"Április után ezért a nettó rémhírterjesztésért a bíróság előtt kell felelnetek" - üzente Fekete-Győr. A politikus szerint a videó gyerekeket traumatizál, és nettó pszichopata üzenetet terjeszt. Szerinte a frakcióvezetőnek azonnal le kellene mondania.
Ma délelőtt őrizetbe vették András volt yorki herceget, III. Károly király öccsét közhivatalban elkövetett visszaélés gyanúja miatt. A letartóztatás újabb, súlyos fejlemény az Epstein-ügyben, amely évek óta komoly reputációs terhet jelent a brit monarchia számára.
A meteorológiai előrejelzések szerint csütörtökön az Északi-középhegységben 2-15 centiméternyi hó eshet. Budapesten a havat havas eső, eső váltja fel. A fővárostól délre kevés, északra 5 centimétert meghaladó hóréteg várható. Péntektől nyugaton és északon havazásra, délkeleten esőre lehet számítani. Péntek estig az Észak-Dunántúlon, elsősorban Vas
Idén a Cinema City úgy döntött, búcsút vesz a rózsaszín romantika kliséitől: a Valentin-napot jelképesen eltemetve, a szakítás és az elmúlás esztétikájával, valamint egy sor kivételes alkotással teszi ütőssé februári-márciusi kínálatát.
Januárban a DataHouse előzetes adatai szerint alig több, mint 69 300 használt személygépkocsi adásvétele zajlott Magyarországon, ami 12 százalékkal marad el a tavaly januári 78 800-as szinttől.
A naptári télnek hamarosan vége, az időjárás azonban cseppet sem emlékeztet a tavaszira. Az állatkerti medvék azt jósolták, hamar véget érhet a tél, ez azonban korántsem olyan biztos a legfrissebb előrejelzések szerint. Mutatjuk, hány hétig tarthat még a télies időjárás.
Lezajlott a síalpinizmus történetének első két téli olimpiai száma: a nőknél a svájci Marianne Fatton, a férfiaknál a spanyol Oriol Cardona Coll Bormióban.
Az Élőhelyvédelmi Szakosztály által hagyományteremtő jelleggel meghirdetett Év élőhelye programmal szeretnénk évről évre egy-egy élőhelytípust közelebb hozni az emberekhez, bemutatni szépségüket, jelentőségüket, élővilágukat, megvizsgálni az adott helyek állapotjavításának lehetőségeit és el is végezni ilyen beavatkozásokat. Az egy hónapig tartó sz
Az AI miatt semmi sem lesz már olyan, amilyen korábban volt, az általunk ismert világnak vége, senki sem lesz biztonságban, a Covidnál is nagyobb sokk következik… De akkor mégis, mit tehet az átlagember a munkája megőrzéséért, vagy az átlagos megtakarító, kisbefektető pénze értékének megtartása érdekében?
Az akut légúti fertőzéssel, ezen belül influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma is csökkent - előbbi 7,5%-kal, utóbbi 13%-kal - 2026 hetedik hetében. Az egyértelmű javulást kissé beárnyékolja, hogy míg 17%-kal kevesebben voltak kórházban súlyos akut légúti fertőzéssel, az intenzív / szubintenzív ellátást igénylők száma 41%-kal emelked
Nem egy újabb to-do lista, nem "jobbá válási program", de még csak nem is teljesítményalapú szépségrituálék sora. Feller Adrienne holisztikus szemléletű szépségszakértő egészen más irányból közelíti meg az öngondoskodást! A szépség ritmusa című, új kötete valójában egy szeretettel íródott útikönyv, amely segít visszatalálni önmagunkhoz. Erre pedig
Vencelnek órákat kellett várnia, miközben rossz leletet kapott és még egy mentősökre támadó férfit is elé soroltak. A személyzet kedvessége volt az egyetlen pozitívum a káoszban.
Idén hivatalosan is véget ér a minimalizmus teljhatalma és visszatérnek a színek az élettereinkbe. Az elmúlt évek letisztult, minimalista lakberendezési stílusa után jön a midimalizmus.
Az Andrew Stanton rendezésében, valamint Kate McKinnon, Rashida Jones, Daveed Diggs, Jorge Vargas és Tanaya Beatty főszereplésével készült „Egy szempillantás alatt” február 27-től elérhető kizárólag a Disney+ kínálatában. A film története nem mindennapi: Colby Day rendező forgatókönyve 2016-ban felkerült a Black Listre, egy olyan listára, amely a h
A mesterséges intelligencia egyre nagyobb részét teszi ki a pénzügyi rendszereknek is, folyamatosan jelennek meg az AI-generált bizonylatok, az eredetiséget pedig rendkívül nehéz igazolni. Itt jön képbe a blokklánc-technológia, amely garantálja a maximális átláthatóságot és a megmásíthatatlanságot: a decentralizált pénzügyi okosszerződések milliárd
Ez itt a Telex anonim kérdőíve, aminek az a célja, hogy minél pontosabb képet kapjunk arról, kik az olvasóink, milyennek látják a Telexet, vagy mit hiányolnak belőle.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Robert Kiyosaki, a Gazdag papa, szegény papa (Rich Dad Poor Dad) című sikerkönyv szerzője ismét egy történelmi léptékű tőzsdei zuhanást helyezett kilátásba. Állítása szerint az összeomlás már a küszöbön áll, ő pedig izgatottan várja azt. Kiyosaki efféle megszólalásait persze érdemes szkeptikusan kezelni, gyakorlatilag havonta bejelenti a világvégét
Úgy érzed, évek óta ugyanabban a tehetetlenségben sodródsz, miközben mások előre lépnek? Tóvári Zsuzsanna pszichológus rámutat: az áldozati mentalitás nem személyiségjegy, hanem gyerekkori program, amiből van kiút.
A környezetvédelmi aktivizmusáról ismert korábbi államfő végre megszólalt, és teljes bizalmát fejezte ki a hatóságok működésében, valamint az akkugyárak betelepítése mellett is kiállt, ahogy azt gyakran teszi.
Az elmúlt év is kiemelkedően sikeres volt az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári szektorban, kitartóan nőtt a tagok által megtakarított vagyon, de tovább gyarapodott a taglétszám is. A nyugdíjkasszák újra az inflációt jóval meghaladó hozamot termeltek a tagjaiknak.
Tavaly is folytatódott az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári tagok által megtakarított vagyon növekedése és tovább emelkedett a taglétszám is, a nyugdíjpénztárak által elért hozam ismét jelentősen meghaladta az éves átlagos inflációt - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ).
Ritkán látott oldalát mutatja meg a rapper, aki ezúttal egy egészen szokatlan dallal indul A Dal új évadában. Dopeman elmesélte, hogyan született meg a szerzemény, amely még számára is váratlan érzelmi mélységeket hozott felszínre.
A Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Program második ütemében 257 vállalkozás kapott most támogatói döntést, összesen 20 milliárd forint értékben.
A híres kajakos korábban arról beszélt közösségi oldalán, hogy zéró toleranciát kellene bevezetni a közszereplőkkel szemben. Kucsera Gábor mindezt Magyar Péter drogos bulija kapcsán vetette fel.