Elkezdődött az összegzés hete a TV2 Házasság első látásra című párkereső realityjében. A résztvevőknek hamarosan dönteniük kell, hogy a kísérlet után is együtt szeretnének-e maradni. Miközben egyes párok között egyre mélyebbek az érzelmek, mások kapcsolatában újabb konfliktusok nehezítik a döntést.
A volt egészségügyi államtitkárt a Kontroll főmunkatársa, Gulyás Balázs az aranykonvoj ügyről, valamint a Fidesz és a KDNP képviselőinek munkaidőben folytatott bingózásáról is kérdezte a parlamentben.
Októberben sok házfalon és ablakkereten egyszerre tűnnek fel a katicák. A legtöbbször nem az őshonos hétpettyes, hanem az Ázsiából behurcolt harlekinkatica, amely telelőhelyet keres.
James Harden remek teljesítménnyel tért vissza a Cleveland Cavaliersbe, amely 119–105-re legyőzte az Orlando Magicet az NBA előszezonjában. A 37 éves irányító bokapanaszok miatt kihagyta csapata első felkészülési mérkőzését, az Orlando ellen azonban már pályára lépett, és 24 pontjával a találkozó legeredményesebb játékosa lett. A Cleveland a mérkőz
Újabb megdöbbentő részletek derültek ki Christa Pike szeptember 30-i, félresikerült kivégzéséről. A Tennessee államban halálra ítélt 50 éves nő két adag halálos injekció beadását is...
Egy friss felmérés rávilágított, hogy a felhasználók a Google legújabb csúcskategóriás telefonjával szemben nem feltétlenül a Pixel széria más modelljeit, hanem inkább a konkurenciát választanák.
Idén nyáron egy tíz éve dédelgetett álom vált valóra a Bohemian Betyars számára: július 25-én első magyar zenekarként léphettek fel a világ egyik legrangosabb rendezvényén, a japán Fuji Rock fesztiválon. A zenekar két koncertet is adott a rendezvényen: egy szakmai, showcase jellegű fellépést, valamint a fesztivál egyik nagyszínpadán sok tízezer fes
A gazdasági döntések és a politikai adok-kapok egyszerre pörgött fel az elmúlt napokban, így ember legyen a talpán, aki lépést tudott tartani az eseményekkel. A közbeszédet leginkább a KATA adózás tervezett átalakításának részletei, Tóth Gabi koncertjeire költött állami támogatások körüli viták, és Mészáros Lőrinc cégének elkaszálása határozták meg
A karácsony még távolinak tűnhet, a nagyobb ünnepi kiadások azonban könnyen megterhelhetik a decemberi költségvetést. Ajándékok, élelmiszer, utazás és dekoráció együtt már egy átlagos családnál is jelentős összeget tehetnek ki. Ha viszont már októberben elkezdünk félretenni, az ünnepi költségek jóval kisebb terhet jelenthetnek. A Bank360 szakértői
Sajnálattal és aggodalommal értesültünk az X-Faktor hétvégi adásában feltűnt Nagy Enikő eltűnéséről. A Blikk információi szerint a rendőrség körözést adott ki a 15 éves Nagy Enikő felkutatására, aki az X-Faktor szombati adásában lépett színpadra. A produkciót követően sajnos számos bántó, rosszindulatú komment árasztotta el a közösségi oldalakat. A
Gelencsér Timi még a sportolásból sem hagyja ki a négylábú társát, Fügét: a műsorvezető ezúttal a Margitszigetre látogatott a kedvencével, ahol együtt teljesítették a szigetkört. Úgy tűnik, a közös mozgás is remek alkalom arra, hogy a páros együtt töltsön egy kis időt.
Mérföldkőhöz érkezett a kárpátaljai magyarság jogainak rendezése: az ukrán parlament (Verhovna Rada) megszavazta, Volodimir Zelenszkij elnök pedig aláírta az oktatási törvény legújabb módosítását. A jogszabály alapjaiban könnyíti meg a magyar gyermekek számára az anyanyelvük használatát és az azon való tanulást Kárpátalján.
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget. A csaknem 100 hektáros parkot a professzionális üzemeltetéséért, kiemelkedő zöldfelület-fenntartásáért és magas színvonalú látogatói élményéért díjazták Isztambulban. A terület jövőjéről Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója beszélt az InfoRádióban.
Illetéktelen személy férhetett hozzá a vásárlók ügyfélszolgálati levelezéseihez, chatbeszélgetéseihez és telefonhívásainak leirataihoz – közölte a Kifli.hu. Az érintett adatok között nevek, e-mail-címek, telefonszámok és akár lakcímek is szerepelhetnek. A vállalat arra figyelmeztet, hogy a megszerzett információkat célzott internetes csalásokhoz ha
Leégett hétfőre virradóra Párizs legrégebbi fedett piaca, a Les Enfants Rouges, amely a francia főváros történelmi negyedében, a Marais-ban található, és a turisták körében népszerű gasztronómiai vásárcsarnok.
Orbán Viktor a Bayer Show rendkívüli adásának vendége volt, ahol Bayer Zsolt a választási vereség utáni időszakról, a Tisza-kormány gazdaságpolitikájáról, az adóemelésekről és a magyar gazdaság helyzetéről kérdezte. A volt miniszterelnök bírálta a kormány adópolitikáját, a vagyonadó bevezetésének tervét és a lakossági állampapírok megadóztatásának
Az angol Manchester City korábbi középpályása, Joey Barton március óta börtönben várja a tárgyalását, mert a feltételezések szerint bántalmazott egy korábbi amatőr (non-league) menedzsert és egy gyógypedagógiai iskola alapítóját, Kevin Lynchet. Az incidens a Merseyside-i Huytonban, egy golfklub közelében történt, ahol a páros állítólag italozott, m
A miniszterelnök gyanúsított lett, az „adócsökkentés kormánya” adóemelést jelentett be, és a KDNP a kormány helyett dolgozott – összegezte az elmúlt hét eseményeit közösségi oldalán a KDNP ügyvezető alelnöke.
