Rendőrségi körözést adtak ki a 15 éves Nagy Enikő ellen, aki az X-Faktor legutóbbi adásában kapott heves bírálatokat a mentoroktól egy vulgáris dalszöveg miatt. Az eltűnés hírére a csatorna, a produkció és a dal szerzője, Spacc is reagált. A fiatal lány hozzátartozója délután megerősítette, hogy Enikő megkerült, és az eltűnésének nem volt köze a té
A volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke a hétfő este a Bayer Show vendégeként adott interjút, és beszélt az új kormány gazdaságpolitikájáról, a letartóztatott exminiszterekről, az aranykonvojügyről, valamint a saját szerepéről is.
Brüsszel lejárató kampányt folytat a Roszatom és az orosz állami atomenergetikai vállalat részvételével Magyarországon épülő Paks II atomerőmű ellen, a kampány fő megrendelője az Európai Bizottság vezetése – állította hétfőn kiadott közleményében az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtószolgálata.
Michael B. Jordan produceri közreműködésével készül a Prime Video egyik legígéretesebb fantasysorozata, a Fourth Wing, amely már most komoly esélyekkel indul, hogy a Trónok harca nyomdokaiba lépjen. A Rebecca Yarros azonos című regénye alapján készülő adaptáció nemcsak a könyv hatalmas rajongótáborára épít, hanem a történetmesélés és a látványvilág
A statiszta szerepét már nem szeretném játszani - így fogalmazott Borkai Zsolt, aki lemondott győri önkormányzati képviselői mandátumáról és végleg kiszáll a politikából.
A sajtóhíreket és bejelentéseket követve ingadozott az érintett cégek részvénye. Mi történt? A Starbucks nem vásárolja fel a Chipotle Mexican Grillt – közölte a kávézólánc szóvivője hétfőn, véget vetve a lehetséges üzletről szóló találgatásoknak. A fejleményekről a Reuters számolt be. Részletek. A hírügynökség azt írja, hogy a felvásárlás a vendégl
A vastag levélréteg megfojtja a füvet, az ágyások alatt és egy csendes sarokban viszont hasznos. Leírtuk, mit kezdj a lombbal a gyepen, a bokrok alatt és a komposztban, melyik levél nem való bele, és mit mond a szabály az avarégetésről.
Sipos Orsi és Mikecz Estilla teljesen összeomlottak Rainer-Micsinyei Nóra kiszavazása után. A stand-up előadó úgy érezte, hogy elárulta a kiesőt, ami miatt bűntudata volt. Hiába mondogatta nekik Elek Peti, hogy ez csak egy játék, Orsi nem bírta elengedni, hogy miatta és a hadjárata miatt kellett hazamennie egy Ártatlannak. Az Árulók – Gyilkosság a
Az isztambuli egyezmény ratifikálását kéri a kormánytól 13 magyar női lap. A szerkesztőségek közös kampányban állnak ki a nők elleni erőszak felszámolásáról szóló nemzetközi szerződés mellett. Magyarország 2014-ben aláírta a megállapodást, de a parlament 2020-ban elutasította a csatlakozást.
Törvényellenes az amerikai elnök döntése, amivel engedélyezte az orosz gázolaj importját – közölte négy republikánus és három demokrata szenátor egy közösen aláírt levélben.
Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban megviseli a lányát.
Lengyel belügyminiszter bejelentette: Németországban két török állampolgárt vettek őrizetbe egy lengyelországi internetszolgáltató központ felgyújtásának gyanúja miatt.
Azonnali vizsgálatot indított a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium. Mi történt? Azonnali vizsgálatot indított a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium a Vas Megyei Kormányhivatalnál, miután kiderült, hogy 2023 óta egy jogsértő belső szabályzat alapján módosíthatták a hatósági bírságokat, írja a Telex Lőrincz Viktória vidék- és települ
Orbán bejelentette, hogy további 3-4 embert lecserélnek a Fidesz-frakcióból, és arról beszélt, hogy a most születő feljelentésekből szerinte nem lesz semmi. Szerinte akik az aranykonvoj-ügyben bűncselekmény elkövetésével vádolják, "örüljenek, hogy megússzák" a végén.
Váratlan pillanattal indult el az Álarcos énekes ötödik évada, ugyanis az első adásban azonnal leleplezték az Időutazó jelmezébe bújó Sváby Andrást. A televíziós műsorvezető Sia Chandelier című világslágerét adta elő a nehéz, világító elemekkel felszerelt ruhában, de a nyomozók egyike sem találta el a kilétét.
A kínai autópiacon szeptemberben rekordszintre, 61,6 százalékra nőtt az újenergia-meghajtású járművek (NEV) aránya az újautó-eladásokon belül, az arány immár harmadik hónapja haladja meg a 60 százalékot – közölte a kínai autógyártók szövetsége, a CAAM hétfőn.
A Mi Hazánk vezérszónoka szerint nem ők, hanem a Tisza Párt akadályozza, hogy bizottsági üléseken Orbán Viktort vagy Gyurcsány Ferencet meghallgassák, A KDNP-s frakcióvezető a hétvégén több Magyar Péterrel is találkozott, a fideszes szónok pedig adónövekedést és munkanélküliséget jósol.
