Hatalmas vagyon, meglepő örökösök és egy luxuséletet élő macska. Karl Lagerfeld halála után nemcsak a divatvilág gyászolt, hanem egy rendkívüli örökösödési balhé is kezdetét vette, amely hét évvel később is hullámokat vet.
2026-ban egymást érik azok a családi filmek, amelyek több generációt tudnak megszólítani. Klasszikus történetek új köntösben, régen várt folytatások és friss, gondolatébresztő animációk kerülnek a vászonra.
Precedensértékű perben hallgatták meg Mark Zuckerberget: a bíróság azt vizsgálja, hogy a közösségi platformok – köztük a Meta felületei – szándékosan teszik-e függővé a fiatalokat, és káros hatással vannak-e mentális egészségükre.
Miközben az amerikai flotta Irán felé tart, a háború árnyékában Eric Trump elképesztő, 1 millió dolláros Bitcoin árfolyamról beszélt legutóbb a CNBC műsorában. Ugyanezen a napon a Goldman Sachs vezérigazgatója is bevallotta, hogy BTC-t tart. A Közel-Kelet felett sötét fellegek gyülekeznek és a globális piacok egy pusztító amerikai-iráni összecsapás
A magyar poptörténelem egyik legmeghatározóbb párosa, Szikora Róbert és a nemrég elhunyt Fenyő Miklós közös múltja most a közösségi médiában elevenedik meg.
Egy eddig teljesen ismeretlen hongkongi vállalat közel 436 millió dollárt fektetett a BlackRock amerikai Bitcoin-ETF-jébe. A jelentős tranzakció azonnal beindította a találgatásokat a piacon. Az ügylet az iShares Bitcoin Trust (IBIT) alapot érinti, amely jelenleg az egyik legnagyobb spot Bitcoin-ETF az Egyesült Államokban. A SEC-hez benyújtott jele
Donald Trump Jr. 2026. február 18-án Ponzi-rendszernek minősítette a hagyományos bankrendszert, és azt állította, hogy a Trump családot a banki számlák megszüntetése késztette kriptovállalkozásuk elindítására. A nyilatkozat a floridai Palm Beachen, a Mar-a-Lagóban tartott World Liberty Forum rendezvényen hangzott el. Donald Trump Jr. a CNBC „Squawk
Megérkezett a mediterrán ciklon: pénteken az ország jelentős részén hófúvás, ónos eső és intenzív havazás béníthatja meg a közlekedést. Míg délen és keleten az eső dominál, északnyugaton, különösen Győr-Moson-Sopron és Vas vármegyékben akár 40 centiméteres hótakaró is kialakulhat. Térképen mutatjuk a legveszélyesebb területeket, és azt is, mikor ve
A könnyed irányíthatóságra és higiénikus nedves tisztításra tervezett új, 38 mm-es PencilWash™ gyorsan száradó felületet hagy maga után, miközben hatékonyan távolítja el a kiömlött folyadékokat és a makacs foltokat.
Trump szerint az argentin elnök, Javier Milei is rosszul állt a közvélemény-kutatásokban, de Trump kiállása segített neki, és megnyerte a választást. Orbán felszólalásában arról beszélt, hogy Magyarország nem csak elvi okokból vesz részt a Béketanácsban, hanem saját biztonsági érdekei miatt is.
Mint arról korábban beszámoltunk, őrizetbe vették András volt yorki herceget közfeladattal kapcsolatos visszaélés gyanúja miatt. III. Károly király közleményben reagált, hangsúlyozva, hogy a törvénynek érvényesülnie kell, és a hatóságok teljes támogatását élvezik, írja a BBC.
Az amerikai elnök a Béketanács alapító ülésén méltatta Orbán Viktor migrációs politikáját, és egyértelmű támogatásáról biztosította. Az EU-ból csak Magyarország és Bulgária képviseltette magát az új szervezet alakuló ülésén.
A Kárpát-medence a tehetségek földje, nem hagyhatjuk, hogy akár egyetlen fiatal tehetség is elkallódjon – hangsúlyozta a felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár a Nemzeti Tehetség Program (NTP) 2026-os évadának indító sajtóeseményén csütörtökön Budapesten. Varga-Bajusz Veronika elmondta, a tehetség ajándék, hazán
Az Európai Bizottság rendkívüli ülést hívott össze az Olajkoordinációs Csoport számára, miután Magyarország és Szlovákia leállította a dízelszállításokat Ukrajnába, az orosz támadásban megsérült Barátság kőolajvezeték körüli vita miatt, írja az Euronews.
Nagy örömmel jelentjük be, hogy a legendás Duran Duran 2026. június 28-án, 20:00 órakor a Papp László Budapest Sportaréna színpadán lép fel. A világhírű brit zenekar nagyszabású arénashow-val érkezik, amely méltó módon foglalja össze több mint négy évtizedes pályafutásuk legnagyobb pillanatait. A fiúk egy igazán lendületes, modern audiovizuális pr
Sürgős élelmiszer-visszahívást rendelt el a SPAR Magyarország Kft. a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatósággal (NKFH) együttműködve. Az 1 kilogrammos, S-Budget márkájú gyorsfagyasztott szamócában a megengedett határértéket meghaladó növényvédőszer-maradványt találtak, ami egészségügyi kockázatot jelenthet. A hatóság kéri, hogy aki vásárol
A 2026 nyarán életbe lépő EU-s bértranszparencia-kötelezettség jelentősen felrázza a magyar munkaerőpiacot, mégis a hazai vállalatok jelentős része nincs felkészülve a változásra. A Jobtain friss, HR vezetők és döntéshozók körében végzett kutatása rávilágít: a cégek túlnyomó többsége tud ugyan az új szabályozásról, de csak kevesen értik pontosan, m
A rendőrség két hónapra elrendelte az óbudai Symbol szórakozóhely ideiglenes bezárását, mivel a Bécsi úti létesítményben kábítószert árusítottak. Az intézkedés szorosan kapcsolódik egy korábban felszámolt budakeszi droglabor ügyéhez, ahonnan több budapesti szórakozóhelyet láttak el kábítószerrel - írta meg a 444.hu.
A Telex által bemutatott 500 darabos kokárdakvóta Székelyföldön is érvényes. Megnéztük, hogyan működik a rendszer a határon túl, és mit mondanak a helyi érintettek.