3-0-s győzelemre a Liverpoolt az Olympique Marseille otthonában a Bajnokok Ligája alapszakaszának hetedik fordulójában. A Mersey-partiak így 15 ponttal feljöttek a negyedik helyre és fél lábbal már a nyolcaddöntőben érezhetik magukat. A Marseille-nek az utolsó fo
A hársfa elérheti a 40 m magasságot, koronája sűrű és gömbszerű. Levelei nyelesek, tojás alakúak, a töveknél asszimetrikusak, a végei hegyesek, a széleknél recések. A sárgás-fehér színű virágai nagyon kellemes illatúak és 2-15 virágú ernyőket képeznek.
Két olyan gigantikus egó feszült egymásnak, akik közül egyet is nehéz elviselni, hát még kettőt egy platformon. Az egyik oldalon a világ leggazdagabb embere, a techguru Elon Musk, a másikon pedig Michael O’Leary, a Ryanair kíméletlenül őszinte és spórolásmániás vezére. Min kaptak össze? Azon, hogy legyen-e internet a fapadoson, vagy maradjon a kapa
Felpörgött a Netflix az utolsó negyedévben, részvényei azonban zuhanásba váltottak a tőzsdezárás után, aminek oka Warner Bros Discovery megszerzéséért zajló küzdelem.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 16 százalékkal alacsonyabb, átlagosan 71,9 ezer forint/tonna áfa és szállítási költség nélküli termelői áron kereskedtek az étkezési búzával január második hetében. A takarmánykukoricát 2024 azonos időszakához képest 3 százalékkal alacsonyabb, 73,3 ezer forintos tonnánkénti áron adták január második he
Ma egy igazán különleges kihívással készültünk a könyvek szerelmeseinek, ugyanis egy izgalmas irodalmi kvízt hoztunk neked. A kérdés már csak az, vajon sikerül átlag felett teljesítened benne, vagy kifognak rajtad a híres művek és szerzők. Ebben a műveltségi tesztben klasszikus regények, felejthetetlen versek és irodalmi fogalmak kerülnek terítékre
Ezer sebből vérzik Vitézy Dávid szerint a kedden közzétett KRESZ-tervezet. Úgyvéli, hogy a javaslat teljesen autóközpontú, városellenes, amely a szabálytalankodást ösztönzi, és tovább növeli a káoszt a közterületeken.
Az Anthropic vezére levette a keresztvizet Trumpról és befektetőjükről, az Nvidiáról is az MI-csipek kínai exportja miatt. Nem lennék az Nvidia PR-eseinek a helyében!
Csütörtökön erősen felhős, borult időjárásra számíthatunk, rövid napos időszakokkal. Számottevő csapadék nem valószínű.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -10 és -5 fok között alakul, a nappali maximum pedig döntően fagypont körül vagy kicsivel az alatt várható.
Az amerikai elnök a davosi Világgazdasági Fórumon jelentette be, hogy keretmegállapodást kötött a NATO-val a Grönland körüli feszültségek enyhítéséről.
Az Európa-bajnokságra készülő, vb-ezüstérmes magyar női vízilabda-válogatott magabiztos, négygólos győzelmet aratott szerdán a világbajnok görög csapat felett a Komjádi Uszodában.
Versenybe száll a Berlinalén Mundruczó Kornél új filmje, az amerikai-magyar koprodukcióban készül At he Sea. Idén 28 országból 22 alkotás verseng az Arany és Ezüst Medvék megszerzéséért.
Mérséklődött a nyerstej termelői ára Magyarországon 2025 decemberében. A felvásárlás havi és éves összevetésben nőtt, az exportárak viszont jelentősen visszaestek. A hazai piaci folyamatok ugyanakkor nem egyedülállóak: a nemzetközi tejpiacon is általános árzuhanás tapasztalható, ami a feldolgozói és a fogyasztói árak alakulásában is érezteti hatásá
Az Európai Parlament (EP) szűk többséggel megszavazta, hogy az Európai Unió Bírósága vizsgálja meg a dél-amerikai országokkal kötendő Mercosur-kereskedelmi megállapodás jogalapját és uniós joggal való összhangját. A Tisza Párt is támogatta a javaslatot.
A rendőrség tájékoztatása szerint a Balaton jege a legtöbb parti területen már elegendő vastagságú a jégen tartózkodáshoz. Ugyanakkor fontos néhány, alapvető szabályt betartanunk.
Nem finomkodott Chris Pratt, új filmje premierjén kijelentette: ő bizony nem tart attól, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkáját, a Tilly Norwood-jelenséget pedig egy csúnya szóval elintézte.
A brazil kávétermelő régiókban zajló erdőirtás miatt csökken a csapadékmennyiség és romlik a talaj minősége. Ez aszályhoz és alacsonyabb terméshozamhoz vezet, befolyásolva a kávé kínálatát és árát.
A legfrissebb Medián-felmérés szerint 30 év alatt a Tisza 67:12 arányban vezet a Fidesszel szemben. Egyetlen más demográfiai bontásban sem áll ennyire rosszul a kormánypárt. A Tisza jobban áll a politikai témák tematizálásban, Orbánék háborúval való riogatását a többség nem érzi valós problémának.
Donald Trump nem győzi hangsúlyozni: Grönlandot akarja. Erőszakot nem ígért, de üzenete világos. A transzatlanti kapcsolatok újabb mélypontja Davosban. Tiltakoznak az uniós törvényhozók.
Szolgálatteljesítés közben hunyt el a MÁV-csoport egyik buszsofőrje: a 56 éves Iski János rosszullét után került kórházba, ahol már nem tudták megmenteni az életét – közölte a társaság.
Az olasz válogatott nagy csatában, 13-10-re legyőzte az olimpiai ezüstérmes horvát csapatot a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság középdöntőjének szerdai zárófordulójában, ezzel utolsóként csatlakozott az elődöntő mezőnyéhez.
A megugró kereslet és az utóbbi időszak fagyos időjárása okozta az áremelkedést a holland sárgarépa piacon, valamint már csak a hűtőtárolókból lehet áruhoz jutni. A közvetlenül szántóföldről származó készletek értékesítése, kitárolása gyakorlatilag befejeződött, kivéve azokat a tételeket, amelyeket szalmával vagy fóliával takartak.
A másodfokú bíróság 60 nap elzárásra ítélte azt a férfit, aki korábban kétéves kutyáját autója után kötötte és vonszolta az aszfalton Tiszaalpár és Kiskunfélegyháza között.
A nagy havazással járó kellemetlenségek ellenére érdemes belegondolni, hogy a hó egyenlő a vízzel, vagyis, ha most okosan bánunk a lehullott hóval, akkor mérsékelhető a későbbi aszályos időszak kialakulása. Mit tehetünk hólapátolás közben, hogy csökkentsük egy eljövendő száraz időszak káros hatásait? Erre a kérdésre ad hasznos, gyakorlati választ W
A szabályalapú világrend felbomlása már nem jövőbeli fenyegetés, hanem jelen idejű valóság – erről beszélt Mark Carney kanadai miniszterelnök a davosi világgazdasági fórumon. A kormányfő szerint a nagyhatalmi rivalizálás korszakába lépett a világ, ahol a középhatalmaknak nincs más választásuk, mint az összefogás.