Az átlagosnál kevesebb hó mellett is kialakulhat jelentős téli vihar. A friss előrejelzésben azonban az esőzések, az áradások és a part menti elöntések veszélye is hangsúlyosan megjelenik.
Minden katona tarsolyában ott lapul a marsallbot – mondta Napóleon, mikor az utánpótlást toborozta. Persze lehetett tudni: nem minden katonából lesz marsallment is a harc. De vajon hogy van ez a tömegsporttal és a versenysporttal? Muszáj minden gyereknek profi karrierre hajtania – vagy elég, ha csak szeret focizni és ezért járna edzésre? Az OTP Ban
Lola, Vasvári Vivien és Katz Dávid eddig csak találgathattak, hogy vajon kit rejthet a piros köpeny. Miközben a titokzatos játékos mindent tudott róluk, nekik fogalmuk sem volt róla, hogy ki mozgatja a szálakat a háttérből - egészen mostanáig. Eljött ugyanis az idő, hogy végre szembenézhessenek társukkal, a Titkos Gyilkossal. Az Árulók – Gyilkosság
A generatív modellek továbbra is töméntelen mennyiségű emberi alkotást tanulmányoznak és azokat másolják. Így, ha valakinek az aláírása rendszerint ugyanott szerepel, azt a robot úgy is értelmezheti, hogy a kép része, és a "saját alkotásán" is használni fogja.
Komoly feszültséget okozhatott a kormányon belül, hogy a zárt ajtók mögött zajló kormányzati tanácskozásokról sorra jelennek meg információk a sajtóban.
Felgyorsul az ukrán állami vállalatok privatizációja, miután a parlament ma jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely több ezer állami tulajdonú eszköz árverésének egyszerűsítését célozza. Ma a privatizáció egyszerűsítésének és gyorsításának alapelveit hagyták jóvá, a teljes törvénycsomagról december elejéig döntenek.
A Kreml szóvivője szerint folytatódnak az energetikai tűzszünetről szóló egyeztetések. Mi történt? Legalább hat energetikai célpontot ért orosz támadás hétfőn éjjel és reggel Ukrajnában, annak ellenére, hogy Donald Trump amerikai elnök a hétvégén energetikai tűzszünetet jelentett be a két ország között, írja a Reuters. Részletek. Volodimir Zelenszk
A Fidesz–KDNP javaslata a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsára vonatkozik. Pikó András fájlalja, hogy nem áll velük szóba a parkolás ügyében vádaskodó főpolgármester.
Bense Ildikó otthona megannyi kincset rejt, azonban nem megszokott tárgyakról van szó. A legjobb ajánlat eladója sokkal inkább a furcsa és sokkoló dolgokhoz vonzódik, így amikor Sváby András meglátogatta, a bélféregtől, a boncolós festményen át még állati preparátumokat is talált a lakásban. Ildikó ezek után a műsorban is különleges madárláb ékszer
Kényes kíhívásra kell válaszolnia a hazai ügyészségnek: bármilyen magas politikai rangú is egy gyanúsított, vele szemben is érvényesíteni kell a jogállamiságot, hiszen a törvény előtt mindenki egyenlő.
Részletesen elemezte a jelenlegi kormányzati döntéseket, az adóemelések és az árrésstoppok kivezetésének gazdasági következményeit ma este a Hírtv-ben Orbán Viktor.
A vagyon, a státusz és a látványos karrier ma is a siker legfontosabb mércéinek számítanak, miközben egyre többen keresnek mást a munkában és az életben. Pistyur Veronika, A megszelídíthető siker című könyv szerzője szerint a siker újradefiniálása nem pusztán egyéni, hanem társadalmi és vezetői felelősség is. Szubjektív könyvajánló a szerzőtől.
Az egyetem közleménye szerint nem volt információjuk arról, hogy a hallgatónak köze lenne szélsőséges nézetű csoportokhoz, illetve nem tudtak az ehhez köthető személyes kapcsolatairól sem.
Öt év alatt egy országban kormányok bukhatnak meg, politikai rendszerek alakulhatnak át, és még az Európai Unió kapuja is közelebb kerülhet. A Pandora-iratok montenegrói nyomozásában viszont mintha megállt volna az idő. Milo Đukanović egykori államfő és fia offshore érdekeltségeit 2021 óta vizsgálja a különleges ügyészség, amely külföldről már évek
Miklósvári Levente egy Matchbox-elődöt hozott el A legjobb ajánlat Felfedezőinek, ami még II. Erzsébet koronázására készült. A hintót ábrázoló darab meglepő licitálást eredményezett: a kezdeti érdeklődést meglepő kiszállások követték. A végére csak Polgár Árpád maradt, aki ajánlatával sokkolta a gyűjtőt. A legjobb ajánlat minden hétköznap új részek
Barabás Zsuzsanna egy ikonikus széket hozott el A legjobb ajánlatba, amiért több Felfedező is összecsapott a licitálás során. A végére azonban már csak Szendrő Péter és Polgár Árpád csatáztak egymással. Csak úgy repkedtek a milliós összegek a stúdióban. A legjobb ajánlat minden hétköznap új részekkel folytatódik az RTL-en és az RTL+ Premiumon!