Eladás nélkül is adófizetési kötelezettség merülhetne fel azoknál a jelentős kriptovagyonnal rendelkező francia adózóknál, akik az adóilletőségüket külföldre helyezik át. A francia nemzetgyűlés pénzügyi bizottságának 2027-es költségvetéshez benyújtott módosítója a kiköltözéskor fennálló, még nem realizált kriptonyereséget vonná be az exit tax rends
Elkezdődött a Miami Vice '85 című bűnügyi film forgatása, amely a legendás Miami Vice-sorozat modern újragondolása lesz. Az ikonikus nyomozópáros, Sonny Crockett és Ricardo Tubbs szerepében ezúttal Austin Butler és Michael B. Jordan látható majd, akik az első kiszivárgott képek tanúsága szerint kevésbé színes ruhákban, de annál nagyobb elszántságga
Október 21-i hatállyal, közös megegyezéssel távozik posztjáról Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke és Jakab Roland vezérigazgató. A kormányzat javaslatára az Irányító Testület Dr. Stipsicz Andrást, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet eddigi főigazgatóját választotta a HUN-REN új elnökévé, a HUN-REN-re vonatkozó szabályok tervezett módosításáig és
Több millió eurós veszteséget okozhatott hétfő virradóra egy nagyszabású kibertámadás, mely Franciaország-szerte több nagy élelmiszer-kiskereskedelmi lánc hűtőberendezéseit érintette.
Románia és Magyarország közösen védené az agrár- és kohéziós támogatásokat. Az EU következő költségvetése napokon belül a brüsszeli csúcs napirendjére kerül.
Öt hónappal a magyarországi kormányváltás után József Mélyi művészettörténész és egyetemi oktató úgy látja, hogy az Orbán-korszak kulturális politikájának egyes elemei továbbra is érvényesülnek, miközben hiányzik az új kormány részéről a kortárs művészet melletti egyértelmű elköteleződés - mindez a Der Standardban olvasható.
Már több mint 4600 név szerepel a szankciós listán. Mi történt? Minden eddiginél több embert és céget vett célba az Európai Unió új, Oroszország elleni szankciós csomagja. A tagállamok külügyminiszterei hétfőn Luxembourgban 1646 személy és szervezet szankcionálásáról döntöttek, derül ki az Európai Unió Tanácsának közleményéből. Részletek. A tiltóli
Hétfőn megszavazta az ukrán parlament a nemzetiségi kisebbségek anyanyelvi oktatását szabályozó törvényt, amit már Zelenszkij is aláírt. Ezzel a legnagyobb akadály hárult el a hosszú ideje feszült magyar–ukrán kapcsolatok rendezése elől. Ukrajna bízik abban, hogy ezzel az EU-csatlakozási tárgyalások is gördülékenyebbé válnak, de ehhez további törvé
John Steinbeck regényének sorozatadaptációja monumentális családi dráma és tanmese, ami tisztelettel nyúl az alapműhöz, de nem fél a saját értelmezéstől. A főszerepet alakító Florence Pugh nagyot játszik, a fő alkotó, Zoe Kazan pedig jó helyeken variált a regényhez képest.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Siemens együttműködése immár közel 30 éves múltra tekint vissza. Ebben a szoros partnerségben a Siemens kiemelt szerepet vállal a jövő mérnökgenerációinak szakmai támogatásában. Ennek egyik kiváló példája többek között a Bme és a Karlsruher Institut für Technologie (Kit) kettős diploma programja
Bővült az elektronikus Gazdálkodási Napló (eGN), elérhető a tápanyaggazdálkodási tervező modul, amely a gazdálkodók számára támogatást nyújt a növénykultúrák tápanyagigényének és a kijuttatandó tápanyagok mennyiségének megtervezéséhez.
Az AI-infrastruktúrába irányuló jelentős beruházásoknak köszönhetően sikerült a háromszázalékos szint körül tartani a világgazdasági növekedést - közölte az IMF.
Újabb vezető távozott az Indamedia médiacsoporthoz tartozó Indextől. Fazekas Soma több mint öt év után, október 9-i hatállyal, saját kezdeményezésére távozott a portál marketingigazgatói posztjáról.
Lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról Borkai Zsolt, Győr korábbi polgármestere. A független képviselő azzal indokolta döntését, hogy nem akarja tovább játszani a statiszta szerepét. Helyét a közgyűlésben Bárány István veheti át.
Fontos döntés előtt áll az Oklahoma City Thunder, amelynek mindössze egy hete maradt arra, hogy megállapodjon Cason Wallace szerződéshosszabbításáról. A 22 éves hátvéd az elmúlt három idényben a csapat egyik legmegbízhatóbb védőjátékosává fejlődött, most pedig jelentős fizetésemelés előtt állhat. Marc Stein és Jake Fischer értesülései szerint a fel
A modern okostelefonok egyre erősebbek, de a teljesítménynek ára van: a melegedés és az ezzel járó lassulás. Vajon mi okozza ezt a jelenséget, és mit tehetünk ellene?